Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Yes
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 1972
Játékidő: 41:13
Értékelés: 5/5
A rockzene történetének egyik előfutár zenekara mindenkit sokkolt a „The Yes Album” (1971) folytatásával, hiszen sokan ugyanilyen kemény, vagy még keményebb albumot vártak, mivel akkoriban minden banda azon versengett, ki talál fel nehezebb hangzást, a súlyos rockhangzás keresése ugyanis divat volt. A „Fragile” – ahogy a címe is sejteti – a korabeli trendek pontos ellentéte, és éppen ezzel, puszta megszületésével lett maga is új, keresett irányzat. Mik az okai egy újabb rockforradalomnak?
Az első, ami szúrja a fület az új Yes hangzásában, Squire csörgő, klasszikus „Rickenbacker”-basszusgitárhangja, amelynek ő maga a kitalálója. Addig biztosan soha nem hallott, új, szuperszonikus basszushangzás ez. A „Fragile” produkciójában ez a hang a zenekar igazi védjegyévé válik, és az is marad egészen mostanáig. A szinte torzítatlanul felhúzott basszusmenet gőzölög, és minden dalon átvágja magát, mint a beton. Rendkívüli dinamikai kontrasztokat teremt a hangszerek és a hangulatok között. A Yes a „Fragile”-on külön erre a célra kovácsolt slágert kínált Roundabout címmel, amely meghozta nekik a régóta áhított kereskedelmi áttörést az Egyesült Államokban is! A Roundabout alapjában véve rock’n’roll dal, amelyet a Yes szándékosan progresszív irányba nyújtott szét. A kompakt alapot remekül szövik át a jazzes beszúrások, valamint Steve Howe és a zenekar újonca, Rick Wakeman neoklasszicista díszítései. Ez a mestermű iskolapéldája annak, hogyan lehet összeegyeztetni a zenei improvizációval való kísérletezés szabadságának varázsát az alapvető, adrenalinos rockerforma keretével. Utóbbi a sok kísérletezés mellett is megadja a dalnak azt a hallgathatóságot és tömörséget, amelyet minden sláger megkövetel. A zenekar másik kivételes szerzeménye Rick Wakeman billentyűs beépülése. Ha a „The Yes Album” a kitárgyalt, kiemelkedő gitárteljesítmény központi szerepe miatt tulajdonképpen Steve Howe-album, akkor a kvintett a „Fragile”-on fennállása során először dolgozik úgy, hogy minden tagja egyenrangúan fejezi ki magát. Wakeman tehát végre egyenrangú ellensúlyt jelent Howe-nak, hiszen Wakeman elődje, Tony Kaye semmiképp sem tudta tartani vele a lépést. Wakeman és Howe is különc muzsikus, tökéletesen egyedi egyéniség! Egymással teljesen kompatibilisek, így sajátos varázslatot teremtenek a billentyűk és a gitár párbeszédében, ami valódi forradalmat és követendő példát jelentett az újonnan érkező zenekaroknak. A bonyolultan megválasztott vonalak összefonódnak, könnyedén csúsznak át egymásba, teljesen kiszámíthatatlanul, néha szándékosan bolondosan (az America című dal, P. Simon eredetijének kivételes feldolgozása, vagy a Long Distance Runaround). A zenekar Wakemannel virtuozitásban gyarapodott, Rick pedig egyengette az utat a mindig kiszámíthatatlan gitárnak és basszusnak. Wakemannel a zenekar még több zenét kínált.
A Heart of the Sunrise-ban Squire, Wakeman és Howe rögtön az elején feszült, drámai hangulatot építenek, amelyet a folytatásban Anderson jellegzetes, magas hangja a választott motívumban egyenesen az égbe katapultál. Ehhez formában és kifejezőerőben egyenrangúan csatlakozik a „Fragile”-on a South Side of the Sky. Mindkét dal lényegében töredezett és törékeny. A motívumok így semmiképp sem tudnak megragadni a fülben, és éppen ez teszi izgalmasan vonzóvá a dalokat az igazi zenei gurmék számára. Még öt dal maradt. Mindegyik a Yes egy-egy tagját mutatja be, aki egyben a szerzője is. A számok változatosak, és mindegyikben a Yes valamelyik hangszere játssza az integráns szerepet. Ha kifejezőerő tekintetében csak a Mood for a Day-t emeljük ki, amely Steve Howe kivételes akusztikusgitár-instrumentálisa, olyan finoman van eljátszva, hogy végigfuthat rajtad a hideg, mintha a gitár az adott pillanatban ki akarna szabadulni Steve fizikai testéből, és szabadon elrepülni. A zenekar a „Fragile”-lal több kreatív energiát és szabadságot sugárzott kifejezésmódjában, mint valaha. Annyira törékeny, szellemes, bolondos, kiszámíthatatlan, helyenként tele energiával, helyenként végletekig kifinomult. A hangszereket precízen, tökéletes kontroll mellett szólaltatják meg, mégis a tiszta spontaneitás lehelletével.
A „Fragile” minden kísérletező kiszállása mellett valójában a dalok (és az album egészének) törékenységét hozza, mert a bennük lévő sokféle motívum szinte forr. Nem sablonosan vannak keretekbe állítva, hanem teli mértékben benne van az improvizálás és az állandó kutatás. Nehéz két egyforma átmenetet találni. Hihetetlen, milyen összhangban lélegzik közben az ötös a zenekarban. 1972-höz képest őrülten kiszállt hangsorok gyűjteménye. Szó szerint megdöbbentően vad, mégis olyan más és pofátlanul jó. A „Fragile”, a progresszív rock klasszikus emlékműve így a Yes nagy lemezeinek első darabja. Ezzel a Yes belépett alkotói munkásságának legtermékenyebb időszakába.
Felállás
Jon Anderson – ének
Chris Squire – basszusgitár és vokál
Rick Wakeman – billentyűs hangszerek
Bill Bruford – dob
Steve Howe – gitár és vokál
Producer
Eddie Oford
Számlista
1. Roundabout (8:29)
2. Cans And Brahms (1:35)
3. We Have Heaven (1:30)
4. South Side Of The Sky (8:04)
5. Five Percent For Nothing (0:35)
6. Long Distance Runaround (3:33)
7. The Fish (Schindleria Praematurus) (2:35)
8. Mood For A Day (3:57)
9. Heart Of The Sunrise (10:34)
