Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Ed Wood Jr.
Kiadó: Swarm Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 33:00
Értékelés: 4.3/5
A Möbius-szalag (vagy -felület) a topológia első felfedezett egyoldalú, irányítatlan, peremes felülete. Nevét August Ferdinand Möbius német matematikusról és csillagászról kapta, aki ezzel a felfedezéssel a modern topológia egyik megalapozója lett. A Möbius-szalag a nem irányítható felület mintapéldája. Minden pontjában két normálvektort vehetünk fel, a szalagon azonban nem tudunk megkülönböztetni két normált normálmezőt. Ha valamelyik egyenlítői pontján ráállunk, az egyik normálirány mentén kiegyenesedünk, mondjuk felfelé, és elindulunk a szalag középvonalán, akkor visszaérünk a kiindulópontba, de fejjel lefelé. A Möbius-szalagban az az érdekes, hogy kétdimenziós, nem irányítható, egyetlen peremmel rendelkező felület, ami azt jelenti, hogy a szalag bejárása közben az objektum tükröződik. Felírható paraméteres alakban vagy hengeres polárkoordinátákban. Az irány, az irányultság és a meghatározottság nélküli út pontosan az, ami a legjobban leírja ezt a duót, amely nem hátrál meg a diktatórikus imperatívuszok és a ráparancsolt irányvonalak nyomása előtt. Az eredmény egy félórás történet a lázadásról, a tökéletes művészi nyerseségről, valamint az ifjonti és egyben pszichotikus szeszélyességről. A hallottak spektruma a szinte jazzes ritmusoktól a math rockos kalandozásokon át egészen az ősi, csiszolatlan HC-ig terjed. A szintagmák látszólag bonyolultak, a lényegükben viszont meglehetősen intuitív, tökéletesen ösztönös munkáról van szó, amely virtuóz módon prímtényezőkre bontja a szekvenciákat.
A kezdés ígéretes – a Горы, ami oroszul hegyet jelent, felállítja a noise rock mércéjét, amelyet a következő félórás utazás során megkapsz. A rendezett káosz állapota csak fokozódik, és belemar a tudatalattidba. Az agy már csak ilyen szivacs, mindent magába kell szívnia. Az időnkénti kikapcsolódásokat énekes samplek és filmes párbeszédek kivágott részletei adják (fogadhatsz rá: Wood-filmekből, hát persze), és ezek szőnek tájat, amelyen a két fiatal francia szinte mindent megenged magának. És mindez, na jó, majdnem mindez, tényleg nagyon jól működik. Annyi a ritmikai akrobatika, hogy bármelyik jazzista büszkén magáénak vallaná, a zaj vastag rétegei és az idegesítő decibelek mögött pedig a zene álcázó játéka rejtőzik. Az Infini (∞) az arcodba csap minden felhalmozott feszültségével, virtuozitásának formalizmusaival, idegeket tépő riffjeivel és még sok mással. A tiszta zenei szado-mazochizmus szexi állapota, a gitárriffekkel és gitárhúrokkal való ostorozás, a zseniális dobos-kirohanások és az élvezet kiáltásai olyanok, mint egy drog, amely a füleden át egyenesen az agy-gerincvelői folyadékba és az agyadba szivárog. A félreértett, vagy legalábbis nehezen érthető Ed Wood őrült zsenije (hja, egyesek szerint minden idők legrosszabb rendezője … ) teljesen hiteles zenei megfelelőt kap a nyolc számból álló, csiszolatlan indie-briliánsban. A fektetett nyolcas pedig a végtelent jelképezi. Nincs eleje. Nincs vége. A hallottak gombolyagja viszont ismétlésekre késztet, a forráskód megfejtésére és a végső válasz keresésére, hogy mi is történt velünk. Van, akinek tetszik, van, akinek nem, az Ed Wood Jr. duó mindenesetre elindul, hogy megkaparintsa a maga kis darabka boldogságát és a te figyelmedet.
Az ízlések különbözők, ez a hangzásbeli perverzió azonban zavarodottságot, kielégült zenei kíváncsiságot és erős szellemi kimerültséget hagy a szádban. Figyelmeztetnünk kell: ez semmiképp sem egyszerű hallgatnivaló, és csak kontrollált adagokban, saját felelősségedre élvezheted.
Felállás
Olivier Desmulliez – gitár, ének, billentyűk, szekvencer
Thibault Doutriaux – dob, samplek
Produkció
Raphaelle Duquesnoy & Ellis Gardiner
Számlista
1. Montagnes en russe (Горы)
2. 20 Pounds
3. Infini (∞)
4. Marcel
5. Tap
6. Kung fu chien
7. Art brut
8. Zemzan
