Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Trainstation Kranj
A koncert dátuma: 2018. 04. 14.
Az április nemcsak a szeszélyes időjárás hónapja, hanem a kranji TrainStation Subartban megrendezett, évről évre visszatérő, hagyományos metal hétvégéé is. Ennek második napja idén érdekes és színes felhozatalával több volt, mint csábító, annál is inkább, mert a meleg tavaszi idő szép számú közönséget csalt ki a szabadba. A fiatal, friss zenekar, amelynek rengeteg ember jött el a kedvéért, majd az est további részében a bevált veteránok kombinációja remek húzásnak bizonyult, és kétségkívül az év egyik legszebb tavaszi eseményeként marad meg az emlékezetünkben.
Nem húzom az időt: elsőként a hazai heavy metal új ereje lépett színpadra, olyan erővel hívta fel magára a figyelmet, mint régen egyetlen más zenekar sem. A ljubljanai heavy metal formációról, a SkyEye-ról beszélek, amely a Run For Your Life című debütáló EP megjelenése után viharként foglalta el a koncertszínpadokat is, bizonyítva, hogy az EP nem holmi kezdő szerencse vagy stúdiótrükk. A srácok ugyanis megint elképesztő előadást hoztak, amely sokkal-sokkal nagyobb színpadokra kiált. A banda szombaton ismét teljes egészében eljátszotta az EP-t, amitől az elejétől a végéig égnek állt a szőr a hátunkon. Bár a hang néha kicsit gyengébb volt, élvezet volt hallgatni a gitárduó változatos, megfontolt riffelését és az ütős ritmusszekciót, a figyelmet pedig akarva-akaratlanul az énekes és rendkívül kidolgozott frontember, Jan lopja el, aki „dickinsonosan” teljesen a saját képére formálta a színpadot. Az ember tátott szájjal bámulta az énekes vokális mutatványait, a közönség pedig gyorsan a bandára csatlakozott a hajtépős Fire, Book of Life, Run For Your Life és Stardust alatt. A hűen és energikusan előadott Maiden-klasszikus, a Trooper csak hab volt a tortán, az epikus Tsunami pedig még inkább megerősítette, hogy a zenekar nem a jól fogadott EP babérjain pihen, és dalszerzőként egyre magasabbra tör. Kiváló!
A metal hétvége második napjának egyetlen külföldi vendége az olasz ködből érkezett, de azért nem teljesen ismeretlen repülő tárgyként. A toszkán technikás sci-fi thrasherek, a Vexovoid ugyanis tavaly a Metaldays New Forces színpadán mutatkoztak be a szlovén közönségnek, most pedig a tavaly decemberben megjelent, szinte vadonatúj debütalbumukkal, a Call of the Starforgerrel szálltak le Kranjban. A Vexovoidra elsősorban a Vektor, az Obliveon és a Droid-féle progresszív/technikás thrash metal rajongói fogják hegyezni a fülüket, a technikás thrash mellé pedig természetesen sci-fi tematika jár. A Vexovoidnál mindkettőből bőven akad, méghozzá igen magas szinten. A srácok most, a Metaldays-szel ellentétben, két gitárral álltak színpadra négyesként, ami nagyon meglátszott a hangzáson: sokkal gazdagabb volt, disszonáns riffek és maj7 akkordok repkedtek mindenfelől, a hozzáértő ritmusszekció pedig szintén derekasan helytállt. Az olaszoknak kisebb mínuszként írható fel, hogy helyenként kicsit túlságosan közel kerülnek a Vektorhoz, de elég energiát, kiváló összeszokottságot és szimpatikus, törtangolsággal elmondott frontemberi szövegeket mutattak Danny jóvoltából, hogy ezt gond nélkül el lehetett nézni.
Még lehetetlenebb volt viszont elmenni amellett, hogy az Eruption az egyik legjobb koncertjét nyomta le, amelynek személyesen tanúja voltam Kranjban. A lány és a srácok úgy robbantak, mint a tiszta energiából gyúrt bomba, a thrash metalról alkotott saját szemléletükkel, amely kétségkívül a mostani remekművükön, a Cloaks of Oblivionon érte el a csúcsot, és amely teljesen megérdemelten határainkon túl is kap figyelmet. Az Eruption így elsősorban az új albumról mutatott be remek dalokat, az old school rajongók kedvéért pedig meglepte a közönséget a Lifeless Paradise debütalbumról a The Sands of Time-mal. Épp e közben jutott eszembe, hogy néha szinte nehéz elhinni, milyen érett, magabiztos és önbizalommal teli frontemberré cseperedett Buco abból a kölyökből, aki évekkel ezelőtt a kranji Bazen színpadán a Helstar alatt James Riverát nyaggatta (he he). És nemcsak ő, az egész zenekar (a tagcseréket hagyjuk most), ami a színpadi meggyőző erőn is meglátszik, mert keresgélhetünk, mire nálunk jobban összeszokott bandát találunk. A Čuk/Kamenšek duó szakadatlan szólóitól, Nika zörgő basszusvonalaitól és Tegla földrengető dobolásától kezdve, Buco hatalmas vokáljával megfejelve… egyszerűen minden hibátlanul működik. Teljesen egyértelmű volt tehát, hogy a közönség a briliáns The Prophet Eruption után nem engedi csak úgy le őket a színpadról, így ráadásként még megkapta a The Yearningot.
A kranji Metal Weekend 2018-at a hazai Armaroth zárta, amelynek három rendkívül jó zenekar után elég nehéz feladata volt, de komolyabb gond nélkül megoldotta. A srácok itthon vannak, a hazai közönség támogatása pedig várható volt. Az viszont igaz, hogy az Armaroth ezúttal elég hálátlan szerepet kapott, hiszen ők képviselték a legnagyobb műfaji kitérőt, mélyen az extrém metal vizein. Ennek ellenére a srácok könnyedén teljesítették a feladatot, és gondoskodtak róla, hogy a közönség az utolsó erejéből is kiadjon magából mindent, hajat tépve és moshpitezve.
Képgaléria
