Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Minotauro
Kiadó: Dust On The Tracks
Megjelenés: 2013
Játékidő: 52:12
Értékelés: 4/5
Emlékszik még valaki a szlovén Heat nevű zenekarra? Hol volt, hol nem volt… Talán a Gotthard 12.11.2.2005-ös fellépésére a ljubljanai Cvetličarnában, ahol a Heat nyitotta a híres svájci hard rockerek koncertjét? Vagy legalább Roko Smajlagić és Davor Pavelić nevére? 2010-ben ugyanis úgy döntöttek, hogy átnevezik a bandát Minotauróra. A nemzetközi felállást az előző korpčani Aleš Lavrič, valamint olasz zenészek egészítik ki: Rudy Berginc énekes, Damjan Caharija és Emanuele Petrucci dobos.
A Heat 2009-ben még felvett néhány demót, amelyek az eredeti heavy rock karaktertől gyökeres elfordulást mutattak a szimfonikus power metal irányába, 2010-ben pedig úgy döntöttek, nevet váltanak, és Minotauro lettek. A Minotauro nagyívűen tervezte meg a munkát. A szlovén metalszíntér átlagos mozgásteréhez képest messze túl ambiciózusan. Nemzetközi zenekarként viszont sikerült kapcsolatba lépniük a német heavy metal színtér néhány kiválóságával. Ha a német heavy metal zenészek felfigyelnek rád, és úgy döntenek, segítenek megvalósítani az ötleteidet, az nagyon jó jel. A németországi konkurencia ugyanis összehasonlíthatatlan mondjuk a szlovén viszonyokkal. Ott a legerősebb marad életben. Ha pedig a német metalpiacon akarsz talpon maradni, rendkívül erősnek kell lenned. Ezért ebben a szakmában mindenki nagyon tehetséges és élesen körvonalazott profil, a producerektől a zenészekig. Hogy a „Master of the Sea” olyan kiadvány, amelyre érdemes odafigyelni, azt az is alátámasztja, hogy néhány remek zenész vendégként közreműködik rajta. Ők Goran Edman svéd énekes (Yngwie Malmsteen, John Norum, Street Talk, Karmakanic), a kiváló német gitáros, Tom Naumann (Just Priest, ex-Primal Fear, ex-Sinner), valamint (jól olvasod) Bor Zuljan szlovén gitárvirtuóz és elismert stúdiózenész (Devil Doll, ex-Šank Rock).
A Minotauro zenei megnyilatkozásának alapja tehát a power metal. Ezt a power metalt szimfonikus elemek itatják át, amelyeket igazi hangszerelés fűszerez. Organikus. Szóval. A billentyűk használata mellett jól kivehető, hogy a kompozíciók magjába valódi hangszereken megszólaltatott zenekari aranzsmanok is bekerültek, Denis Modrušan vezényletével.
Költészet hősökről, átokról, dacról, okkultizmusról, tragédiáról. Jó és rossz! Ismerős témák, na. De a sötéten alakuló események fényében tálalva! Semmi cukrozás tehát. A dalok gyakran összetetten felépítettek. Ez azt jelenti, hogy több különböző vezérmotívumon, több gitárfrázison át fejlődnek. A középső hangszeres részek sokszor megnyúltak, és itt gyakran a zenekari hangszerelés veszi át az uralmat, amely kiválóan váltogatja a hangulatot, és gondoskodik az album dinamikus íveléséről. A power metal által használt, jól ismert figurák – a gitárfrázisoktól a jellegzetes ritmikai alapok megválasztásán át a dupla lábdobig – ellenére a Minotauro kialakítja a saját felismerhető hangját. Olyan zenekarról van szó, amely a szimfonikusan megtömött power metal rajongóinak fog tetszeni. Vagyis azoknak, akik szeretik például a Kamelot, a Blind Guardian vagy a Rhapsody of Fire munkáit, bár a felsoroltak egyikére sem hasonlít, ami nagyon jó. A Minotauro a klasszikus heavy metal / heavy rock riffekből indul ki, ami felkeltheti a legendás Saxon újabb (a Solid Ball Of Rock utáni) albumait kedvelők figyelmét is.
