Kiadó: AOR Heaven Records
Megjelenés dátuma: 2019. 06. 21.
Produkció: Rob Moratti & Torben Enevoldsen
Az album hossza: 45.49 perc
Műfaj: AOR
Értékelés: 9.0 / 10
Rob Moratti kanadai énekes, aki mindazoknak szól, akiknek a füle a nyolcvanas években ragadt, amikor az AOR uralta a rádiókat, vagyis a rockzene legpuhább változata, amelyet megkevert a produkciós finomságokkal és az akkori popzene hangszerelési esztétikájával.
Moratti rutinos zenész. A pályája során a kilencvenes években a saját zenekarában, a Morattiban edződött, később csatlakozott a kanadai AOR-szenzációhoz, a Final Frontierhez, majd beugrott a progrockos óriás, a Saga énekesének helyére a »Human Condition« albumhoz (a Sagával egy koncertlemezt is kiadott), hogy aztán az önálló előadói karrierre koncentráljon. A kiváló »Victory« (2011) és »Transcendence« (2016) után, köztük a Journey, az AOR-mesterség óriásai előtt tisztelgő, 2015-ben »Tribute to Journey« címmel megjelent lemezzel, idén tehát megérkezett az új album, a »Renaissance«.
Az új album pontosan azt hozza, amit a két említett elődje. Minden erényét megtartja. Moratti erre az alkalomra ugyanazt a zenészgárdát tartotta a stúdióban, amely már a »Transcendence« felvételein is közreműködött. Csúcsgárda. Nemcsak egyénileg kiváló zenészek, hanem finom érzékű zeneszerzők és hangszerelők is. Gyorsan felsorolva: Tony Franklin basszusgitáros (Blue Murder, The Firm), Fredrik Bergh billentyűs (Street Talk), Torben Enevoldsen gitáros, aki egyébként Moratti egykori közös munkatársa az Accacia Avenue idejéből, valamint Stuart Reid dobos, aki szintén Moratti haverja a Final Frontierből.
Az új album is jó háromnegyed órányi AOR-revitalista tökéletességet hoz. A következtetések nem sokban különböznek, ha összeveted az új lemezt az elődeivel. Hihetetlen, mennyi kiváló ötlet gyűlt össze a »Transcendence« megjelenése óta eltelt három évben. Moratti az új albumon is kivételesen magasan énekel. És elképesztő, mekkora erőt fejt ki a legszélsőségesebben magas fekvésekben is, domináns, nagyon zenei tartásában. Klasszikusan képzett énekesről van szó, aki az inspirációt tekintve határozottan a Journey-s Steve Perryre támaszkodik (főleg, amikor eljutsz a balladás Best Of Me-hez), a vokális esszenciája viszont, ha párhuzamot keresel, elég közel áll a néhai Tony Millséhez (Shy, TNT). A hangszerelések többszörösen testhezállóak Moratti hangjához, és az énekes a legjobbat adja, amit tud és amire képes.
A »Renaissance« energiája összességében vidám, pozitív, bátorító, a refrének atmoszférikus csúcsokat érnek el, és remekül kihasználják őket a lemezt átható bombasztikusság, pompázatosság növelésére. A produkció gyakorlatilag hibátlan, a hangkép építőelemei kiváló egyensúlyban élnek egymás mellett, ami különösen igaz a billentyűk és a gitárfrazírozás egyenrangú összefonódására, amely a hangzás és a kíséret zömét adja. Az ének természetesen középen áll, és abszolút uralja az albumot. Lényeges plusz, hogy a hangszereléseket finoman megtámogatják harmonikus dallamokkal, amelyek az egész pompázatos színjátékot végig drámaibbá teszik. A »Renaissance« stílusában valójában közelebb áll a nyolcvanas évek west coast AOR-megközelítéséhez, mint például ahhoz, amit akkoriban a brit szigetek vagy a régi európai kontinens kínált. Szóval. Tíz csúcsminőségben „lefektetett” dal áll előttünk, az AOR-revitalizmus rohamcsapatai, amelyek csiszoltságukkal nem szűnnek meg lenyűgözni. Az albumon egy egész szép csokor olyan szám van, amelyből, ha még a nyolcvanas éveket írnánk, AOR-örökzöld válna. Ahogy mondtam: Rob Moratti az új »Renaissance« albummal is a maga abszolút fényében mutatkozik be. Énekesként és művészként egyaránt.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. You Are The One
2. Let Me Be The One
3. Best of Me
4. Lift You Up
5. Hold On To Love
6. I Let You In
7. It’s Time To Go
8. Many Come Home
9. I Don’t Want To Wait Forever
10. It Hurts To Be I Love
Felállás:
Rob Moratti – ének, kísérőének
Torben Enevoldsen – gitár, billentyűk
Fredrik Bergh – billentyűk
Tony Franklin – basszusgitár
Stuart Reid – dob, ütőhangszerek
