Előadó: Kumina.org
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2009
Játékidő: 45:50
Értékelés: 4.2/5
Skandinávia újra odacsapott! Ezúttal a finn kurmine.org képében, egy jazz-rockos újítóéban, amely 2006 óta jár a Niacin zenésztársainak ösvényein, ráadásul ELP-, a Pierre Moerlen-korszakos Gong-, Mahavishnu Orchestra- és Pink Floyd-elemekkel keverve. Az űrrockot játszó trió tagjai Ahmed Ahonen billentyűn, Jukka Packalen gitáron és basszusgitáron, valamint Matti Kanerva dobon, aki jazz-standardek stílusában játszik. Fennállásuk 3 éve alatt elég anyag gyűlt össze az első lemezhez, amelyet a finnek 2009-ben adtak ki. Így született meg az „Entropia”.
Az „Entropia” album teljesen instrumentális, a számok szerkezete pedig rendkívül összetett, ahogy az a műfajra jellemző. A Kumina.org mégsem lépi át a normalitás határát: a komplexitás csak a jó zene következménye, nem az oka. Az albumon az „igazi” jazz-rock szilárd talaján maradnak, azén, amelyet a 20. század hetvenes éveiből ismerünk, és egyelőre nem kapták el (reméljük, így is marad) az úgynevezett metalvírust, amely az újabb jazz-rock bandák mindegyikét megfertőzte; azok ugyanis csak a gitáros technikai tudására épülnek, aki a legkülönfélébb skálák lejátszásával száguldozik. A Kumina.org éppen az ellenkezőjét választja: az elektromos gitár kevés számban van jelen, Packalen gyakrabban nyúl a basszushoz. Még amikor megszólal a gitár, akkor is afféle „vintage”, a 60-as és 70-es évek klasszikus rockját idéző hangzása van, ami mindenképp nagy plusz.
Már a nyitó „Toiset Seitseman Paivaa” mélyen elvisz minket a jazz-rock zene fantasztikus területére. Ez a szám is erősen a billentyűkre épül, amelyek hangzása végtelenül „hammondos”, a hangulat pedig az egész kompozíción át a csúcson van, feszes, ritmikailag soha nem esik vissza. Jön az „Etydi”; a szó a francia étude finn változata, egyfajta klasszikus zongoradarabot jelent. Ez még tovább erősíti Ahmed Ahonen helyét mint afféle bábjátékosét, urét, akinek minden szál a kezében van; Packalen azonban ezúttal is rengeteget ad hozzá basszuson, ami extra energiát visz a számba. A basszusgitár még jobban életre kel a „Flegmaatikko”-ban, amely egyébként a lemez leghosszabb száma is: közel nyolc perc. Itt Ahonen Emersonná változik (az ELP-hasonlat is innen jön, a játékmód miatt), átveszi a főszerepet a triójban, és tündököl a reflektorfényben. A „Flegmaatikko” így egészen biztosan az album egyik mesterműve, amelyben a széles műfaji palettára, hiszed vagy sem, még reggae is kerül. Következik a vidám, végtelenül dúros csemege, a „Tahdon asiaa”. Helyenként a szám már-már diszkózenébe hajlik, az ember legszívesebben kiállna a táncparkettre, hogy megmutassa, mit tud a lábával. A diszkóillúzió azonban gyorsan szertefoszlik, mert a kompozíció mollos space-horrorrá alakul, amelyben Packalen ismét villog az elektromos gitáron. A „pinkfloydos” hangzás űrbeli jellege a szám vége felé még jobban kibontakozik, ettől a „Tahdon asiaa” igazán friss szellő a mai progresszív zenei életben. A reggae-elemek még hallhatóbbak a következő számban, a „Rantapalloistuminen”-ben (aminek elég mókás a címe, jelentése „strandlabdás üldögélés a homokban”). Ezúttal megint hangsúlyosabb az elektromos gitár, amely a legtöbbet teszi hozzá az említett reggae-hangzáshoz.
A lemez második fele némileg avantgárdabb és kísérletezőbb, mint az első. A trió megpróbál még fel nem fedezett jazz-rock vizekre evezni, de csak érintik azokat, ami ellen nincs semmi kifogás. A második félben van egy háromrészes szám, a „Rytmo” („Eutokia”, „Aavikkomato” és „Mihin hävisi beduiinin jalka?”), ahol az egész albumon a legtöbb improvizációs betét hallható, megmutatva a trió egy újabb oldalát. A másik két számban, a „Puolestoista kerti”-ben és a „Seurausu”-ban a zenekar mégis visszatér az első fél ösvényeire, és a harmonikus jazz-rock vonalat tartja, amelyet korábban már alaposan megismertünk. A záró „Seuraus” azért elég filmes, mint valami stáblista; „outro”, ahogy kell.
A Kumina.org első lemezével így biztosan magára irányította a hallgatók figyelmét, akik hűen kísérik majd őket a második album megjelenéséig. Az „Entropiával” a nosztalgikusoknak újabb okot adtak arra, hogy kitartsanak az újabb zenék hallgatása mellett, az újonnan zenét szeretőknek pedig új nézőpontot nyitottak a régebbi stílusokra. A triónak biztosan van még sok rejtett tehetsége, és mi alig várjuk, hogy megmutassák őket. Ha ez sikerül nekik, Finnország újabb felismerhető névvel gazdagodik a legendás Wigwam mellett.
Felállás
Ahmed Ahonen – billentyűk
Jukka Packalén – basszusgitár, elektromos gitár
Matti Kanerva – dob
Produkció
kumina.org
Számlista
1. Toiset Seitsemän Päivää (5:26)
2. Etydi (3:42)
3. Flegmaatikko (7:52)
4. Tahdon Asiaa (4:48)
5. Rantapalloistuminen (4:55)
6. Rytmo I (Eutokia) (2:33)
7. Rytmo II (Aavikkomato) (6:36)
8. Puolestoista Kerta (5:08)
9. Rytmo III (Mihin Hävisi Beduiinin Jalka?) (0:48)
10. Seuraus (4:02)
