Előadó: Devin Townsend Band, The
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2003
Játékidő: 54:30
Értékelés: 5/5
A kanadai hangterrorista, látnok és zseni, Devin Townsend megosztott személyisége és megállíthatatlan géniusza már sokszor állt a kritikusok vesztőhelyén, akik aztán inkább oltárra emelték, hogy imádják – ahogy azt az isteni sugallatból fakadó zenéje kétségtelenül meg is érdemli. Devin Townsend az az ember, akinek érintésére a legbonyolultabb, megbukásra ítélt képződmény is megaranyozódik és teljes életre kel, még ha csak rövid időre is, hiszen Hevy Devy projektek embere, nem egyetlen monolitikus szerkezeté. Az megfojtaná, és megölné kíváncsi, megfoghatatlan szellemét, a meghatározatlan mozgás szépsége pedig elsötétült edényekben vagy üvegcsékben elhalványulna, és kihalna. Nem csoda hát, hogy Townsend úr mostanában egyszerre több fronton is tevékenykedik, a lehányt-levedlett bőrök pedig kicsit ritkábban jönnek, mint az extrém metál – nevezzük így – aranykorában. A hírhedt nagyelme nevét egyébként ott találhatod az IR8, az Ocean Machine, a saját Devin Townsend Project, Steve Vai munkái, a Punky Brüster, a Caustic Thought, a Noisescapes és még sorolhatnám projektek alatt. 2003-at írtunk, és szinte lehetetlen volt egy lélegzetre nem emlegetni Devin Townsend nevét a világ leghangosabb és legprogresszívebb extrém metál projektjével, a Strapping Young Laddal. Ez a mostani vállalkozás viszont más partok felé vette az irányt, de erről egy kicsit később.
Ennek a váratlan útnak és a progresszívabb, ambientesebb irányba fordulásnak az oka egy elég súlyos személyes dolog, minden alkotó legrosszabb átka: a kreatív energia megakadása, az alkotói némaság, vagy ha jobban tetszik, a gyötrő ötletrekedés. Devin ezt a korai szólólemezei, az 1998-as Infinity és a két évvel későbbi Physicist írása közben élte át. A gyógyulás fokozatos volt, az első felépülés jele pedig a Terria lemezen érhető tetten, amely után az alkotói válság sötét időszaka a múlté lett, az új ihletforrás pedig vastag rétegekben ontotta a kivételes zenét, amely viszont túl sokszínű és változatos volt ahhoz, hogy teljesen beleférjen egyetlen univerzumba. Townsend úr ekkor törte meg az extrém SYL projektjének négyéves csendjét, és nyomban hozzálátott az új lemez előkészítéséhez, ugyanakkor rengeteg munkát fektetett egy új, teljesen különálló, jellemében önálló zenei gyermek megalapításába, egy olyan zenekaréba, amely világos ellensúlyt képezhet a SYL erőszakos kitöréseivel szemben. Megszületett a The Devin Townsend Band, amelyben Devin mellett Brian Waddell gitáros, a Terror Syndrome basszusgitárosa, Mike Young és a testvére, Dave Young billentyűs olvasztották ugyanazon hangzásvilágba az ötleteiket, a dobok mögött pedig a sokféle érdeklődésű és zenekarú dobos, Ryan Van Poederooyen ült (egyébként a Lalu, a Non-Human Level, a God Awakens Petrified és a Terror Syndrome tagja). A kiválasztás kulcsa Townsend szavai szerint az volt, hogy nem ugyanazok a tapasztalataik, mert csak így lehet valami frisset szőni, és ugyanazokról az érzésekről mesélni másképp, színesebben. A stúdióból laboratórium lett, a balra vagy jobbra tett finom kitérőknek pedig ki kellett lépniük az őrült professzor útjából, hogy teret adjanak a nagyobb merészségnek, amelyből valami nagy, említésre méltó születhet, és főleg olyasmi, ami megfelel az alapító, atya és mindenekelőtt zenei isten (ha a guru kevés …) perfekcionista törekvéseinek. Ennek a gazdag és színes zenei palettának a terméke a lemez, amelyet eleinte sokatmondóan Relationships-nek hívtak, de Hevy Devy teremtő szelleme megfelelőbb címre keresztelte át: Accelerated Evolution.
