Helyszín: Graz (Grác) / PPC / Ausztria
Dátum: 2015. február 9., hétfő
A HammerFall újra teljes koncertgaloppban van! Közel két évtized telt el viharos, szélsebes tempóban 1997 óta, amikor a svédországi Gothenburgban megalakult a zenekar, és a híres bemutatkozó lemez, a „Glory to the Brave” megjelenése után lassan az európai, sőt a világ power metaljának egyik központi nevévé nőtte ki magát. Indulásukkor kevesen gondolták volna, hogy az az ötös, amely úgy döntött, hogy zenei víziójában újra a klasszikus heavy metal megcsontosodott, ósdi elemeit szólaltatja meg, bőséges dallamokkal megspékelve, ennyire népszerű lesz. Az 1997-es „Glory To The Brave” azonban ebből a szempontból az egyik legfontosabb album, amely visszahozta a klasszikus heavy metalt, és vele együtt a power metal fellendülését, amely a tömegek érdeklődésének középpontjába került. Ez új életre keltett néhány klasszikus nyolcvanas évekbeli zenekart is, amelyek a színtér perifériájára szorulva újra a metal középpontjába léptek, és ismét kiváló lemezeket kezdtek felvenni, ugyanakkor egy csomó új banda követte a HammerFall sikerét zenei kiindulópontjait tekintve.
Az új évezredben mostanáig a heavy metal minden alműfaji változatában annyira elágazott, az érdeklődés fókuszába pedig leginkább a metal extrém formái kerültek, ahol a brutalitás mellett főleg a extrém játéksebesség és a nagyfokú technikai csiszoltság dominál, hogy a power metal műfajának határvonala rendkívül elvékonyodott. A műfajhoz tartozó bandák azonban túlélték, és tovább alkotnak. A HammerFall így tavaly augusztusban kiadta új stúdióalbumát, az „(r)Evolution”-t, és idén télen új turnéra indult. A kilencedik stúdióalbum európai koncertpromóciójára a HammerFall – amely előtte már sikeres latin-amerikai turnét zárt a Gotthard és az Edguy társaságában – a Serious Black együttest (tapasztalt zenei veteránokból álló új formáció) és az 1996 óta működő, edzett német heavy metalosokat, az Orden Ogant hívta meg előzenekarnak.
A „Harry Potter-rajongókat” a Serious Black alapvetően Roland Grapow gitáros (Masterplan, Roland Grapow – szóló, ex-Helloween, ex-Rampage), Tomen Stauch dobos (Savage Circus, ex-Coldseed, ex-Blind Guardian, ex-Heavenward, ex-Iron Savior, ex-Stormrider, ex-Lucifer’s Heritage, ex-Stranded Guns), Mario Lochert basszusgitáros (Emergency Gate, ex-Visions of Atlantis), Jan Vacik billentyűs (D-Vision, ex-D-Lusion, ex-Dreamscape, ex-Persiflage, ex-Schnupn), az osztrák Dominik Sebastian gitáros (Edenbridge, Shadows’ Grey, Thirdmoon) és a különös művésznevű svéd énekes, Urban Breed (Project Arcadia, Trail of Murder, ex-Bloodbound, ex-Pyramaze, ex-Tad Morose, ex-Dark Empire) képviseli.