A produkcióról nem kell sok szót vesztegetni, kiváló. Feszes, élő, tapintható. Semmi steril. Rudy Berginc énekhangja olyan énekesek vokális vonalát követi, mint Tobias Sammet (Edguy), Michael Kiske (Unisonic, ex-Helloween), sőt akár Bruce Dickinson (Iron Maiden). A hang erős, tekintélyt parancsoló, és minden hangfekvésben egyformán otthonos, miközben az erejét egyikből a másikba viszi át. A Minotauro valójában nem harmonizálja a vezetőéneket kísérő háttérvokálokkal. A zenekari hangszereléssel megfűszerezett középső részekbe remekül illeszkednek a gitárszólók és gitárpárbajok, amelyek mélyítik a dalok drámaiságát, és színkontrasztot adnak a választott hangulathoz.
A dalokban érezni a kreatív erőfeszítést és a csapat minden tagjának kiváló együttműködését. A Minotauro az album minden apró részletét csiszolgatta. A dalok olyan motívumgazdagságot érnek el, amely a dinamika példás mozgalmasságának záloga, és ez a hangulatok hullámzásában az egész albumon rendkívül meggyőzően lüktet.
A dalok annyi vezérmotívum-váltásból vannak összeállítva, hogy az album lassabban megy be a fülbe, mint azt egy power metal lemeztől várnánk. Pedig nagyon hallgatható, és a dallamvilág kibontakozásában is erősen fertőző. A bonyolultra szerkesztett aranzsmanok miatt a refrének nem játszanak meghatározó szerepet a kompozíciókban, mert a hosszabb zenekari részek kiegyensúlyozzák őket. Ennek ellenére a zenekarnak kiváló érzéke van a választott hangulati állapot ragadozó hevének fokozatos növeléséhez, amit a crescendóban néhány rendkívül ötletes refrén testesít meg, például az kiváló záródalban, a Devil’s Signban.
A „Master of the Sea” elsőlemezként kiváló munka. Semmiképp sem okoz csalódást. Érezni, hogy a zenekar pontosan tudja, mit akar, és már működése legelején világos zenei víziót visz magával. Az is egyértelmű, hogy a tagok edzett, tapasztalt rókák, és a Minotauro nem az első bandájuk. A dalok kidolgozottsága, főként a zenekari hangszerelés fűszerezése és a kiváló produkció alapján az is világos, hogy a zenekar már az első stúdióalbumán ki akarta hozni magából a kreatív maximumot. Rengeteg csiszolás és részletmunka van benne.
Bízzunk benne, hogy a Minotauro ebben az irányban halad tovább. Talán felvesznek egy ütősebb, rövidebb epikus metalindulót is, és beteszik az új stúdióalbumra, a klasszikus zene és a metal elemeinek egyébként rendkívül csábító ötvözése mellett. Hatékonyan oldaná ugyanis az időnként telítődő hangulatot a nagyívűen felépített eseményekben, amelyeket az operettesen díszített klasszikus zenei és metalkeverék hajt.
Az operettes „Master of the Sea” tele van bombasztikával, ugyanakkor sötét, atmoszférikus megközelítést hordoz, ahol az édesítés tilos. A Minotauro ezzel lerakta a saját hang felismerhetőségének alapkövét. Olyan album ez, amelyre joggal büszkék lehetnek, így nagy lendülettel, tehermentesen tekinthetnek alkotói jövőjük felé. Tekintve, hogy olyan együttműködésről van szó, amelybe szlovén zenészek is be vannak vonva, a Minotaurót hazai zenekarként is kell kezelnünk, és meg kell adnunk neki a megérdemelt támogatást. Legalább annyiban, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük őt és a tetteit. Hiszem, hogy a Minotauro következő albuma a nagyon szolid és mindenekelőtt szerzői szempontból őszinte stúdióelső végleges továbbfejlesztése lesz.
Felállás
Rudy Berginc – ének
Roko Smailagic – gitár
Damjan Caharija – gitár
Ales Lavric – billentyűk
Davor Pavelic – basszusgitár
Emanuele Petrucci – dob
KÜLÖNLEGES TAG:
Denis Modrušan – zenekari hangszerelés
VENDÉGZENÉSZEK:
Goran Edman – ének
Tom Naumann – gitár
Bor Zuljan – gitár
Produkció
Achim Köhler
Számlista
01. The Idol
02. Master Of The Sea
03. Hero
04. The Day Of Redemption
05. Another Day
06. Never Loose Your Faith
07. This Is What We Need
08. The Taste Of Freedom
09. Devil`s Sign
