Metaljot raspaljot Open Air 2018!
Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Graščinsko dvorišče / Laško
A koncert dátuma: 2018. július 6.
Mi jut eszedbe, ha szóba kerül Laško? Biztosan a sör, a Pivo in cvetje fesztivál, talán még a termálturizmus, aztán lassan el is fogy a lista, a metalt viszont aligha kötnéd össze ezzel a várossal. Hát, ez úgy tűnik, változni fog. A Šmocl csapata ugyanis már az utóbbi pár évben szorgalmasan szervez metalrendezvényeket Metaljot raspaljot néven, és a sorozat most megélte az első „open air” kiadását, Laško szívében, a kastélyudvar csodás helyszínén. Ráadásul a fesztiválon első alkalommal lépett fel egy nagy külföldi név is az (extrém) metal világából, nem más, mint a lengyel Decapitated. A helyszín már a belépéskor meglepett rendezettségével és családias hangulatával, amely a komeni Metal Mania legszebb éveit idézte.
A fesztivál a nem kevesebb mint nyolc fellépő miatt már kora délután elkezdődött. Délután ötkor, még félig üres tér előtt lépett elsőként színpadra az idrijai pagan/black metal csapat, a Valuk, amely tavaly adta ki első nagylemezét, a Kri gotove smrti-t. Az idrijaiak csuklyába burkolózva, szerzetesi csuklyaruhában vonultak a színpadra, aztán egy jó fél órára a pestis, a halál és a pusztulás szele söpört végig a városon. A Valuk néhány igazán fertőző gitárdallamot sorakoztatott fel, amelyek gyorsan befészkelték magukat a fülbe, a pluszok közé pedig a szlovén nyelvű szövegeket is felírhatjuk. A Valuk így a Srd után a második bizonyíték arra, hogy a szlovén nyelv fantasztikusan szólhat black metalban. A mínuszokhoz az idrijai ötös kissé túlzott statikussága tartozik, mindenki szinte odaszögezve állt a színpadon, igaz, black metaltól táncos lépéseket nem is nagyon várunk. Azt viszont megadták, amit tőlük vártak: egy rendes adag nyers, pogány árnyalatú black metalt.
Idrijából Metlikába, a black metaltól a groove metalhoz és a Sarcomhoz. A fehér-krajnai veteránok tavaly ünnepelték fennállásuk huszadik évét (néhány közbeeső inaktív évet leszámítva), én most láttam őket először, így teljesen elvárások nélkül érkeztem. A zenekarban ma már egyedül a morgó énekes, Dejan „Crni” Mihajlović az eredeti tag, aki a 2015-ös újraalakulás után maga köré gyűjtötte a dolenjskai metalszíntér megedzett macskáit, főleg a Mordenom, a Mephistophelian és a Necrotik soraiból. A srácok valamivel több mint fél óra alatt kaotikus, dühös groove metal szettet nyomtak, hardcore hatásokkal és death metallal keverve, utóbbi főleg a gitárriffekben jelent meg. A Sarcom a zenéjében olyan bandák agresszivitását ötvözi, mint a Pantera, a Sepultura, sőt valami Pro-Pain-félék, alaposan megmozgatták a nyakakat, a vége felé csak az ismétlődő számszerkezet és Crni kissé egysíkú ugatása zavart egy kicsit. Egyébként kár, hogy a Sarcomnak nincs a tarsolyában egy komolyabb „nedemo” felvétel sem, remélem, ezt még pótolják.
