The Six Wives of Henry VIII
Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Wakeman, Rick
Kiadó: A&M Records / Interscope
Megjelenés: 1973
Játékidő: 36:36
Értékelés: 4.5/5
Rick Wakeman, az angol billentyűs varázsló, aki elsősorban a progresszív rock legendái, a Yes tagjaként lett világhírű, mindig is a zenei világ legtehetségesebb, legkompetensebb és legkarizmatikusabb figurái közé tartozott. A klasszikus képzettségű billentyűs, miután már alkalmi zenészként és a prog folk rockos legenda, a Strawbs tagjaként felhívta magára a figyelmet, főleg az elektronikus billentyűs hangszerek bevezetése terén végzett úttörő munkájával, valamint azzal a korabeli viszonylatban különösen újszerű koncepcióval vált híressé, hogy egy rockbandát klasszikus zenekarral és kórussal házasított össze.
Az instrumentális progresszív rock remekműve, a „The Six Wives of Henry VIII” Rick első szólólemeze volt, ha nem számítjuk a homályos, utólag megjelentetett „Piano Vibrations” című albumot (1971), amelyet maga Wakeman sem tekint a hivatalos diszkográfia részének. A „The Six Wives of Henry VIII” a Yes-szel közös turné lezárulta után született, és éppen ez a turné adta az ihletet az első szólóprodukcióhoz. Rick koncepcióalbum készítése mellett döntött, ami abban a rövid korszakban, amikor a rock- és popzenében a legtöbbre a zeneszerzői kreativitást, a jó technikai tudást, az intelligens szövegeket és az aranzsőri kalandozást értékelték, népszerű és elterjedt szokás volt.
Koncepciója tárgyául a hírhedt angol királyt, VIII. Henriket és hat feleségét választotta, ami a mai napig az egyik legrejtélyesebb és legérdekesebb történelmi epizód, és messzire ható következményeivel jelentősen befolyásolta az úgynevezett nyugati világ történelmének alakulását. A hirtelen haragú, féktelen, vérszomjas, ám a maga korához képest meglehetősen művelt zsarnok, aki bizonyított szadizmusával és a feleségeihez fűződő birtokló viszonyával a Kékszakáll-mese ihletéül szolgált, azon ellentmondásos uralkodók egyike, akik hagyatékukkal a mai történészeket is megosztják. Rick Henrik életének legfontosabb történetéhez nem szavakat használt, hanem rá jellemző módon, instrumentálisan, nagyon sikeresen mutatta be.
Az albumon felsorakoztatott billentyűk valóságos kincsesbányát kínálnak, hiszen a maestro Wakeman egyebek mellett nagy zongorán, mini Mooggal, Hammond-orgonán, mellotronon, ARP szintetizátoron, csembalón, sőt templomi orgonán is kipróbálja magát. Az egyes darabok megkomponálásában és hangszeres megszólaltatásában Ricknek zenészek impozáns gárdája segített, közülük leginkább (volt) Yes-haverjai tűntek ki: Chris Squire basszusgitáros, Bill Bruford dobos (aki akkor már a King Crimson tagja volt), Alan White dobos és Steve Howe gitáros, de ott voltak korábbi zenekara, a Strawbs tagjai is, élükön Dave Cousins énekes-gitárossal, Bill Lambert gitárossal és Chas Kronk basszusgitárossal. Bruford és White mellett Ray Cooper is ott dobolt, egy másik neves ütős, akit leginkább George Harrisonnal, Eric Claptonnal, Billy Joellel és Elton Johnnal való együttműködései tettek ismertté.
Érdemes megjegyezni, hogy az album számai nem ugyanabban a sorrendben követik egymást, mint ahogy Henrik feleségei időrendben következtek. Minden darabot teljesen egyedi hangulat jellemez, amely többnyire reneszánsz színezetű, madrigálelemeket sem nélkülöző, pazar szimfonikus hangszerelésekkel igyekszik megragadni az egyes feleségek jellemét, valamint az udvari intrikák teljes dramaturgiáját, amelyekből a brit monarchia véres történetében sosem volt hiány.
A nyitó „Catherine of Aragon” például gyors zongoratempóval, kicsattanó orgonabetétekkel és drámai női többszólamúsággal van megjelölve, ami Henrik viharos házasságát ábrázolja első feleségével, akitől a római kúriával való szakítás után sikeresen elvált, és aki korábban megszülte neki első lányát, a hercegnőt és későbbi angol királynőt, a hírhedt „véres” I. Máriát. Aragóniai Katalin művelt asszonynak számított, aki csak nehezen viselte Henrik szeszélyeit, így a vérszomjas uralkodó a válással, majd a független anglikán egyház megalapításával tulajdonképpen szívességet tett neki.
