Előadó: White Rabbits
Kiadó: Mute Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 34:42
Értékelés: 3/5
A White Rabbits egy újabb amerikai indie rock banda: Brooklynban élnek, de a Missouri állambeli Columbiából származnak. Egy újabb zenekar tehát, amely a saját zenei karakterével próbál helyet kiharcolni magának a nap alatt. A bizarr minimalizmusukkal, amelyre a maguk prédikációját építik, 2007-ben hívták fel magukra a rockzenei univerzum figyelmét a „Forty Night” című bemutatkozó lemezzel.
A hat tagú felállásban két vezető énekes és két dobos van. Mégis a tiszta minimalizmus pop rock indie burleszkjének megközelítéseiről beszélünk. Az új albumhoz a zenekar producerként Britt Danielst kérte fel, akit a Spoon tagjaként ismerhetünk. És? Daniels befolyásosnak bizonyult a stúdióban, és az „It’s Frightening” egyértelműen nem rejti véka alá a párhuzamokat a Spoon kifejezésmódjával. A White Rabbitsről azt mondhatnánk, hogy egy kicsit megszelídített Spoon, olyan vokálokkal, amelyek érdekes módon a legtöbbet – főleg a hangszínben és a produkcióban – a kilencvenes évek brit popjának hagyatékának köszönhetik, de a post-brit-pop Kaiser Chiefs vagy Franz Ferdinand zenekarokért rajongók is hegyezhetik a fülüket.
A dalok kialakításában is az alapdallamok és motívumok közhelyei körül kolbászolnak. A különbség az, hogy a White Rabbits a gitárok rockos zaját nagyrészt minimálisra vette vissza. Az első, ami megüti a fület, ezért a szikár ritmika, amelyet gyakran a két dob párbeszéde tesz még erősebbé. Az album is így nyit, a Percussion Gun című számmal, amely ebben az elemben a lemez egyik legizgalmasabb darabja. Remekül mélyíti a zenekar hangképét ez a trükk a They Done Wrong/We Done Wrong című dalban is, amely csábító, táncos ritmusával magától mozgásra késztet. Egyébként a billentyűk és a gitár csupán kiegészítésként szolgál. A zenekar már ebben a számban is sokszor használ ismétlődő billentyűhangot (zongorát), amely csak a dalok ritmikusságát erősíti, mint később például a The Lady Vanishesben és hasonlókban. Ezt az album során alig tudják elkerülni.
A gitárok természetes, organikus karakterűek. Az egyszerű akkordok pengetése mellett gyakran triviálisan „olvasható”, tisztán csengő egyszólamú futamokat játszanak, amelyek mindössze néhány hangból állnak, és amelyeket a zenekar alkalmi díszítésként használ, főleg az átvezető részekben, a versszak és a refrén közötti passzázsokban. Ezzel mozgalmasabbá teszik a dinamikát. Sok teret kitöltenek az énekduettek is (Rudi Fails). Korábban szó volt a motívumok ismétléséről, különösen a billentyűk egyszerű használatáról. Ez hipnotikus hatású, de egyúttal rendkívül könnyen emészthető. A mai világban a rádiónak és az MTV-nek potenciálisan nagyon tetszetős. Ezerszer átitatott régi, de bevált trükk, amely bizarrabb dimenziókban sikert hozott a Killersnek vagy a Snow Patrolnak is.
A White Rabbits amerikaiak, akik angolosan szólnak. Komor atmoszférát teremtenek, de az éneken közben érezni „valami Gallagheres-ságot és egy kis Dylanes ízt” is (Company I Keep). Az ismétlésekben alkalmazott minimalizmus miatt ráadásul még olyan zenekarokhoz is hasonlíthatók, mint a Radiohead, a The Walkmen és az Underworld.
A White Rabbits az „It’s Frightening” lemezzel még világosabban meghatározza az indie rock hangzás arculatát. Édesen, egyszerűen, gyorsan fertőzően szólnak. Semmit nem bonyolítanak túl. A motívumok tömörek, a dalok világosak és kompaktak. Emellett a zenekar mély dallamérzékről tesz tanúságot, amelyet a zenei megközelítésének meghatározásában következetesen és hatékonyan fejez ki. A felépített atmoszféra pillanatokra enyhén ijesztő tud lenni, mint például a Lionesse című dalban, ahol a zenekar kontrasztos, háromdimenziós hangulatot épít a disszonánsan hangolt billentyűs kitörések, a zajosan megtámogatott ritmika és a magasba tekintő dallamos vokálok együttélésére. Ez azonban nem feltétlenül szükséges. Alkalmanként a Midnight And I-hoz hasonló álmodozó dalban is elérhetik a félelmetességet, ahol a gitárakkordot kontrasztosan elmossák a billentyűk komor érintése mellett.
Az „It’s Frightening” nem hoz zenei forradalmat, hanem újrahasznosításra épít. A trendekhez igazodik, és igyekszik helyet kiharcolni magának. Az indie rock trendjeit a maga módján próbálja feldolgozni. A zenekar legnagyobb ütőkártyája az egyszerű, de erős alapokra épülő ritmusok építése, amelyeken a vezető motívumok dallamilag kerek mondanivalója nyugszik. A hangulat többnyire komor, és az album valóban a címének megfelelően „megijedtnek” hat. Az idő majd megmutatja, hogy telített-e a piac, vagy van elég hely egy új kereskedelmi sikertörténetnek. Ezzel kapcsolatban érdemes figyelembe venni, hogy a tehetség (amelyről, ha őszinték akarunk lenni, az „It’s Frightening” alapján nem sokat tudunk meg) nem játszik akkora szerepet, mint a kiadók és a rádiófrekvenciák akarata, hogy a White Rabbitsből is konkrét „aranyat” csináljanak. Az „It’s Frightening” nem intelligens album a frissesség és az alkotói ihlet értelmében, amely képes lenne megrendíteni és lelkesíteni a hallgatót, hanem főleg óvatos album, amely sokaknak, leginkább az igénytelenebb hallgatóknak akar tetszeni.
Felállás
Gregory Roberts – ének, gitár
Stephen Patterson – ének, zongora
Alexander Even – gitár, vokál
Brian Betancourt – basszusgitár
Matthew Clark – dob, ütőhangszerek
Jamie Levinson – dob
Produkció
Britt Daniels
Számlista
1. Percussion Gun (3:08)
2. Rudie Fails (3:24)
3. They Done Wrong / We Done Wrong (4:30)
4. Lionesse (3:10)
5. Company I Keep (4:10)
6. The Salesman (Tramp Life) (2:50)
7. Midnight and I (3:34)
8. Right Where They Left (3:29)
9. The Lady Vanishes (3:29)
10. Leave It at the Door (3:00)
