Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Avtomobili
Kiadó: ZKP RTV Slovenija
Megjelenés: 2012
Játékidő: 41:25
Értékelés: 4/5
Minek sietni a „Pozna pomlad”-dal? Az Avtomobilinak bőven van ideje. A zenekar, amely kereskedelmi csúcspontját valamikor a kilencvenes évek első felében, az előző évezredben érte el, hat év stúdiószünet után végre új stúdióalbummal tér vissza.
2006-ban jelent meg az előd, a „Mesta železniških postaj”. Kiváló lemez, tulajdonképpen 2006-ig az Avtomobili art rock mesterségének minden jellegzetességét tekintve minden bizonnyal legérettebb albuma. Remekmű, amelyre a fantasztikus novogoriški gitáros, Alan Jakin utoljára nyomta rá a bélyegét, mintegy végső búcsúként, őt pedig nem sokkal a felvételek után igazi balszerencse érte. Az örökzöld Avtomobili, amely ma is napi választás Szlovénia minden jelentősebb rádióadójánál, sorsfordító problémával szembesült. Ki a csoda ugrik be a csapatba, és tölti ki tudásával, tapasztalatával és zsenijével azt a nagy cipőt, amely Jakin távozása után üresen maradt?
A zenekar a vártnál jóval előbb megtalálta a megoldást Boštjan Andrejc „Bushi” személyében. Bushi edzett harcos. Az Avtomobili előtt játszott a Night Jump, a HeaveniX, a Terra Mystica, a Skunk Funk és a The Rolling Stoned soraiban, valamint olyan előadókkal, mint Jan Plestenjak és Tinkara Kovač. Már ha csak átfutod ezeket a neveket, gyorsan arra jutsz, hogy Bushiban sokoldalúság és rétegzettség lakozik, és pontosan erre van szükség az Avtomobilinál. De nemcsak erre. A fogás a lényeg. Az Avtomobili zenei megnyilatkozásának sorsa mindig a kifinomult gitárjátékhoz kötődött, amely mégis a lélek mélyéig hatolt, a tiszta rockrezgés ostentáció nélküli mélységével. Ha Jakin elsősorban a koncepció gitárosa volt, aki az évek során felismerhető formára csiszolta a játékát, és ezzel az Avtomobili zenei artizmusának testes részét adta, Bushi még több kísérletezést és kifejezésbeli változatosságot hozott a zenekarba, és gyorsan kiderült az is, hogy organikus, hiteles, természetes hangszíneket keres. Nem szór szét hangokat összevissza, hanem óvatosan válogatja és formálja őket, értelmes egésszé rendezve az improvizáció bármilyen testét, és ez egy újabb erénye ennek a zenésznek, amelynek köszönhetően kiemelhetjük azon szlovén gitárosok tucatjából, akik Szlovénia legnagyobb gitármesterei közé tartoznak.
Bushi is perfekcionista, akárcsak Alan Jakin. Bushi a Night Jumpnál edzette magát, róluk pedig köztudott, hogy a Pink Floyd-feldolgozásoktól sem riadtak vissza, és ha egyszer beleütközöl David Gilmourba, és lassan elmélyedsz benne, akkor világos, hogy fokozatosan a kifinomultság professzorává vedlesz. Persze ehhez tehetség és akarat kell. Bushiban mindkettő bőven megvan. És még több is! Bushi a gitárjáték mellett az énekhangját is elhozta a zenekarba. A Night Jumpnál a fickó nagyon ügyesen utánozta a bolygó legnagyobb rockhangjait a Led Zeppelintől a Pink Floydig, a Deep Purple-ig, a Creamig, a Thin Lizzyig… és ezt az Avtomobili természetesen alaposan ki is használta a „Pozna pomlad” albumon. Bushi először a „Klub klubov” (2008) című koncertkiadványon került be a zenekar diszkográfiájába.