A felsoroltak közül legalább ketten felelősek valamennyire a power metal népszerűsítéséért, amely az ő segítségükkel is hatalmasat lendült a kilencvenes évek második felében. Ők pedig kétségtelenül Roland Grapow és Tomen Stauch. Talán éppen a veterán évek mutatják az első foguk fehérjét. Mindketten kénytelenek voltak lemondani a koncertturnén való részvételt. Grapow ugyanis a Masterplan legutóbbi albumának felvételei óta panaszkodik, hogy íngyulladással küzd, ezért a csizmájába erre a turnéra az edzett Firewind-gitáros, Bob Katsionis ugrott be. Tomen Stauch pedig gerincproblémákkal küzd, az egyik porckorongja rendetlenkedik. Az ő helyére így a Freedom Call dobosa, Rami Ali ugrott be a turnéra. A felállás többi tagja ugyanaz. A Serious Black még este nyolc előtt néhány perccel kezdett. A központi figura egyértelműen a svéd énekes, Urban Breed. Aki évekkel ezelőtt látta Mariborban a HammerFall koncertjét, az Urban Breedet az akkori előzenekar, a Bloodbound énekeseként láthatta, amely ugyanebben a szerepben lép fel Ljubljana közepén, 2015. március 23-án (a Majesty előtt). Urban Breed az évek alatt szedett fel egy-két kilócskát, az éneke viszont továbbra is fenomenális. Rendkívül jó formában lévő, erős, tiszta, magasan dallamos és robbanékony. És ilyen volt nemcsak az ő produkciója, hanem a Serious Black egész fellépése is. A power metal himnuszok lavinája úgy söpört végig, mint egy vihar. Az egyik rendkívül rövid szünetben a dalok között Dominik Sebastian gitáros természetesen nem felejtette el megjegyezni, hogy nagyon örül, hogy egyszer végre a változatosság kedvéért Ausztriában is felléphet. A poén arra utalt, hogy Sebastian egyébként osztrák állampolgár, és a közönség az Edenbridge-ből igen jól ismeri. A színpad rendkívül kicsi volt, az ötös mégis meglepően jól kibontakoztatta a színpadi mozgást és energiát. Hangzásban is egész jó viszonyokat értek el a kis teremben, és magabiztos, tömören kifaragott produkciót nyújtottak, ami a rutin és a nagy tapasztalat gyümölcse. A Serious Black tehát a januárközépi stúdiódebütálásról, az „As Daylight Breaks”-ről játszott dalokat, amely idén januárban jelent meg.
Egy tizenöt perces szünet után, kicsivel este kilenc előtt lépett színpadra az Orden Ogan. A kvartett az új stúdióalbumát, a „Ravenhead”-et mutatta be, amely idén januárban jelent meg az AFM Records gondozásában. Az Orden Ogan háromnegyed órát kapott. A bandának, amelyet a szép adag zenekari hangszerelés és a kórusének jellemez, meglepően kevés felvételről szóló hangot használt, ami nagyon dicséretes. Csak alkalmanként. Az énekes kíséretként. A zenekar vegyes setlistet játszott az addig megjelent mind az öt stúdióalbumról. Egységes színpadi megjelenés és rendkívül zajos basszusvonalak. A gitárszólókat szinte meg sem lehetett különböztetni, mivel a riffek úgy dübörögtek, mint az ítélet napján. Szerencsére Seeb vokálja kiszabadult a hangkép „lehangoltságából”. A banda rutinosan néhányszor felpörgette a tömeget, amely korrekten együttműködött, és szép támogatást nyújtott a zenekarnak. Érdekes, hogy a Serious Black szinte több adrenalinlöketet váltott ki a közönségből, mint az Orden Ogan. A banda, amely időnként mérgesen a Running Wildra hajaz, professzionálisan kivitelezett fellépést hozott. Seeb hangja ugyan nem tartozik a power metal énekesek élvonalába, éles, gutturális színe viszont éppen megfelel a zenekar zenei irányának, hiszen sötétséget és okkult fényt ad neki!
