Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Dan D
Kiadó: ZKP RTV Slovenija
Megjelenés: 2015
Értékelés: 4/5
A Dan D-t nem kell külön hosszan bemutatni, hiszen azon kevés szlovén, úgynevezett „népszerűvé vált” rockbanda egyike, amelyet gyakorlatilag minden szlovéniai ismer. Idén azonban elbúcsúztak mindattól, amit az eddigi művészi pályájuk alapján elvár tőlük – sőt, ami még rosszabb, egyenesen megkövetel – az a zenei tömeg, amely hozzászokott, hogy a csapat rendszeresen gyártja a fülbemászó örökzöldeket.
Az Ura leta za ekstravagantne ptice című albummal a Dan D valóban kivételes stúdiómonumentumot épített, amelyben ideális szimbiózisba hozta a zeneiséget és a hangzásbeli kísérletezést. Ez a történet azonban valahogy kifutotta magát, és a zenekar az azóta eltelt években új horizontokat ízlelt meg, amelyek újabb felfedezésekre csábították. A több mint sikeres kísérletnek számító Tiho után 2015 áprilisának közepén lepte meg a hallgatókat a „DNA D” albummal, amely – első részként, az úgynevezett „fehér albumként” – felszabadult rockos merészséggel szolgált. A teljesen váratlan megközelítés az új anyaghoz, amelyre jó hat évet kellett várnunk, még 2015 vége előtt kiegészült a második résszel, a „fekete DNA D albummal”.
A „fekete album” tovább lepi meg a hallgatót. A zenekar tulajdonképpen a „fehér album” ellenpólusát hozta létre. Ikreket. Csak az egyik fekete, a másik fehér. A „fehér DNA D album” dalainak zöme az újban, vagyis a feketében teljesen újra van hangszerelve, a feje tetejére állítva. A zöme, mert két teljesen új szám is került a lemezre: a Matica és a V tvojih očeh. A Rekli so pedig tulajdonképpen a „fehér DNA D album” Kurbin sinjének finomabban elnevezett változata. Szóval. Mi hát a „fekete album” lényege? Az előd rockos közvetlenségét teljesen felváltotta egy finoman csábító, kizárólag az elektronikával való kísérletezésre épülő történet. A hangszerelések előterébe most a programozott minták és loopok, a szintetizátorok és a billentyűk kerülnek, a gitárok pedig csak mutatóba maradtak, alkalmi fűszerként szerepelnek, akárcsak az angolkürt és a szájharmonika. A „fekete album”, amely teljes egészében az elektronikus hangkísérlet (szintetizátorok, programozott loopok…) takaróján lebeg, hatékonyan megőrzi a zenekar teljes kifejezésbeli felismerhetőségét, Tokac verseinek tolmácsolása viszont egészen más érzelmeket és szenvedélyeket rajzol elő. A „fekete album” jóval sötétebb az elődjénél, vagyis világosabb „DNA D” testvérénél. Gyakran hatásosan döbbent rá, mennyire másként működhet ugyanaz a szám egy másik hangszerelésben. Akár egészen az ellenkezőjeként.
A „fekete DNA D album” nem fukarkodik a kísérletező kalandvággyal; hallhatók rajta a hetvenes évek végének, illetve a nyolcvanas évek elejének underground-alternatív, az első szintetizátorokat kutató hangzásának elemei a kezdetleges Depeche Mode-tól a Bauhausig, sőt a krautrock lehelete is, érzékelhető továbbá az industrial elemeivel való foglalatoskodás is, amely egy másik történetben akár a Laibach arcát is felidézhetné.
A „fekete DNA D album” az együttes művészi érésének egészséges, fejlődő továbbépítését dokumentálja. A Dan D vele „megrázta” saját magát, és „megrázta” a széles rajongótábort is, amely teljesen mást várt. Rendkívül pozitív, hálás és kívánatos dolog, hogy egy zenekar „elszakad” az elvárásoktól és az előre látható stilisztikai húzásoktól, hiszen így önmagát teszi próbára, hogy meddig fejlődhet művészileg, és merre lendülhet tovább a jövőben. A legkönnyebb ugyanis rutinosan kitartani a bevált recept mellett, amely biztosítja a sikert. A zenekar bátorsága szerencsére ennél tovább ér. A Dan D tehát a „fehér”, de főleg a „fekete DNA D albummal” rendkívül ügyesen kanyarog új horizontok felfedezésében, amelyekkel egyszerre térnek vissza a gyökerekhez, és bizonyos értelemben „átszellőztetik” azokat.
Mindkét albumot, a „fehéret” és a „feketét” is érdemes egymás után meghallgatni. Így kerülhettek a legközelebb a zenekar arcához és munkájához, illetve ahhoz a fejlődési ponthoz, amelyet a banda 2015-ben elért. Egy dolog biztos: a Dan D evolúciósan nem áll meg, és ezzel a lemezzel is megőrzi frissességét és fiatalos karakterét, amely újabb és újabb zenei dimenziók és horizontok felfedezésére éhes. A „fekete album”, amely szándékosan nem keres örökzöld slágereket – ahogy a „fehér album” sem tette –, hanem új művészi kihívást vállal, és a még feltáratlan horizonttal keresi a kontaktust, azt bizonyítja, hogy a Dan D nem ismeri a bevált művészi korlátozást, amely előre garantálná a sikert, hanem inkább bátran és merészen vág bele egyre újabb zenei kalandokba, és így tele tüdővel szívja magába az alkotói szabadságot.
Felállás
Tomislav Jovanović (Tokac) – gitár, ének
Marko Turk (Tučo) – gitár
Boštjan Grubar (Bošti) – billentyűk
Nikola Sekulović – basszusgitár
Dušan Obradinović (Obra) – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Melina Todorovska – angolkürt a 13. számon
Janez Podlesek – hegedű a 13. számon.
Matjaž Porovne – hegedű a 13. számon.
Oliver Dizdarević Škrabar – mélyhegedű a 13. számon.
Klemen Hvala – cselló a 13. számon.
Rudi Javornik – szaxofon a 9. számon.
Produkció
Žarko Pak
Számlista
1. Klon
2. Solze iz neba
3. Matica
4. V tvojih očeh
5. Ni je
6. Zdaj gre zares
7. Brat moj (za Srđana)
8. Mama ne dovoli
9. Odrešitev
10. Ona sanja
11. Hlapec
12. Rekli so
13. Sonca 2
14. Pozitivne misli (rejtett szám)
