Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Bush
Kiadó: Caroline International S&D
Megjelenés: 2017
Játékidő: 57:44
Értékelés: 2.5/5
Megjelent a hetedik stúdióalbuma annak a zenekarnak, amely 2002 és 2010 között hosszú szünetet tartott, és amely az egyik sajátos jelenségnek számít abból az időből, amikor a grunge-hullám lassan kifulladt. A londoni alternatív rockerek, a Bush már a kilencvenes évek első felében igazi szenzációt keltettek az Egyesült Államokban, és a mai napig több mint húszmillió stúdióalbumot adtak el (az 1994-es „Sixteen Stone” bemutatkozó lemez az USA-ban azóta hatszoros platinalemez lett). A bőkezű észak-amerikai kontinenssel ellentétben viszont az akkori idők otthoni, vagyis brit szigetországi támogatása jóval szerényebb volt. Ott akkoriban a britpoppal voltak elfoglalva, és ezzel nagy igazságtalanságot követtek el a Bushsal szemben. Így maradtak észrevétlenek például a skót Gun is, miközben a Stiltskin az Inside című slágernek köszönhetően legalább egy album erejéig „túlélt”.
A Bush az újraindulás és a 2011-es „The Sea Of Memories” comebackalbum után nemcsak a felállást, hanem a stílust is megváltoztatta. Az új, sorrendben hetedik stúdióalbum, a „Black And White Rainbows” ezt a stílusbeli átmenetet folytatja. Gavin Rossdale és társai rajta még határozottabban kacsintgatnak a hangzás puhítása felé, így egyre több olyan elemet lehet felfedezni, amelyekre az indie rock virágkorában a U2 az életművével hatott. Már az első, vagyis a nyitódal, a Mad Love is a 30 Second To Mars-féle zenekarokat és hasonlókat idéz.
Ez teljesen szokatlan, sőt meglepő. Ez az elmozdulás. Nyilvánvalóan a Bush mindenkinek meg akar felelni, elsősorban viszont ezúttal új rajongótábort keres. Világos, hogy ez az album inkább rossz szolgálatot tesz nekik, és a régi zenekritikusok, főleg a hazaiak, az új lemez értékelésében is mostohán bánnak majd a zenekarral. A „Black And White Rainbows”-nak semmi köze ahhoz a vagány post-grunge hangulathoz, amellyel a Bush a pályája elején, vagyis a kilencvenes években megjelent albumaival híressé vált.
Itt tizenöt új dallal és közel egy óra új zenével szembesülünk. Határozottan túl hosszú lemez, amely elsősorban a zenerajongók új generációjának a kegyeit keresi. A gitárt ennek érdekében erős kifejezésbeli és produceri kontroll alá vonták, a produkcióban pedig mindenféle programozott loop-minta nyomul előre. A zenekar úgy is menti az aranyozási helyzeteket, hogy Rossdale vezetőhangját harmonikus dallamokkal egészíti ki, miközben nem maradnak el az arénás „oh-oh” kórusok sem, ami azt az érzést erősíti, hogy a Bush az új albummal a mai MTV-s „alter-alter” pop indie rock pillanatát akarja elkapni. Bár a bevezető benyomást a később következő, igencsak rendben lévő Peace S valamelyest enyhíti, mert a lemez rockosabbá válik és megemelkedik a decibelek mennyisége, az album utána kissé vizenyőssé kezd válni. A zenei elemek közül egyre inkább azok kerülnek előtérbe, amelyek lágyítják a hangképet, ahogy fentebb is említettem. Az igazi öngól pedig már az album fele előtt megérkezik a „különc” Toma Mi Corazon kísérlettel. Azokon a pontokon is, ahol a zenekar visszacsatolást és a gitárhang különféle torzítási eszközeit használja bizonyos frázisokon, ezek a pillanatok produceri szempontból nem ragadnak meg eléggé, hangzásban kihasználatlanok, merevek, a produkció által „elfojtottak”, és emiatt kifejezéstelenek maradnak. Nigel Pulsdorf, gyere vissza!
A dalok többnyire középtempósak vagy lassúak, Rossdale hangja a lehető legpuhább lett, és egy szemernyi vadság nélkül szólítja meg a hallgatót. Ilyenként hozzájárul az album álmatag hangulatához. Ez a puhaság és a hangzásvilágot festő halvány pasztellszínek valójában azt a hangzásbeli és stílusbeli elmozdulást hozzák el a Bushnak, amelyet kerestek és el akartak érni, a kérdés viszont az, hogy sikerül-e ezzel megnyerni a hallgatók új nemzedékét. Inkább az ellenkezője. A zenekar régi hívei könnyen hátat fordíthatnak nekik, a bandát pedig ez újabb kérdés elé állítja: nyúljon-e vissza a saját múltbeli életműve eszköztárához, vagy kísérletezzen tovább a hangzással, ahogy azt ezen a „kétélű” új albumon tette.
Bush – Mad Love (hivatalos videó):
https://www.youtube.com/watch?v=exqfNG8AXCg
Felállás
Gavin Rossdale – ének, gitár
Chris Traynor – gitár
Robin Goodridge – dob
Corey Britz – basszusgitár, vokál
Produkció
Gavin Rossdale
Számlista
1. “Mad Love”
2. “Peace-s”
3. Water
4. Lost in You
5. Sky Turns Day Glo
6. Toma Mi Corazon
7. All the Worlds Within You
8. Nurse
9. The Beat of Your Heart
10. Dystopia
11. Ray of Light
12. Ravens
13. Nothing but a Car Chase
14. The Edge of Love
15. People at War
