Szerző: Rok Klemše
Előadó: Iced Earth
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2007
Jon Schaffer 22 év alatt az Iced Earth-tel a metal egyik legnagyobb bandáját hozta létre, amelynek pályafutása több kiváló lemezt adott, és ezek be is kerültek a metal enciklopédiájába. Az Iced Earth név alatt valószínűleg a Something Wicked This Way Comes (1998) éri el a legmagasabb pontot, amelyet a Something Wicked This Way Comes-trilógia zárt le, és amellyel az Iced Earth belekezdett a Set Abominae nevű karakterről szóló, több évezredet átívelő történetbe. A zenekarnak hatalmas bélyeget nyomott a hihetetlen énekes, Matt Barlow, aki 2003-ban távozott, az előző lemezen, a The Glorious Burden (2004) című albumon pedig a rendhagyó Tim „Ripper” Owens váltotta. Az Iced Earth táborában ezután jó három évig mély csend honolt, a rajongók szomját azonban nemrég mégiscsak enyhítette Schaffer, bejelentve, hogy a trilógia folytatódik!
A történet a nyáron megjelenő Framing Armageddon című lemezen megy tovább, az első ízelítőt pedig az Overture of the Wicked EP kínálja, rajta a zenekar három év utáni első új dalával, a Ten Thousand Strong-gal. Ha páran – a The Glorious Burden után, amely nekem személy szerint egyébként nagyon is bejött – kételkedtek benne, hogy Schaffer még képes kiváló lemezt írni, a Ten Thousand Strong bizonyítja: az Iced Earth még nagyon is él, és teljes erőből rúg. Az új szám klasszikus, ütős heavy/thrash metal hullám, amelyet gond nélkül fel lehetne venni a legendás Something Wicked This Way Comes lemezre. A Ten Thousand Strong-ot Ripper 15 másodperces falsetto sikolya nyitja, amiről nehéz elhinni, hogy emberi hangszálakból jön. Owens egyszerűen nem hagyja abba a bizonyítást, hogy valószínűleg az újabb generáció legjobb énekese. Halfordnak és a többieknek bizony remeghet a gatyája. A Ten Thousand Strong igazi epikus mészárlás, hihetetlen „sing-a-long” refrénnel, ami teljesen természetesen és erőltetettség nélkül szól – ez volt talán a The Glorious Burden legnagyobb mínusza, ha eltekintünk az epikus Gettysburg-trilógiától. Úgy tűnik, a srácoknak mégiscsak sokkal jobban fekszenek a mélységgel bíró fantasyk, mint a történelmi alkotások…
Az EP derékhadát az újra felvett kultikus Something Wicked This Way Comes-trilógia adja, amely a zenekar diszkográfiájának ékköve, és kétségkívül a heavy metal egyik csúcsa. A puristák már akkor keresztet vetettek, amikor kiderült, hogy az SWTWC-t újra felveszik, én viszont teljesen egyetértek Schaffer lépésével, hiszen így sokkal könnyebb lesz az átmenet az epikus saga folytatásához, még ha mindannyian tudjuk is, hogy a Barlow-féle énekkel a trilógia leírhatatlan. Csakhogy az az Iced Earth múltja, amely mögöttünk van, és kellemes emlék marad, itt pedig az új évszázad Iced Earth-je áll, Ripperrel a trónon!
Az „új” trilógia hangzása kiváló, sokakat zavarni fog ugyan Schaffer mélyebbre hangolt gitárja, engem személy szerint nem zavar túlságosan, a basszus kissé előrébb került, így a Prophecy eszelős basszusmenetei valamivel nagyobb szerepet kapnak. Ha valamit nem lehet felróni az újra felvett remekműnek – és az is marad –, azok a szólók, amelyek az eredeti trilógiához képest érezhetően jobbak lettek. Nagyon sajnálom, hogy Tim Mills, aki az EP-n a szólókat játszotta, személyes okokból már nem tagja a zenekarnak. Troy Steelnek nehéz feladata lesz betölteni Mills helyét. Az újra felvett Prophecy sokkal hátborzongatóbb atmoszférát kap, Ripper pedig a becenevéhez híven letépi a gatyát! A Birth of The Wicked változott a legkevesebbet, nagyjából úgy szól, mint az eredeti szám. A legtöbb „javításon” a trilógia záródarabja, a The Coming Curse esett át, amely legalábbis a legelső pillanatokban nagyon letaglóz, mert Schaffer úgy döntött, hogy kihagyja az eredeti szám hihetetlen zongoraintróját. Nagyon remélem, hogy hallom majd a Framing Armageddon lemezen, hiszen a trilógián állítólag még változtatnak. A The Coming Curse-t kiválóan töltik ki Brent Smedley fantasztikus dobjai és Mills ismét remek szólója, a szám pedig jókora meglepetést tartogat a szitár és a dobok használatával, amelyek baljós egyiptomi, illetve kelet-ázsiai hangulatot adnak a dalnak, az ambienst pedig tovább emeli a kibővített kórusrész.
Az Overture of the Wicked-del Schaffernek teljesen sikerült, amit kitűzött. A lemezre való kéthónapos várakozás így még nehezebb lesz. Az a félelem viszont megsemmisült, hogy az Iced Earth kifulladt. Ha a Framing Armageddon legalább nagyjából úgy szól majd, mint az Overture of the Wicked – bár meggyőződésem, hogy még sokkal jobb lesz –, nyugodt lélekkel mondhatom, hogy ez lesz az idei év legjobb lemezeinek élmezőnyét uraló kiadvány.
Felállás
Tim Owens – vokal
Tim Mills – solo kitara
Jon Schaffer – kitara in bas kitara
Brent Smedley – bobni
Produkció
Jon Schaffer
Számlista
1. Ten Thousand Strong 03:54
2. Prophecy 06:00
3. Birth of the Wicked 04:31
4. The Coming Curse 08:00
