Előadó: Present
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2009
Értékelés: 4.6/5
A Present egyike azoknak a zenekaroknak, amelyek minden lemezzel csak jobbak lesznek. A Certitudes-szel való visszatérésük óta (a C.O.D. Performance-t nem számítva) egyik hihetetlen kiadványt adták ki a másik után, és mindegyik jobb volt az előzőnél. Az utolsó stúdiómunkájuk 2001-ben jelent meg, így az új albummal szemben nagyon magasak voltak az elvárások. A Present nem okozott csalódást, hanem megalkotott még egy remekművet, amely a régi dicsőséget idézi, de a jövő felé is néz: még intenzívebb, összetettebb és hangzásában is csiszoltabb zenével.
A zenekar hangzását nehéz meghatározni. Valószínűleg azt mondhatnánk, hogy a zenéjük meglehetősen disszonáns motívumokra és dallamokra épül (már ha ezeket egyáltalán dallamnak lehet nevezni), amelyeket igen igényesen komponáltak és hangszereltek, így olyan muzsika születik, amelyet kifejezetten nehéz hallgatni. Általában nem vagyok oda a technikás zenéért pusztán a technika kedvéért, de a Present képes a legsötétebb félelmeit és legmélyebb érzéseit belevinni az alkotásaiba, és valami földöntúli zenét teremt, amely rendkívül összetett, ugyanakkor nagyon érzelmes is, és magába szippant.
A Vertiges az apa-fiú Trigaux páros közös szerzeménye. Talán a Present eddigi legkeményebb dió darabja. A tempó soha nem lankad, és egyes részek kivételesen nehezek. Szerintem a Present éppen ebben a legerősebb: amikor különösen összetett részeket játszanak, amelyekben rengeteg szorongás és más ősi érzés is ott van. Egy-egy pillanatban (főleg a közepe táján) a Vertiges az Univers Zero Presage (Uzed) című számát juttatja eszembe, ami érdekes, hiszen Trigaux ekkor már nem volt az Univers Zero tagja, de nyilván követte a zenéjüket, hiszen Daniel Denis is a Present tagja volt. A Vertiges kiemelkedő teljesítmény, felvonultatja a Present jellegzetes hangzását, de egy modern vonást is hozzátesz. Végig elképesztő feszültség és nyersesség érződik benne, így egy pillanatra sem lazíthatsz.
Az A Last Drop Pierre Chevalier szerzeménye. Ez a második komponista hozzájárulása a Presenthez – az első a High Infidelity albumról a Strychnine for Christmas volt. Pierre stílusa elég más, mint Rogeré. Nem olyan vad és eszelős, bőven akad benne nyugodtabb pillanat is, amikor megpihenhet a füled. A Mellotronon játszott részek a korai King Crimsonra emlékeztetnek, egyes gitárriffek pedig a Redet idézik (az is King Crimson). Mindenesetre szép ellenpont a Vertiges okozta érzéki pusztításhoz (jó értelemben, persze).
Az utolsó darabot valószínűleg minden rock in opposition mozgalom iránt érdeklődő ismeri. A Jack the Ripper (Daniel Denis és Roger Trigaux műve) hivatalosan az Univers Zero Heresie albumán jelent meg, és az Univers Zero egyik legismertebb száma. A Present még ma is gyakran játssza a koncertjein. Ez a változat olyan, amilyennek a fellépéseiken hallhatjuk. Úgy tűnik, több az adrenalin benne, és Jack még mániákusabbnak és brutálisabbnak hat. A nagyobb agresszivitást leszámítva a szerzemény elég hasonlít az eredetihez. Vannak hozzáadott Mellotron- és szintetizátorrészek, ami fokozza a feszültséget, néhány hangszer más, és a bevezetőt zongorán játsszák harmónium helyett, de a kompozíció szempontjából nincs nagy változás. Szívesebben hallottam volna egy vadonatúj számot, hiszen Jack a DVD-n is ott van, de ami van, az van, és biztos vagyok benne, hogy ezt a verziót is sokat fogom még hallgatni.
