Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Golliwog
Kiadó: Chainsaw Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 45:37
Értékelés: 4.6/5
A melopunkos HC volt az a zene, amelyre még azokban az időkben esküdtünk fel, amikor én húsz évvel fiatalabb voltam, és anarchista hajthatatlansággal álltunk szemben a rendszerrel, az elnyomókkal, a szülőkkel és a társadalom minden konvencionális példányával. A kilencvenes évek jártak, egy olyan korszak, amelyet előbb a Green Day, aztán az Offspring, és csak azután a NOFX, a Pennywise, a Lagwagon, az SNFU meg a punk rock revival keményebb vonalának többi hordozója jellemzett, és a szlovén zenebolondok és a lázadás szerelmesei közül is sokan kivették a részüket a tortából. Szinte minden zugban születtek garázsbandák, mindenféle fura és többé-kevésbé ismeretlen névvel, de a rövid életű lelkesedők egész lovashadából kevesen tartottak ki annyira, hogy két koncertnél többet is megérjenek. 1998-ban a lázadás tektonikája a ribnicai fiatalokat is elérte, akik Florence Kate Upton írónő irodalmi hősének, a rasszizmussal, diszkriminációval és előítéletekkel szorosan összekapcsolt Golliwognak a nevét vették fel – nem azért, mert támogatnák a diszkriminációt, vagy egyetértenének a világ fehérekre, feketékre, sárgákra és vörösekre osztásának idejétmúlt szemléletével, épp ellenkezőleg: azért, hogy magabiztosan és a szájukat nem fogva számoljanak le mindazokkal, akik gyűlöletet és válaszfalakat vetnek közénk, akik a bőrünk alatt mind vérzünk. Tegyetek hozzá vegán felhangot, antikorporatív hozzáállást, társadalomkritikus tartást és nagy adag dallamos, énekelhető, nem kommersz HC-t, és már csak egy macskaugrásnyira vagytok a zenekartól, amely semmit sem bíz a véletlenre – a Golliwogtól.
A Do it yourself imperatívusz, vagyis a D.I.Y.-mantra az utolsó szálig átitatja a bandát, az igazságtalanságtól fellázadt tagok pedig – akik szerint ez az igazságtalanság járja át kicsi, mégis ennyire felosztott, behatárolt és meghasonlott bolygónkat – atipikusan egyenes megközelítéssel, ütős gitárokkal és egy feminizált, megszépített felállással (az énekhangot és a gitárt kertelés és felesleges kozmetikázás nélkül, a kivételes, dinamikus és vitális Saša Hrovatin személyén át kapjuk, a kompakt magot pedig a határozott basszusgitáros, Matej Oven víziója és tartalmi alapozása, Vid Trdan gitáros pontossága, valamint Jure Pucelj, a lemezen dobolt ütős dobos távozása után most Rok Henigman precizitása egészíti ki) azt nyújtják, ami Szlovénia punkos oldalától egyáltalán telik. Ebben annál inkább biztos vagyok, mióta a színpad előtt már többször is megbizonyosodtam a fantasztikus kémiájukról, a More Than Meets D.I.Y. albummal pedig végleges megerősítést kaptam a második nagylemezes csúcsteljesítmény, a Plague Allegiance képében. Ezen a Golliwog visszatér az intellektuálisan motivált forradalom hagyományához, az oligarchák új világrendje ellen, akik a világ globális fasizálására törnek, az engedelmességet pedig minden eszközzel el akarják érni – a látszólag szabad, a társadalmat építő egyének leigázásával, mérgezéssel és mesterséges szelekcióval abban, hogy ki szaporodhat és ki nem, közben pedig propagandán, médián, interneten és gondosan megtervezett gondolatkontroll-elveken keresztül olyan mintákat ültetnek beléd, amelyek szerint azt hiszed, hogy jobbat nem lehet elérni, vagy hogy biológiai alapon még csak nem is jár neked. A orwelli „szép új világot” a világ néhány legbefolyásosabb családjának építészei kovácsolják, a szabadkőművesség elve szerint pedig a világ új uralkodóinak új elitje helyezkedik trónra – olyan világot teremtve, amilyenről még Hitler sem mert álmodni egy Reichről, egy népről és egy vezérről szőtt