Szerző: Rok Klemše
Előadó: Pink Cream 69
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2007
Valósággal hihetetlen olyan bandát hallgatni, amely húsz év működés után is ugyanolyan frissen szól, mint a Pink Cream 69 2007-ben. Sőt, valószínűleg minden idők legjobb lemezét készítették el hosszú pályafutásuk során, amely gond nélkül felveheti a versenyt a Pink Cream 69 című bemutatkozóval vagy annak remek követőjével, a One Size Fits All-lal. A későbbi kiadványaik az átlagostól a súlyos melléfogásokig ingadoztak, a régi formájukat csak az Electrified és a Sonic Dynamite lemezzel találták meg újra, az előző, Thunderdome című albummal viszont sajnos megint csak a súlyos középszerbe zuhantak. Most azonban az intenzitás a maximumra nőtt, és a Pink Cream 69 erősebben tér vissza, mint valaha.
Az In10sity egyetlen unalmas pillanat nélküli lemez. Úgy tűnik, maguk is belátták, hogy az előző, kísérletezős korong nem volt az igazi, és visszatérnek a kitaposott ösvényre, az igényes dallamos metalhoz, illetve hard rockhoz. Már az első szám, a Children of the Dawn is kiváló „rocker”, amely rögtön betalál, aztán jön még egy „rocker”, meg még egy, és még egy… Ennél találóbb címet nem is adhattak volna a lemeznek – intenzitás a szó igazi értelmében. És ez az intenzitás végig fokozódik az egész albumon.
A Pink Cream 69 tehát visszatért a modern, kemény, ám egyúttal dallamos és fülbemászó hangzáshoz. Az olyan dalok, mint a Children of the Dawn és az Out of This World, igazi heavy metal rombolóként szólnak, míg a Crossfire vagy a Wanna Hear You Rock modern felhanggal visszanyúl a zenekar gyökereihez. A lemez legjobb pillanatait tényleg nehéz kiemelni, én a kiváló nyitódalt, a Children of the Dawnt, az I’m Not Afraidet (olyan fülbemászó refrénnel, hogy az már kicsit ijesztő) és a My Darkest Hourt emelném ki.
És pont itt van a lemez egyetlen hibája. Persze az In10sity sem különbözik a többitől – egyes dalok jobbak, mint mások. Csakhogy a jobbak itt annyira jók, hogy teljesen elhomályosítják a többi, amúgy nagyon korrekt dalt, amelyek hamar átlagossá válnak.
Ha meg akarjátok venni a lemezt, csak a kiváló bónuszdallal, a My Darkest Hourral megjelent kiadás után nyúljatok: az ugyan hozza a lemez igazi hangzását, de egy kicsit sötétebb hangulattal lep meg. Dicséret illeti a zenekart azért, hogy a lassú, és az én ízlésemnek már túlságosan is leédesített Last Train to Nowhere című balladát egészen a lemez végére tették, így nem törték meg az album remek tempóját.
Az In10sity-t igazán kiváló lemezzé David Readman hihetetlen, fantasztikus hangja teszi, amelynek rendkívüli színe és dallamossága úgy illik a zenéhez, mint a tojás a szalonnához. A zenekar hangszeres oldala sem marad el sokkal mögötte, elsősorban a gitárpárost, Alfred Kofflert és Uwe Reitenauert kell kiemelni. Mindezt természetesen a kiváló, kemény produkció koronázza meg, amiért a remek producernek, Dennis Wardnak (dolgozott már például az Angrával is) jár a köszönet.
Nincs mit tagadni, a Pink Cream 69 egy remek lemezzel lepett meg minket, és talán még önmagát is felülmúlta. Dallamos metal- vagy hard rock-rajongók, ahogy tetszik – az In10sity nektek való lemez!
Felállás
David Readman – ének
Alfred Koffler – gitár
Uwe Reitenauer – gitár
Dennis Ward – basszusgitár
Kosta Zafiriou – dobok
Jochen Weiher – zongora és billentyűk a Last Train to Nowhere-en
Produkció
Dennis Ward
Számlista
1. Children of the Dawn
2. No Way Out
3. Crossfire
4. I’m Not Afraid
5. A New Religion
6. The Hour of Freedom
7. Stop This Madness
8. Desert Land
9. Out of This World
10. It’s Just A State of Mind
11. Wanna Hear You Rock
12. My Darkest Hour (európai bónusz)
13. Last Train to Nowhere