Az album másik fele a DVD. Itt közel három óra Present-fellépést láthatunk, ami minden mércével sok. Gyakorlatilag az összes legjobb Present-számot hallhatjuk, és a legemlékezetesebb fellépéseket az utóbbi évekből.
Először szinte a teljes fellépést megnézhetjük a 2007-es első Rock in Opposition fesztiválról. Ezek a felvételek szép emlékeket idéznek bennem, és a zenekart erejének teljében mutatják. Különösen érdekes a két zongorás produkció, mert a hangszerelések kicsit mások, mint a stúdióváltozatokon.
Aztán láthatjuk a zenekart a Gouveia fesztiválon, 2006-ban. Már akkor bemutattak két új szerzeményt, amelyeket a stúdiólemezen is hallhatunk. Az A Last Drop gyakorlatilag ugyanaz, mint a CD-n, a Vertiges viszont csak nagyjából a feléről szól (attól a résztől, amely az Univers Zero Presage című számára hasonlít).
Remek kiegészítés az archív felvételek is. Nekem tetszett a két Trigaux fellépése a C.O.D. Performance idején, ahol mindössze két gitáron játszották az Alone, Le Poison (első rész) és Ersatz című számokat, a fiatal Reginald Trigaux pedig a szólógitáros szerepében volt.
A Present 1994-es fellépése a carmaux-i fesztiválon is nagyon érdekes. Megint billentyűk nélküli felállást látunk: két gitár, basszus és dob (Roger és Reginald Trigaux, Christian Genet és Daniel Denis). A zenekar elég rockos változatát adta elő a Le Poison (második rész) című számnak.
A következő felvétel a Delusions, amelyet az Orion klubban játszottak. Dave Kerman és Pierre Chevalier itt már csatlakozott a zenekarhoz, és a játék sokkal összeszedettebbnek tűnik. Reginald megmutatja, hogy remek improvizátor is, amikor Jimi Hendrixre emlékeztető szólózásba kezd.
A Würzburg-i fellépés is hoz valami jót – egy számot, amelyet még nem ismertem. Contre a címe, és már megjelent a Live albumon. Stúdióban is fel kellene venni, vagy akár ki is kellene bővíteni, mert már így is fantasztikusan szól, ha pedig Trigaux még hozzátenne néhány jellegzetes betétet, akár még jobb is lehetne (ha ez egyáltalán lehetséges). Néha a szerzemény még az Art Zoydra is emlékeztet.
A fellépések hangzása kissé megváltozottnak tűnik. A darabok jobban hasonlítanak a stúdióváltozatokra, mint arra az élő produkcióra, amelynek magam is tanúja voltam az első Rock in Opposition fesztiválon. A többi fellépésről nem tudok nyilatkozni, de gyanítom, hogy ott is hasonló a helyzet. A DVD-n sokkal jobban szólnak, mint élőben (kivéve az archív felvételeket, amelyek átlagosan szólnak), de ez várható volt.
Ahogy már mondtam, a hang mindkét CD-n kiváló (az archívumokat leszámítva), részben Udi Koomran jó munkájának is köszönhetően, a képminőség azonban nincs ezen a szinten. Az utolsó CD/DVD kombináció, amelyet az album előtt vettem, az IQ új lemeze volt, ahol a kép összehasonlíthatatlanul jobb volt. Itt úgy tűnik, mintha a kép végig kissé homályos lenne. Ez azért csak kisebb bosszúság, mert a fellépések még így is elég tisztán látszanak ahhoz, hogy minden szempontból élvezhessük őket.
A produkciók mindkét lemezen megmutatják, hogy ezek a világ legjobb zenészei közé tartoznak. Roger Trigaux víziója egyértelmű, ehhez pedig a legjobb zenészekre van szüksége, és a No. 6 óta meg is vannak neki. A hangzás olyan telt, hogy az az érzésed, a tér minden milliméterét kitöltötték. Egyetlen hang sem felesleges, minden pontosan ott van, ahol lennie kell. Ilyen zsenialitáshoz sok munka és bizalom kell, és Roger Trigaux ezt kétségkívül megkapja a zenészeitől.
