Retro Kult: A „Salvatio Analogum” a mi megváltásunk!

0 21

Szerző: Urban Bolta

Helyszín: Ljubljana / Szlovénia
Az interjú dátuma: 2013. október 12.

Szombat dél, egy teljesen átlagos nap Ljubljanában. A Retro Kult hard rock kollektíva meghívására elmentem a próbatermükbe, ahol az ötfős csapat a stúdiódebütálás megjelenését várva az utolsó ötleteket csiszolgatta a következő pénteki, ljubljanai Orto bar-beli lemezbemutató koncert előtt. Ez egy olyan zenekar, amely még mindig hisz az évtizedekkel ezelőtti rock’n’roll hagyományban, amikor a lemezboltokban olyan bandák uralkodtak, mint a Free, a Rolling Stones, a Grand Funk Railroad vagy a Lynyrd Skynyrd. A „Salvatio Analogum” stúdiódebütálás megjelenése és az Orto bar-beli koncert előtt a Retro Kult a Rocklinenak mesélt a múltjáról, no meg a jelenlegi és jövőbeli terveiről is.

Üdv, Retro Kult! A tagok többsége korábban a Nove konzerve zenekarban játszott. A banda feloszlott, és valahogy a romjain jöttetek létre ti, a RetroKult. Hogyan született meg a döntés, hogy együtt folytatjátok a zenei utat, spontán alakult az egész?

Božo: Összejöttünk a próbateremben, és komolyan megkérdeztük egymást, akarjuk-e folytatni.

Johnny: Másnap, hogy hivatalosan feloszlottunk, találkoztunk, és megbeszéltük, hogy a jövőben is együtt zenélünk. Mindenki benne volt.

Božo: Persze ezt az új fejezetet teljesen másképp építettük fel, mint a korábbit. Új nevet vettünk fel, megváltoztattuk a munkamódszerünket, az összhangra és az érzésre építettünk…

Korábban a zenék nagy részét Uroš Vučko írta, akitől elváltak az útjaitok. Hogyan születik most az új zene, ki gondoskodik a dalírásról?

Božo: Régen Vučko bejött a próbára, hozott magával egy szöveget, és azt mondta: akkor fejezzük be ezt a dalt. Most másképp megy: összejövünk a próbákon, és csapatként akár két hónapig is törjük a fejünket azon, hogyan formáljunk meg egy-egy számot.

Deži: Régen a dalok többé-kevésbé Vučko és Zupi munkái voltak.

Zupi: Igen, régen ez úgy nézett ki, hogy eljátszottam valamit, és megkérdeztem Vučkót, jó-e. Tudtam, mi tetszik neki, ezért csak az ő ízlésének megfelelő stílusban játszottam. Most más a helyzet: a dalok lazán születnek, az alkotói munkában is lazák vagyunk, és hagyunk időt az időnek, úgyhogy egy dal tényleg akár két hónapig is készül.

Ha jól értem, a dalaitok teljesen spontán születnek, nincs világos cél, amikor beértek a próbára, hogy na, most muszáj valamit írnunk?

Zupi: Néha előfordul, hogy valaki egy ötlettel állít be a próbára, amit aztán közösen formálunk végleges alakra, de egyébként, ahogy mondtad, a saját anyag létrejötte tényleg laza és spontán.

Anže, te mikor és hogyan csatlakoztál a bandához?

Deži: Pont ma van két év és öt nap, hogy ismerjük egymást! (nevetés)

Anže: Szerintem az első közös próbánk két évvel ezelőtt decemberben volt. Az Orto bar-ban voltam Šujottal, ha jól emlékszem, a C4 koncertje volt, és ott volt Deži és Božo is, akik lázasan kerestek új énekest.

Božo: Akkoriban egy éven át jártunk minden lehetséges koncertre, és a közönség soraiban, látásra kerestük a potenciális énekeseket. Az Orto bar is az egyik állomás volt.

Anže: Az egész teljesen véletlenül történt. Ismerték Šujotot, megkérdezték tőle, ismer-e valami énekest, én meg ott álltam mellette.

