The Breeze: An Appreciation of JJ Cale

0 9

Szerző: Jernej Vene

Előadó: Clapton, Eric
Kiadó: Universal Music Group
Megjelenés: 2014
Játékidő: 51:33
Pontszám: 4/5

A brit gitárhős, Eric Clapton évek óta játssza zenei példaképe, J.J. Cale dalait is. A The Breeze – An Appreciation of J.J. Cale című lemezt barátaival együtt az ő emlékére vette fel. Cale a múlt század hetvenes éveiben néhány fenomenális albumot adott ki, amelyeken rendkívül finom, könnyed, ugyanakkor igényes és bódító hangzást teremtett. Elsősorban az ujjakkal pengetős játékmódot mutatta be, amely egyaránt tartozott az amerikai bluesnak és a countrynak, Cale pedig egyéni, saját szerzeményű rockba is átültette. És itt kezdődik az igazi történet. J.J. Cale, mint a legtöbb hozzá hasonló, valódi újító, szinte biztosan névtelen maradt volna, ha Eric Clapton a szólóalbumain nem dolgozza fel két kulcsfontosságú dalát, a Cocaine-t és az After Midnightot. Mondanunk sem kell, hogy ez a kettő volt valószínűleg az a két nagy sláger, amelynek köszönhetően Clapton a finom, érzelemgazdag, elomló gitárfogások istenévé vált. Míg Clapton Mr. Slowhanddé lett és gyűjtögette a Grammykat, Cale a lakókocsijában járta az országot, és a vad amerikai folyók varázsát fedezte fel. A producereknek minden egyes új albumért, amellyel tartozott nekik, szó szerint az amerikai vadonban kellett levadászniuk. Azért közösen 2008-ban megkapták a Grammyt a közös lemezükért, a The Road To Escondidóért. John Weldon Cale 2013 júliusában szívmegállásban hunyt el. Eric Clapton példaképének tekintette, a zenéje mellett az egyszerűségét és a nyugalmát is nagyra becsülte.

J.J. Cale amolyan világítótorony volt Clapton számára. Clapton a hetvenes években sokféle káros szer rabja volt. Az idegeire ment a gitár és az is, hogy a gitárok istenének kiáltották ki, az idegeire ment a heavy metal, a zajt egyszerűen nem bírja. A gyökereket kereste, az igényeket nem támasztó alapzenét, ahol nincsenek hangszeres kitérők, bonyolult ritmusok és hasonlók. J.J. Cale éppen azokban az években kezdte az albumos pályafutását, korábban, a hatvanas években pedig már kiadott néhány kislemezt.

A The Breeze – An Appreciation of J.J. Cale lemezen Eric Clapton lazán és tehermentesen szól, és abban a vágyban, hogy barátja emlékére másféle nézőpontot hagyjon a zenéről, talán egy kicsit kevéssé volt lendületes. Javára írhatom, hogy nem vett elő újra néhány kézenfekvő dalt, például a Cocaine-t és az After Midnightot, mert jobb, hogy az erejét Cale többi művének bemutatására fordította.

Clapton Cale özvegyének, Christine Lakelandnek az engedélyével átkutatta a kiadatlan dalok fiókját, így került a lemezre a Train To Nowhere, amelyet Mark Knopflerrel és az oklahomai helyi hőssel, Don White-tal közösen adott elő. Először jelenik meg a Songbird is, amelyet a country veteránja, Willie Nelson énekel. A kiemelkedők közé tartozik még a The Old Man And Me Tom Pettyvel, valamint a Magnolia Cale Naturally című debütáló albumáról, amelyet John Mayer énekel.

A zene hangzásában nagyon közel áll Eric Clapton pop-rock albumaihoz, noha ugyanolyan bőr alá kúszóan ragadós igyekszik lenni, mint Cale-é, de lehet, hogy nem is ez volt a fő cél. Ezt a lemezt a közreműködő vendégek és Clapton közötti szinergia teszi különlegessé, aki teljesen igénytelen, de egyáltalán nem arctalan. Cale dalai az ő érintésétől markánsabban popos formát öltöttek – és ezt a lehető legpozitívabb értelemben mondom. J.J. Cale az alap rockfelállás mellett a dalaiba olykor teljesen kiszámíthatatlanul más hangszereket is belecsempészett, amelyek nem tartoznak szorosan a szokásos rockhangszerek közé.

A The Breeze – An Appreciation of J.J. Cale eredetileg különálló projektnek indult, de egykettőre egy tágabb zenei kalanddá nőtte ki magát, amely meglehetősen hűséges feldolgozásokkal hívja fel a figyelmet Cale hagyatékára. Ezek elég lazák, de nem mindegyik kúszik úgy a bőr alá, mint az eredetik. Tekintettel az amerikai zene nagy mestere zenei hagyatékának megünneplésére irányuló jogos vágyra, el kell ismerni azt a munkát, amelyet a főszereplő és munkatársai beletettek. A cél ugyanakkor az is volt, hogy Cale zenéjét közelebb hozzák mindenkihez, aki még nem ismeri.

Felállás

Eric Clapton – ének, gitárok, dobro
Tom Petty – ének, gitár
Mark Knopfler – gitár, ének
John Mayer – gitár, ének
Willie Nelson – gitár, ének
Don White – gitár, ének
Reggie Young – gitár
Derek Trucks – gitár
Albert Lee – gitár
David Lindley – gitár
Don Preston – gitár
Christine Lakeland – gitár, ének
Mike Campbell – gitár
Doyle Bramhall II – gitár
Greg Leisz – pedal steel gitár
Simon Climie – billentyűk, orgona, zongora, dobprogramozás, ütőhangszerek, vokál
Walt Richmond – billentyűk, orgona, zongora
Jimmy Markham, Mickey Raphael – szájharmonika
Nathan East – basszusgitár
Michelle John, Sharon White – vokál
Jim Keltner, James Cruce, Jim Karstein, Jamie Oldaker, David Teegarden – dob
Satnam Ramgotra – tabla

Produkció

Eric Clapton, Simon Climie

Dallista

1 They Call Me The Breeze
2 Rock And Roll Records
3 Someday
4 Lies
5 Sensitive Kind
6 Cajun Moon
7 Magnolia
8 I Got The Same Old Blues
9 Songbird
10 Since You Said Goodbye
11 I’ll Be There (If You Ever Want Me)
12 The Old Man And Me
13 Train To Nowhere  
14 Starbound
15 Don’t Wait
16 Crying Eyes

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik