Szerző: Rok Klemše
Helyszín: VPK Mediapark, Ljubljana
Az interjú dátuma: 2009. február 20.
Jon Schaffer 1985-ben alapította az Iced Earth együttest Purgatory néven. Azóta szép számmal fordultak meg tagok a felállásban, a hajtóerő, a főnök és a mastermind azonban Schaffer gitáros maradt. Húsz év alatt az Iced Earth kilenc stúdióalbumot adott ki, amelyekkel a korunk egyik legnagyobb heavy metal bandájává nőtte ki magát, és végig Schaffer kitartása és, ha úgy tetszik, makacssága tartotta életben. Az Iced Earth a Saxonnal közös turnén a legújabb lemezét, a The Crucible of Man című albumot mutatja be. Ezzel zárta le Schaffer nagyszabású sci-fi történetét, amelyet még a kultikus Something Wicked This Way Comes (1998) lemezen kezdett el. Jon Schaffer a ljubljanai koncert előtt mesélt a múltról, a jelenről és arról, mi vár még az Iced Earthre.
RockLine: Szia, Jon! Lassan a Saxonnal közös turné végéhez közeledtek. Hogy telt, és egyáltalán hogyan jött össze ez a közös turné? A két banda kiadójának az ötlete volt?
Jon: Nem, az ötletet valójában az ügynökünk adta tavaly nyáron. A menedzseremmel tavaly augusztusban beszéltünk róla, és jó ötletnek tűnt.
RockLine: Összefügg ez a turné azzal, hogy azt mondtad, Matt visszatérése után kevesebb koncertetek lesz, és kisebb, rövidebb turnékat csináltok?
Jon: Nem, ezt sosem mondtam, ez megint a média túlzása volt. Azt mondtuk, hogy a koncertek száma korlátozott lesz, de nem úgy, ahogy az emberek gondolják, hogy nem lesznek turnéink. Csak arról volt szó, hogy lesznek-e féléves vagy egyéves turnék. Jelenleg ezt nem is akarom, az Iced Earth most nem az elsődleges dolgom. A dolgok változnak, más projektekkel foglalkozom, új dolgokba akarok belefogni. Ez a turné egy időre az utolsó az Iced Earth-tel, legfeljebb néhány fesztiválfellépés jöhet még. Mögöttünk egy nagy amerikai turné, egy nagy európai turné és számos fesztivál, folyamatosan úton vagyok, és három és fél éve nem volt szabadságom. A Framing Armageddon turnéja után rengeteg fesztiválfellépésünk volt, aztán egy hét hétig tartó európai turné, és rögtön utána a The Crucible of Man népszerűsítése.
RockLine: Változott valamit jobbra az Iced Earth helyzete az Egyesült Államokban? Néhány éve Európában igazán óriásiak voltatok, az Államokban viszont nem kaptatok túl sok figyelmet.
Jon: Valójában az amerikai piac a legnagyobb számunkra, és ez már egy ideje így van, a Horror Show megjelenése után robbant be, a The Glorius Burden pedig igazán sikeres volt. A Framing Armageddon idején nem volt amerikai turné, mert rögtön nekiláttunk a második rész befejezésének, amit aztán amerikai turné követett. Amikor megjelent a Framing Armageddon, európai turné jött, a The Crucible of Man után pedig az amerikai.
RockLine: Nemrég visszatért az Iced Earth-be Matt Barlow, akit sokan a banda első számú hangjának tartanak. Régóta beszéltetek erről, vagy azután történt, hogy felénekelte a Pyramaze Immortal című albumát?
Jon: Az egész elég gyorsan történt. Mint mondtam, az Iced Earth elég korlátozott lesz, Matt munkája miatt, és mert én magam készen állok arra, hogy hátralépjek egyet az Iced Earth-től. Vannak más dolgok, amiket csinálni szeretnék. Ha úgy éreznem, hogy az Iced Earth az első számú prioritásom, nem engedtem volna, hogy Matt visszatérjen, de más terveim vannak, és az egész valahogy összeáll. Az Iced Earth 20 éve létezik, és az elejétől én vagyok a hajtóerő, aki mindent csinál, minden nap. A banda illúziója csak a színpadon létezik, egyébként egyének vagyunk. Ebből elegem lett, és készen állok a továbblépésre. Az Iced Earth persze még itt lesz, de nem úgy, mint a múltban.
RockLine: Elárulod, mit készítesz?
Jon: Nem, még nem. Egyelőre maradjon titok.
RockLine: Az évek során rengeteg tag megfordult az Iced Earth-ben. Nehéz volt ez neked, hogy te vagy a banda egyetlen hajtóereje és egyetlen állandó pontja?
Jon: Nem, nem igazán. A stabil felállású bandák többségében is van egy-két hajtóerő. Nem hiszem, hogy ennek bármilyen komolyabb következménye lett volna a bandára nézve, az volt a célom, hogy eladjam, amit csinálunk. Reálisan nézve soha nem volt nagy esélyünk előzenekarnak lenni, a Heaven and Hell turné kivételével az Egyesült Királyságban. Csak önmagunkra számíthattunk, 1990 óta. A Blind Guardiannel közös turné persze sokat segített, de akkor már mindkét banda elég sikeres volt. Az első lemezünk akkor már kapta a figyelmet, főleg Németországban. Az elejétől fogva erős rajongótáborunk volt, az Enter the Realm demónak köszönhetően. Úgy érzem viszont, hogy ha valami nagyobb lett volna nekünk szánva, az már megtörtént volna. Már elegem van az egészből, tényleg szeretnék valami olyat kezdeni, ami igazi banda lesz, érted. Egy bandát, ami új kihívásokat ad, és valami újat képvisel. Az egyik ok, hogy az emberek el sem tudják képzelni, mi mindent kellett kibírnom, főleg ami az üzleti viszonyt illeti az egykori kiadónkkal. A legtöbb banda ilyen körülmények között biztosan tönkrement volna. Ez a különbség köztük és az Iced Earth között, mert én semmit nem adok fel, amibe belekezdek, az Iced Earth-öt sem hagyom ott, hiszen az életem nagy része, csak már nem az első helyen áll. Eljött az ideje az új dolgoknak, az Iced Earth-tel pedig időnként még mindig csinálunk majd egy albumot és egy turnét.
RockLine: Ezek után, amit az imént mondtál… Nemrég beszéltem Hansival, aki megemlítette, hogy egy új Demons&Wizards lemez már idén vagy jövőre is összejöhet.
Jon: Lehetséges. Hamarosan találkozunk, és Hansival a Demons&Wizardsot halálunkig csinálni fogjuk. Ez a hosszú barátságunk és partnerségünk gyümölcse, de olyasmi, amit be kell préselnünk a tele naptárainkba. Az Iced Earth-ös dolgaim lecsillapodnak, és amennyire lehet, minimálisra csökkennek, az elmúlt három és fél évben rengeteget letettünk az asztalra, már csak a Something Wicked történet lezárása is…
RockLine: A magnum opusod?
Jon: Igen, legalábbis szerzői szempontból biztosan. Hogy az emberek ezt látják-e vagy sem, nem számít, ez az én dolgom volt, amit be kellett fejeznem. Hogy mit hoz a jövő, még nem tudom, de azt igen, hogy az új dolgok és az új emberek, akikkel dolgozni fogok, nagyon kiteljesítőek lesznek. Most erre törekszem, Hansival pedig rögtön beszélünk, amint találkozunk. Nem tudom pontosan, milyen az ő naptára, és azt sem vagyok egészen biztos, milyen az enyém, és nem akarok túl sok mindent a nyakamba venni a következő két évben, de a Hansival való munka mindig rendkívül szórakoztató és nagyon természetes. Azt tudom, hogy lesz új Demons&Wizards album, csak azt nem, hogy pontosan mikor.
RockLine: Gondolkodsz azon, hogy valamikor közös turnét csináljatok az Iced Earth-tel és a Blind Guardiannel, és a két banda szettje közé beiktass egy Demons&Wizards szettet?
Jon: Igen, beszéltünk már erről, és megint csak a naptárainkon múlik. Ráadásul mindkét banda új albumának nagyjából egy időben kellene megjelennie. Az pedig már rég volt, és ilyesmit nehéz megszervezni új termék nélkül. Lehetséges, de a kiadó és a promóterek nem szívesen szerveznek turnét, ha nincs új lemez. Ez a legnagyobb gond, de beszéltünk róla, és ki tudja, bármi megtörténhet.
RockLine: A The Crucible of Mannel lezártad a Something Wicked saga történetét. Mi vár most az Iced Earth-re, maradsz a sci-fi és fantasy témáknál, vagy újra valóságosabb dolgok felé fordulsz, mint a háborús téma a The Glorious Burdenen?
Jon: Nagyon szeretem a hadtörténelmet, és biztos vagyok benne, hogy a jövőben is lesznek erről szóló dalok, de azt nem tudom, mikor. Most csak az jár a fejemben, hogy befejezzük az új album népszerűsítését, és most nem is lenne okos más dolgon gondolkodnom. A valóság az, hogy eltelhet egy-két év, mielőtt egyáltalán elkezdek dolgozni egy új Iced Earth lemezen, és amikor eljön az idő, biztosan más gondolkodásmóddal fogok rendelkezni, mint most, és nem tudom, mi vár rám. Biztosan az lesz, amit helyesnek érzek, amit mindig is követtem, és amit az ösztönöm súgott. Soha nem hallgattam bandákra, emberekre, kiadókra vagy másokra, ha a kreativitásról volt szó. Egyelőre viszont nincs még semmilyen koncepcióm vagy témám.
RockLine: Nemrég arról beszéltél, hogy a Something Wicked saga mindkét részét box setként adnád ki, különleges csomagolásban, extrákkal és hasonlókkal. Mi a helyzet jelenleg?