Božo: Voltaképpen akkor mi Šujottal, Anže feje fölött el is intéztünk mindent. (nevetés)

Anže: Megegyeztünk, hogy elmegyek megnézni a próbát. Elmentem, megéreztem azt a lazaságot, ami a srácok között uralkodott, már az elejétől fogva jól éreztem magam. Akkoriban éppen egy másik új banda is formálódott, amelyben én is benne voltam, de abból a végén semmi sem lett. Ez is oka volt annak, hogy eltartott egy ideig, mire legközelebb eljutottam a próbára.

Božo: Mi azért tovább kerestük az énekest, vagyis próbálkoztunk… De tudtuk, hogy nem kell más, csak Anže, karakterben és zeneileg is, úgyhogy a további próbálkozások többé-kevésbé értelmetlenek voltak. Már csak vártunk, és azon törtük a fejünket, hogyan szerezzük meg Anžit. (nevetés)

Tehát amikor beléptél a bandába, rögtön éreztél, hogy részese akarsz lenni ennek a történetnek?

Anže: Igen. Az egész egyébként gyorsan pörögni kezdett. Eljátszottunk két feldolgozást, aztán már jött is a saját anyag, ami nekem is jel volt arra, hogy a banda megbízik bennem.

Božo: Akkor már megvolt három demófelvételünk, és amikor Anže megjött, nem szántunk mondjuk több hónapot az összecsiszolódásra és az ismerkedésre, hanem gyorsan továbbrohantunk. Már rögtön, Anže ötleteinek is köszönhetően, megszületett a Pekel v raj című dal vokálvonala, ami azóta változatlan maradt…

Térjünk át az albumotok születésének történetére! Október 25-én lemezbemutató koncertetek lesz az Orto bar-ban a „Salvatio Analogum” debütálás megjelenése alkalmából. Az albumot valahol Olaszországban vettétek fel, hogyan jött ez össze?

Božo: Teljesen véletlenül. Úgy tudom, Zupi a Youtube-on keresgélt megfelelő stúdiót, és meg is találta. A stúdió egy kastélyban volt, mindenhol tele zölddel, az ottani klíma kifejezetten ránk szabott volt. Külön-külön is és zenekarként is szükségünk van arra, hogy jól érezzük magunkat abban a környezetben, ahol alkotunk… Bizonyos hangszerelések, szövegek és részletek ugyanis a felvétel alatt készültek el…

Deži: A stúdióban volt analóg felvételi lehetőség, ami fontos tényező volt számunkra a választásnál.

Božo: Aztán írtam egy mailt a stúdió tulajdonosának, Andrea „Mike-nak” Prosdocimi-nek, és bemutattam a bandát. Nagyon vendégszeretően reagált, így tavasszal először elmentünk a stúdióba, ami Velence közelében van, pontosabban Carmignano di Brenta településen. Már első látásra megtetszett.

Deži: Akkor egy közeli étterembe mentünk ebédelni. Hihetetlenül vicces volt, mert a számla a végén mindig tíz euró lett, mindegy, mit rendeltél és mennyit ittál. (nevetés)

Božo: A stúdió megtekintése után gyakorlatilag már le is foglaltuk a stúdiót, ahol aztán július második felét és augusztus első hétvégéjét töltöttük, amit az első határainkon túli koncertünkkel zártunk, mégpedig Roanában, Olaszországban.

Deži: Akkor jó pár pohár bort és egyéb italt megittunk, és amikor aznap megerősítettük Mike-nak a foglalást július 19-től, azt mondta: figyeljetek, srácok, gondolkodjatok még egy kicsit, mielőtt megerősítitek. Valószínűleg azt hitte, hogy túl nagy hatása alatt vagyunk a pozitív érzéseknek és a különféle helyi italoknak… (nevetés)

Božo: Maga a felvétel viszont egyedülálló élmény volt. Legalábbis én személy szerint addig a zenei pályámon még nem találkoztam ennyi profi felszereléssel. Amikor odaértünk, fél órán át csak mutogatta nekünk az összes cuccot.

Deži: A stúdió egészében tetszett nekünk. Nem valami lyuk volt egy város közepén, hanem a kertjével és a berendezésével saját lelke volt. Ha a felvétel közben szükséged volt szünetre, egyszerűen elheveredtél valamelyik fa alatt, és egy pillanatra elfelejtettél mindent. A fügefáikat szinte teljesen lecsupaszítottuk, mindent megettünk róluk. (nevetés)

Johnny: A helyszínválasztásunk előnyét én abban látom, hogy azt a tíz napot 200 kilométerre voltunk Ljubljanától, így száz százalékban csak a felvételre tudtunk koncentrálni.

