Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Anderson, Ian
Kiadó: RandM Records
Megjelenés: 2003
Játékidő: 55:50
Értékelés: 4/5
A „Rupi’s Dance” már a negyedik szólóalbum, amely Ian Anderson, a zenei legenda keze alatt született. A zeneértő közönség zöme leginkább a progresszív rock óriása, a Jethro Tull karizmatikus főnöke szerepében ismeri. A rockzene történetének legnagyrabecsültebb fuvolása és a rockerek közt az egyetlen igazi trubadúr a zenekarának szánt hosszú stúdiószünet alatt úgy döntött, hogy határozott léptekkel elindul az önálló előadó útján.
Ez a hangsúlyos szólista-ébredés a nagyon jó „Secret Language Of Birds” (2000) után a legerősebb lemezét hozta eddig: minden szempontból lenyűgöz, és rendkívül sikeresen keveri Ian múltbeli és mai hangzásbéli finomságait. Jethro Tull-címkével sem szerepelne rosszul, természetesen azzal a feltétellel, hogy szerepelne rajta az elmaradhatatlan Martin Barre elektromos gitárja – ő pont a „Rupi’s Dance” megjelenésével egy időben adta ki harmadik szólólemezét, a „Stage Left”-et. Martin jelenléte vagy hiánya a lényegi választóvonal a Jethro Tull és Ian szólókarrierje között. Utóbbi ennek megfelelően jóval kevesebb, vagy szinte semennyi hard rockos elemet tartalmaz, amelyek a hagyományos Tull-örökség részei.
Egy olyan karizmatikus különcnek, aki egykor az egyik legjobb Tull-albumot a nemes lófajták tiszteletére szentelte, semmi szokatlan nincs abban, ha egy-egy lemezt valamelyik házi kedvence tiszteletére készít el. A „Rupi’s Dance” Ian kedvenc fekete cicájának, Rupinak az emlékére készült, akit – higgye el, aki tudja – megtanított táncolni a fuvolája ütemére, miután a cica a közös tévézés közben odasétált. Vállalkozó szellemű gazdájának hála, Rupi jó úton halad afelé, hogy a zeneipar leghíresebb macskalénye legyen. Ian egyébként is mindig is nagy rajongója volt a macskaféléknek: a birtokán egész 26 különböző fajta kisebb, többnyire egzotikus vadmacskát tart, amelyeket időnként tovább is ad.
Ez a kritika persze nem Ian sokszínű mezőgazdasági és tenyésztői tevékenységeiről szól, hanem elsősorban arról a zenéről, amely ezen a kiváló albumon hallható. A „Rupi’s Dance” nagy vonalakban rendkívül eklektikus keverékként írható le, többnyire pasztorális stílusokból, mind Ian gazdag zenei örökségéből, mind néhány újabb hatásból. A mind a tizenhárom, egymással szépen kiegyensúlyozott rendes dal az angolszász folk, a világzene, a klasszikus zene, a rock és kisebb mértékben a jazz zamatos elemeiből táplálkozik. A multiinstrumentalista Ian a fuvola, hagyományos hangszere mellett (ezúttal háromféle fuvolát használt) elbűvölő akusztikusgitár-aranzsmákról is gondoskodott, a zenésztársai pedig segítettek neki gazdag, szerteágazó zenekari és pasztorális harmóniákat felépíteni. Közben meg kell jegyezni, hogy már-már trenddé válik, hogy Ian szólókarrierjének egyes zenészei előbb-utóbb átköltöznek a Jethro Tullhoz. Ez a nagy ugrás sikerült John O’ Hara harmonikásnak és billentyűsnek, valamint David Goodier basszusgitárosnak, akik Andy Giddingset (akinek ez az album az egyik utolsó közös munkája Iannel) és Jonathan Noyce-t váltották. Ian szemében-fülében jó benyomást keltett James Duncan dobos is, aki a Tull koncertturnéin időnként Doane Perryt helyettesíti.