https://www.youtube.com/watch?v=dKSI5rdKmwo
A SYL életművének pólusos ikertestvére kevésbé metálos, alternatív, rockos és főleg progresszív elemek összejátszásában pedig hatalmas lépés távolodni a fent említett, nehézmetálos Strapping Young Lad franchise szerves brutalitásától. Az új projektben ott tükröződik a vad kísérletezési vágy és az ambient hangulat, miközben a még mindig súlyos ötletek keménysége kicsit megpuhult. Az Accelerated Evolution poposabb, de okos alapjaiban semmiképp sem ingatag szerkezet, amelyben minden számban utat tör magának a dallam, az égbekiáltó epikusság csillogását pedig a kevésbé torokhangú megközelítés még megtámogatja. A tökéletes zene hangfala ettől egyáltalán nem csonkult vagy vált impotenssé, hiszen a produkció egésze titáni erejű és főleg levegős, ugyanúgy való hatalmas stadionos leszámolásokhoz, mint ahhoz, hogy teljesen elmerülj benne a kicsi, szűk, de otthonos szobád biztonságában. A minőség már a nyitódallal, a Depth Charge-dzsal kibontakozik, amelyben a hangzás intenzitása a zsíros gitártorzítások első kicsengésétől kezdve épül. Devin megszállott éneke a Synchestra lemezhez képest kicsit kevésbé eklektikus történetének premisszáit transzcendentális módon vezeti elő, ahol a hang az elektronika, a zajok és a torzított gondolatok maratásává sűrűsödik. Az agresszív versszak kiegészítőként simul bele a riffek szilárd szerkezetébe és a szilárd, de korántsem túl kísérletező dobokba. „So I’m sending to you this Depth Charge / Known, into the unknown, seeking the unknown, / into the unknown depths / Suddenly decide to listen to me, / Thank you for the material” – ezek a szövegtöredékek a szublimációt és az eddig ismeretlen feketeségbe való alászállás ígéretét sejtetik. Hat perc után, amely egy pillanatra sem unalmas, kicsit megnyílik az ég, és a hangszórókból epikus érzelmi kanonádként dörren fel a progresszíven teljes, rushos Storm, hogy a jéghideg esős katarzis után beleharaphass a Random Analysis keményebb magjába. Az ismétlődő minta, amelyben az emberi kapcsolatok boncolgatása bontakozik ki, csak mélyíti a feszültség és a egyelőre felfüggesztett érzelmek visszatartott robbanásának érzését. Kevesebb gátlással tör ki a Deadhead elragadó folytatása. Devin lírai megközelítése oszthatatlan, szinte becsúszik a füledbe, rátapad az agyadra és simogat. A zengő gitárok magasra, az égbe visznek, miközben a teljes zenébe belefonódnak a szavak: „You are a sun Goddess / Will you save me? / Hooray for you. / Hooray. / Now the rain it comes, the rain it blurs the grey line / …the grey line…the Greyhound home / You are so vicious (Hurt me, I can take it) / Cause it’s all in the heat of the moment, / It’s all in the pain / Sonar, sonar again… / It’s on again, (got no wings…gossamer wings…) …on again… / You are a sun Goddess!!! / Will you save me? …babe…babe…babe… / Cause it’s all in the heat of the moment / It’s all in the pain!!! / So give in to the heat of the moment / Give in to the pain!!!”. A szerelem, a legmélyebb vágyakozás és az isteni boldogságérzetet formáló és faragó félelem tökéletes egyensúlya epikusan, kényelmesen és álmodozón szól. Devin énekének és gitárjának ambient szövedékét Brian megerősítései építik tovább, Dave Young billentyűket tesz hozzá, a dobok pedig egyszerűen nyögnek és olvadnak Ryan Vanpoederooyen lassú, egyenletes ütései alatt. Ami kissé hiányzik, az egy kicsit hangsúlyosabb basszushang, amely a lemezen teljesen elmerül a nehéz, de semmiképp sem maró torzítások láthatatlan nektárjában. A lemez legellassabb, szerintem mégis legütősebb száma, a nyolcperces Deadhead után eljön a kiváló kivitelű rituális öngyilkosság ideje. A Suicide kiénekli a megállapított istengyilkosság minden borzalmát. A Tool-os gitár- és basszusszövet fokozza az emelkedett állapotot, aztán hirtelen akerfeldtesen belopózik a metrika, amelyet teli tüdőből szívtál be az Opeth hallgatása közben, hogy a hallottakat ipari hangulatú versszakok és refrén ízesítsék. Az elektronok transzmittereken át vándorolnak a szavak zümmögésében: „All my life this is understood / Wasting my time like you knew that I would / …Knew that I would / So I hide my internal suicide / All my pride just to keep it / inside…keep it INSIDE / Ten thousand lies… / TEN THOUSAND LIES!!!”