Božo: Szuper volt, mert nem volt meg az az érzésünk, hogy van pár órára bérelt időnk, és muszáj mindent összehozni, hanem azt a két hetet egyedül töltöttük a stúdióban, és ezért annyival szabadabb kézzel dolgoztunk.

A felvételeket pedig végleges formájukra Mike dolgozta ki?

Božo: Igen, a keverést és a produceri munkát is ő végezte. Ma mindannyian nagyon pozitív élményként tekintünk a felvételre, bár a felvétel alatt néha rendesen az idegeinkre ment. És persze mi is az övére… De ezt jól el tudta rejteni. (nevetés) Én még soha nem dolgoztam profi kaliberű producerrel, ezért eleinte nehéz volt megszokni a „okoskodását”. A fejedben át kell kapcsolnod: a producer nem azért szól bele, mert okoskodni akar, hanem mert külső hallgatóként tanácsot ad, és részt vesz a finomságok kialakításában, hogy a dal a végén még jobban szóljon. Ebből a szempontból a Mike-kal való munka elég kemény próbatétel volt az egyes egóknak és az egész banda egójának. Szerintem viszont minden zenekarnak át kell mennie ezen a fázison.

Október 25. tehát nagy nap lesz nektek. Kiadjátok a debütálást, és bemutatjátok az Orto bar-ban. Van már terv arra, mi következik utána, gondolom, koncertekkel próbáljátok majd minél jobban népszerűsíteni?

Deži: Igen, ezt tervezzük. Egy szlovéniai klubturnén gondolkodunk, de persze nem csak rajtunk múlik, mennyire sikerül.

Zupi: A végén csak három koncertünk lesz, de legalább azok exkluzívak lesznek. (nevetés)

Manapság az underground egész élénk, rengeteg banda játszik, ír saját zenét és vesz fel lemezt. Hogyan értékelnétek a szlovén rockunderground jelenlegi helyzetét, mi a ti nézőpontotok a színtérről? Hogy érzi magát egy új zenekar, amikor a színtér részévé válik?

Anže: Nehéz, sokat kell magadba fektetned, ha azt akarod, hogy egyáltalán észrevegyen valaki, a végén pedig már szerencsés vagy, ha pénzügyileg nullára kijössz.

Božo: Szörnyű, hogy a szervezők között elterjedt az a gondolkodásmód, hogy a bandáknak már az útiköltséget sem kell kifizetni. Valahogy megértjük, hogy a múltban a gázsik minimumra csökkentek, így mára egyáltalán nincsenek. Megalázó viszont az az érzés, amikor szó szerint könyörögnöd kell a koncertszervezőnek, hogy adjon legalább 50€-t, csak hogy ki tudd fizetni a kisbusz bérlését. A szervezők és promóterek tekintetében tehát rossz a színtér, jó banda persze még mindig sok van.

Johnny: Az egyik probléma éppen az, hogy sok a banda. Amikor egy koncertfelkérésnél alkudozol azokért a nyomorult eurókért az útiköltségre, a szervező általában azt mondja, hogy szerez olyan zenekarokat, amelyek teljesen ingyen eljönnének játszani.

Božo: Ami persze a bandák hibája is. Nem lehet egyrészt köpködni a saját színtérre, másrészt szó szerint megalázkodni, hogy összejöjjön egy fellépés.

Másrészt viszont egyre több szövetséget látok a bandák között, kialakulnak az ismeretségek, így aztán tudtok egymásnak segíteni.

Johnny: Igen, eddig már két külföldi koncertünk volt, egy Olaszországban és egy Ausztriában, és kapcsolatba léptünk a helyi bandákkal. Valamiféle cserében egyezkedünk: mi szerzünk nekik néhány fellépést és koncertlehetőséget Szlovéniában, ők pedig nekünk náluk.

Anže: Így a zenekaroknak minél többet kellene segíteniük egymást.

Božo: A bandáknak valahogy csak ez marad… Ami a maga módján jó is.

