Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Aristocrats, The
Kiadó: Boing!
Megjelenés: 2015
Játékidő: 58:00
Értékelés: 4.5/5
A The Aristocrats nemzetközi szupergroup, amelyet három zseniálisan őrült szupervirtuóz alkot: az angol gitármániás Guthrie Govan (Steven Wilson, ex-Asia, GPS), az amerikai basszusgitáros Bryan Beller (Dethklok, Steve Vai, Dweezil Zappa) és a német doburalkodó Marco Minnemann (Steven Wilson, Joe Satriani, The Mute Gods). Most harmadik stúdiólemezükkel tértek vissza „Tres Caballeros” címmel, amelynek borítóján – egy tipikus online videojáték paródiájaként –, akárcsak a „Smuggler S Corridor” című számban, mexikói utcazenészekké változtak.
A kiszámíthatatlan improvizációs mutatványokban és a bőséges ugratásban mindig remek hangulatú The Aristocrats már az előző két stúdióanyagával, a „The Aristocrats” (2011) és a „Culture Clash” (2013) lemezzel is elvarázsolt számos zenei gourmand-t egyedi keverékével, amelyben ott van az instrumentális rock, a jazz fusion, a progresszív rock, a heavy metal, az avantgárd és a komikus abszurd. Ez a helyzet a „Tres Caballeros” esetében is, vagyis az új albumon is rengeteg változatos hangszeres elem bukkan fel a zseniális trió vezényletével, és ezek a csúcsminőségű produkciónak köszönhetően egyaránt a kedvükre lesznek a Return to Forever/The Mahavishnu Orchestra stílusú szuperszonikus jazz fusion rajongóinak, a Dream Theater szintű technikai tökély híveinek, a Steve Vai/Joe Satriani-féle gitárvirtuozitásba szerelmeseknek, a King Crimson/UK-ra jellemző kiszámíthatatlan progrock-kísérletezés tisztelőinek, és mindazoknak, akik a csíntevő abszurdot szeretik, amilyet egykor a halhatatlan Frank Zappa művelt, aki a The Aristocrats egyik legfőbb zenei példaképe.
Ez a sok összetettség, eklektika és tökély, valamint az igen különböző hangszeres stílusokhoz való alkalmazkodás rengeteg támogatást hozott a három ugrabugráló hangszermesternek mindazoktól a zenei ínyencektől, akik a virtuózoktól a magas technikai színvonal mellett bőséges adag lucidságot, spontaneitást és szellemességet is elvárnak – a három virtuóz tökéletes összhangjában ez árad a The Aristocrats zeneszerzői zsenijének minden pórusából. Közben minden szerzeményben érezni az egyes zenészek kézjegyét, és általában a legőrültebb ötletek azok, amelyek Marco Minnemann irányításával születtek.
Govanhoz hasonló sokoldalú gitárvirtuózból nagyon kevés van a világon, mert csak keveseknek sikerül ilyen eredményesen egyesíteniük ennyi különböző technikát, miközben a vadságot és a finomságot is sikeresen keverik – ezzel bizonyítva, hogy a gitárvirtuozitás is lehet fülbarát, ha olyan zenész játssza, akinek a technika mellett a lélek és az egyéni karakter is fontos. Minnemann multiinstrumentalista és korunk egyik legösszetettebb zenésze, de elsődleges hangszere a dob, amelyen egyszerűen megállíthatatlan nyaktörő akrobatikájában és a kivételes ritmikai eklektika bemutatásában. Beller basszusgitár-játéka rendkívül átütő és egyben dallamos, így rendkívül széles műfaji skálán otthonosan mozog, bár érezni, hogy a mester a jazziskolából jött.
