Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Panzerballett
Kiadó: Gentle Art Of Music
Megjelenés: 2015
Játékidő: 55:48
Értékelés: 4.5/5
Bár több mint két éve megjelent ez a lemez, és bár odakint már ott van a friss, új Panzerballett-album „Christmas Death Jazz” címmel, amely mellesleg a jazz metal ügyes újítóinak aktuális turnéján teljesen elfogyott, tisztességes dolog, hogy legalább azt megnézzük közelebbről, ami épp a kezünk ügyében van. Vagyis a „Breaking Brain” albumot.
A Panzerballett egy müncheni kvintett, amely kifejezetten eklektikus zenei arcot épít. Bár a csapat egyik pólusa végig az eredeti dalok ravaszul csúfolódó „utánzásában” merül ki, és éppen az elképesztően különleges újraértelmezéseikkel „híresedtek el” a legjobban, ugyanennek a zenei testnek a másik pólusa szigorúan a saját szerzemények alkotására szegezi a tekintetét.
A „Breaking Brain” a zenekar negyedik stúdióalbuma, már ha csak azokat számoljuk, amelyeken a saját anyag dominál. A „Breaking Brain”-en a Panzerballett tovább mélyíti a technikailag rendkívül igényes, összetett, ugyanakkor szokatlan és érdekes csapat jellegét: teljesen egyedi, mérföldekről felismerhető hangzást építenek, amelyben nagyon ízlésesen olvad össze a modern metal, a jazz, a funk, a pop és minden, ami a kettő között van. A „modern metal” kifejezésnél szem előtt kell tartani, hogy a zenekar odavan a Meshuggah, a Ne Obliviscaris vagy a Leprous gitárfrázisainak hangzásáért. Szinkopált, tenyérrel tompított poliritmikus riffek vannak tehát a háttérben, fölöttük pedig vadul eltérő, kiszámíthatatlan variációk, improvizációs betétek, amelyekről az örökké mozgékony szaxofon és természetesen mindkét gitár gondoskodik (Frantik Nervesaw Massacre). Szóval? Isten hozott a hét- és nyolchúros gitárok birodalmában. Ami a jazz és a modern progmetal említett elemeinek ütközését illeti (a „djent” varázsszó itt tökéletesen a helyén van), a Panzerballettet nehéz bárhová besorolni, ha egyáltalán lehet. A zenekarvezető és gitáros Jan Zehrfeld nagy rajongója Scott Henderson kalandorságának és a Tribal Tech-nek, és innen ered a Panzerballettre átszármazott filozófia: az abszolút spontán sodródás a féktelen ötletfúzióban, ahol a Panzerballett újfent mesterien bizonyítja, milyen ügyesen lépik át a látszólag áthidalhatatlan műfaji szakadékokat.
A zene tényleg bolondos, és a hallgatót azonnal nevetésre készteti. Ugyanakkor mérgesen komplex technikailag. Hasonló érzéseket kelt a Gentle Giant klasszikus életművének örökzöld karaktere is. Mindenben hallod a Frank Zappa iránti rajongást, a Panzerballett pedig közben simán belecsavarja a hangzását Robert Fripp homályos, posztapokaliptikus víziókkal teli világába is. Szélsőségesen eszement atonalitás, és közben időnként az az érzés, hogy a poliritmikus szerkezetekben, amelyekben az egyes hangszerek vonalai egymás fölött keresztezik egymást, a kompozíciók szó szerint szétesnek. A Panzerballett mégis ilyenkor nyűgöz le igazán, amikor ebből a látszólagos káoszból nagy eleganciával és technikai esztétikával újra egyetlen, hibátlanul összecsengő egésszé állnak össze. Az írógép ilyen kiváló utánzását, mint amit a Typewritter hallgatása közben ez az érzés kelt, manapság nehéz találni, bár az ilyen asszociációk eredendő bűnét a Gentle Giant úttörő munkájában kereshetnénk. Itt van a Muppet Show ismert zenéjének, a Mahna Mahnának a odacsapott feldolgozása, a végén pedig Mancini Pink Panther témája, ahol a szaxofon szándékosan aláveti magát a bebop tréfás ízének. Az album második felében a zenekar a Shunyai című számhoz is hozzányúl, amelyet McLaughlin kollégája, Trilok Gurtu írt. A tabla mestere ezen a számon vendégként is közreműködik. Az alacsonyra hangolt riff-falak és a szaxofonvonalak kitörései egymást keresztezve, kivételes áthatolóerővel és blaszfém hangzással szólnak. A tört dobritmusok, a fürgén horgonyzó, végig mélyen átélhető dallamos basszusvonalak organikus térfogattal adják a lemez egész esszenciájának a kompozíciós megfoghatatlanság és az abszolút mozgékonyság (a szó legtágabb értelmében) báját.
Röviden: isten hozott egy újabb, kiszámíthatatlan formákkal teli történetben, amely a „várd a váratlant” axiómájával és az „összeegyeztethetetlen” egyesítésével nem szűnik meg lenyűgözni és szórakoztatni. A „Breaking Brain” lemezre lecsapnak majd a nagy zenei gurmanok, akiket a komponálás triviális megoldásai semmiképp sem tudnak kielégíteni, és mindig valami többet keresnek. Valami avantgárd módon kihívót, szélsőségesen eszement ötletekkel teli és soha nem hallottat. Röviden: a „Breaking Brain” újabb kivételes zenei gyöngyszem a Panzerballett pálcája alól, amelyet nem lehet megunni, és soha nem fogsz megunni. Ennek a kvintettnek sosem fogy el az adventivitása, és ilyen különleges zenei víziókból sem fog soha.
Felállás
Jan Zehrfeld – gitár
Joe Doblhofer – gitár
Alexander Von Hagre – tenorszaxofon
Heiko Jung – basszusgitár
Sebastian Lanser – dob
VENDÉGZENÉSZ:
Trilok Gurti – tabla & ének a 7. és 8. számon
Produkció
Jan Zehrfeld & Josy Friebel
Számlista
1. Euroblast
2. Typewritter
3. Der Saxdiktator
4. Mahna Mahna
5. Smoochy Borg Funk
6. Frantik Nervesaw Massacre
7. Shunyai / Intro
8. Shunyai
9. Pink Panther
