Előadó: Pallas
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2005
Értékelés: 4.5/5
Ez bizony nem vicc! A Pallas négy év után tér vissza, mégpedig egyenesen az 1984-es debütalbum, a „The Sentinel” nagyságához. Eleinte attól tartottam, hogy a srácok megint túl igényes koncepciót választottak, és a tökéletesség hajszolásában annyira aprólékosan, akaratlanul is „felfújták”, hogy azonnal összeroppan a magasra tett elvárások súlya alatt, ahogy az elődje, a „The Cross And The Crucible” (2001) is összeroppant. Ezúttal azonban a fiúk végül nem voltak ilyen szigorúak és követelőzők önmagukkal szemben.
A háromperces, egyébként fenséges, klasszikus hangzású billentyűs bevezetőnél először igazán megijedtem hallgatás közben, mert gyanús volt ez az intró. Gyanús, mert viszonylag személyes csalódást okozott a „The Cross And The Crucible” lemez, amely szintén nagyon ambiciózusan indult, aztán elvesztette a fonalat. A Bringer Of Dreams viszont elsőként cáfolt rá a félelmemre, mert a dal beindul. Teljes gőzzel. A Pallas 3 perc után csap le, és azonnal átröpít minket a saját dimenziójába, a saját, utánozhatatlan atmoszférájába, amelyet ezek a melankolikus skótok csodálatosan finoman tudnak felépíteni. A hátamon végigfutó hideg ennyire masszív hangfal mellett természetesen nem maradhat el. A Pallas nem veszti el a fonalat, és a dal beharangozza, hogy egy új, nagy Pallas-album áll előttünk, és a következő percekben még sok zeneileg gyönyörűséges dolog fog történni!
A Warriors semmiféle visszalépést nem jelent, még nagyobb hatást tesz, mert még rockosabban nyílik, és az intenzitás nem lankad. Természetesen ebben sem hiányozhat egy elnyújtott középrész, ahol igazi dráma tanúi vagyunk, ahogy a dallamok átfolynak a gitár és a billentyűk között. A basszusgitár hamisítatlan „Rickenbecker” hangzása a lemez szíve! A produkcióban élesen elkülönül, fantasztikus, dallamos, eleven száguldása pedig szétszaggatja és átvágja az acélt, hogy az ember ámulva áll! A Ghostdancers egy teljesen másik galaxisba repít, mert egy hegedűs kelta folk intró ízesíti. A koncepció az igazság keresése, a méltóság megőrzése, a becsületért vívott harc, egy jobb életről szőtt nagy álmok megvalósítása. Álmok! A Ghostdancers az irtott indiánok, akik a fehérek jobb élet utáni hajszájának áldozatául estek. Az album csúcspontját azonban a To Close To The Sun hozza el. Ez a lemez progresszív csúcsa, végig kiszámíthatatlan folytatással és váratlan hangulatváltásokkal, megint kiváló billentyűs és gitárszólókkal. A Messiah feloldja az első négy, nehezebben megkomponált és szigorú dal komolyságát. A Messiah rövidebb dal, amelyben a „rockos” gitár„riff” sokkal hangsúlyosabb, a basszusvonal pedig különösen lelkesen csalogatja elő a Rickenbeckerből azt a mágikus, enyhén torzított, zörgő hangzást. A Messiah slágersingle-potenciált hordoz! A háttérben a billentyűs aranzsmanokban keleti hatások érződnek. A szám szellemes paródia az Isten közvetítőinek kétszínűségére. A Northern Star nyugodt hangszeres darab a gitárral a középpontban, amely (érdekes módon!) hangzásában és vonalvezetésében a nagytiszteletű Steve Howe (Yes) valamelyik újkori találmányára emlékeztet. Aztán készülhetnek a keményebben torzított hangzások szerelmesei is a nagy felhajtásra, mert jön a Mr. Wolfe, amely a fejétől a farkáig gonosz, riffek terén a lemez legfeszesebb dala, tisztán klasszicista stílusban előadva. Adjátok át magatokat a produkció előterében szóló szuperironikus basszusvonalaknak! A kiszámíthatatlanság művészete! Az Invincible-lel a Pallas ismét a sötétség felé fordul, ez pedig a záró The Last Angel-ben éri el a csúcspontját. A két dal jóval több mint 10 percesre nyúlik, és klasszikus neoprogresszív felépítésű. A lemez emelkedett hangulatú zárással ér véget, ahol a női ének az angyal szerepét tölti be, és „mennyei” vonalait olaszul vezeti. Na, a végén azért kisüt a nap. A két dal a remek, masszív hangfal ellenére sem éri el a lemez első felének fennköltségét, amikor a hangzás építésében gyakorlatilag szinte egy egész zenekar jelen van fúvósokkal és vonósokkal együtt, amiért külön köszönet jár Ronnie Brown billentyűsnek.
A „The Dreams Of Men” megvan benne a potenciál, hogy az évek során monumentummá, rockklasszikussá váljon. Rendkívül kiérlelt, érett album, amelyen a Pallas fiúi megtalálták a közös létezés győztes formuláját: a megfelelő pillanatban ugyanazon a hullámhosszon lenni. Így gyakorlatilag időtlen műalkotást alkottak, amelyet hallgatás közben sosem unsz meg, és amely a Pallas karrierjének újabb csúcspontját jelenti.
Felállás
Alan Reed – ének
Niall Mathewson – gitár
Ronnie Brown – billentyűs hangszerek
Graeme Murray – basszusgitár, háttérének
Colin Fraser – dob
Vendégzenészek:
Pandy Arthur – ének a 9. dalon
Paul Anderson – síp az 1. és a 3. dalon
Karen Raitt – háttérének az 5. dalon
Lisa Paterson – háttérének
Produkció
Niall Mathewson & Graeme Murray
Számlista
1. The Bringer Of Dreams (9:50)
2. Warriors (7:15)
3. Ghostdancers (7:30)
4. Too Close To The Sun (11:34)
5. Messiah (4:57)
6. Northern Star (4:01)
7. Mr. Wolfe (5:48)
8. Invincible (10:45)
9. The Last Angel (11:28)
Az album játékideje: 73:08