Új idők járnak, és koránt sem rózsásak. Az új album – a hazai tyúkólban, amelyben élünk, belélegzett kor lenyomata – ennek következtében az Avtomobili történetének legsötétebb lemeze. Jóval keményebb az elődjénél, és a hangzásból érezni, hogy Bushi gitárja sokkal közvetlenebbül keresi a helyét a maga art-szereplésére, mint ahogy az az előző albumon érezhető volt, ahol Mirko Vuksanović billentyűi vitték a kíséret és az alkalmi improvizációk domináns szerepét. A „Pozna pomlad” tehát inkább rockos, mint pop album! Egyszerűen. Bushi gitárja sokkal hangsúlyosabb és feltekertebb hangzású. A keménységet a billentyűk használata is erősíti („Kaj si hotel”), amelyek helyenként „Hammond like” hangzáshoz folyamodnak, vagyis a régi idők retró „testességéhez”, amikor a rock még fiatal és ártatlan volt. És ez működik: először is lenyűgöző, másodszor bizonyos mértékig meglepő, harmadszor pedig rendkívül örvendetes! Ez azt jelenti, hogy a „Pozna pomlad” különleges és az elődeitől eltérő album. A „Küldetés, 1. pont” tehát teljesítve az Avtomobili számára. Megtartották minden felismerhető ismertetőjegyüket, és közben összehoztak egy új, másmilyen albumot! Ez egy bármelyik rockzenekar evolúciós útján az egészséges fejlődés útja!
A „Bar pozabe”, vagyis a nyitószám, sötét hangoltságával felhívja a figyelmet az előző bekezdés megállapításaira. A gitár rockosan lép be, az Avtomobilinál megszokottnál nagyobb adag decibellel. Marko Vuksanović szinte kísérteties falsettóval „jelentkezik” a versszakban (az előrefrénben egy hanghatás vezeti, mintha a hang telefonfülkéből szólna), mellette Bushi harmonizálja Marko énekét, szinte duett fekvésben. A refrén megerősíti a gitárjáték keményebb beültetését, szemben azzal, amit a zenekar korábbi, popos beállítottságú munkáiban megszoktunk. A középső hangszeres rész klasszikus hard rockos szólóélményt kínál Bushi játékából, a szám pedig drámai és hideg hangulatban bontakozik ki. Az Avtomobilitól eléggé szokatlan szám, tulajdonképpen a zenekar minden ismerőjének várakozásával szemben, és egyáltalán meglepő választás az album nyitányára. Az album nyitányával szemben a „Kaj si hotel” játékosan, huncut ritmusban folytatja a lemezt, és hamar a várt helyre teszi a dolgokat! Marko versszakai között ott a tér, amelyet Bushi rövid jazz-blues variációk improvizálásával mozgat meg dinamikusan. A kompakt refrénben, a tipikus avtomobilis dallamos vonzerővel, a ritmus szilárdságot nyer, mert az ütőhangszerek is bekapcsolódnak a szám ritmikus alvázába. A szám az album második kislemeze, a refrénben pedig megint nem rejti véka alá, hogy a zenekar korábbi stúdiómunkáihoz képest nagyobb rockintenzitással kacérkodik.
A „Lepotica dneva” egy újabb gyönyörű ballada a zenekar tipikus zenei retorikájában (de az új időkre!), ahol először emelkedik ki intenzíven Marko versmondása, az énekes jellegzetes megközelítésének érzéki, kifinomult előadásában. Költészetének felismerhető szentimentje, amely mélyen egyesíti a nosztalgia pillanatát, a vissza nem térő múltbeli napok emlékei közötti bolyongást, az idő fogának rágcsálását (a pohár fenekét még nem, legalábbis egyelőre), a tökéletes szerelem együttélését és a belső személyes beteljesülést. A gyönyörű refrén minden építőelem fölé emelkedik, és átveszi az elsőbbséget, amikor az Avtomobili fókuszba tudja helyezni felismerhető jellemzőit, amelyek még közelebb hozzák Marko szubtilis költészetének finomságát, a melankólia és az elfojtott vágyakozás jellegzetes lüktetésével. A versszakok üzenetének alakulását látva nem nehéz arra jutni, hogy a „Lepotica dneva” valójában Szlovénia (ma), amely jobb országot érdemelne!
A „Kaj si hotel” után a „Moj mir”, valamint az album vége felé a „Sladka svetloba” megkomponált „iker”, amely bekerülhetne a gyakori rádiós rotációra szánt kislemezek szűk körébe . Ez a (az évek során megszilárdult) komponálás tipikus megközelítése a zenekar mesterségbeli artizmusának kidolgozott nyelvén, ahol nem rejtőzik el a kvintett kémiai kötéseinek kompakt és dinamikus hatása és szilárd zenei bajtársisága.