A ljubljanai thrasherek, a Panikk már sokkal ismertebb név volt, pontosan lehetett tudni, mire számítsunk, és meg is kaptuk. A thrash metal tornádója a rosszabb hang ellenére is mindent elsöpört maga előtt, és a közönséget elsőként mozgatta meg igazán. A srácok egy fűrészelő nyitánnyal, az Instigator of Warral köszöntötték Laškót, ami úgy dönt, mint egy többtonnás tehervonat, majd nagyon jó fényben mutatták be a debütalbum, az Unbearable Conditions és utódja, a Discarded Existence rombolóit. A Panikk valamivel több mint fél óra alatt alaposan végigdübörögte a maga Vio-Lence-találkozik-a-Forbidden-nel-találkozik-a-Power Trip-pel-találkozik-a-Demolition Hammerrel thrash metalját, amelyet leginkább a Flere/Črešnar gitárduó (akik a fejszéikkel úgy fűrészelnek, mint egy kanadai favágóhorda), a gyilkos ritmusszekció és Gapa egyedi vokális ugatása tesz különlegessé. Remek késő délutáni bemelegítés!
Amit a velenjei legendák, a Kaoz még kíméletlenebbül folytattak, és a Sarcom után újabb adag masszív groove-ot tálaltak, amely elől még a tér bal sarkában álló utánfutó burgereinek zsírja is elbújhatott. A Kaoz a több éves szünet után közel négy éve tombol megint a színpadokon, és az eddig látottak alapján minden koncertet úgy vesz, mintha az lenne az utolsó. Most is teljes, kompromisszummentes, F.O.A.D. adagot hoztak brutális groove-ból és Đoko nyers vokáljából, amely a moshban csak hullákat hagy maga után. A szteroidokon futó, modern hangzású thrash Sepultura-szerű száguldása most különösen meghozta a gyümölcsét, mert a zenekar támogatói már szépen megtöltötték a teret, és legalább annyi energiát adtak a bandának, amennyit az a színpadon sugárzott. A srácok bebizonyították, hogy csúcsformában vannak, és remélem, a színpadi energia átjön az új stúdióalbumra is, amely tizenöt év után az első lenne.
Hasonlóan modern hangzásokkal, de jóval összetettebben és technikásabban folytatták a rečicai metalosok, a Paragoria, akik idén egy (túl)hosszú pihenő után végre visszatértek a koncertszínpadokra, és új albumot is ígérnek. Ahhoz képest, hogy elég hosszú volt a koncertszünet, a srácok megmutatták, hogy ez rajtuk egyáltalán nem látszik, az összeszokottságuk nagyon magas szintű volt. A debütalbum, a Decomposition of Mind dalai ismét csodásan feküdtek a fülnek, az új számok pedig újabb remek lemezt ígérnek. A srácok a szigorúan kimért idő alatt ismét gondoskodtak a változatos, mozgalmas és összetett riffek orkánjáról, a kíméletlen kettős vokális támadásról és a földrengető ritmusszekcióról. Türelmetlenül és tárt karokkal várjuk hát az új albumot!
A Noctiferia a kultikus debütalbum, a Baptism At Savica Fall diadalmas megünneplése után visszatért a nyolchúros gitárok dübörgésének és a gépies indusztriális hangzásnak a régi kerékvágásába, amely a Slovenska morbida óta megjelent albumokat jellemzi. A Noctiferia fellépéséig a tér már szépen megtelt, a közönség úgy háromszáz-négyszáz főt számlált, ami egy fesztivál premierjéhez képest irigylésre méltó szám. A zenekar így nagyszerű támogatást kapott a közönségtől, amit ugyanilyen jó fellépéssel hálált meg, ami a messze legtapasztaltabb hazai metalformációnál amúgy sem kérdés. A srácok most többnyire az aktuális album, a Pax vizein maradtak, és olyan erősen nyomták, hogy az egyik szám közben még az áram is elfogyott. Kár egyébként, hogy a nemrégiben látott koncertjükhöz képest nem kukkantottak be még egy kicsit mélyebbre a múltba, és nem játszották el legalább a kultikus Fond of Lies-t. De nem baj, kíváncsian várom, hogyan fog szólni a Laibach Noctiferia-köntösben!