Ha visszatérünk az Orto bar-beli lemezbemutatótokra: terveztek valami különlegeset, mire számíthatnak a látogatók a pénteki estén?

Zupi: Valami meglepetés lesz, az biztos, de kezet a szívre, még nem pontosítottunk minden részletet, ezért nem is tudjuk elárulni őket.

Božo: Azon dolgozunk, hogy ne csak egy újabb koncert legyen az Orto bar-ban, hanem olyan, amire az emberek emlékezni fognak. Hogy mi lesz az, azt még nem tudjuk, vagyis másképp mondva: egyelőre minden csak ötlet szintjén létezik.

Anže: Többé-kevésbé a szlovén lemezt fogjuk játszani… azt hiszem, elfelejtettük említeni, hogy az albumból két változatot vettünk fel, egy szlovént és egy angolt. A zene ugyanaz, de két külön szövegünk van, amelyek nem szó szerinti fordításai egymásnak.

Johnny: Az album különlegessége az is lesz, hogy tulajdonképpen egyetlen darabban lesz meg: az albumon hivatalosan csak egyetlen dal lesz, amelybe egyébként a tíz dal van összeolvasztva.

Deži: Majdnem elfelejtettük. Az Orto bar-ban különleges vendégeink lesznek: velünk játszik majd a Tomcat. Ők is egyik baráti bandánk, ha az előző kérdéshez kapcsolódunk…

Hogyan jött az ötlet a két nyelvi változatról?

Johnny: Már az elejétől volt néhány angol és néhány szlovén szövegünk, így ez tűnt az egyetlen logikus megoldásnak.

Anže: És a hallgatót is sokkal jobban megérinted, ha az anyanyelvén énekelsz. A szlovén közönségnek tehát szlovén nyelvű album lesz, ha pedig azt akarjuk, hogy külföldön is megértsenek minket, az angol verziót tudjuk majd kínálni.

Božo: Nekünk viszont mindkét verziót sikerült mindössze tíz nap alatt felvenni, mégpedig élőben, vagyis a dalokat együtt játszottuk, zenekarként, nem hangszerenként külön vettük fel. Sokat tanultunk Mike-tól is. Valahogy átvettük tőle azt a gondolkodást, hogy a felvétel értelme nem az, hogy mindent szabályok közé szorítsunk, hogy mindenki külön vesz fel, és milliószor javítgat, meg így tovább, hanem hogy az egész élően szóljon.

Ti magatok hogyan mutatnátok be a RetroKultot, mit mondanátok magatokról, milyen zenét játszotok?

Johnny: A zenéből hallatszik, hogyan érett a zenekar. Alapdalokkal kezdtük, némi anyagunk már korábbról is megvolt, aztán egyre jobban bonyolítani kezdtük a dolgokat. Egyre több ötletet vittünk a dalokba, így a legutóbbi időszak végső dalai tényleg érdekesek.

Ha jól tudom, viszonylag hosszú dalaitok vannak?

Johnny: Igaz, két dal egyenként tíz perces.

Božo: Soha nem úgy fogtunk bele egy dal megírásába, hogy hosszú legyen, hanem magától így alakult. Újabb versszakokat tettünk hozzá, mert úgy éreztük, a végén pedig, amikor felvettünk egy-egy dalt, meglepett minket, hogy akár tízperces is. Ötletből nincs hiány, de a hosszak valószínűleg annak is a tükrei, hogy a banda minden tagja a saját nyomát, a saját ötleteit akarja hagyni a dalban.

Anže: Műfajilag sem korlátoztuk soha magunkat, megcsinálunk egy dalt, és tulajdonképpen csak a végén halljuk meg, mit raktunk össze.

Végezetül még egy klasszikus kérdés: az utolsó gondolataitok az olvasóink, illetve a hallgatóitok számára, vagyis az az utolsó üzenet?

Deži: Hallgassatok jó zenét. Azt hallgassátok, amit éreztek, ne csak a trendek miatt hallgassatok zenét, vagy azért, mert mások is azt hallgatják. És még valami: támogassátok az élő zenét és a zenekarokat!

Zupi: Mi lenne, ha nem üzennénk nekik semmit? (nevetés)

Köszönöm, és sok sikert!

Az interjút készítette: Urban Bolta

Fotók: A zenekar hivatalos profilja

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik