Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: King Crimson
Kiadó: Discipline Global Mobile
Megjelenés: 2003
Értékelés: 5/5
Az »EleKtrik: Live in Japan« olyan koncertalbum, amelyet a brit progresszív rock bajnokai, a King Crimson 2003-ban, japán turnéjuk során rögzítettek, amikor az akkor aktuális stúdióalbumukat, a „The Power to Believe”-et (2003) népszerűsítették. Az anyagban a „The Power to Believe” és a „The ConstruKction of Light” (2000) dalai dominálnak, az egyetlen kivétel a „One Time” című ballada, amely eredetileg a „Thrak” (1995) lemezen jelent meg. Aki ismeri e legendás progresszív rock úttörők arcát és munkásságát, annak aligha kell meglepődnie azon, hogy az „EleKtrik” műsorában egyetlen régi klasszikust sem találni: a King Crimson körömszakadtáig kerüli azok játszását, és ezzel azt a veszélyt is, hogy valamiféle kiszámítható koncertrutinba süllyedjen. A koncerteken rendre az utolsó két stúdióalbum élvez elsőbbséget, a több mint két évtizeddel korábban született szerzeményekre viszont csak ritkán emlékeznek. A King Crimson-örökzöldek hiánya az „EleKtrik”-en tehát mindenkinek, aki ismeri a zenekar régi filozófiáját, egyáltalán nem tekinthető mínusznak.
A csapat feje, a zseniális és különc gitáros, Robert Fripp, a progresszív rock élő legendája, és Brian Eno mellett valószínűleg a legnagyobb zenei újító az ambiens hanghátterek terén (ezeket maga „soundscape”-nek hívja), ugyanis kőkemény diktátor, aki soha nem tűrte a szigorú rendtől és fegyelemtől való eltérést, és a régebbi anyag iránti közömbösség az aktuális koncerteken csak egy a „tíz isteni parancsolata” közül. Ezzel a King Crimson másik három (amerikai) tagja, akik ebben a felállásban 1999 és 2004 között dolgoztak együtt stúdióban és színpadon, nagyon is tisztában volt. Ez hallatszik a felvétel minden egyes koncertváltozatán: leszámítva egyes improvizációk közepét, vagyis azokat a részeket, ahol Fripp mindig ösztönözte a saját kreativitást és az ötletek szabad áramlását, szigorúan követik az előírt ritmikai formákat, amelyek végig tökéletes összhangban vannak a szigorú gitáros parancsnok melodramatikus hanghullámaival.
A zseniális amerikai gitáros-énekes, Adrian Belew számára, aki Frippel szakaszosan több mint három évtizedet bírt ki a King Crimson régi tagjaként, ráadásul leginkább határtalan lucidságának és különleges humorának köszönhetően, ez a koncert újabb kihívás volt, amelynek során remekül osztotta be kivételes énektehetségét és gitárimprovizációit, amelyekben nem fukarkodott a rá jellemző hangeffektekkel, vele idézi meg a legkülönfélébb, többnyire meglehetősen abszurd hangokat. A gyilkos ritmusszekció Belew amerikai kortársaiból áll: Trey Gunn basszusgitáros, Chapman Stick- és Warr-gitárjátékos (a stickhez hasonló hangszer), valamint Pat Mastelotto dobos ezen az estén ismét teljes gőzzel dolgozott, és még egyszer bebizonyította, miért tartották a legkeményebbnek a legendás zenekar történetében.
Az „Introductory Soundscape”, Fripp lágy hangzású bevezető hangfala, amely olyan, mintha selyemfonalat húznának lassan és gyengéden, egy rövid „The Power to Believe” a cappellán át torkollik a brutális „Level Five” című instrumentálisba, ahol a math metal, az avantgárd és a fusion kezet fog, és ambiens oldalról végigvezeti a hallgatót az érzéketlen neoliberalizmus könyörtelen világán, ahol a tőke törvényei uralkodnak, és ahol a Big Brother éber szeme alatt ember embernek farkasa. A „ProzaKc Blues”, az est első énekes száma, amelyben az „álmos és morcos” Belew ismét kiváló vokális improvizátorként nyűgöz le, sikeresen viszi tovább a kisember skizoid hétköznapjainak ritmusát a 21. században. A négy zenekari tag összehangoltsága és az egyes improvizációs formák színvonala egyszerűen elképesztő, és ebben híven folytatja a King Crimson nagyszerű, régi hagyományát.
Az „EleKtrik” és a „Happy With What You Have to Be Happy With” is, amely 2002-ben EP-ként is megjelent, a mai kisember kétségbeesett ürességéről szóló brutális ambiens vallomásukkal mindkét stúdióváltozat sikeres továbbfejlesztésének hat. A „One Time” az egyetlen ballada a felvételen, és melankolikus természetével kissé megnyugtatja a produkció nagy részén eluralkodó posztapokaliptikus, pokoli hangulatot. A King Crimson az „EleKtrik”-en szinte a teljes „The Power to Believe” stúdiómestermunkát előadja, hiszen ezután lenyűgözően játssza el a könyörtelen társadalmi szatíra, a „Facts of Life” című dalt, a címadó klasszikust és a gyilkos instrumentális „Dangerous Curves”-t, amely a „Larks’ Tongues in Aspic (Part IV)” mellett az est egyik csúcspontja. A felvétel zárásaként a kultikus négyes „The World’s My Oyster Soup Kitchen Floor Wax Museum”-ot választotta, egyik legavantgárdabb alkotásukat, amelyben a fő „sztár” Belew, ragyogó énekteljesítménnyel, amelytől a legtöbb ember a bélhosszúságú dalcím és a kulcsvers miatt rég beletörte volna a nyelvét, miközben teljesen őrült gitárszólói igazi csemegét jelentenek a nagy gitárimprovizátorok minden rajongójának.
Az „EleKtrik: Live in Japan” talán a legendás King Crimson valószínűleg utolsó koncertinkarnációjának legjobb létező hivatalos koncertdokumentuma, a zenekar ugyanis élőben mindig még a stúdiónál is jobban szólt. Az „EleKtrik” meghallgatása után, amely a legjobb koncertalbumaik elitjébe tartozik, azon a gondolaton, hogy a King Crimson 2004 után többé-kevésbé felhagyott az aktív fellépésekkel, keserű utóíz marad: Fripp szeszélyessége és egocentrizmusa miatt (a mostani zenei inaktivitása okai, mint általában, banálisak) túl korán „nem lett semmi az egészből”, pedig akár csak koncertzenekarként is működhettek volna tovább.
Felállás
Adrian Belew – gitár és ének
Robert Fripp – gitár
Trey Gunn – Warr-gitár
Pat Mastelotto – dob és ütőhangszerek
Producer
King Crimson
Dallista
1. Introductory Soundscape
2. The Power to Believe (Part I: A Cappella
3. Level Five
4. ProzaKc Blues
5. EleKtriK
6. Happy With What You Have to be Happy With
7. One Time
8. Facts of Life
9. The Power to Believe (Part II: Power Circle)
10. Dangerous Curves
11. Larks’ Tongues In Aspic (Part IV)
12. The World’s My Oyster Soup Kitchen Floor Wax Museum