Érdekes, hogy az „Anne of Cleves” az album két legösszetettebb szerkezetű kompozíciója közé tartozik, miközben hangulatában a hat feleség közül a legkevésbé izgalmasat, a német Cleve-i Annát idézi meg, akit Henrik Thomas Cromwell főminiszter ösztönzésére pusztán politikai okokból vett el, és amint lehetett, el is vált tőle. Állítólag az összes felesége közül ő volt a legkevésbé vonzó, ráadásul rosszul képzett is, ami a zsarnok vörösszakállúnak, aki (a korhoz képest elég szokatlanul) nagyra tartotta a művelt nőket, mindig sokat számított. Henrik minden rágalmát Anna külsejéről és jelleméről persze soha nem bizonyították. A kompozíciót pazar szimfonikus hangszerelések és szeszélyes tempóváltások jellemzik.
A „Catherine Howard” a „szalonzongorán” játszott huncut ritmikus fokozások révén vidám, játékos, már-már glamúros hangulatú, aztán a folytatásban komolyabb klasszicista árnyalatokba fordul, ami szépen ábrázolja Katalin boldogtalan házasságát Henrikkel: a szeleburdi, az udvari intrikákra felkészületlen tinédzser volt a két feleség közül a második, akit Henrik (soha be nem bizonyított) hűtlenség és házasságtörés miatt a hírhedt londoni Towerbe záratott, majd lefejeztetett.
A „Jane Seymour” madrigálszerkezetű, szinte szakrális orgonahangszereléseket és a mini Moog vigasztalhatatlan kitöréseit hallhatjuk benne, ami szépen ábrázolja rövid és viharos életét, hiszen a törékeny és szelíd Jane nagyon fiatalon halt meg, közvetlenül azután, hogy megszülte Henrik egyetlen, régóta várt férfi örökösét, a herceget és későbbi rövid életű királyt, VI. Eduárdot.
Az „Anne Boleyn”, amelybe Wakeman ravaszul beleszövi a „The Day Thou Gavest, Lord, is Ended” metodista himnuszt, a várakozásoknak megfelelően az album legdrámaibb-legmelankolikusabb hangulatú alkotása, számos vad tempóugrással és szétszórt, atonális szimfonikus hangszereléssel az orgonán és a nagy zongorán, amelyeken át időnként a mini Moog megszelídíthetetlen hullámai csapkodnak. A művelt Anne, akit hivatalosan felségárulás és vérfertőzés, nem hivatalosan viszont a férfi utód világra hozásának képtelensége miatt értek a hóhér pallosa alatt a végzetet, talán Henrik összes felesége közül a legnevezetesebb, hiszen élénk udvari életéről, erős személyiségéről és a későbbi királynő, I. Erzsébet anyjaként volt ismert.
A záró remekmű, a „Catherine Parr” az album messze legösszetettebb kompozíciójának státuszát élvezi, számos melodramatikus szimfonikus betéttel, dinamikus átmenettel és hatalmas gitárriffel, ami némiképp nem meglepő, hiszen Henrik feleségei közül a személyiségében legérettebb és legösszetettebb asszonynak szól. A művelt és intelligens Parr Katalin volt a király utolsó felesége, és az, akinek végül sikerült túlélnie és eltemetnie a szeszélyes, vérszomjas zsarnokot, aki még hatvanadik életéve előtt szifilisz áldozata lett, és a Tudor-házat nem túl biztató állapotban hagyta hátra, kiskorú örökösével, VI. Eduárddal, aki hamarosan apját követte a sírba.
A klasszicista remekmű, a „The Six Wives of Henry VIII” máig joggal számít e billentyűs nagymester és zeneszerzőzseni pályájának egyik legjobb alkotásának. Manapság talán furcsán, sőt szenzációsnak hangzik, de ez az instrumentális szimfonikus prog rock album, elsősorban Rick televíziós koncertfellépésének időben nagyon jól időzített adásba kerülésének köszönhetően, megjelenésekor nagy kereskedelmi sikert aratott, és a kor világszerte legelismertebb brit szólóelőadói közé röpítette. Rick első három stúdióalbuma némi iróniával máig a legjobbak az életművében, ami annál érdekesebb, ha tudjuk, hogy eddig már több mint száz önálló albumot adott ki.
Felállás
Rick Wakeman – billentyűs hangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Bill Bruford – dobok
Ray Cooper – ütőhangszerek
Dave Cousins – elektromos bendzsó
Chas Cronk – basszusgitár
Barry de Souza – dobok
Mike Egan – gitár
Steve Howe – gitár
Les Hurdle – basszusgitár
Dave Lambert – gitár
Laura Lee – ének
Sylvia McNeill – ének
Judy Powell – ének
Frank Ricotti – ütőhangszerek
Chris Squire – basszusgitár
Barry St. John – ének
Liza Strike – ének
Alan White – dobok
Dave Winter – basszusgitár
Produkció
Rick Wakeman
Számlista
1. Catherine of Aragon
2. Anne of Cleves
3. Catherine Howard
4. Jane Seymour
5. Anne Boleyn ‘The Day Thou Gavest Lord Hath Ended
6. Catherine Parr