Előadó: As We Draw
Kiadó: Throatruiner Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 37:33
Értékelés: 4.9/5
Rendkívül kataklizmikus post metalról van szó, három ember kollektív elméjének terméke, amely a nyers, ősi szenvedély romboló töltetével van átitatva. Az As We Draw 2009 júliusa óta él együtt, előtte viszont a dobos Amaury, a basszusgitáros Pierre, valamint a gitáros és énekes Quentin öt évvel ezelőtt a Hard Of Hearing zenekarban edződött, Quentin és Amaury pedig a mai napig gránitot csiszol a brutális deathcore projektben, a The Brutal Decieverben. Az As We Draw a korábbi tapasztalatokból és ismeretekből merít, de lényegében power trio, ettől viszont a Lines Breaking Circles sehol sem hangzik gyengének, hiányosnak vagy kicsorbultnak. Tényleg csak hárman vannak, mégis úgy szólnak, mintha legalább húszan lennének! Az intenzív, brutális zene az avantgárd felé tör, a meghatározó tényező pedig két központi pont: a szövegírás és a grafikai dizájn. A debütálóalbumon Sylvain Biguet (eddig a Comity, a Trepalium és a Down To Earth albumain dolgozott) működött közre, a masteringet pedig Alan Douches végezte (dolgozott már a Converge-dzsel, a The Dillinger Escape Plannel, a Mastodonnal és sok mással). A Lines Breaking Circles büszkén zeng, és hangos ellenpontja a már megszűnt Isisnek, a Cult Of Lunának, a Pelicannek, némi fenntartással a Neurosisnak, és még sorolhatnánk. Az album tehát katartikus élmény: az atmoszferikus, éteri szövetek puhasága és az álmodozó gitárok keveredik – ebből van nyilvánvalóan kevesebb – a hangzásbeli bombázással és a kemény robbanásokkal, amiből viszont több. Az As We Draw úgy szól, mint a post rock és a Mastodon keveréke, de a laval-i trió mindent átfűszerezett a saját hitével, szívósságával és tiszta tudásával. Az élvezet parabolája egybefüggően ível a nyitó, ugrándozó, punkosan kihegyezett Shame-től, majd valamivel kevesebb mint két perc himnikusság után jön a Sin Of Addiction basszus- és dobmenete, amely szinte NoMeansNo-pillanat; ez az album hosszabb számai közé tartozik, mégsem fárasztó vagy unalmas egy percig sem. A megtestesült ugrándozás, a szűnni nem akaró odaadás és az önként vállalt elsővonalbeli harc screamo változatát a Shield varázsolja elő, amely a felénél átúszik egy toolos ritmikai esztétikába és egy kikapcsolt gitáros szólóba, amitől patakokban folyik a nyál. A Burst Of Colour hat perc postmetalos érzelmi eposz után a szenvedés és a szorongó melankólia pontján áll meg. A When Crowds Are Trapped… The Lonely One Dies instrumentális összekötő elem, interlude, amely után kezdődhet a hajnal örökkévalóságokban mért időszámítása – a Fault Lines újra pácolja a hallgatót, a hangulatot a teljes csendtől a zengő, himnikus kiindulópontokig fokozva, amelyek a fájdalom és a szenvedés középpontja felé fordulnak. A Drowned In Flames azzal a dühvel táplálkozik, amelyet például az At The Gates sikerült kapszulába zárnia az alulértékelt With Fear I Kiss the Burning Darkness lemezen, ám a sántító intro után kettéhasad, és belemar a Draft sematikus, punkos hardcore magjába, majd jön a búcsú és az ideiglenes elköszönés az album egyik legliraikusabb darabjának szépségében és érzéki bájában – ez a Scum Of The Earth.
A Lines Breaking Circles tehát az, ami akkor születik, ha az ember ahelyett, hogy a neten illuzórikusan pózolna szép frizurákkal és minél kevésbé olvasható vagy kimondható zenekarnevekkel, nem pazarolja az idejét, a jókedvét és az idegeit. Ezúttal az ötlet és a tiszta zene áll előtérben, és ez teljesen elég! Az As We Draw munkamániások és átkozottul jó zenekar, amely tudja, mi a modern esztétika lényege. Fáradság nélkül nincs eredmény, és a mostani mag, amelyet a hallgatók fülébe vetettek, kétségkívül valami szép és főleg hatalmas dologgá fog kikelni. A tektonikus mozgások átszellőztették a mentális világot és a zenei élet térképeit. Egyre inkább Franciaország kerül a középpontba, ennek a vad születésnek a közepébe. Az As We Draw is a zenei szupernóvák ragyogó egének egyik fontos nevévé válhatna, de csak semmi sietség! Még ki kell állnia az idő próbáját, és újabb bizonyítékot kell adnia arra, hogy a mostani zsenialitás kitörése nem merítette ki mindazt, ami jó és újszerű (és találékony) ezen háromfejű zenei fenevad alapjaiban rejlik. Én meggyőzötten, elbűvölten és a hangkaszkádokba szerelmesen zuhanok a föld felé. Megáll az idő, és a láthatáron elkezdett emelkedni a novemberi hétköznapok komor, elsötétült napja, amely halálra és végre vágyik. Hogy megszökjek a pillanat depressziója elől, felteszem a fülesem, és megint megnyomom az ismétlés gombot. A fenébe is! Tartson örökké!
Felállás
Amaury – dob, kísérőének
Pierre – basszusgitár, kísérőének
Quentin – ének, gitár
Produkció
Sylvain Biguet, Alan Douches & As We Draw
Számlista
1. Shame (01:53)
2. Sin Of Addiction (05:53)
3. Shield (04:12)
4. Burst Of Colour (06:00)
5. When Crowds Are Trapped… The Lonely One Dies (02:37)
6. Fault Lines (06:36)
7. Drowned In Flames (02:43)
8. Draft (02:12)
9. Scum Of The Earth (05:21)
