Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Blackmore's Night
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 55:02
Értékelés: 3.5/5
Candice Night hihetetlen nő. Hogy képes a legendás „fekete ruhás férfiból”, aki a maga idejében igazi „badass egomániás” volt, barátságos és engedelmes kiskutyát faragni? Itt bizony csődöt mond minden józan ész és logika. Annak az esélye, hogy a nagy Richie A-moll akkordot csapjon, azt G-dúrral váltogassa, ráadásul (figyelem!!!) az Uriah Heep-klasszikus, a Lady in Black feldolgozásában, gyakorlatilag nulla. Úgy tűnik azonban, hogy csodák márpedig történnek. Méghozzá a Blackmore’s Night új, „Dancer and the Moon” című albumán. Richie Blackmore-t Uriah Heep-zenét játszani látni – ezt a fajta zenét hívták a brit újságírók a hetvenes években „Deep Purple a koldusoknak” – ugyanis felbecsülhetetlen élmény. Főleg, amikor belecsempész egy kis darabot a híres „Blackmorelogy”-ból: abból a pikáns i-ből és a Fender Stratocaster egyedülállóan nyivákoló hangjából a szólódíszítésekben, amelyek a rockpionír éveit idézik. Blackmore ugyanis a gitárjáték egyik legfontosabb alakja, és az is marad, aki korszakalkotó hatással volt a nyomában járó zenészgenerációkra és -tömegekre. Richie hatalmas egója megadhatja magát. Egyedül Candice ismeri rá a megfelelő fogásokat.
A Blackmore’s Night pályafutása során rengeteg elismerést bezsebelt. Rendszeres vendég számos tévé- és rádióműsorban, dalaik alapját adják egy német gyártású film, a „Magical Story of the Rings: Die Nibelunger the Ring of the Nibelungs” zenéjének, minden albumuk felkerült a Billboard „New Age” eladási listájának európai, illetve amerikai változatára, a duó üdvözítő eredményeinek sora pedig itt korántsem ér véget. Úgy tűnik, megtalálták a kulcsot a zenei kifejezésmód általános tetszéséhez. Az új albumon is ez marad mindaz, amit a Blackmore’s Night már a korábbi stúdiólemezeivel elmondott.
Reneszánsz cikornyákkal díszített összeolvadása a kelta paradigma hagyományos folk elemeinek a középkor melosával és trubadúr udvari ritmusaival. Blackmore ezúttal is a „folk/medieval” alapú hangszerelésekbe szőtte bele kivételes tehetségét a neoklasszicizmus finom plazmájához a gitárjátékban. Erre rögtön felhívja a figyelmet a nyitó „I Think It’s Going to Rain Today”, amely egyébként Randy Newman-feldolgozás, és ahol a dal ébresztő hangulatú elmélyedését éppen a hozzáadott zenekari hangszerelések emelik magasabbra.
Az album vannak olyan pillanatai, mint például a Somewhere Over the Sea (The Moon is Shining), ahol Candice érzékeny, bájos és szelíd hangja kerül előtérbe, amely a kísérőként finoman hozzáadott akusztikus figurák ölelésében fürdik. Ebből a szövevényből a dal vége felé belopakodik a fekete ruhás férfi híres Stratocaster-hangja, amely a legendás Rainbow hangulatát idézi. Egyszólamú motívum, amely a Rainbow The Temple Of The King című dalának vezérmotívumát is felidézi… És lám, lám, a Blackmore’s Night tényleg feldolgozta ezt a Rainbow-klasszikust középkori változatban az új albumára. Ezt az érzést a vége felé a Blackmore’s Night mércéjével „rockos” dal, a The Moon Is Shining (Somewhere Over The Sea) is erősíti, ahol a hangszerelés és a vezérdallamok, párosulva a fekete ruhás férfi gitárján azonnal felismerhető egyedi trükkökkel, szinte megdöbbentően közel kerülnek a korai Rainbow munkásságához.
A dalok színesen vegyülnek az albumon. Vannak tisztán akusztikus instrumentálisok, amelyeket a középkori királyi mulatságokra szántak, mint a Galiard vagy a Minstrels In The Hall. Aztán vannak a nagyon hasonló felépítésű dalok, csak éppen a vezető hangszeres dallamot Candice éneke váltja fel (The Spinner’s Tale, The Last Leaf). Majd két dal, amely a vezérmotívumaiban orosz hagyományos melost kölcsönöz (az album címadó dala és a Troika). A Troikánál azt tanácsolnám Candice-nek, hogy ne vegyen fel orosz kifejezéseket a versszakokba, mert az „amerikaiasan” elénekelt orosz nyelv a fülnek taszítóan hat. Az albumot a lenyűgöző instrumentális Carry On… Jon zárja. Richie Blackmore ebben rendkívüli lágyságával és egyedi fogásával, amelyet lehetetlen elfelejteni, vagy véletlenül összetéveszteni más gitáros fogásával, ismét emlékeztet rá, hogy a szakmája nagymestere maradt.
A Blackmore’s Night az új albummal is megjósolhatóan felismerhető zenei vágányán marad. Itt otthon vannak, és a többség itt kedveli őket a legjobban. A „Dancer And The Moon” semmi olyat nem hoz, amit még ne hallottunk volna, ami ismeretlen vagy kipróbálatlan lenne. A Blackmore’s Night-nak megvan az a szerencséje, hogy a hasonló műfaji szférában kísérletező zenekarok áradatában kiharcolta magának a különleges helyét a színtéren. Felismerhető hangzást és kifejezésmódot tartanak fenn, amelytől egy tapodtat sem térnek el. Mivel nagy zenei tehetségek kombinációjáról van szó, az új lemez minőségét semmiképp sem lehet megkérdőjelezni. Legfeljebb az időnkénti túlzott önismétlést róhatjuk fel, ami persze összefügg azzal az alapvető ítélettel is, hogy a hagyományos kelta folk melos és a trubadúr-pengetés szűk kifejezési skálát kínál. Mindenesetre a Blackmore’s Night rajongói több mint elégedettek lesznek a „Dancer and the Moon” tartalmával.
Felállás
Ritchie Blackmore- gitár, Nickelharpe, Mandola, Hurdy Gurdy, tamburin
Candice Night- ének, kísérőének, reneszánsz és középkori sípok
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Bard David Of Larchmont – billentyűk, kísérőének
Lady Kelly Dewinter – kísérőének, kürt
Earl Grey Of Chimay – basszusgitár, gitár
The Scarlet Fiddler – hegedű
Troubador Of Aberdeen- ütőhangszerek
Produkció
Richie Blackmore
Dalok listája
1. I Think It’s Going To Rain Today
2. Troika
3. The Last Leaf
4. Lady In Black
5. Minstrels In The Hall
6. Temple Of The King
7. Dancer And The Moon
8. Galliard
9. The Ashgrove
10. Somewhere Over the Sea (The Moon is Shining)
11. The Moon is Shining (Somewhere Over the Sea)
12. The Spinner’s Tale
13. Carry On… Jon