Ian és csapata a „Rupi’s Dance” elejétől a végéig kiválóan teljesített. A legnagyobb hatást azok a dalok teszik, amelyekben a messziről felismerhető, szenvedélyes fuvolajáték érvényesül a legjobban. Ebbe a kategóriába sorolható már a nyitó „Calliandra Shade (The Cappuccino Song)”, amely játékos pasztorális óda az egyik legrégibb brit hagyományhoz. Mellé állítható a huncut címadó dal is, amely incselkedő, táncos ritmusokat tartalmaz, és könnyen elképzelhetjük hozzá Ian topogó kedvencét. Idővel klasszikus rangot vívott ki a szarkasztikus „A Raft Of Penguins” is, amely a szövegét tekintve cinikus keresztmetszetet ad Ian hosszú évekre visszanyúló együttműködéséről a klasszikus zenészekkel, a fenomenális „Eurology” instrumentális, ahol zamatos barokk aranzsmák és mediterrán dallamosság uralkodik, valamint a „Griminelli’s Lament”. Ez utóbbit egy fiatalabb generációhoz tartozó olasz fuvolásnak, Andrea Griminellinek ajánlotta, akivel Ian évekkel ezelőtt összebarátkozott. Mindezek mellett a skót életvidám fickónak nem volt nehéz a meglehetősen megkopott hangját az egyes dalok tempójához igazítani, hiszen a finom akusztikus dallamok és a lassabb ritmusok dominálnak. A „Lost in Crowds” az album egyik ritka, ütősebb pillanata, ahol már hard rockos gitárfinomságokról is lehetne beszélni. Az album végén különleges számként ott van a „Birthday Card at Christmas”, amely rövid bemutatóként, helyesebben reklámként szolgál a „The Jethro Tull Christmas Album” (2003) számára. Azt mondhatom, hogy ez eléggé felesleges húzás, de az albumnak mint egésznek semmit sem árt.
A „Rupi’s Dance” nem hoz drámai stílusváltást a sikeres recepthez képest, amelyet Ian már a „Secret Language Of Birds” albumon is használt, ám a kivételes folyékonyságnak és az egyes aranzsmák hangsúlyosan szellemesebb jellegének köszönhetően az eddigi szólóútja legjobb és legérettebb terméke, amelytől megdobban minden régi hívének a szíve. Ian, aki a jó borhoz hasonlóan öregszik, bizonyítja, hogy még mindig hihetetlenül vitális hangszeres játékos, és kifejezésben és érzelmekben rendkívül gazdag zene reneszánsz alkotója. Az egyetlen kár az egészben, hogy a Jethro Tullt egy meglehetősen vézna, korántsem kielégítő karácsonyi album után stúdiótéli álomba küldte, amelynek maga a vége sem akar eljönni.
Felállás
Ian Anderson – ének, fuvola, bambuszfuvola, fafuvola, piccolo, akusztikus gitár, ütőhangszerek, harmonika, basszusgitár
James Duncan – dobok
David Goodier – basszusgitár
Leslie Mandoki – dobok és ütőhangszerek
Laszio Bencker – billentyűk, zongora, hammondorgona, mellotron, moog szintetizátor
Ossi Schaller – gitár
George Kapecsni – gitár
The Sturcz String Quartet
John O’ Hara- harmonika, billentyűk
Andrew Giddings – billentyűk, basszusgitár
Produkció
Ian Anderson
Dalok listája
1. Calliandra Shade (The Cappuccino Song)
2. Rupi’s Dance
3. Lost in Crowds
4. Raft of Penguins
5. Week of Moments
6. Hand of Thumbs
7. Eurology
8. Old Black Cat
9. Photo Shop
10. Pigeon Flying Over Berlin Zoo
11. Griminelli’s Lament
12. Not Ralitsa Vassileva
13. Two Short Planks
14. Birthday Card at Christmas [*]
