Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Jorn
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2016
Játékidő: 57:35
Értékelés: 2/5
A norvég énekes, Jorn Lande megállás nélkül tevékenykedő fajta. Ha éppen nem a szólókarrierjével foglalkozik, más projektekben működik közre, vagy vendégszerepel más előadók albumain. Nem telik el úgy év, hogy Jorn Lande legalább egy közreműködést ne jegyezne valamelyik stúdiófelvételen. Jorn Lande a Jorn nevű zenekarával szilárd támogatást élvez az olasz Frontiers Records kiadótól, és ez már jó tíz éve így van. Sok jó hard rock-rajongóhoz hasonlóan a kiadó vezetősége is tartósan megkedvelte Lande-t fantasztikus énekhangja miatt, így a kiadó folyamatosan kitartóan támogatja az énekest. Minden ötletében, ami csak eszébe jut.
Lande a feldolgozásaival, illetve cover bandek énekeseként lett ismert. Először már a kilencvenes évek második felében felhívta magára a figyelmet, amikor a Whitesnake egykori tagjaival a The Snakes zenekarban játszott, és David Coverdale hangjához való hihetetlen hasonlóságával elállította az emberek lélegzetét. A Jorn néven kiadott első feldolgozás-válogatás „Unlocking the Past” címmel így 2007-ben jelent meg. Ez értelmes számválogatást adott azokból, amelyek a pályafutása során inspirálták az énekest, és ennek nyomán kiváló újraértelmezések sorát is. Minden egyéb elfoglaltsága mellett három évvel később az énekes időt szakított arra is, hogy a zenekarával felvegyen egy Ronnie James Dionak szentelt albumot, mégpedig közvetlenül a halála után. Hiteles gesztus, de a azonnali reakció miatt kissé ízléstelen is, hiszen a kiadvány kereskedelmi húzásnak hatott, amellyel Lande a halott vállán építi és erősíti a saját nevét.
Nos, a harmadik feldolgozás-válogatás, vagyis az aktuális „Heavy Rock Radio” a rádióbarát slágerek Jorn-féle feldolgozására összpontosít. De nem teljesen. Az albumon megtalálható egy gyöngyszem is, a The Final Frontier (eredetileg Iron Maiden), amelyről Lande (istenkáromlóan) azt találta mondani, hogy az Iron Maiden pályafutásának az a pillanata, amikor a zenekar kétségkívül a legközelebb került a popzenéhez. Bár az énekesnek nincs igaza, ezt a legnagyobb örömmel átvette az új válogatást minden lépésen elkísérő reklám- és promóciós szöveg is. Hidd el vagy sem, amikor eljutsz a The Final Frontier című számig – és jó lesz, ha eljutsz (erről bővebben később) –, végleg világossá válik számodra, hogy minden, amihez Lande hozzányúl, nem válik arannyá, hanem (végső esetben) akár egy marék nedves ürüléket is eredményezhet.
A számválogatás egyébként érdekes, csábító, az előadás viszont jóval kevésbé az. Egyszerűen. Lande nem tud maga köré gyűjteni első osztályú zenészekből álló gárdát, mert erre egyszerűen nincs pénze, ráadásul a felvételekkel és a kiadásokkal is mindig nagyon siet. Minden egyetlen hard rock hangnemben szól, a jellegzetes Jorn-féle „Dio meets Coverdale” énekkel, amelyet az működésének évei alatt alaposan megismertünk, és amely semmi újat, megrázót nem kínál. Az anyag „jornosan” van eljátszva. Keményen. Teljes hévvel és erővel, ezért úgy hat, mintha erőltetve játszották volna el. A „Heavy Rock Radio”-t úgy érdemes felfogni, mint a pályafutás azon pontját, ahol Jorn Lande a zenekarával megengedett magának néhány kellemes órányi kikapcsolódást és stúdiós szórakozást, eldalolt néhány számot, amelyek az évek során megragadtak a fülében és magukkal ragadták, az új feldolgozásokban viszont semmiképp sem nyűgöznek le. Ez általában igaz a rádiós listák slágereire, mint a nyitó, Fridától származó I Know There is Something’s Going On, majd rögtön utána a Runnig Up That Hill (eredetileg Kate Bush), ahol még a Placebo is több kifejező erőt préselt ki magából a saját verziójában. Jorn hard rockja egyszerűen túl durva. A nyers csapkodás sehogy sem illik a Journey-klasszikus, a Don’t Stop Believin’ újraértelmezéséhez, miközben a Killer Queen (eredetileg Queen) és az Eaglesék klasszikusa, a Hotel California esetében jól látszik, hogy a csapat az átdolgozáshoz, vagyis az eredeti saját zenei víziójához igazításához igazi fantázia és megfelelő következtetések nélkül nyúl. Túl kevés érzéssel és fukar játékkal. Ez erőltetett játék.
Csak a Dio-féle Rainbow in the Dark feldolgozása az, amit Lande-től várunk. Ott otthon van az ember. A hard rockban. A benyomást még javítja a záró Stormbirnger (eredetileg Deep Purple) és az utolsó Die Young (Dio-korszakos Black Sabbath), de ez nagyon kevés. Az ilyen válogatás nem az egyetlen ilyen gyöngyszem a bolygón, gondoljunk csak a Helloween „The Metal Jukebox” című kiadványára, amely szintén igen kevés ízt és élvezhetőséget kínál. A „Heavy Rock Radio” valójában csak Jorn Lande és mindazon dolgai szigorú rajongóinak szól, amibe az énekes csak belefog. Mi többiek inkább továbbra is az eredetiket hallgatjuk.
Jorn – Running Up That Hill (eredetileg Kate Bush):
Felállás
Jorn Lande – ének
Trond Holter – gitár
Francesco Iovino – dob
Thomas Bekkevold – basszusgitár
Alessandro Del Vecchio – billentyűs hangszerek
A 9. számban közreműködtek:
Jimmy Iversen – gitár
Tore Moren – gitár
Nic Angileri – basszusgitár
Willy Bendiksen – dob
A 10. számban közreműködtek:
Jorn Viggo Lofstad – gitár
Sid Ringsby – basszusgitár
Willy Bendiksen – dob
Produkció
Jorn Lande & Trond Holter
Számlista
01. I Know There’s Something Going On
02. Running Up That Hill
03. Rev On The Red Line
04. You’re The Voice
05. Live To Win
06. Don’t Stop Believin’
07. Killer Queen
08. Hotel California
09. Rainbow In The Dark
10. The Final Frontier
11. Stormbringer
12. Die Young
