Szerző: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Kamnik / Mali grad / Szlovénia
A koncert dátuma: 2016. augusztus 18.
Látogatók száma: 150
Jegyár: 0,00€ (ingyenes belépés)
Az idei Kamfest a kamniki színpadokra olyan zenekart is elhozott, amely már több mint 30 éve kiváló minőségű zenével látja el a rádióhullámokat, és ebben érettebb korszakában sem lazít. A Panda szextett az artisztikus tökéletesség szinonimája: 30 éves fennállással, friss, most megjelent „Stoletni ples” című stúdióalbummal a zsebében és egy tucatnyi rádiós slágerrel, amelyek az évek során népszerű örökzöldekké váltak, ismét aktívabban látogatja a szlovén zenei színpadokat.
A zenekar, amely idén április elején a ljubljanai CUK Kino Šiškában nagy ívű bulival ünnepelte meg az első harminc évét, ezúttal „lecsupaszított” programmal lépett fel, vagyis úgy, ahogy megszoktuk tőlük. Klasszikusan. Zenekarként. Tehát különleges vendégek és fúvósszekció nélkül, ami természetesen azzal is járt, hogy rövidebb lett a koncert. A banda egy kicsit várt a nyitánnyal, mert hét órakor fekete felhők gyűltek Kamnik fölé, és az előző naphoz hasonlóan kíméletlenül zuhogni kezdett az eső a helyszínen. Az idei Kamfestnek nem túl nagy szerencséje van az időjárással, de hát ez van. A természetet nem lehet átverni. Nyolc óra után nem sokkal végre megkönyörült rajtunk az égbolt, az idő megállapodott, és a csapat, amelyet annyi év után is a kiapadhatatlan alapvető zenei látnok, billentyűs, hangszerelő, zeneszerző és persze a zenekar első számú hajtómotorja, Andrej Pompe vezet, nem több mint százötven néző előtt nyitotta meg a koncertet – szerencsére már csukott esernyők alatt (a szeszélyes időjárás sajnos megszedte a vámját). Az új számmal, a Kje je ta mož-zal.
A rutinos zenekar, amelyet az élő szlovén zenei legenda, Andrej Pompe mellett a vokalistaként újonnan érkezett, szikrázó és csibész Nina Bauman, valamint a megszokott, megedzett és mindig is kiváló hangszeresek alkotnak – Vlado Pirc (basszusgitár, vokál), Samo Pirc (gitár), Vanja Vogrinčič (ütőhangszerek, vokál) és Damjan Mulej (dob) –, gyorsan megteremtette a Panda színpadi hangzásának, vagyis a színpadi megjelenésnek és hangnak a rendkívül finom, kémiai egymásra hatásból építkező közegét. A név mögött évek óta ott áll a perfekcionizmus, amely magát a számok hangszerelését kíséri (a Panda ebben mindig is úgy működött, mint egy mini zenekar, amely számos műfajt olvaszt saját, art pop kultúrát képviselő zenei névjegykártyájává). A hangszerelés ilyen filigrán perfekcionizmusa így mindig is magától átvivődik a koncertszínpadra is. Ez most, a kamniki fellépésükön sem volt másképp.
Ami a hangzást illeti, időnként, főleg az átmeneteknél, egy-egy „slap-csapás” (és/vagy az átmeneteken hangsúlyosan megszólaltatott magasabb hangok sorozata) során a basszusgitár kissé elnyomta a többi elemet, olykor a billentyűk nagyobb hangerejét is hiányoltam, azokban a pillanatokban pedig, amikor az összes hangszer bőségesen préselte ki magából a decibeleket, az éneklő Nina erősebb kiemelése hiányzott (a hangkeverésben ilyenkor a hangszerek kicsit eltakarták az éneket).
Egyébként viszont semmi kifogás. Nina fantasztikusan énekelt. Hihetetlen, milyen gyorsan megtanulta a zenekar széles diszkográfiai életművének sorait, emellett lenyűgözött átélt színpadi játékával, aktív mozgásával és kommunikációjával, és kár, hogy a színpad előtti romfal nem használható kifutónak (isten tudja, mekkora erőfeszítésbe kerülne a szervezőnek, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Intézet engedjen ebben). Így még szorosabb és őszintébb lenne a kapcsolat a közönség és a zenekar között a koncert alatt. Mindegy, Nina megérdemel egy szuper kilencest, vagy egy gyenge tízest ragyogó énekhangjáért. A csapat többi tagja, vagyis a férfi fele, a figurákban kiválóan összhangban van, ami nemcsak elvárható volt, hanem a múltjuk fényében a Pandától követelhető is. Ahogy mondtam. Finom, lágy, lágyabb, leglágyabb. Már-már „hajszálhasogató”. A Nepremagljivi című slágerben, amely salsa-ritmusokba van csomagolva, és ahol a gitár Carlos Santana nyomán szól (a második szóló), Vanja és Damjan az instrumentális részben egy ütőhangszeres-dobos párbajjal robbant a színpadon, és megérdemelt tapsot aratott a közönségtől. A megtizedelt létszámú közönségtől egyébként nem lehetett kitudja-milyen visszacsatolásokat és reakciókat várni, főleg az időjárás miatt, amely a nézőket dermedt állapotba kényszerítette, mégis a zenekar, különösen a Sive ceste, a Nepremagljivi és persze a Panda diszkográfiájának slágerek slágere, a Daleč stran hármasában alaposan felmelegítette a közönség szívét, és ki is csikart belőle valamivel konkrétabb visszajelzést.
A zenekar kicsit megrövidítette a fellépését, de a számok között érdemben bemutatta új, aktuális „Stoletni ples” című stúdióalbumát (a nyitó Kje je ta mož mellett a Stoletni ples, a Kakšno sonce, kakšpen dan, a Ljubimec brez imena és a záró Noro is elhangzott). A setlistet a Daj nasmeh mi nazaj és az Odhajam stran előadásával is megsózták, amelyek a zenekar harmadik, „V poznih nočnih urah” (1995) című stúdióalbumán jelentek meg, mivel ezeket a CUK Kino Šiškában tartott maratoni fellépésen (2016. 4. 7.) nem játszották el. A repertoárból nem maradt ki a Lino és a Kako ga čutim sem, valamint az „Ecstasy” albumról a Ti in jaz. Az a felismerés pedig, hogy az új anyag kiválóan kapcsolódik a régebbihez, nem is meglepő, hiszen az elmúlt tíz év hosszú időszaka alatt született. Szóval? Mindenki szerezze be a „Stoletni ples” albumot!
Nincs mit tenni. A Panda továbbra is a nagyszerű koncertteljesítmény fogalma, a zenekar pedig az évekkel csak érik és artisztikusan fejlődik. Nina Baumannal az énekben tehát megállapodtak. Az énekesnő testhezálló a zenekarnak, magabiztos és kiváló kamniki produkciója pedig mindenben igazolta, hogy be tudta tölteni elődei hatalmas cipőjét.
Fotók és videó: Klemen Udovč
Setlist
1 Kje je ta mož
2. Kakšno sonce, kakšen dan
3. Le sebe še imam
4. Stoletni ples
5. Daj nasmeh mi nazaj
6. Kako ga čutim
7. Ti in jaz
8. Lino
9. Odhajam stran
10. Ljubimec brez imena
11. Sive ceste
12. Nepremagljivi
13. Daleč stran
—ráadás—
14. Noro
Képgaléria