Pontosan este tízkor pedig színpadra ugrik a HammerFall. A banda felfrissített arculattal mutatkozott be. Tizenöt évnyi együttműködés után ugyanis elbúcsúzott a HammerFalltól Anders Johansson dobos, akit az új felállásban David Wallin (Pain) váltott. A turnét a családi kötelezettségei miatt Fredrik Larsson basszusgitáros is kihagyni kényszerült. A basszusgitáros posztján így nem más helyettesítette, mint Stefan Elmgren. Ő ugyanis 1997 és 2008 között a HammerFall tagja volt, a zenekarban a szólógitárt játszotta. A nyitány a csapat hangszeres részéé volt, amikor Stefan Elmgren, Pontus Norgren, Oscar Dronjak és David Wallin belevágott a nyitó Hector’s Hymnbe, amelyet a „No Sacrifice, No Victory” album kiváló kislemeze, az Any Means Necessary követett. A helyszín teljesen telt házas volt. És amikor Joakim Cans beugrott a dal első refrénjébe, az egész terem életre kelt. A látogatók nagy többsége tehát türelmetlenül várta a HammerFall fellépését, és kizárólag miattuk érkezett a PPC-be. Tekintve, hogy az új idők nem éppen rózsásak, és a koncertlátogatottság csökken, egyes koncertek kisebb termekben, sőt klubokban zajlanak. A PPC terme kb. 500 embert fogad, ami azt jelenti, hogy nem volt nehéz megtölteni, a HammerFall pedig Grazban utoljára 2004 elején lépett fel (a „Crimson Thunder” turné). A banda kiváló setlistet állított össze, természetesen az új album, az „(r)Evolution” dalainak bemutatására helyezve a hangsúlyt, ugyanakkor egyetlen stúdióalbumról sem feledkezett meg.
Az ötös kiváló hanggal szolgált, és ismét lenyűgözött szigorú profizmusával. Cans remekül tartotta magát énekben, a banda a kisebb színpad miatt nem tudta kibontakoztatni azt a maximális színpadi aktivitást, amelyet egyébként megszoktunk a HammerFalltól. Mégis. Vállvetve Oscar, Stefan és Pontus hármas harmóniáiban, Cans begyakorolt kis jelenetei a dalok közti szünetekben, amelyekkel szorosan maga mellett tartotta a közönséget, és úgy általában a nagy oldottság érzése, színházi előadással adagolva, ahol Oscar érdekes formájú gitárok sorát cserélgette, amelyek közül különösen kitűnt a Hector kalapácsának alakú, meg még egyéb apróságok, kielégítették a közönséget, amely meglepően átélten énekelte a dalok refrénjeit. A banda kiváló gesztust is tett azzal, hogy Elmgrennek szólópontot kínált elektromos gitáron, ahol a hangszeres szám folytatásában, amely a Hero’s Return, a Where Dragon Lies Bleeding és a Riders on the Storm vezető motívumait fűzte egymás mellé, társaságot csinálni a színpadra Pontus (basszusgitáron!!!), Oscar és David lépett.
A banda néhány édes betéttel is szolgált, mint a kiváló Last Man Standing, a szabályos rész zárásaként pedig a HammerFall bemutatkozó stúdióalbumának kiemelkedő számával (természetesen az epikus Glory to the Brave sem maradt ki), a koncertet pedig a csapat a várakozásoknak megfelelően zárta. A „népszerűvé vált” himnusszal, a Hearts on Fire-rel. Egy óra és háromnegyed HammerFall power metal a tapasztalt és karizmatikus svédek brilliáns kivitelezésében, akiknek a színpadi dinamitból semmi esetre sem fogy ki, édes koncertélményt hozott, amely több mint üdvözlendő módon felrázta az idei februári, egyébként csendes koncertidőszakot.
szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik
SEROIUS BLACK:
1. Temple of the Sun
2. Akhenaton
3. Setting Fire to the Earth
4. High and Low
5. Older and Wiser
6. Sealing My Fate
7. I Seek No Other Life
ORDEN OGAN:
1. Orden Ogan
2. F.E.V.E.R.
3. To New Shores of Sadness
4. The Lords of the Flies
5. To the End
6. Ravenhead
7. We Are Pirates
8. Deaf Among the Blind
9. The Things We Believe In
HAMMERFALL:
1. Hector’s Hymn
2. Any Means Necessary
3. Renegade
4. B.Y.H.
5. Blood Bound
6. Heeding the Call
7. Let the Hammer Fall
8. Live Life Loud
9. 400 Meter Medley (dalrészletekből összeállított egyveleg: Hero’s Return, Where Dragon Lies Bleeding, Riders on the Storm)
10. Threshold
11. Last Man Standing
12. Glory to the Brave
13. We Won’t Back Down
14. HammerFall
—ráadás—
15. Templars of Steel
16. Bushido
16. Hearts on Fire
17. Dreams Come True (felvételről szóló kivonulás)