nedves álmaiban. A Golliwog éppen ez utóbbit választja ellenfelének és célpontjának, a Plague Allegiance pedig először egy több mint 30 oldalas füzettel sokkol, amelyben szinte az Illuminatik újkori bitorlásának minden aspektusát górcső alá veszik – a sátáni sötét fény hozóiét, akik egyenruhás víziójuk szerint formálnák a világot –, a koncentrációs, kiirtó táborok mellett pedig kétségbeesést, éhínséget, ellenségeskedést, félelmet és korporatív „bullshitet” vetnek a világba pénzügyi, katonai és szellemi téren egyaránt. Senki sem biztonságban, senki sem immunis, és senki sem kerülheti el a pusztulás, a nihilizmus és a mohóság gondosan megrendezett táncát. A mesterséges szükségletek, az üres víziók, a céltalanság és a megtévedt világ „megváltóitól” való függés az a gyakorlótér, amelyen a Golliwog úgy dönt, hogy kiárasztja a haragját, a már sokszor feldolgozott témát pedig ezúttal a hazai „know how” és az esztétikai perfekcionizmus szálaival szövik át. A trendek elleni lázadásban is megátalkodottan egyenes gerinccel, következetesen harcolnak az emberek és az állatok jogaiért, a korrupt, rothadt politikai és pénzügyi világ helyett pedig a maguk egészségesebb alternatíváit kínálják, egyértelmű felhívással hívják fel a világlátás alakítására és átalakítására, hogy egyáltalán lehetségessé váljon egy jobb, fényesebb holnap. Azzal, hogy rámutatnak a „gondolkodó” lények állítólag fejlett fajának javíthatatlan idiotizmusára – arra, hogy nyilvánvalóan képtelenek vagyunk teljesen lemondani az erőszakról, a szexizmusról, a nacionalizmusról, a rasszizmusról, a szektásságról, a homofóbiáról, a szellemi skatulyázásról és az elégedetlenségből fakadó, egyre gyakoribb gyengébbek elnyomásáról –, a Plague Allegiance album mondanivalója átkozottul teli van! A lemez tehát tartalmilag és esztétikailag is legalább két lépéssel, két osztállyal a punkos kínálat konkurens termékei felett áll, az Atlanti-óceán mindkét partján. De mi a helyzet zeneileg?
https://www.youtube.com/watch?v=CMhOEI4xAgA
Zeneileg a Golliwog hűséget esküdött a HC anarchista ihletésű, mégis dallamos ágának, ahol a tetszés nem fő cél. A Golliwog nyers és közvetlen, őszinte, a súlyos gitárhangok pedig gyönyörűen tapadnak a basszus és a dobok vágtájához, amelyet Saša és Matej kettős éneke koronáz meg. Kivételes nyitány egy ütős, rövid, golyóba rúgó darabbal, amitől kétségtelenül felébredsz, a Mask Of Sanity című számmal pedig a Golliwog azt követeli, hogy a világ diktátorai, bitorlói és megerőszakolói vegyék le a maszkjukat, és mutassák meg igazi arcukat. A felpörgetett, spidekkel megtöltött HC erős gitárokra épül, amelyek mintha egyetlen gitár lennének, az ultragyors dobok fölött Saša éneke ível, Matej basszusát viszont szinte alig hallani, a King Of Hearts című számtól kezdve pedig a Golliwog már egy kicsit több rendezett káoszt, dallamosságot, szinte a késői Bad Religion esztétikai akkordizálását kínálja serkentőszereken (vagy a korai, akkor még tejfogas és kényeztetetlen NOFX tökéletesen lekoptatott, gyors zsenialitás-kitöréseit a Circle Jerks mentális hullámhosszán). Miben fejlesztette hát tovább elődeit a kalipunk 2010-ben? Annak ellenére, hogy a mai produkció szinte közhelyesen élesebb és kristálytisztább, nem mindenkinek van ilyen éles és kíméletlen kifejezésmódja, amikor a zenei mondanivaló lényegét kell átadni. A Golliwog brutálisan közvetlen, ugyanakkor több zseniális kitörés közepette kevesebb mint két perc alatt sokkal több erőteljes dallamot, jó, minőségi riffet és őszinte lírai aggodalmat képes kiadni magából a világ állapota miatt, mint sokan azok közül, akik az olcsón kézenfekvő, szépen csiszolt, fülbemászó dallamszerkezeteket részesítik előnyben. A Golliwog csiszolatlan, a