A zenekar megzenésítette Simon Gregorčič „Na bregu” című versét. Ostobaság Gregorčič költészetét Marko Vuksanovićéhoz hasonlítani, de könnyen elhinném, hogy a „Na bregu” szövegét ezúttal éppen Marko írta. A szám önmagában enyhe kitérő az albumon, szinte már népies-pásztoros „szlovén” vidéki dallammal (refrén), a zenekar zenei kutatásának érdekes pillanata – akusztikus hangszerekkel és vallomásos intimitással már az énekes-dalszerzői hangvétel határát súrolja, de a szám nem adja az albumnak azt, amit a nyomában a fölöttébb kiváló „Netopir” (olyan misztikus, amilyen csak lehet – a misztikumot már Mirko billentyűinek nyitó figurája megteremti), a „Netopir” után a „Palme gorijo”, a „Palme gorijo” után pedig a „Poslušaj”, miközben a záró címadó szám úgyis külön fejezet. A „Netopir”, a „Palme gorijo” és a „Poslušaj” az a kifejezésbeli „többlet”, amelyet az Avtomobili artizmusától mindig csendben és vágyakozva keresünk és várunk. Ez a háromszám egymás után a „Pozna pomlad” albumon a művészi kifejezésmód központi csúcspontját éri el. A személyes vallomásos, misztikus „Netopir”-ban a versszak és a refrén egyik legszebb összekapcsolása található, a refrén dallamának gyönyörű, kötelező crescendójával. A „Palme gorijo” latin ritmikai fogásokkal van megspékelve, amelyet az ütőhangszerek beépítése merészen elmélyít, és mindezekhez a versszakban Bushi gitárjának könnyed jazzes kanyarodása társul. Marko Vuksanović „zöld nyelvű” költészete alapján ebben a számban világos, hogy finom undorhullámról van szó az emberi kicsinyesség miatt, amely gyors múlandóságában pusztítja a természetet egy maroknyi pénzért, mindenekelőtt az emberiség és az Anyatermészet teljes elidegenedése miatt. Minden szürkévé válik. A versszakban az „Arcok eltűnnek”: ezek az emberek saját jellemvonások nélküli, identitástalan lények. Bushi kimenő szólója kiválóan illeszkedik a hangok elrendezésével a szám könnyed ügetéséhez, amely, mint említettem, enyhe latinos hangulatot hordoz, vagyis tengerparti szellőt. Bushi jazz-szólója még futó asszociációkat is ébreszt Pat Metheny-vel, főleg a „Still Life (Talking)” korszakából, a nyolcvanas évek második feléből. Utána a maximálisan pozitív beállítottságú „Poslušaj” következik. Ez az új album első bemutatkozó kislemeze. Egyszerű, tolakodásmentes refrént hordoz, amely gyorsan a védőszárnyai alá vonja a hallgatót. Ez az Avtomobili különleges eleme, amellyel mindig is mesterien és ügyesen bánnak, és amellyel megannyi felejthetetlen örökzöld slágert szereztek maguknak. Éppen ebben a számban szikrázik az egyedülálló összhang kiváló keveréke, amelyben minden építőelem megerősíti a zenekar remek munkakémiáját.
Mindenek fölött azonban az utolsó, záró „Pozna pomlad” az érdekes. Misztikus, maximálisan lelassított keringő, rendkívül szomorú felhangokkal. Marko személyesen, finoman puha és törékeny vallomása ismét teljes vérű. A szám azért érdekes, mert Bushi azt az oldalát hangsúlyozza, amellyel Jakin is tele volt. És a legszemléletesebben válaszol arra, miért Bushi mindenben teljesen méltó utódja Alan Jakinnak, tulajdonképpen a lehető legjobb megoldás a zenekar számára! És hol a kulcs? A „gilmouresk” megoldásokban! A kivezetésben, amely Mirko billentyűinek és Bushi kifinomult, szigorúan leolvasott, mégis mesterien meghajlított, elnyújtott, megfeszített, „becsúsztatott” hangokból álló rétegzésének kiterjesztett hangszeres párbeszéde, tele teljes kontrollal és kifinomultsággal! A két zenész ezen a ponton gyönyörű hangtájat épít az album hideg kivezetésébe, amitől egy pillanat alatt végigfut rajtad a hideg! A zenekar ismét ízlésesen és hatásosan használja Bushi énekét Marko vokáljának harmonizálására. A csúcspont pedig, mint említettem, a szám záró hangszeres része.
Éppen az album „farka” kavarja fel a kedélyeket, és kérdéseket vet fel? Mernek-e az Avtomobili e tekintetben, a kifejezésmódban még egy lépést tenni előre? A „progresszív” art rock irányába? Erre a kérdésre a következő album fog válaszolni. Slágerekre már nincs szükségük, az státusz szilárd, az elismertség pedig az Avtomobili számára korlátlan lejáratú. Nem kell már bizonyítaniuk. Most valóban lazán, szabadon, tehermentesen alkothatnak, vagyis teljes művészi hozammal! Reméljük, hogy a zenészek a jövőben kihívást intéznek önmagukhoz, mint művészek, és létrehozzák a „Pozna pomlad” művészi továbbfejlesztését, amely az egyébként tapasztalható „óvatosság” mellett világosan elárulja az érzést, hogy az Avtomobili még több érdekes, mondhatni kihívóan szokatlan, de rájuk jellemző zenei dolgot képes kisajtolni magából.