A Barbaro (ma non troppo) fantasztikus album. Az egyetlen igazi kritika, hogy nincs rajta elég új zene – mindössze 28 perc. Igaz, kapunk egy új változatot a Jack the Ripperből, de szívesebben hallgattam volna valami teljesen újat, mint valamit, ami 30 évvel ezelőtt jelent meg. Ettől eltekintve csak dicsérni tudom. A DVD-vel fel tudtam idézni néhány szép pillanatot az első RIO fesztiválról, és láthattam olyan fellépéseket, amelyeket sajnos lekéstem (Gouveia 2006). Ráadásul néhány archív felvételt is megnézhetünk, ami szépen kerekíti az albumot és a Present történetét.
Zárásként azt mondhatom, hogy a Barbaro a legjobb zenék közül kínál nekünk párat, amit a Present valaha kiadott. A Vertiges számomra minden idők legjobb Present-szerzeménye, vagy legalábbis most úgy tűnik, és az egyik legjobb szám egyáltalán. Az A Last Drop sem marad le messze mögötte, a Jack the Ripper pedig szép betekintést ad az új és a régi Present-hangzás közti különbségbe. Ezt az albumot minden Present- és kísérleti zenét kedvelőnek érdemes megszereznie.
———————————————————————————————
A Present egyike azoknak a zenekaroknak, amelyek minden kiadvánnyal csak jobbak lesznek. A Certitudes-szel való visszatérésük óta (a C. O. D. Performance-t nem számítva) elképesztő dolgokat adtak ki, és mindegyik felülmúlta az előzőt. Az utolsó stúdiólemez 2001-ben jelent meg, így természetesen nagyon magasak voltak az elvárások. A Present nem okozott csalódást, újabb remekművet alkotott, amely a múlt dicsőségét idézi, de a jövőre is figyel: még intenzívebb, összetettebb és jobban hangzó kiadvánnyal.
A Present hangzását nehéz meghatározni. Azt hiszem, mondhatjuk, hogy a zenéjük nagyon disszonáns motívumokra és dallamokra épül (már ha lehet őket annak nevezni), amelyeket bonyolultan komponáltak és hangszereltek, és néha az egyik legkeményebb zenének tartják, amit valaha rögzítettek. Általában nem rajongok a technikás zenéért pusztán a technikáért, de a Present képes a legsötétebb félelmeit és legmélyebb érzelmeit a zenéjébe önteni, így földöntúli muzsikát teremt, amely rendkívül összetett, de egyúttal nagyon érzelmes és magával ragadó.
A Vertiges az apa-fiú Trigaux páros közös szerzeménye. Talán a Present eddigi legkeményebb munkája. A tempó megállíthatatlan, és egyes részek hihetetlenül összetettek. Szerintem a Present itt a legjobb: elképesztően nehéz szakaszokat játszik, amelyekben mégis rengeteg a gyötrelem és más ősi érzés. Időnként (főleg a szerzemény közepe táján) a Vertiges az Univers Zero Presage című számát juttatja eszembe, ami különös, mert Trigaux az Uzed idején már nem volt tag, de gondolom, figyelemmel kísérte az Univers Zero működését, hiszen Daniel Denis is a Present tagja volt. Mindenesetre a Vertiges hatalmas teljesítmény, felvonultatja a Present védjegyeit, de modernebb hangulata is van. Elképesztő intenzitás és nyersesség jellemzi, ami végig ébren tart.
Az A Last Drop Pierre Chevalier szerzeménye. Ez a második hozzájárulása a Present életművéhez – az első a Strychnine for Christmas volt a High Infidelity albumról. Pierre stílusa elég más, mint Rogeré. A darab nem olyan kapkodó és vad, van benne néhány nyugodtabb pillanat, hogy pihenhessen a füled. Egyes Mellotron-részek a korai Crimsonra emlékeztetnek, néhány gitárriff pedig a Redre. Szép ellenpont a Vertiges okozta érzékszervi pusztításhoz (természetesen jó értelemben).
