Előadó: Štefan Kovač Marko (ŠKM) Banda
Kiadó: god bless this mess records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 35:28
Értékelés: 4.7/5
Eklektikus kísérletező-progresszív noise post-rock jazz noir … á, mindegy is. Mindenesetre az ŠKM banda fantasztikus muravidékiek zenéjében minden megtalálható, sőt még annál is több. A szlovén jelenség az idei, 2011-es évben már a harmadik stúdióalbumát adja ki „Rdeči” címmel, zsenialitásukat azonban jóval korábban megmutatták az öt évvel ezelőtti bemutatkozó lemezzel, a „Patentat”-tal és a 2008-as „Šamar-Jankom”-mal. Tavaly pedig kiadtak egy úgynevezett „live-dvd”-t is Izštekani címmel. Az ŠKM banda tehát korántsem újonc a szlovén színtéren, de érdekes és egyben szomorú, hogy az undergroundon kívül külföldön jobban becsülik őket, mint nálunk. Csak a közelmúltban, a post-rock népszerűvé válásával lehetett és (reméljük) lehet is esélyük a megérdemelt áttörésre. Az egyik ilyen alkalom az lesz, amikor az amerikai math rockerek, a Battles előzenekaraként lépnek fel (esemény-ajánló).
A „Rdeči” megőrzi a zenekar kiszámíthatatlanságát, amely a kezdetektől fogva jellemzi őket. A különféle dallamok, ritmusok, hangulatok és hangerők őrült váltakozása továbbra is áthatolhatatlan hangzásáradatot épít, amely hihetetlen dinamikát és – természetesen – sokszínűséget ad. Ebben a „Rdeči” nem különbözik elődeitől. Viszont éppen ezért az ŠKM banda valószínűleg legérettebb, és szerintem egyben legjobb munkája. Sőt, a „Rdeči” könnyedén felveszi a versenyt bármelyik világszínvonalú, hasonló műfajú … bocsánat, hasonló műfajokba tartozó kiadvánnyal. Jellemzi még az eddigieknél is nagyobb gitáros virtuozitás, a hangszerek minden oldalról kiegészítik egymást, absztrakt és finom dallamok bukkannak fel a hangszerek egymásra rétegződésének látszólagos káoszában, igazi érzések kavarognak, a dimenziók megteremtése és széttépése pedig mintha az uralmuk alatt állna, mi hallgatók meg csak bábuk vagyunk a zene kezében. Be kell vallanom, ha cím nélkül hallanám ezt a zenét, soha nem mondanám meg róla, hogy szlovén, és hogy a mi színterünk képes ilyesmire – ami sajnos egy szűk látókörű, előítéletes nézőpont, de így van. A zene egyszerűen ennyire jó.
Csak az album rövidsége miatt sajnálkozom. Alig több mint 35 percet tesz ki, ami biztosan összhangban van a zenekar rövid, egy-egy dallamra összpontosító figyelmével, a kézzelfogható vörös fonallal, de az album mégis túl rövid, hiszen a végén csak még többet akarunk. Még több az ŠKM banda sajátos zenéjéből, amely a műfajokra a besorolhatatlanság, a meghatározhatatlanság és a „boli-me-kurac” hozzáállás fátylát borítja. Akik úgy közelítenek a zenéhez, mintha valami új, felfedezetlen, most született dolog lenne, és egyszerűen azt játsszák, ami jól szól. Nem jól, hanem fenomenálisan. Messze nem mondható ugyanakkor, hogy a zene ne lenne jól átgondolt – a progresszív rockot jellemző összetettség tökéletes mintapéldája. Persze, ahogy egy ilyen zenekartól várható, az egyes számok közelében sincsenek a progresszív rock eposzok sztereotip hosszának.
A 35 perc nyolc számot tartalmaz. Nyolc változatos számot, noha elsőre úgy tűnhet, hogy a zenészek már egyetlen számban kimerítik az összes változatosságot, amijük csak van. A számok nem követnek semmilyen előre meghatározott mintát, és szinte egymásba csúsznak. Nem foglalkoznak túl sokat koncepciókkal és magasabb szabályokkal, tökéletesen ellentétes hangulatok között váltogatnak (a szellemes dallamokból sötét riffekbe egy nanoszekundum alatt), a gitárdallamot ellendallammal duplázzák, rendezett káoszt gyártanak. A „Balada” szép példa erre: a cím kellemes, nyugodtabb dallamot sugall, amit meg is kapunk, de – ahogy várható – nem sokáig. A „Balada”, amely egyébként 7 percével a lemez leghosszabb száma, már a felénél kemény odabasszba csap át, majd kísérleti mambo-dzsambóba, amelynél egészen a végéig marad … szinte. A zárlat csak balladisztikus, kellemes pop-jazzes. És ilyen a zenekar módszere az egész lemezen.
A „Rdeči” valóban lenyűgöző munka. A teljesen instrumentális felállás ellenére a zene annyi irányba nyit, hogy a lemez paradox módon egyszerre szól egy szűk, kiválasztott körnek és a szélesebb közönségnek is. Bár nincs vörös fonala, hiszen az szín szerint festi meg az embert, a hallgatónak nincs más választása, mint hogy kövesse a zenét, mert – ahogy már elhangzott – nincs sok választása: az ŠKM banda ráköti a saját szálait, és bábuként mozgatja. Nekem amúgy nincs ellene semmi kifogásom, mert a „Rdeči” szinte hibátlan album, kompromisszumok nélküli, mégis átgondolt, érzéki, mégis értelmileg összetett, kiváló kompozíciós ötletekkel. A Štefan Kovač Marko banda tehát Szlovéniában nem talál párra ezen a téren.
Felállás
Iztok Koren – gitárok, ružleki
Mito Sušec – gitárok
Jernej Koren – basszusgitár
Jernej Sobočan – dobok
Produkció
Plueg és ŠKM banda
Számlista
1. Nema posta
2. Lajna
3. Iden
4. Oranžen
5. Jok
6. Na padalec
7. Daleč
8. Balada
