Előadó: Altare Thotemico
Kiadó: Ma.Ra.Cash Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 61:25
Értékelés: 4/5
Az RPI (rock progressivo italiano, azaz olasz progresszív rock) hangzást a prog igazi ínyencei mindig nagyra becsülték és szerették. Premiata Forneria Marconi, Le Orme, Banco Del Mutuo Soccorso, Area … Nincs az a „progos”, akinek ne csillanna fel a szeme, ha ezeket a neveket hallja, hiszen a progresszív színtéren és annak történetében egyedülálló jelenségről van szó. Ezek az olasz művészek olyan jellegzetes, utánozhatatlan hangzást teremtettek, amely ma már gond nélkül összeforr az ország zenetörténetével, és a progresszív rock külön alműfajaként él a köztudatban. Az RPI zenei örökségét persze érdemes életben tartani, és ezt manapság olasz és külföldi (például francia) zenekarok egész sora meg is teszi. Köztük az Altare Thotemico is, az olasz zene új RPI-hősei.
Az Anconából származó Altare Thotemico minden generáció zenészeit egyesíti: a múlt század hetvenes éveiben kivirágzott klasszikus prog víziójával érkező veteránokat és a neo-progresszív rock friss ötleteivel jelentkező fiatalokat. A tagság tökéletes egyensúlya a 21. század progresszív rockját mutatja meg, amely bőven merít a pszichedelikus zenéből, a bluesból, az avantgárdból és a jazzből is. Társaikkal ellentétben az Altare Thotemico nem a virtuozitásra és a „show-offolásra” épít, hanem a lelkes, érzésekkel és szívvel teli zenére. Nagy felelősség hárul ezért az énekesre, Gianni Venturira, aki vokális technikájával eufóriát visz a zenébe: ha kell, „tökösen” énekel, máskor édesen, titokzatosan vagy sötéten.
Az album kilenc számot tartalmaz, hosszuk nem nagyon ingadozik – nagyjából hat perc az átlag. A dalok egymástól is nagyon különböznek, az olaszok bennük megmutatják a teljes zenei tudásukat, a progresszív rockot minden rokon műfaján át bemutatják, és megpróbálnak minden elképzelhető hangulatot megteremteni. Mivel a hallgatóra gyakorolt atmoszférikus hatás fontosabb nekik az őrült szólók erőltetésénél és a rémesen hangos hangszereléseknél, a végeredmény sokkal jobb lesz. Az egyes dalok hangulatához persze rengeteget hozzátesz Venturi, aki a hangját nem csupán éneklésre használja: erősebb, mélyebb megközelítést választ – Gianni a hangját hangszerként kezeli.
Az Altare Thotemico énekese így afféle hídként működik a hallgatók és maga a zenekar között. Ő határozza meg a hangulatot, amelynek mintája zeneileg már belesült a dalokba, a szöveggel és a hangszínnel viszont azonnal kiderül, mit akarnak elérni a zenészek. Többnyire keményebb progresszív rockról van szó, így az album rendkívül megnyugtató borítója – erdőkkel teli folyóvölgy, végtelen rétek, madarak és zikkuratok – csak a nyitódallal, az „Il canto che sprofonda” című számmal áll összhangban. Az ugyanis kellemes folk rockos fuvolaszólammal és klasszikus gitár természetes hangjaival nyitja meg az Altare Thotemico világát; az egész album azonban sokkal keményebb és erősebb az első illúziónál. Már a második dal, a „Lo Sciamano” is csordultig van pszichedelikus hangzásokkal és Venturi erőteljes énekével. Az „L’interessante vita del topo”, a harmadik szám a bluesban gyökerezik, bár a időnkénti „groovy” dallamba való kitérőről sem szabad megfeledkezni. A „Demon” rendkívül erős szám, torzított riffekkel és a King Crimsont idéző kísérleti dallamvilággal; ahogy a címe is mutatja, Gianni Luciferről, a bukott angyalról, a pokol urárról énekel. A „Computer Organico” Venturi igazi csúcspontja – itt használja ki igazán a hangterjedelmét, és bizonyítja, hogy a hangja feletti uralom mestere. Fantasztikus dal, erejét a vokális kísérletek abszurditása és a dúr dallam adja. Az „L’addormato” már közelebb kerül a jazz-sztenderdekhez: sokkal lazább szám érdekes billentyűs hangszerelésekkel és még szebb gitárfutamokkal, amelyek hallatán Steve Howe mester jut eszünkbe. A „Le mente mia” az album legfenségesebb száma, ahol az egész zenekar félelmetes instrumentális vágtába kezd, ami később egy büszke gitárszólóba törik, a billentyűk mögött a virtuóz Caligiurival. A „Suite per Marianna” az első dal emlékeit idézi, mert akusztikusabb beállítottságú, az említett billentyűs kiváló fuvolajátékával. A viharos zárásról az „Oltre” gondoskodik, amely rendkívül „spacy” hangzással, jazzkísérletezéssel és szinte már dzsemmeléssel ismét eltávolodik a többi számtól. Hihetetlenül harmonikus lezárás, még ha elsőre nem is tűnik annak.
Az olasz különcök tehát biztosan meglepnek. Megőrzik a történelmileg fontos RPI-hangzást, de még mindig elég újítók és egyéniek ahhoz, hogy azokat a „progosokat” is megfogják, akiknek az olasz progresszív színtér nem fekszik (ha egyáltalán vannak ilyenek). A kiváló debütálással azonnal learatták a babérokat Olaszországban, ami a világ körüli koncertezésüknél is folytatódott; mindenütt remek fogadtatásban volt részük. Az RPI-hangzás és a progresszív zene mai értelmezésének ötvözésével olyan projektet hoztak létre, amely gond nélkül beírhatja magát nemcsak az olasz, hanem a világ zenetörténetébe is.
Felállás
Gianni Venturi – ének
Valerio Venturi – basszusgitár
Leonardo Caligiuri – billentyűs hangszerek, fuvola
Enrico Scaccaglia – gitárok
Davide Zannotti – dob
Produkció
Ma.Ra.Cash
Számok listája
1. Il canto che sprofonda (7:20)
2. Lo sciamano (7:47)
3. L’interessante via del topo (7:12)
4. Demon (4:39)
5. Computer Organico (7:32)
6. L’addormato (6:42)
7. La mente mia (7:03)
8. Suite per Marianna (6:34)
9. Oltre (6:36)