A szlovén közepes hullámhosszú rockzene színterén, amely szerény és szűken meghatározott (ami az IGAZI rockzenekarokat illeti), szinte nincs szebb férfihang popos rockhoz, mint Marko Vuksanović hangja. Marko úgy érik, mint a jó öreg bor. Bársonyos hangja még melegebb lett, és az évek során még elbűvölőbben telt meg. És mint ilyen, ez marad az Avtomobili zenéjének alapvető védjegye és felismerhető eleme. A ritmusszekció az újonnan „négyzetre emelt Davidekkel” (David Morgan plusz David Šuligoj) rendkívül dinamikus, a zenekar artizmusához éppen megfelelően mozgalmas. Šuligoj ismét ügyesen megfűszerezte az album egyes részeit a basszusgitáron végzett kifinomult térkitöltésével. Organikussága és természetes hangzásmelege főleg egy olyan számban kel életre, mint a „Kaj si hotel”, ahol örömteli funky fogásai szilárd formát adnak a dobok hangsúlyos ritmikai textúrájának az ütőhangszerekkel kombinálva (a refrénben a „tehénkolomp”), és a dob teljes erővel életre kel a „Kaj si hotel” című számban. Ebből a szempontból, David Morgan érkezése után, ismét beszélhetünk igazi csapatszellemről a zenekarban. A számok intenzívebben rockosak, mint bármikor, a hangzás megőrzi organikusságát, melegségét, az építőelemek optimális szimbiózisban élnek együtt, a gitár pedig még bőségesebben lép a hangzásbeli kíséret, valamint az „díszítések” rétegzésének pózába, mint a „Mesta železniških postaj” albumon, az aranzsírozási megoldások még nagyobb változatosságával, ami az Avtomobili előtt tárva-nyitva tartja az ajtót az artizmus jövőbeli ápolására. A popos hozzáférhetőség továbbra is védjegy, de a rockos feltekertség ezúttal érezhetően eltolja magától. Mirko Vuksanović az újonnan érkezett Bushiban kiváló partnerre lelt a hangtáj megteremtéséhez, a kettejük párbeszéde pedig nem apad el a leleményességben és a kifinomult hangszerelés éleslátó megoldásaiban. Reméljük, hogy a jövőben még távolabbra mer majd nyúlni az improvizációs kalandokban és a vezérmotívumok hangszerelési artizmusában.
A „Pozna pomlad” rendkívüli érettség és edzettség lenyomata, a tavasz szó pedig azt foglalja össze, hogy e fiúk szívében – és ezt a Vuksanović testvérek semmiképp sem fogják tagadni – még mindig lángol a nagy alkotói szenvedély lobogó tüze, és számos, megvalósításra váró cél felé törekvés. A „Pozna pomlad” rendkívül szép pop rock album, az Avtomobili egyedi kezeinek egyedi művészetével. „Jó, hogy vannak!”, mondja derék kollégánk, Jernej Vene, a Radio Val 202 egyébként ismert, barátságos hangja! Az Avtomobilit természetesen.
Reméljük, hogy a zenekar egy kicsit gyorsabban összehozza a következő albumot. A „Pozna pomlad” megjelenése után legalább három éven belül. A csapatszellem szilárdan egységes alkotói frekvencián van. Maradjon is így, és hozzon létre még sok ilyen időtlen dokumentumot, mint a „Pozna pomlad” album. Érezni, hogy ez a felállás még magasabbra és még messzebbre juthat az artizmusban.
Felállás
Marko Vuksanović – ének
Boštjan Andrejc „Bushi” – gitár, vokál
Mirko Vuksanović – billentyűk
David Šuligoj – basszusgitár, vokál
David Morgan – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Rok Škarabot – ütőhangszerek a 2., 3., 4., 7. és 9. számon
Marko Lasič – dob az 5. és 6. számon
Rudi Bučar – vokál az 5. számon
Produkció
Mirko Vuksanović & David Šuligoj
Számlista
1. Bar pozabe
2. Kaj si hotel
3. Lepotica dneva
4. Moj mir
5. Na bregu
6. Netopir
7. Palme gorijo
8. Poslušaj
9. Sladka svetloba
10. Pozna pomlad
