Szerző: Rok Klemše
Előadó: Brutality
Kiadó: Racket Records
Megjelenés: year_month
Játékidő: 39:41
Értékelés: 4.5/5
A floridai Tampa a death metalnak az, ami Birmingham a metalnak úgy általában. Az amerikai death metal mekkája olyan műfaji óriásoknak ad otthont, mint a Morbid Angel, az Obituary, a Monstrosity, a Deicide vagy az Atheist, ráadásul Tampában működik a legendás Morrisound stúdió is, ahol örökbecsű klasszikusok születtek, például a Death – Human, a Deicide – Legion, az Atheist – Unquestionable Presence, a Pestilence – Testimony of the Ancients, az Obituary – Slowly We Rot és megannyi más. Tampa azonban a „középmezőnyből” is képes meglepetést okozni: olyan bandákkal, amelyek kortársaik árnyékában maradtak, és a Brutality mindenképp ilyen.
A Brutality 1993-ban kiadta a kiváló, de sajnos észrevétlen maradt debütalbumát, a Screams of Anguish-t, a további stúdiós próbálkozásaik is több mint jók voltak, de a nyolcvanas évek végének és a kilencvenes évek elejének death metal-áradatában a Brutality elveszett, mint Odüsszeusz Argója. Csakhogy az ő odüsszeiájuk nem egy évtizedig, hanem jó húsz évig tartott. Ennyi telt el ugyanis az utolsó stúdiólemez, az In Mourning megjelenése óta, de a Brutality bizonyíték rá, hogy az inaktív évek egyáltalán nem ártottak nekik. A Sea of Ignorance ugyanis már az első pillanatokban megmutatja, hogy a Brutality 2016-ban könyörtelen pusztító erő, amely úgy kaszál le téged, mint egy mongol horda vagy egy atombomba-robbanás lökéshulláma. A Sea of Ignorance nemcsak az old school death metal tökéletes pofonja; nem, a Brutality sokkal több puszta nosztalgiatámadásnál: az album anyaga persze logikusan floridai death metalt lehel, de a death metal rég nem szólt ilyen kifinomultan és kidolgozottan, miközben ennyire pokolian, nyersen és brutálisan.
A Brutality ezúttal mindenre gondolt, elsősorban a dalokra és a riffekre. Utóbbiak változatosak és hatalmasabbak, mint régóta bármikor, előbbiek pedig kidolgozott, önállóan álló, epikus death metal monolitok. A banda hozzáállása a Sea of Ignorance-en egyszerre technikás és összetett, a dalok szerkezete ugyanakkor világos és karakteres, a pontot az i-re a monumentális refrének teszik fel, még inkább pedig az ütősség és a dallam tökéletes keveréke. Merem állítani, hogy idén nem találtok jobb kombinációt, mint a 48 to 52 masszív fenevadában, amely valószínűleg az album legjobb pillanata, és olyan dal, amelyet nehéz lesz letaszítani 2016 legjobb death metal dalának trónjáról.
A kiváló hangzásnak köszönhető, hogy a hangszerek és az énekhangok is, mint egy fekete lyuk, magukba szívnak mindent maguk körül. A hallgatót is beleértve. A régi motoros gitáros, Jay Fernandez valószínűleg pályafutása legjobb riffjeit és szólóit csavarta ki az ujjaiból, az újonc Ruston Grosse vadállati és ördögien változatos a dobok mögött, Jeff Acres basszusa lovecrafti csápként tekergőzik, fonódik és csúszik a gitárriffek és a dobok körül, Acres és Scott Riegel kettős énektámadása pedig dinamikus, barbár és nyers, mégis érthető és tagolt. Valójában a Sea of Ignorance-nek csak egyetlen hibája van: az album idejének oroszlánrészét ugyanis a Bathory-klasszikus, bár látványosan megoldott feldolgozása, a Shores In Flames viszi el. Fernandez tiszta énekkel gyönyörűen tiszteleg benne Quorthon előtt, de ez a viking black metal himnusz, még ha a Brutality stílusban magához igazítja is, kissé túl erősen kilóg a sorból.
A Sea of Ignorance olyan album, amelynek a death metal élvonalába kellene röpítenie a bandát. Ez valószínűleg nem fog megtörténni, de a Brutality húsz év utáni első stúdióalbumának így is hangos figyelmeztetésnek kellene lennie, hogy a kultikus floridaiak még nagyon is élnek, és vérre szomjaznak. A Sea of Ignorance ősi fenevad, amely emlékeztet rá, miért olyan hatalmas zenei műfaj a death metal, bizonyíték arra, hogyan kell szólnia egy old school death metal bandának a modern korban, és olyan album, amely negyven perc után vértócsában hagy, mintha Negan dolgozott volna meg a Lucille-jével a The Walking Deadből.
Felállás
Jeff Acres – basszusgitár, ének
Jay Fernandez – gitár
Scott Reigel – ének
Ruston Grosse – dob
Produkció
Jarrett Pritchard és a Brutality
Dallista
1. Sea of Ignorance
2. 48 to 52
3. Fatal Cure
4. Tribute
5. Perpetual Resolution
6. Barbarically Beheaded
7. Shores In Flames (Bathory)
8. End of Days
