Photoplay
Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Jadis
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2006
A Jadis a „Photoplay”-jel egy még az elődjénél, a „Fanatic”-nál (2003) is kompaktabb albumot tesz le az asztalra. A lemez persze végig tősgyökeres neo progresszív rock, de a minimalizmus nagyon szép példája ebben a műfajban. Felszínes párhuzamot a „Photoplay” és a Marillion kilencvenes évek eleji, elkommercializált nagyszerűsége (értsd: a jellegzetes neo progresszív elemek minimalizálása) között vonhatunk.
Az eddigi minimalizálási folyamatban a Jadis a Standing Still című számmal még egy olyan dalt is írt, amely gond nélkül megjelenhetett volna kislemezként, és úgy slágerlistás esélyes is lehetett volna. Persze ehhez húsz évet vissza kellene utazni az időben! Nagy-Britanniában 2006-ban a trendhez úgy kell „kicsípve” lenni, mint valami „puha, tejes kása” a la Gorillaz! A „Photoplay” többi dala remekül ötvözi a zenekar említett kísérletező szellemét a „rockos” közvetlenséggel. Amit a Jadis a „Fanatic”-ról a legközvetlenebbül átemelt az új albumra, azt nagyon szépen szemlélteti a Make Me Love. A „Photoplay”-ről persze nem maradhatott el egy instrumentális szám sem: a lemezt a címadó dal zárja.
Az albumot rendkívüli zenei kidolgozottság és tökély ékesíti, ami a Jadisnél láthatóan állandó. Martin Orford és Jon Jowitt a Jadis hangzásába is belecsempészi azt, amitől az anyazenekaruk, az I.Q. olyan remek. A Jadis azonban mindeközben jóval „földközelibb”, a gitárriff pedig még hangsúlyosabb, mint az I.Q.-nál, ahol a elnyújtott „proggresive jammek” közepette a gitárriff kifejezőereje elvész! Ami a produkciót illeti, a Jadis az, ami. Vagyis a Marilliontól örökölt hagyományos brit iskola megtestesítője. A zenei egyensúly kristálytiszta.
A „Photoplay” könnyed album. Egy szempillantás alatt lepörög. Ez pedig azt jelenti, hogy mindazoknak, akik „féltek” a „progresszív” szótól: hé! Adjatok egy esélyt a „Photoplay”-nek. Az album ugyanis a felfedezés és a közvetlen „rockos” megnyilatkozás kiváló kombinációja! Ezért végig kitűnően hallgatható, és képes egyszerre kielégíteni a zenei gourmet-k elkényeztetett fülét, akik szerint a Genesis úgyis mindent elmondott ebben a műfajban, és azokét is, akik inkább nagy ívben elkerülitek a „progresszíven elnyújtott nyafogást”, amit a „Photoplay” tényleg nem tartalmaz.
Felállás
Gary Chandler – gitár, ének
Martin Orford – billentyűs hangszerek, vokál
John Jowitt – basszusgitár
Steve Christey – dob, ütőhangszerek
Produkció
Gary Chandler
Dallista
1. Theme’s Light (4:57)
2. What Goes Around (5:18)
3. Asleep In My Hands (5:39)
4. Standing Still (5:21)
5. I Hear Your Voice (6:15)
6. Make Me Move (5:32)
7. Who I Am (6:07)
8. Need To Breathe (4:50)
9. Please Open Your Eyes (5:35)
10. All You’ve Ever Known (6:42)
11. Photoplay (4:19)
Játékidő: 60:35