Az utolsó címet a rock in opposition mozgalom legtöbb rajongója ismeri. A Jack the Ripper (Daniel Denis és Roger Trigaux közös szerzeménye) eredetileg az Univers Zero Heresie albumán jelent meg, és az Univers Zero egyik legfelismerhetőbb száma. A Present még ma is gyakran játssza a koncertjein. Az itt hallható változat az élő fellépéseikről ismert. Mintha extra adag adrenalint kapott volna a szám, és Jack még brutálisabb és mániákusabb lett. A nagyobb agresszivitáson túl elég hű marad az eredetihez. Van néhány hozzáadott Mellotron- és szintetizátorrész, ami fokozza a feszültséget, egyes hangszerek mások, a bevezetőt pedig zongorán játsszák harmónium helyett, de kompozíció tekintetében nagyjából ugyanaz a változat, mint a Heresie-n. Szívesebben hallottam volna ehelyett egy új számot, hiszen ez az új verzió a DVD-n is rajta van, de koldus ne válogasson, és biztos vagyok benne, hogy ez is sok kört fog futni a lejátszómban.
Az album második fele a DVD. Közel három óra Present-fellépést kapsz, ami bárki mércéjével sok. Gyakorlatilag hallhatjuk az összes kedvenc Present-darabot és a zenekar legemlékezetesebb fellépéseit az elmúlt évekből.
Először szinte a teljes fellépést megkapjuk a 2007-es első Rock in Opposition fesztiválról. Ezek szép emlékeket idéznek fel, és a zenekart teljes pompájában mutatják, ahogy a legjobb számaiból játszik. A két zongorás szett különösen érdekes, mert a hangszerelések kicsit eltérnek a stúdióváltozatokétól.
Ezután láthatjuk a zenekart a 2006-os Gouveia fesztiválon, ahol már bemutatták a két új számot, amelyeket a stúdió-CD-n is hallhatunk. Az A Last Drop nagyjából ugyanaz, mint a CD-n, a Vertiges viszont csak félig hangzik el (attól a résztől, amely kicsit az Univers Zero Presage című számára hasonlít).
Igazán kiváló kiegészítés az archív anyag. Élveztem a két Trigaux fellépését a C.O.D. idején, ahol csupán két gitáron játszották az Alone, Le Poison (első rész) és Ersatz című számokat, a fiatal Reginald Trigaux pedig a szólógitáros szerepét töltötte be.
A Present 94 fellépése a carmaux-i fesztiválon is szuper. Megint billentyűk nélküli felállást látunk: két gitár, basszus és dob (Roger és Reginald Trigaux, Christian Genet és Daniel Denis). A zenekar nagyon rockos változatát adta elő a Le Poison (második rész) című számnak.
A következő felvétel a Delusions az Orionban. Dave Kerman és Pierre Chevalier ekkorra már csatlakozott a zenekarhoz, és a játék nekik is köszönhetően sokkal összeszedettebbnek hat. Reginald megmutatja, milyen remek improvizátor, amikor egy Jimmy Hendrixre emlékeztető szólóba kezd.
A Würzburg-i fellépés is hoz valami jót – egy számot, amelyet korábban nem hallottam, Contre a címe (a Live albumon is szerepel). Stúdióban is fel kellett volna venni, vagy Trigaux-nak ki kellett volna bővítenie, mert így is fantasztikusan szól, de a jellegzetes Trigaux-betétekkel talán még jobb is lehetne (ha ez egyáltalán lehetséges). Kicsit az Art Zoydra is emlékeztet.
A fellépések hangzása kissé megváltozottnak tűnik. A számok jobban hasonlítanak a stúdióváltozatokra, mint arra, amit élőben hallottam a RIO fesztiválon. A többi fellépésről nem tudok nyilatkozni, de gyanítom, hogy ott is ugyanez a helyzet. A DVD-n sokkal jobban szól, mint élőben, de ez várható volt, kivéve az archív felvételeket, amelyek pont úgy szólnak, ahogy az archív felvételeknek kell: nem nagyszerűen, de nem is rosszul.
