Helyszín: Rock Cafe / Postojna / Szlovénia
Az interjú dátuma: 2010. február 21.
Az Inmate velenjei extrém metalosok, akik leginkább azzal ejtenek ámulatba, ahogy makacsul, magabiztosan és megalkuvást nem ismerve kapaszkodnak a céljaik elérésébe. A srácok tudják, mennyit érnek. Az amúgy kiváló szlovéniai metalbandákból ez a jellemvonás elég gyakran hiányzik, de a mi kemény velenjei fiaink már odáig vitték a víziójukat, hogy 2010. február 4-én a postojnai színpadon nemcsak a közönséget, hanem az Epic RockLine Contest zsűrijét is lenyűgözték hihetetlenül szoros, kompakt, kiforrott fellépésükkel. A színpad előtt, az energiájukkal szembesülve ez semmiképp sem az a helyzet volt, amely teret adott volna egy kisiklásnak, vagy üresjáratokat hagyott volna a színpadi játékban, amikor a tagok ne tudnák, mit kezdjenek magukkal. Az Inmate az extrém metal modern szemléletű ágainak mérgező csapása! Kivételes színvonalról van szó, amely nem titkolja, hogy a srácok szép kilométereket tettek már meg maguk mögött. Ebbe sok próba és sok koncert belefér. Egy ideig azzal kellett küzdeniük, hogy énekes nélkül kellett tolniuk tovább a szekerüket, de Mike érkezésével végre elkezdődött az Inmate igazi alkotói korszaka, amely a történetük első fejezetének lezárására vár. Ez pedig a stúdióbeli első album kiadása.
RockLine: Mi vitt titeket az Epic Rockine Contestre?
Sašo: A fő dolog, ha teljesen őszintén mondom, az volt a vágy, hogy színpadon legyünk. Általában is nagyon hiányzik nekünk a színpad. Egyébként minden szuper elő van készítve. A stúdióban mennek a dolgok, de a színpad mindig az, ami különösen csábít. Csak a színpadon kapjuk meg az igazi arcunkat, vagyis hogy ki is az az Inmate.
Andrej: Meg az is közrejátszott, hogy Postojnában eddig még soha nem léptünk fel.
RockLine: Nehéz fellépést szerezni Szlovénia ezen a végén?
Andrej: Eddig meg sem próbáltunk kapcsolatokat gyűjteni, és rákérdezni a fellépési lehetőségekre ezen a vidéken. Ami Szlovéniát illeti, Velenjétől a legtávolabb Nova Goricában játszottunk. Na meg Lendván, a szemközti végen. Tudod, ez mind az adott időszaktól, az épp aktuális lendülettől, a zenekar ihletétől függ. Ha olyan korszakunk van, amikor tényleg vágyunk a fellépésekre, akkor konkrétan nekiállunk keresni az elérhető koncerteket. Mondjuk a Rock Cafét Postojnában korábban egyáltalán nem is ismertük.
Sašo: Így van. És nagyon sajnálom, hogy nem ismertük már korábban.
Mike: Én már felléptem itt, de egy másik zenekarral..
RockLine: Melyikkel?
Mike: …Dweal, de a Rock Cafe ma összehasonlíthatatlanul jobb állapotban van, mint régen. Most jóval több hely van a klubban. Ami ebből a helyből mára kinőtt, az tényleg minden dicséretet megérdemel.
Andrej: Igaz. Ma este tényleg kiváló buli volt.
Aleš: A lényeg csak az lenne, hogy egy ilyen klub kitartson, és vigye tovább az ilyen szcénát.
Mike: Eleinte kicsit szkeptikusak voltunk ezzel a versennyel kapcsolatban. De tudtuk, hogy itt az emberek jóval nyitottabbak és társaságkedvelőbbek, és számítottunk rá, hogy szuper lesz a hangulat. Sokkal földhözragadtabb emberek, mint Szlovénia más részein.
RockLine: Miért tartott ilyen sokáig, mire megtaláltátok az igazi énekest? Ebben az időszakban kénytelenek voltatok még néhány teljesen instrumentális bulit is lenyomni.
Sašo: Mert nem éreztük meg az igazi kémiát. Ő volt az első a sok jelölt közül, akik kipróbálták magukat. Ha nincs meg az összhang, az egész nem tud begyulladni. Nem tud egészségesen működni, mert a zenélés közben blokkolódik az energia, illetve az energia áramlása. Így az együttes nem tudja kialakítani, kifejleszteni az igazi arculatát.
RockLine: És te, Mike? Hogyan tetted végül boldoggá a srácokat az érkezeddel?