. Egy progresszív ugrást a kicsit táncosabb vizekre a felpörgetett Traveller kínál, ami talán egy kissé túlságosan arénás nagyzolás. Itt csupán a bipoláris megosztottságú Devin optimistább árnyalatainak visszatéréséről van szó, aki azért nem rázza le magáról a baljós agresszió minden szemcséjét, egy rövid repülés után pedig jöhet az asztrális szférákkal való kommunikáció meghosszabbítása. Az Away című szám a saját magával konfliktusban álló, megosztott személy tökéletes párbeszédét bontja ki humoros, de rendkívül zenei módon. „(I’m an idiot.) / Well stop being an idiot then!!! / Even though I’ve made a few new friends… / It’s hard to be back here in Sweden again / As above and so below my friend / It’s hard to be back here in Sweden again / …?” – egy igazán zavarba ejtően elborult agyhullám-szövedék, amely mégis teljesen természetesen és élvezetesen szól.
Már csak két felvonás maradt az isteni sugallatú hangeposzból. A Sunday Afternoon megint egy kissé lelassítottabb szám, amely hanggal és szavakkal egyaránt az álmodozás fátylait szövi. „Dream on / (Dream on, dream on…) / Dream another way / ’cause I know / (I know, I know…) / When the wind blows your name / …It’s a shame… / Things are strange but that’s OK / On a rainy Sunday afternoon… / In your place / In our place / In the swarm / So from the great plains / …From the void… / I will wait for you” – énekli finoman a zenekar frontembere, az álmodozó állapot után pedig az erőteljes befejezés lángjai ébresztenek fel. A kiváló zenének, amelyen nincs mit felróni, és amit nem lehet negatívan megítélni, úgy járja át a lelket, mint a kozmikus ködök folyójának szilárd és hatalmas árama. A kiváló lemez tökéletes zárása a Slow Me Down. Ez ragadós, kiváló dallamvilágával belemar a füledbe és az agyadba, és hallgatás előtt senki sem kínált ellenszert, amellyel egyáltalán lehetséges lenne bármiféle további ellenállás.
Pozitív hangulatban érkeztünk el a kivételes lemez végére, amely semmivel sem homályosítja el a Devin Townsend név kivételes fényét. Az Accelerated Evolution energikus és édes hírnöke volt a további változásnak és a pusztítás sötét örvényeitől való elúszásnak. Devin kinőtt a kaotikus alkotói őrület kereteiből, és egy teljesen új, kitisztult szempárral tekintett a világra. A perfekcionizmus minden tekintetben a fő vezérelv, a vad torokhangú ének mellett pedig a briliáns melankolikus és versfaragó kissé szelídebb, de semmivel sem kevésbé ütős formájában is megmutatkozik. A baljós természet a barokkos hangzás vastag rétegei és a puha, mégis megalkuvást nem ismerő torzítások alatt rejtőzik, hallgatás közben pedig az érzelmek hurrikánjai és korántsem felszínes gondolatképek rázzák meg alaposan az embert, amelyek miatt a végeredmény és az utolsó ítélet csak teljes ledöbbenés, lelkesedés és újabb álló vastaps lehet. Aki tud, az tud, Townsend úr pedig tudásban, hatalomban, ihletben és ismeretben könnyedén csak az aranytrónra illik, amelyre kizárólag a legjobbak ülhetnek! Hála az isteneknek, hogy ilyen bőségesen és sokoldalúan részesülhetünk belőle …
Felállás
Devin Townsend – gitár, ének, samplerek
Ryan Van Poederooyen – dobok
Mike Young – basszusgitár
Brian Waddell – gitár
Dave Young – billentyűs hangszerek
Produkció
Devin Townsend
Számlista
1. Depth Charge
2. Storm
3. Random Analysis
4. Deadhead
5. Suicide
6. Traveller
7. Away
8. Sunday Afternoon
9. Slow Me Down