nyers szerkezet alatt viszont ott lapul az a pár gramm kivételesség, amelytől a Plague Allegiance lemezt nem lehet túlhallgatni, és egyhamar megunni sem, ha egyáltalán. Slágerből, vagyis megragadó számból sok van, kezdve a kivételesen dallamos csemegével, a King Of Heartsszal, amelyben még egy kis maidenes szólójáték is van. Humorból, de naivan egyszerű hozzáállásból sincs hiány ebben a felvilágosító kanonádban, ebben a riffcsatában. A Hermit Crab után a szerotoninszintet a hozzá képest egyszerű Serotonin Fix emeli meg, amely 48 másodperc alatt közjátékként lebeg a levegőben, a valóban epikus hosszúságú Deception Of A Frozen Heart pedig queenes dallamvilágon át viszi el a számot a kalipunkos, metalizált Valhallába, a Golliwog pedig megmutatja, hogy a gyorsaság mellett a dalaikban a komplexitásra, a feszültségre, a ráépítésre is van érzékük, csak épp ez a fajta mérték nem az a fennsík, amelyre szándékosan a legtöbbször visszatérnek. Az Anti-Heroes ezért ismét a felgyorsult HC-vágta birodalmába tér vissza, számonkérés az összes önjelölt megmentővel szemben, akik félrevezetik a világot, és lényegében halált, pusztulást, rabszolgaságot árulnak – hangos „nem” a bitorlóknak.
https://www.youtube.com/watch?v=J3QPZ-xKWhM
Lucid Fairytale Nightmares kétségtelenül az egyik legjobban kimért kalipunkos lövedék, a tesztoszteronos, adrenalinos buli terméke; a többszörös akkordfordulatokat, a terchasználattal való játékot mindkét gitáron és az éneken pedig a hídban a gitárok valódi, szép játéka, sőt kifejezett kifutó szóló is fűszerezi, Saša éneke pedig magas hangokkal gazdagítja a lemez valószínűleg legizgalmasabb pillanatát. Nem! A legjobb szám, legalábbis nekem, a kivételes Solitary Confinement, amelyen Matej jól behangolt basszusa és a gyönyörű, rétegzett gitárdíszítések hagynak nyomot. A szexi dal arra szólít, hogy szerezzük vissza az öntisztelet autarkikus pillanatát, amelyet kicsúsztattunk a kezünkből, a boldogságunk és elégedettségünk feletti irányítás pedig másoknál van, a világ nem éppen legkegyesebb urainál. A finálé előtti szám kellemesen meglep egy Weezer-melankóliás közjátékkal, majd gyors ujjú fordulat következik a lendületes Blue On Blues kisszámba, amely megőrzi a korai NOFX ritmikáját, az Integrated Cerebral Circuit című számmal a belső agyi vezetékek integrálása után pedig a Golliwog a lemez potenciálisan legerősebb HC-ütőkártyájára, a Corporate Puppet című számra fogad, én viszont leginkább a Factory Of Neo-Con Stomping Boots kicsit metalosabb felhangjának örülök. Az oligarchák bűvöletének tudtukon kívül engedő, hipnotizált, társadalmasított egyedek hadseregének sötét víziója, akik a politikusokért – legyenek akár baloldaliak, akár jobboldaliak – készek volnának meghalni és ölni is, a lemez igazi briliánsa, a kompozíciós csúcsot pedig a kiváló, csiszolt többszólamúság is építi. A Sarcasticyinic a kalipunkos ütőerő minden sztereotípiájának éles kivitelezésével egy mini csomagban, majd a naivitás egyik ritka pillanatává alakul, amelyet a lemezre szórakozásból tettek be – a Bite Me számmal a Golliwog engem egyébként nem fogna meg a végéig, de a kontextusban a vegán aktivizmust prédikálás helyett könnyedebb felhangokkal is a fülekbe lehet csepegtetni. Ezután a Golliwog visszatér a keményebb pusztító vágányokra a Make My Day éles HC-ricsajával, a nagy finálé pedig a leghosszabb, több mint négy perces Chess Pawn jutott, amely egy filmes, felvezető intro után egy gyönyörű, popos, zseniális számmal zárja a Golliwog második teljes albumkörét, ami kompozíciós szempontból azt bizonyítja, hogy mi, szlovének is képesek vagyunk olyasmivel előrukkolni a világnak, amelyet könnyen és teljesen jogosan nyilvánítottak 2010 legjobb punklemezének!
https://www.youtube.com/watch?v=1IGiRVF4zR0
A Plague Allegiance albumnak nincs gyenge pontja, amelyen felfűthetnénk a dühünket és a keserűségünket a szlovén garázsvédők ötlettelensége miatt. Talán egy-egy pillanat kicsit lógott a levegőben, de az egész kontextusában minden akkord, minden szám, minden szómantra és figyelmeztetés összhangban van a Ribnica és Kočevje környéki kollektíva lényegével és szívverésével. Nem azért prédikálnak, hogy kritizáljanak. A társadalmi felszabadítás baloldali meggyőződése talán szemben áll sok klerikálisan gondolkodó, szűk látókörű egyénnel, de a Golliwog a gondolkodásban és az érvelésben több mint két hosszal van azok előtt a jól ismert semmirekellők előtt, akik a punkot paravánnak árulják, hogy kiemeljék: nekik semmi sem számít, az anarchia pedig csak egy szép felirat egy pólón, ami semmit sem jelent, viselőjét pedig semmire sem kötelezi. A nihilizmust a Golliwog inkább a proaktivitásra és a jobb holnapot szolgáló megoldások keresésére cserélte. A hedonizmusnak és a lelkiismeretlen, céltalan bolyongásnak semmi köze az indigó nemzedék idejéhez, a Golliwog a társadalomkritikus felhangot jó szónikus csomagba csomagolja, a több mint 30 oldalas kísérő minikönyvecskével az illuminátus-összeesküvés égető problémájáról és az új világrend világuralmáról pedig talán akadnak még néhányan, akik apátia helyett határozottabban és egészségesen forradalmian cselekednek. Bár hiszem, hogy a mai fiatalok nem éppen szeretnek olvasni, meggyőződésem, hogy egy kis instant tanulság most teljesen helyénvaló, a szellemi gyarapodás és az ébredés felé vezető forradalmi elmozdulás pedig éppen jókor érkezik. A Plague Allegiance így szuper alap a konvencionális világlátásotok megváltoztatásához, ugyanakkor merem állítani, hogy egyben az egyik legpotensebb punk termék, amely megérdemli, hogy bekerüljön a jelentősebb albumok panteonjába, nemcsak az Alpok ezen oldalán, hanem azon túl is. Bravo, Golliwog! Folytassátok a jó munkát a jövőben is!
Felállás
Rok – dob
Vid – gitár
Saša – ének, gitár
Matej – basszusgitár, ének
Produkció
Rok Podbevšek, Saša Hrovatin & Matej Oven
Számlista
1. Mask Of Sanity
2. King Of Hearts
3. Hermit Crab
4. Serotonin Fix
5. Deception Of A Frozen Heart
6. Anti-Heroes
7. Lucid Fairytale Nightmares
8. Solitary Confinement
9. Blue On Blues
10. Integrated Cerebral Circuit
11. Corporate Puppet
12. Factory Of Neo-Con Stomping Boots
13. Sarcasticynic
14. Bite Me
15. Make My Day
16. Chess Pawn
