Savage Sinusoid

0 15

Szerző: Kristijan Matjašič

Előadó: Igorrr
Kiadó: Metal Blade Records
Megjelenés: 2017
Játékidő: 39:26
Értékelés: 4.5/5

Gautier Serre francia multiinstrumentalista, ismertebb nevén Igorrr (és nem, ez nem elírás), kicsit más látásmóddal tekint a zenei világra. A producer/DJ és színpadi magányos farkas négy albumot tudhat maga mögött. Emellett tagja, illetve alapítója a Corpo Mente zenekarnak, valamint technikusként dolgozik az Öxxö Xööx és a magyar Thy Catafalque mellett. Egy olyan világban, ahol kevés az eredetiség és a „másság”, pont erre van szükségünk. Igorrr nemcsak mással szolgál, hanem már-már túlzásba is viszi az abszurd dallamokkal, disszonáns harmóniákkal, balkáni és francia témák és ritmusok keverékével, mégis megmarad a jó ízlés határain belül, ami persze mindenkinek a saját ízlelőbimbóitól függ. Idén úgy döntött, hogy a színpadon is kiterjeszti a kreativitás szárnyait, és behívta az Igorrrba a Corpo Mente énekesnőjét, – Laure Le Prunenec-et, az Öxxö XööX énekesét, Laurent Lunoirt és a dobos Sylvain Bouvier-t.

A Savage Sinusoid Serre projektjének ötödik stúdióalbuma. A két énekes és a dobos mellett, akik a projekt állandó tagjaivá váltak, hallhatjuk Serre sajnos már elhunyt tyúkját is, akit Patricknek hívtak. Minden hangszert, amit az albumon hallunk, élőben játszottak fel a stúdióban. A projekt feje el akarta kerülni a samplereket, amelyek általában eléggé digitálisan szólnak, ezért a felvételekre különféle hangszerek mestereit hívta meg. A szitártól a szaxofonon át a csembalóig. Minden élőben szólt és stúdióban lett rögzítve. És igen, Patrick is felkerült az albumra. Ha érdekel a felvételek menete, a „making of” felvételeket megnézheted a YouTube-csatornájukon.

Ezt a kritikát megírni nem kis feladat, mert az album elég sokszínű és mindenhol ott van. A fejet szétverő death metal blast beat dobolástól, amit Sylvain, aki fizikailag is megfelel ennek, hiszen egy karja akkora, mint nekem kettő együtt, kiváló pontossággal hoz a számokba, egészen Laure áriaszerű operai énekéig, amelyek a klasszikus operák benyomását hagyják maguk után. Mindezek mellett ott van Laurent, aki valószínűleg a „la la la” gyorsasági kimondásának bajnoka. De ez nem holmi gyerekes, pajkos „la la la”, hanem sötét, már-már félelmetes „la la la”, amely mellé nem ajánlom a drogozást, mert „bad tripbe” vihet. Serre a háttérben gondoskodik az elektronikus alapról, amely egyes pontokon az albumot a legmetalosabb ravévá változtatja.

Már az album címe elárulja, hogy az album őrült és vad lesz, olykor pedig nagyon szép is. A nyitó szám, a Viande ezt csak megerősíti. A két perces nyitány bemutatja azt az energiát, amelyet az album tartalmazni fog és az egész lemez alatt szór majd, kiabálással és vad dobolással. Mivel ez még nem elég „over the top”, próbáld meg megtalálni a dalszövegeket. Sajnos csalódást kell okoznom: nincsenek. Az énekesek maguk találtak ki nyelvet, amelyen énekelnek, így nem kell erőlködni a megértéssel és a mélyebb jelentés keresésével, mert egyszerűen nincs. Az egész album egy fura cirkuszi freak show benyomását kelti, amelyben minden egyes szám a saját „különcét” testesíti meg.

Közben ezt az energiát megszakítja a Houmous című dal, amely a balkáni és a francia zene keveréke. Erről a hangulatról a harmonika és a szaxofon gondoskodik. Képzeld el, hogy elmennél szarajevói, macedón, szerb csevapcsicsát enni, vagy amelyik a kedvenced, nem azért vagyok itt, hogy ezt eldöntsem, és mellé egy kosár bagettet és croissant-t szolgálnának fel. Az étkezés alatt egy kicsit több rakiját innál a kelleténél, és kitennének az étteremből. Ezután különféle helyszíneken találnád magad, a francia zenétől egészen a death metal eseményig.

Úgy érzem, a projekt nem veszi magát teljesen komolyan. Ez következtethető néhány dal címéből, mint a Spaghetti Forever és az Apopathodiaphulatophobie. De eléggé komolyan veszi magát ahhoz, hogy az idei év egyik legeredetibb és legsajátosabb kiadványa legyen. Az egész album death metal, grindcore, trip hop, barokk és elektronikus zene keveréke. Bár lehetetlen műfajkeveréknek hangzik, Serre mégis valahogy jól el tudja keverni őket, és valami újat, főleg pedig érdekeset kínál, amit semmiképp sem lehet lemásolni.

 

Felállás

Dob – Sylvain Bouvier
Gitár – Morten Iversen, Antony Miranda
Klasszikus gitár – Nils Cheville
Basszusgitár – Morten Iversen, Erlend Caspersen
Ének – Laurent Lunoir, Laure Le Prunenec, Travis Ryan, Yasmina Barra
Csembaló – Katerina Chrobokova
Szaxofon – Yann Le Glaz
8 bites hang – Aymeric Thomas
Szitár – Antony Miranda
Hegedű – Benjamin Violet
Harmonika – Pierre Mussi
Mandolin – Pedrou Lacasa

 

Produkció

Gautier Serre

Dallista

1. Viande
2. Ieud
3. Houmous
4. Opus Brain
5. Problème D’émotion
6. Spaghetti Forever
7. Cheval
8. Apopathodiaphulatophobie
9. Va te foutre
10. Robert
11. Au Revoir

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik