Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2019. 09. 13.
Az album hossza: 43.00 perc
Producer: Martin Sweet, Eric Bazilian (5. szám) és Chris Laney (7. szám)
Műfaj: Sleaze / Glam metal
Értékelés: 9.5 / 10
Ismered azt az érzést, amikor először hallgatsz meg egy (kiváló) albumot, ami meglep, tőrön kap, vagy egyszerűen minden elvárás nélkül ülsz le elé? A meglepetés kitörését egyetlen szó fejezi ki, amit három vagy több felkiáltójel zár le. „F” betűvel kezdődik, és még három betű követi… Az új Crashdiet! Sleaze metal és glam metal revitalisták Stockholmból. Egy banda, amelynek legalább kilenc élete van, ha nem több. A „Rust” az új lemez, hatéves szünet után az első. Összesen az ötödik album, és már a negyedik énekessel. Egy együttes, amely valószínűleg a pályafutása végéig a felejthetetlen „Rest in Sleaze” (2003) és a felejthetetlen Dave Lepard árnyékában él majd, tehát ismét túlélte. Újabb hajótörést, újabb armageddont, újabb átalakulást.
Már-már vége volt mindennek, legalábbis így tűnt, amikor 2015-ben Simon Cruz kilépett, Martin Sweet pedig új projektjének, a The Sweet Creature-nek kezdett szentelni az idejét, emellett a svéd társaknak, a Sisternek segített basszusgitárosként. Talán éppen a zenekar menedzsere, Sven Morén volt a legfőbb tényező abban, hogy a Crashdiet ismét feltámadt, mint főnix a hamvaiból: ő láthatóan soha nem szűnt meg hinni a bandában, a Rust füzetében a zenekar külön köszönetet is mondott neki azért, hogy „együtt tartja a csapatot”.
Őszintén szólva a Crashdiet sosem adott ki rossz albumot. A „The Savage Playground” talán kicsit megégett a maratoni hosszúsága miatt, hiszen az a stílus és műfaj, amely az együttest a kezdetektől hajtja és irányítja, egyáltalán nem igényel „nyújtást”. Ennek a lemeznek a meghallgatása a hossza miatt sokszor kifejezetten fárasztóvá vált, ami elég szerencsétlen bosszúság.
A „Rust” az elődjének meglehetősen az ellentéte. Tele van kiváló, friss ötletekkel, tömör, rögtön a lényegre tér, és az egész játékidő alatt magas oktánszámú, ragadozó lendülettel visz előre, miközben végig feszültségben tartja a hallgatót. Nemcsak hogy több mint húsz perccel rövidebb, hanem pontosan azt kapjuk benne, amire mindannyian csendben vágytunk. A zenekar feltekerte a gitárokat a produkcióban. A Crashdiet ugyanis idáig soha nem harapott ilyen élesen. A „Rust” tehát a hangzását tekintve erősen elmetalosodott. Emellett a Crashdiet egész sor csábító refrénnel örvendeztet meg, amelyek egymás után gyújtanak, és a versszak (előrefrén) – refrén tengelyen markáns hangulati ugrásokat hoznak, ami nagy szerzői erény, különösen a pompa, a bombasztikusság hatásának kicsalásában. A számok válogatása rendkívül kiérlelt, és szerénytelenül állítom, hogy közülük jó néhányból az első generációs glam metal örökzöld klasszikusa lett volna, ha a banda a nyolcvanas évek második felében jelenik meg a rocktérképen.
Ami ebben a zenekarban különösen irigylésre méltó, az mindig kicsiszolt promóciós stratégiája. A banda már 2017-ben „csipkelődni” kezdett, nemcsak az új énekes, Gabriel Keyes bemutatásával, hanem egy vadonatúj kislemezzel is, a „We Are the Legion”-nal, amelyet a „Rust” megjelenéséig jól megválasztott időközönként egy csomó újabb követett. Valamennyi kislemez kiváló volt és az is maradt, a rajongók pedig alapos betekintést kaptak abba, hogy a „Rust” remek teljesítmény lesz. Ennek köszönhetően az album több mint fele már jól beégett a rajongókba, így mire a Crashdiet 2019 októberének elején nekivágott a turnénak, a közönség az új számokat gyakorlatilag kívülről fújta.