A kultikus žalei Interceptor jó két hónappal ezelőtt a Šešče településen ünnepelte a Fuck Off Commercial fesztivál harmincadik évfordulóját, amely egyben az utolsó koncertjük is lett volna. A Metaljot raspaljot szervezőjének rábeszélésére szerencsére meggondolták magukat, és még egyszer színpadra álltak, ezúttal állítólag tényleg utoljára (már ha hinni lehet nekik). Az Interceptor a legfrissebb, (egyelőre) legújabb keltezésű számmal, a Homo Stupidusszal köszöntötte Laškót, majd egy nagyon ínycsiklandó setlisttel főként az első két albumhoz, a The Beginninghez és a Fade-hez nyúlt vissza. A srácok a Šešče-i visszatérő koncertre több mint nyilvánvalóan nagyon jól felkészültek, mert itt is rendkívül összeszokottak voltak, az Interceptor úgy ment, mint egy jól megolajozott gépezet, egy Mad Max-féle országúti harcos masinája, ezért joggal kételkedem benne, hogy a melegen fogadó közönség és a magabiztos színpadi energia láttán tényleg kimondták volna az utolsó szót.
Az Interceptor után eljött az idő, hogy a közönség kisajtolja magából az utolsó erőatomokat, és köszöntse a fesztivál nagy és régóta várt headlinereit, a technikás death metal lengyel óriásait, a Decapitatedet. Mennyi mindenen ment már át ez a banda a húsz éve alatt! Először is az eredeti dobos, Vitek tragikus halála, aki egy súlyos közlekedési balesetben vesztette életét, mindössze huszonhárom évesen. Ugyanez a baleset súlyos nyomot hagyott az énekesen, Covanon is. Vogg gitáros a testvére halála ellenére is elég erőt gyűjtött ahhoz, hogy folytassa a zenekarral, sőt, egy utasszállító repülőgép balesetében is részt vett velük, pár hónapja pedig a Decapitated nemi erőszak vádja miatt jó néhány hetet töltött amerikai börtönben. Végül minden vád alól felmentették őket. Bevallom, én az utóbbi események miatt nagyon kételkedtem benne, hogy összeszedik magukat, és már a zenekar végét jósoltam, de az ellenkezőjét bizonyították, és ismét visszatértek, erősebben, mint valaha. Pontosan ilyen volt a fellépésük is itt. Dühös, hatalmas, de szenvedélyes, és a lengyelek messzire sugározták a metaljátszás iránti vágyat. A kissé gyengébb hang és a nem éppen bőbeszédű énekes, Rafal ellenére is csúcsszinten és romboló erővel nyomták le a szettet, a színpad előtt igazi moshkáoszt csináltak, aminek nem látszott a vége, másnap reggel pedig biztosan nem kevés nyak érezte a viharos szett következményeit. A legnagyobb lelkesedést érthető módon a technikás death metal vasklasszikusa, a Spheres of Madness aratta, de az aktuális albumról, az Anticultról származó dalokkal is meggyőztek, főleg a dallamos Kill the Cult-tal. A Decapitated minden tiszteletet megérdemel, hogy a sok akadály után rendíthetetlen hittel folytatja küldetését: ördögien jó death metalt játszik!
Ha tehát meghúzom a vonalat: a Metaljot raspaljot első open air kiadása rendkívül meleg emlékként marad meg. A fesztivál szervezése nagyon magas színvonalú volt, komolyabb hiányosság gyakorlatilag nem is akadt. A zenekarok kiválasztása remek volt, a helyszín kiváló, az ital és az étel is meg volt oldva. Az egyetlen két kifogás a kissé gyengébb hang, ami a helyszín áldozata, hiszen nehéz optimálisan megszólaltatni, valamint legalább egy-két hordozható vécé hiánya. Mindenesetre a csapat a remek kivitelezésért dicséretet érdemel, és remélem, hogy a sikertörténetet a jövőben is folytatja.
Képgaléria



















































