Mike: Sašóval már nagyon régóta ismerjük egymást. Meg a többiekkel is. Csakhogy eleinte én nem voltam hozzájuk felnőve. Most remélem, hogy sikerült ráhangolódnom a mentalitásukra, ha, ha, ha…. Mindig volt bennem egy fék, hogy ha elmegyek valamelyik próbájukra, úgyis lekritizálnak. Egyszerűen szólva nem volt hozzá „tökém”. Most viszont végre mi is megnőttünk. Aztán mégiscsak elmentem az első próbára, és rögtön jó érzésem volt. Amikor pedig láttam, hogyan reagál a zenekar többi tagja, el volt intézve a dolog. Most már 100%-ban arra tudunk koncentrálni, hogy anyagot írjunk, és dolgozzunk az első stúdióalbumunkon.
RockLine: Amíg az énekest kerestétek, valószínűleg nem ültetek tétlenül, és a meglévő anyag az aranzsmanokban is változott, gazdagodott, nőtt. Mit gondoltok?
Andrej: Egyáltalán nem álltunk le. Mindig amellett voltam, hogy ha még nincs énekesünk, akkor addig írjunk zenét. A korábbi anyaghoz például már jelentős részben felvettük mindkét gitárt és a dobokat, aztán később úgy döntöttünk, hogy ebből nem lesz semmi, és előlről kell kezdenünk…
Aleš: Tudod, ez mindig ott volt előttünk. Hogy nem szabad sietni, időt kell hagyni a dolgoknak, hogy megérjenek. Rájöttünk, hogy amit felvettünk, nem felel meg az elképzeléseinknek, és abban is hittünk, hogy a közönség kevesebb lelkesedéssel fogadná az ilyen anyagot. Hasonló volt az énekeskereséssel is. Ő sem termett itt egyik napról a másikra.
RockLine: Remélem, nem lövök mellé, ha azt mondom, hogy bár elég konkrétan kitágítottátok az extrém metal változatosságának azt a körét, amelyre esküdtek, a göteborgi death metal iskola gyökereivel is tartjátok a kapcsolatot.
Sašo: Mindenképp. Manapság a metalbandák tényleg nem tudják újra feltalálni a spanyolviaszt. Nekünk az a lényeg, hogy zenekarként rá tudjunk nyomni a zenénkre egy bélyeget. Olyan bélyeget, amely az Inmate-re jellemző, felismerhető. Nem szabad azzal terhelnünk magunkat, hogy valami valamikor hogyan szólt, és ma hogyan szól. Mert az akadályt jelentene az Inmate-bélyeg felismerhető arculatának kialakulásában.
Andrej: Egyénileg elég különböző zenéket hallgatunk, de zenekarként remekül összecsiszolódunk. Ami kijön belőlünk, az minden tagnak a része, és mindannyian könnyedén azonosulunk a közösen létrehozott számokkal. Ez nagyon jó.
Aleš: Ha meg véletlenül nem értjük egymást, akkor elmegyünk próbálni. És a dolgok mindig megoldódnak, úgyhogy a végén mindenki elégedett.
RockLine: Milyen tervek vannak az Inmate jövőjére?
Sašo: A cél az album. De szép lassan. Sorjában, lépcsőfokonként. Túlzott eufória nélkül. Magas színvonalat szeretnénk elérni a termékünkkel, mert az egyik vágyunk a külföldi áttörés is. Szlovénia egy olyan műfajnak, mint amilyet mi művelünk, túl szűk. Most sokkal könnyebb a külfölddel kommunikálni. Az internet miatt.
RockLine: Van már konkrét visszhang külföldről az Inmate zenéjével kapcsolatban?
Andrej: Néhány ajánlat volt, de azt mondtuk, hogy először albumot kell kiadnunk. Hogy legyen a kezünkben valami, ami konkrétabb promóciót tesz lehetővé. Utána szorosabban megfogjuk a gyeplőt, és Szlovénián kívül is megpróbálunk sikert keresni.
Mike: Nagyjából így számolunk. Hogy az embereknek a jelenlegi első hullámát, akik eljönnek megnézni a koncertjeinket, vagyis egyelőre csak hallgatni, részben kezdeti kíváncsiságból, felváltja a második hullám, amelyben már a színpad előtt „szétverik a fejüket”, ha, ha,…
RockLine: Ilyen elszántsággal és olyan tökéletes színpadi hozzáállással, amilyet ma este itt Postojnában mutattatok, kizárt, hogy valamelyik nagyobb külföldi zenekar ne hívjon meg titeket egy közös turnéra.
Sašo: Mindannyian ebben reménykedünk. Mert nem hiába építettük mindazt, ami ma az Inmate zenéjét, vagyis az együttes arculatát és szellemét jelenti. A csapatban egyikünk sem milliomos. Ezért minden pénzt, amit közösen az együttesbe fektetünk, annál jobban becsülünk. A demó kint van. Már csak a záró ütés hiányzik, az utolsó lökés. És ez az album. Egy album, amely a stúdióban a lehető legjobban összefoglalja azt, amik mi, az Inmate, a színpadon vagyunk. A következő fejezet az első album után, amelyet a történetünkben megnyitunk, természetesen az első igazi turné!
a szöveget szerkesztette: Aleš Podbrežnik
fotók: Martin Prezelj és Tereza Vuk
Képgaléria
