Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Overland
Kiadó: Escape Music
Megjelenés: 2014
Játékidő: 53;39
Értékelés: 5/5
Az Overland név mögött Steve Overland kiváló angol énekes és zeneszerző vezetékneve rejtőzik. Steve Overland az egyik legfontosabb, ha nem a legbefolyásosabb név azok közül, akik hozzájárultak az AOR műfaj népszerűsítéséhez a nyolcvanas években, főleg miután a bátyjával, Chrisszel a Wildlife feloszlása után megalapították a kultikus FM-et. Az FM ma a műfaj egyik központi bolygónyi nagyságú zenekarának számít, amely már az első, „Indescreet” (1986) című albumával a nyolcvanas években meghatározta, milyen az „angolos” módra tálalt AOR.
Steve-ről elmondható valami: minél érettebb, annál elfoglaltabb. És szerencsére láthatóan egyre termékenyebb is. Előttünk a harmadik Overland stúdióalbum, amely öt évvel az elődje, a „Diamond Dealer” (2009) után jelent meg. Ez alatt az FM teljes gőzzel újraindult, és három kiváló stúdióalbumot adott ki (az újat éppen most írják), Steve pedig közben a Shadowman projektben is részt vesz (a Heartland gitárosával, Steve Morrisszal közösen), amely 2011-ben adta ki utolsó albumát. Steve alig jelentette meg az új Overland stúdióalbumot, de már azt ígéri, hogy idén megvalósul a The Ozone projekt első lemeze is, méghozzá egy újabb remek brit énekessel, Chris Ouseyvel (Heartland, Snakecharmer).
A zsúfolt menetrendben tehát végre jutott idő az új Overland-anyagra is, Steve pedig ez alkalomból alaposan átszellőztette a munkatársi gárdát, akik a stúdióban „testet adtak” a friss zenei ötleteinek. A „Diamond Dealer” albumon közreműködő svéd multiinstrumentalista és producer, Martin Kronlund helyére a legalább ennyire tehetséges légiós, Christian Wolff lépett! Ő kanadai zenész, aki korábban például Rob Moratti-val (Final Frontier, ex-Saga) és az On the Rise zenekarban dolgozott. A basszusgitárt Larry Antonino fogta meg, a legendás amerikai Unruly Child tagja, a dobok mögött pedig a kiváló Jay Schellen ült, aki szintén az Unruly Childhoz kötődik, és játszott az Asiában, a Hurricane-ben, a World Trade-ben, a Circában és a GPS-ben is (a lista még nem teljes). Ha ehhez hozzáveszed az egyik legélesebb elméjű és legfinomabb gitárvarázslót, egyben aranzsőrt és producert, Mike Slamert (Seventh Key, ex-Steelhouse Lane), aki további gitárszólókat játszott fel, basszusgitározott és billentyűzött az albumon, egyértelmű, hogy a lemezen fenséges zenészek kivételes társasága gyűlt össze. Mellesleg vendégként a Kansas basszusgitárosa, Billy Greer is közreműködik kísérővokálokkal; Slamerrel együtt ők alkotják a Seventh Key alkotói magját.
Az új album mértéktartóbb hangzást kínál, mondjuk úgy, rádióbarátabbat, mint az elődje, a „Diamond Dealer”, ahol a gitár helyenként keményebben is „felmordult”, ha a riffek decibeleiről volt szó. Egyébként nehéz eldönteni, melyik a rádióbarátabb Overland-album, de a finomságok hasonlóak. Az „Epic” pedig tömör dallamosságával pillanatok alatt, mérgesen ragadós albummá válik! A billentyűk (akárcsak az első lemezen) ismét nagyobb szerepet kapnak, az albumon pedig még erősebben csillog a kivételes vokális harmóniák hangszerelésének ereje, amelyek a mindig teljes vérrel, érzéssel éneklő Steve Overlandet kísérik, akinek jellegzetes vokális „frizurája” van, soul-popos érzelmességgel megterhelve.
Állíthatjuk, hogy Steve Overland az „Epic” albummal a hangzás, a produkció szempontjából a legérettebb terméket tette le az asztalra mindhárom Overland-kiadvány közül a mai napig. A hangzás minden építőeleme tökéletes egyensúlyban fekszik a hangszerelésen belül. A hangkép optimálisan ki van használva. Még ott is, ahol egy gitárriff dominálhatna a többi elem fölött, a gitárok semmiképp nem tolakodnak előre, hanem végig ravaszul kiegyensúlyozottak a billentyűkkel.