A hangminőség mindkét lemezen remek, ahogy már mondtam (az archív részeket leszámítva), részben Udi Koomran jó munkájának is köszönhetően, a képminőség viszont nem a legjobb. Az utolsó CD/DVD kombináció, amelyet ez előtt vettem, az IQ legújabb albuma volt, és ott sokkal jobban sikerült a kép, míg a Present DVD-jén a kép nem mindig tűnik éles fókuszúnak. Ez nagyon kis bosszúság az olyan szőrszálhasogatóknak, mint én, hiszen a fellépések még így is tisztán láthatók és teljes mértékben élvezhetők.
A produkciók mindkét lemezen egyértelműen mutatják, hogy a legjobb és legelkötelezettebb zenészek munkáját halljuk. Roger Trigaux víziója világos, ehhez pedig a szakma legjobbjaira van szüksége, és a No. 6 óta a lehető legjobb társaság áll mögötte. A hangzás annyira telt, hogy az az érzésed, a tér minden milliméterét kihasználták. Egyetlen hang sem tűnik feleslegesnek, minden pontosan ott van, ahol lennie kell. Ez a fajta zsenialitás rengeteg elkötelezettséget és hitet kíván – és Roger Trigaux ezt kétségkívül megkapja ettől a remek zenészgárdától.
A Barbaro (ma non troppo) fantasztikus munka. Az egyetlen igazi kritikám, hogy túl kevés új zenét kapunk – mindössze 28 percet. Igaz, van egy új változat a Jack the Ripperből, de szívesebben hallgatnék egy teljesen új darabot, mint egy 30 évvel ezelőtt írt szerzeményt. Ettől a kis panasztól eltekintve ez a CD/DVD igazi csemege. A DVD lehetőséget adott, hogy felidézzem az első RIO fesztivál csodás pillanatait, és láthassak olyan fellépéseket, amelyeket sajnos lekéstem (Gouveia 2006). Van néhány nagyon emlékezetes archív felvétel is, ami szép lezárása az albumnak.
Végső értékelésem: a Barbaro a Present valaha kiadott legjobb zenéi közül kínál párat. A Vertiges számomra a legjobb Present-szerzemény, amit valaha hallottam, vagy legalábbis most így tűnik, és egyike a valaha írt legszebb daraboknak. Az A Last Drop sincs messze mögötte, a Jack the Ripper pedig szép betekintést nyújt a Present új hangzásába. Ezt az albumot minden Present-rajongónak (a CD-ért és a DVD-ért), és a kísérleti zene kedvelőinek (főleg a CD miatt) kötelező beszerezni. A Present jövője ragyogónak tűnik!
Felállás
Christian Genet – basszusgitár (DVD: 10)
Keith Macksoud – basszusgitár
Matthieu Safatly – billentyűs hangszerek, cselló
Daniel Denis – dob (DVD: 10)
Dave Kerman – dob
Réginald Trigaux – gitár
Roger Trigaux – gitár, billentyűs hangszerek
Ward De Vleeschhouwer – zongora (DVD: 4, 5)
Pierre Chevalier – zongora, billentyűs hangszerek
Fred Becker – szaxofon (DVD: 12)
Pierre Desassis – szaxofon
Udi Koomran – hangmérnök
Dominic Ntoumos – trombita (DVD: 12)
Laurent Van Gorp – tuba (DVD: 3)
Produkció
Present
Számlista
CD
1. Vertiges (16:25)
2. A Last Drop (11:25)
3. Jack The Ripper (16:32)
DVD
Live at Rock In Opposition — France Event, 2007, Electric Concert : Sunday, April 15
1. Jack The Ripper (16:01)
2. Ceux d’en Bas (suite) (12:46)
3. Promenade au Fond d’un Canal (26:14)
Two Pianos and Percussion: Saturday, April 14
4. Souls For Sale (24:14)
5. Vertiges (17:55)
Live at Gouveia Art Rock Festival — Portugal, April 2006
6. The Limping Little Girl (12:43)
7. A Last Drop (11:36)
8. Vertiges (10:24)
Bonus archival videos
9. Present C.O.D. (7:27)
10. Present 94 (8:38)
11. Delusions At Orion (17:18)
12. Present 2001 in Wurzburg (6:39)