Jon: A kiadó érdeklődik, de ezzel rengeteg munka lenne, és sok pénz kellene hozzá, most pedig az ipar a túlélésért küzd, a kiadók haldokolnak, a boltok bezárnak… Ebbe csak a folytonosság érzése miatt vágnék bele… ha engem kérdezel, szerintem a Framing Armageddon átkozottul jó lemez úgy, ahogy van, a történet is működik így. Ha a kiadó a közeljövőben kiad valami ilyesmit, az valószínűleg az én jóváhagyásom nélkül lesz, mert nem látom értelmét, hogy annyi időt és pénzt öljünk bele, amennyit egy ilyen projekt igényel. A Framing Armageddonből nem hiányzik semmi, produkciós szempontból az alsó tartományból csak a „punch” hiányzik, amire a megjelenés után jöttünk rá, és ezt kijavítottuk a The Crucible of Man keverésén. Kicsit ugyanis aggódtam, hogy nehogy túl sok legyen belőle, nehogy leszakadjon az emberek füle, ha felhangosítják a hangfalakat. Még mindig úgy gondolom, hogy a Framing Armageddon kiváló lemez, és semmi nem hiányzik belőle. Tim teljesítménye fantasztikus szerintem, és mindent kiválóan megcsinált, amit kértem tőle. Az első három album produkciójával elégedetlen voltam, főleg az énekkel, kivéve a Night of the Stormridert, a Burnt Offeringsen vannak dolgok, amik nem tetszenek, az első albumon pedig az ének nem tetszik. Ezért döntöttem úgy, hogy felvesszük a Days of Purgatoryt, hogy a dalokat a lehető legjobbá tegyük, de végül nem csináltunk óriási különbséget.
RockLine: Hogyan találtál rá egyébként Timre („Ripper” Owens) Matt távozása után? Ő volt az első választásod?
Jon: Valójában eszembe jutott valaki más is. Jorn Lande a neve, a srácnak hihetetlen hangja van. Egyszerűen úgy akartam befejezni a The Glorious Burdent, ahogy elképzeltem, mert Matt énekével már összekevertük, de nem szólt úgy, ahogy kellett volna, és nem akartam kiadni. Egyszerűen ki akartam adni a lemezt, még vendégénekessel is, az új állandó énekesen a megjelenés után gondolkodtunk volna. Jorn akkor a Masterplan elkötelezettje volt, ezért Timet hívtam fel, aki a felvételeken egyszerűen ragyogott. Mindent úgy énekelt fel, ahogy akartam, egy ilyen lemezre könnyen büszke lehetnék. Egy héttel később a Priest bejelentette Rob visszatérését, és én felajánlottam Timnek a állást, ha kéri.
RockLine: A The Glorius Burden GB-n olyan zenekart használtatok, amit korábban soha, a The Crucible of Manen pedig először igazi kórust is. Szeretnéd ezt a jövőben is részletesebben kutatni?
Jon: Igen, talán, de a tárgytól függ. Az Angel’s Holocaust esetében például, ha akkor elég pénzem lett volna, igazi zenekart akartam volna, ami őrület lett volna. Nem tudom, hogy csinálok-e még ilyet, a témától fog függeni, amit feldolgozok. Jelenleg az az érzésem, hogy ideje visszatérni a gyökerekhez, a nyersebb metalhoz, minden kiegészítő és hangszerelés nélkül. Ha viszont írok egy nagy eposzt, biztosan élni fogok ezzel. Az egyik dolog, ami a Framinget másmilyenné teszi, hogy rengeteg világzenei hangszer szerepel rajta, és ez az elejétől a fejemben volt. Ez hatalmas része a dolognak, és ezeket a hangszereket már régóta gyűjtöm, és szórakoztató volt beépíteni őket a metalba, de mindig az számít, mit kíván meg az adott dal. Ha például egy nagy eposzt akarok írni a D-napról, biztosan sok hangszerelést akarok majd, ha viszont a dal 4,5 perces, akkor valószínűleg nem.
RockLine: A múltban már szép számú koncepcióalbumot írtál; a The Dark Saga, a Night of the Stormrider, feltételesen a Horror Show is az. Könnyebb írni, ha az egész koncepció ott van előtted, vagy egy-egy különálló dalt könnyebb megírni?
Jon: Mindenképp könnyebb egy egymással nem rokon dalokból álló gyűjteményt írni. De én soha nem a könnyebb utat választottam, szeretek igényes és teátrális dalokat írni. Mindig a nagy eposzokkal foglalkoztam a legtovább. Beléjük öntöttem a legtöbb lelket és szívet, bár minden dalomnál ezt teszem. Ha egy dalt valakivel közösen írtam, az érzés már más. Amikor Hansival dolgozom, az más. Ha én írnám meg az összes alapot, az nagyon hasonlítana egy Iced Earth-re, Hansival az énekben, de ezt nem csinálom. A szövegekben segítek, de az énekdallamokat ő írja. Az én írásom és Hansi énekének keverése olyasmit hoz létre, ami egy új szörnyet, egy Frankensteint szül. Éppen ez a legszebb az egészben. Ami az Iced Earth-öt ilyen sokáig életben tartotta, az az, hogy nagyon világos elképzelésem van arról, mit akarok a bandától.
RockLine: Nagyon köszönöm az interjút, Jon, remek koncertet és szép turnézárást kívánok!
Jon: Oké, király, köszi!
Fotók: Mojca Perdih
Képgaléria