Az album ismét kivételes azokban a tulajdonságokban, amelyeket az AOR és a dallamos rock műfajában a legjobban becsülnek és keresnek! A hangulat fokozása a versszaktól (opcionálisan az előrefrénen át) a refrénig a refrénben éri el a csúcsát, amely kötelezően begyullad a tökéletes dallamokban, már az első hallgatásra. Az Overland ezt a bal keze kisujjából csinálja. A rutin, a tapasztalat, a kilométerek itt vannak! Mindezek fölött pedig a legfontosabb a született érzék a dallamos ragyogás felépítéséhez. Ezt Steve Overland a zenei érés évei alatt a saját érzékelésének megfelelő „tökéletesen definiált dallamos dalszerűségig” csiszolta.
A Radio Radiótól az utolsó Time To Letting Go-ig az „Epic” erősen megragadja a hallgatót a fülénél fogva, és a legmagasabb szintű dallamos tartás kivételes pompájú énekdallamaival keményen sakkban tartja. Minőségi ingadozás tehát nincs a lemez dalai között. A tökéletesen kicsiszolt AOR rajongói, isten hozott otthon! Ez az album, amely csak úgy ragyog a sok dallamos ragadósságtól és a sok apró filigrán fogástól. A hangszerelés finom díszítéseitől. Mivel a kedvenceidet magadnak kell kiválasztanod, én személyesen az album középső daljait emelem ki csúcspontként. Az első a fél-balladás Liberate My Heart a lemez egyik legszebb refrénjével, a második közvetlenül utána a bombasztikus AOR-szépség Down Comes The Night, amely a legjobban az éjszakai autós hosszú utakon hat, valamint a poppal („Toto-s” refrén) rokonságot mutató If Your Heart’s Not In It, ahol Slamer néhány kivételes gitárpillanatot teremt. Persze így könnyen igazságtalan lehet az ember a többi számmal, amelyek az albumon szintén optimálisan kidolgozottak. Semmiképp sem kerülhető meg az album legkeményebb dala, amely emiatt kilóg is a sorból. Ez a Rock Me. Ez a hagyományos, ó-iskolás Deep Purple Mk III, illetve a korai Whitesnake modorában van összekovácsolva. Ezt az érzést a hangszerelések mellett Overland jellegzetes vokális megközelítése is mélyíti, ahol a soul „frizurájával” lehetséges párhuzamokat idéz Glenn Hughes énekjellemzőivel.
Az „Epic” a hangszerelés vonásaiban időnként olyan megoldásokat hordoz, amelyek más zenei környezetben a progresszív rock irányába is elmehetnének. De mivel az Overlandnél azt kapod, amit látsz és hallasz – vagyis állandóságot –, legfeljebb annyit írhatsz egy ilyen érzés alá, hogy ez a három Overland-album közül a legtöbb „art esztétikát” tartalmazó lemez. Vagyis amit az Overland az „Epic”-kel kínál, mindenképp közel marad a Shadowman projekthez, az FM és a The Ladder egyes részeihez!
Az „Epic” rendkívül erős album. Dalszerzés szempontjából. Üzenetét tekintve nagyon kiszámítható (melyik AOR album nem az?), szerzeményként viszont az AOR-mesterség termékeinek csúcsára tartozik! Produkciós szempontból tökéletes metrikájú, finoman kidolgozott „mid-eight” szakaszokkal, ahol Mike Slamer tudása és ereje tobzódik. Az album minden mozdulata a magával ragadó hangulati állapotok abszolút felépítésének van alárendelve.
Már amikor tavaly megjelent az FM „Rockville” és „Rockvile II” albuma, felfigyeltem rá, hogy Steve Overland és csapata igazi mestere annak, hogyan lehet egy már számtalanszor eladott trükköt úgy újracsomagolni, hogy teljes vérrel hasson. Mintha először adnák el. És a termékenysége nem apad. Az „Epic” ennek újabb bizonyítéka. Mestermű!
Felállás
Steve Overland – ének, kísérővokál
Christian Wolff – ritmusgitár, szólógitár, akusztikus gitárok, billentyűk
Mike Slamer – ritmus-, szólógitár, billentyűk, basszusgitár
Larry Antonino – basszusgitár
Jay Schellen – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Billy Greer (Kansas/Seventh Key) – kísérővokál
Billy Trudel – kísérővokál
Fredrik Bergh (ex-Street Talk) – billentyűk az 5. és a 6. számon
Produkció
Christian Wolff & Steve Overland
Számlista
1. Radio Radio
2. If Looks Could kill
3. Stranded
4. Rags To Riches
5. Liberate My Heart
6. Down Comes The Night
7. If Your Heart’s Not In It
8. Rock Me
9. So This Is Love
10. Wild
11. The End Of The Road
12. Time For Letting Go