A „Tres Caballeros” minden szerzeménye egymáshoz képest teljesen más kalandtúra, ez már a nyitó szuperszonikus katalizátorra, a „Stupid 7”-re is igaz, amelyben a The Aristocrats dühödt gitárfutamokkal, apokaliptikus dobátmenetekkel és mérges basszusmenetekkel a nehézfémes oldalát is megmutatja, miközben a szám viszonylag rövidsége ellenére is marad elég hely a merész és főleg szellemes improvizálásra. A „Jack S Back” című, nagyvonalú jazz fusion kísérlet nyitó ütemei időnként úgy szólnak, mint Al Di Meola munkásságának valami abszurd ritmikai és gitáros paródiája.
A The Aristocrats a „Tres Caballeros” lemezen láthatóan úgy döntött, hogy az egyes szerzemények címei az amerikai Közép-Nyugat mentalitásának és zenei színterének, a redneckeknek és a mexikói csempészeknek a paródiái lesznek, így nem meglepők az olyan számcímek, mint a teljesen felcsavart „Texas Crazypants” – ahol Govan gitárja időnként ingerült darázsként zúg, miközben a háttérben rendőrszirénák visítanak –, a progbluesrock-hibrid „Zz Top” és a country burleszk „The Kentucky Meat Shower”, amely rendkívül gördülékeny műfaji váltásaival és teljesen „lekapcsolt” gitárszólójával a legőrültebb dolgok közé tartozik, amit eddig alkottak.
A The Aristocrats már korábbi műveiben is kifejezte vonzódását a disznókhoz, ezúttal pedig jazzfusion-csemegét szenteltek nekik „Pig S Day Off” címmel, ez az egész album egyik legizgalmasabb pillanata, amely a gitáros megközelítés és a számos abszurd pillanat miatt úgy szól, mintha Frank Zappa kincsestárából származna, a „Waka/Jawaka” (1972) és a „The Grand Wazoo” (1972) albumok korszakából. Már csak az őrjöngő fúvósszekció hiányzik.
Az előbb említett „Smuggler S Corridor”, amely az albumborító tökéletes zenei megfelelője, latinos motívumaival hangulatában megtévesztésig emlékeztet arra a mexikói banditajelenetre, amilyet általában az (sztereotip) amerikai filmekben láthatunk, mint a „Desperado”, vagy egy-egy „cowboy” motívumra Ennio Morricone előadásában. A „Pressure Relief” megint kissé finomabb jazzfusion-kísérlet, amelyen a The Aristocrats újra bebizonyítja, hogy a vad improvizálás és a ritmikai akrobatika között időnként „lassítani” is tudnak, és igen kellemes dallamokat építeni. A nagy finálé pedig a több mint tizenegy perces „Through The Flower”, amely hihetetlen gyorsan elszalad, aminek az okai főleg az intelligens, finom és egyben rendkívül szellemes improvizációk, valamint a bőséges ritmikai kiszámíthatatlanság – így a virtuóz perfekcionizmus tökéletes mestermunkájáról van szó.
A The Aristocrats a „Tres Caballeros” lemezen teljes hangszeres üzemmódban van, vagyis Govan, Beller és Minnemann urak minden lépésnél lenyűgöznek féktelen improvizációs kedvükkel, ritmikai spontaneitásukkal, zeneszerzői lucidságukkal és csintalan humorukkal. A nagymesteri trió újra és újra meglep őrült hangszeres ötleteivel, és még most is alig hihető, hogy 2010-ben, amikor először léptek fel együtt, teljes véletlenségből találtak egymásra, hiszen hallgatás közben a legtöbben azt hinnék, hogy legalább tizenöt éve játszanak együtt. A „Tres Caballeros” kétségkívül a progresszív rock egyik hangszeres csúcsteljesítménye 2015-ben, és biztosan határtalanul élvezni fogja mindenki, aki a világ legjobb és legkeresettebb zenei virtuózaira esküszik.
Felállás
Guthrie Govan – gitár
Bryan Beller – basszusgitár
Marco Minnemann – dobok
Produkció
The Aristocrats
Számlista
1. Stupid 7
2. Jack’s Back
3. Texas Crazypants
4. ZZ Top
5. Pig’s Day Off
6. Smuggler’s Corridor
7. Pressure Relief
8. The Kentucky Meat Shower
9. Through the Flower
