It Won’t Be Soon Before Long
Előadó: Maroon 5
Kiadó: A&M Records / Interscope
Megjelenés: 2007
Fel lehet építeni egy mega slágerre egy mega lemezt?
A Maroon 5-ot mindenki a debütáló albumukról ismerős This Life című számról jegyezte meg, amit a 21. század elején lehetetlen volt elkerülni. A This Life valami Smooth-féle sláger volt, csak éppen egy pályája elején járó fiatal zenekarnak hozott nagy áttörést. Maga az első album, a „Songs About Jane” egyébként elég egysíkú és kiszámítható darab volt, a slágerekre éhes rádiós közönségnek összerakva, és nem több ennél, pedig a Maroon 5 az élő fellépésekkel igyekezett bizonyítani, hogy ennél jóval több van bennük, mint egy (rádiós) egynyári csoda.
Öt év várakozás, az It Won’t Be Soon Before Long lemez… talán 2007 popcsúcsa! Keverd össze a Simple Minds és az INXS pop-meggyőzőerejét, a The Police zenei színvonalát és a Simply Red fülbemászó dallamait, tedd hozzá Adam Levine összetéveszthetetlen hangját, és már nyeregben is vagy. A lemez legérdekesebb vonása, hogy két-három hallgatás után azt hiszed, mindent hallottál. Aztán adsz neki még egy, utolsó esélyt. Alaposan odafigyelsz, és robban a bomba!!!
Változatos felvezetések, általában gitár és szintetizátor kombinációja, a funk, a pop és a rock között barangoló ritmusszekció, amely inkább a hetvenes és a kilencvenes évek felé kacsintgat, mint a produkciósan émelyítő 21. század felé. Az egyes átvezetések hangszerelésükben telítettek, és a lehető legjobb módon vezetik fel az ütős refrént, a balladák is tele vannak energiával és érzelemmel, az egészet pedig remekül kerekíti le a hang, amely hol durva, hol gyengéd, gyakran csábító, olykor pedig csípős és pimasz. Mindenesetre meggyőző és őszinte.
Tizenhárom dal, egy lemez. Hibátlanul. Szívből ajánlom, hogy lásd: a 21. században is lehet minőségi és spontán popot csinálni.
Felállás
Adam Levine – ének, gitár
James Valentine – gitár
Jesse Carmichael – billentyűk
Michael Madden – basszusgitár
Matt Flynn – dobok
Produkció
Mike Elizondo
Dallista
1. If I Never See Your Face Again
2. Makes Me Wonder
3. Little Of Your Time
4. Wake Up Call
5. Won’t Go Home Without You
6. Nothing Lasts Forever
7. Can’t Stop
8. Goodnight Goodnight
9. Not Falling Apart
10. Kiwi
11. Better That We Break
12. Back At Your Door
Az album hossza: 40.30