Még néhány szó Gabriel Keyesről. Technikai értelemben mindmáig kétségkívül a Crashdiet pályafutásának legjobb énekese. Tökéletes. Minden vonalon odateszi magát, még a szélsőségesen magas fekvésekben is szuverén módon uralkodik, amikor a középső regiszterek erejét átviszi beléjük. A dallamvonalakat tetszése szerint adagolhatja érdességgel, ahol erre szükség van, egyébként pedig robbanékonyan dallamos stílusban dominál. Reméljük, hogy a kvartett Keyes érkezésével megszilárdult, és több változás nem lesz a felállásban, mert vele nyilvánvalóan eltalálták a helyes formulát, a helyes kémiát, és érdemes ehhez teljes vérrel ragaszkodni. Négy énekescsere mellett mindössze öt kiadott stúdióalbum alatt talpon maradni nagy művészet, és különleges fajta erény. Hogy a banda mindezt kibírja, kitart és megy tovább, már a sors műve. Az ilyen helyzetek, főleg az énekesek gyakori cserélgetése, egyébként általában művészileg eltemetik a zenekart. A Crashdiet ebben tehát a maga nemében jelenség, a „Rust” pedig egyenesen visszaviszi a bandát a csúcsra, a mai sleaze mozgalom élére, annak fő díszlovaként. Pályafutásuk legérettebb teljesítménye, egyfajta új kezdet. Új rajt. Új, friss széllel, amely a vitorlájukba kapott.
A rendkívül csábító és szerzői szempontból változatos, megtörhetetlen sleaze / glam metal hozzáállású kislemezek mellett – az élen a nyitó címadó számmal, majd az Idiots, a már említett We Are The Legion, a Crazy, az In the Maze és a Reptile (ez utóbbi a Motörhead punkos hozzáállásával indul) – a „Rust” még négy „kihagyott kislemezt” is tartogat: az élen a mérgező Parasite-tal, a különösen bombasztikus Into the Wild-dal, amelynek refrénje nagyon ragadozó, a záró szakaszban pedig a fenomenális Stop Weirding Me Out-tal és a végletekig gúnyos finálé, a Filth & Flowers számmal. Az egyetlen szám, amely nélkül igazából elvolnánk, a nyugodtabb, de sötét Waiting For Your Love, ahol a banda elektronikus mintákkal „játszadozik”. Nem rossz, de az album többi száma annyival jobb, hogy ez gyakorlatilag eltörpül mellettük.
Bár előfordulhat, hogy a Crashdiet fölött örökre ott lebeg legalább egy halovány „Rest In Sleaze”-árnyék, hiszen soha nem fogjuk megtudni, mi történt volna a bandával, ha Lepard 2006 januárjának elején nem követ el öngyilkosságot, a „Rust” az a lemez, amellyel a Crashdiet diadalmasan visszatért a színtérre, elűzte a múlt összes démonját, és az új albummal, valamint Keyesszel a felállásban teljesen újraindult. A kiváló Keyesszel az éneken, aki Sweet mellett az új album legtöbb számának társszerzője, ennek a négyesnek (a hangsúly a „kell”-en van) még sok éven át kell szórakoztatnia a rajongóit. Mindig is rendkívüli potenciál lakott bennük. Reméljük, hogy végre eljött az ideje, hogy ez a potenciál közel két évtizednyi viharos fel- és lezuhanás után, a felállás végre stabilizálódott formájában megmutatkozzon, és végre teljesen valóra váljon.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
01. Rust
02. Into The Wild
03. Idiots
04. In The Maze
05. We Are The Legion
06. Crazy
07. Parasite
08. Waiting For Your Love
09. Reptile
10. Stop Weirding Me Out
11. Filth & Flowers
Felállás:
Gabriel Keyes – ének
Martin Sweet – gitár
Peter London – basszusgitár
Eric Young – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK
Eric Bazilian – akusztikus gitár az 5. számon, szintetizátorok az 5. számon, zongora a 8. számon és elektromos gitár a 8. számon
Johnny Gunn – háttérvokál a 7. számon
Conny Bloom – gitárbevezető a 10. számban
