Steve Vai és a `Passion And Warfare` 25. évfordulója (2016)

0 16

Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Udine / Castello di Udine / Olaszország
A koncert dátuma: 2016. 07. 07.
Látogatók száma: 1000

Steve Vai azon nehezen felülmúlható gitárasok egyike, sokak számára megfoghatatlan gitáristen. Utolsó európai turnéját 2013 júniusában abszolválta, amikor egy 45 tagú román zenekarral adta elő a zenéjét, és egyebek mellett a triesztiPoiiteama Rossetti színházban is fellépett. Közben még mindig élénken él az emlékezetünkben a szlovén fővárosban tett utolsó látogatása 2012 novemberében, ahol Steve Vai pályafutása során – a 2004 júliusi tivolii G3-fellépést is beleszámítva – összesen négyszer lépett színpadra.

Mivel a rock’n’roll idők Szlovéniában napról napra sötétebbek, a nagyobb, sőt a legnagyobb nevek koncertjeire kénytelenek vagyunk külföldre járni. Szerencsére néha nem is olyan messzire, mint most, amikor a híres gitárvarázsló egyenesen az udinei várban állt meg. A vár előtt elterülő idilli parkos térségen, a tágas pázsiton impozáns színpadot húztak fel, elé pedig vagy 1500 széket állítottak. Steve Vai a kísérőzenekarával – Phillip Bynoe basszusgitáros, Jeremy Colson dobos és Vai örök „gitárszolgája”, a nem kevésbé kiváló zenész, Dave Weiner – pontosan fél tízkor lépett színpadra. A hivatalos meghirdetés szerint tehát. Az új turnét arra használja, hogy megünnepelje kultikus klasszikusa, a „Passion And Warfare” (1990) megjelenésének 25. évfordulóját. Vai ebből a szempontból sem tétlenkedett: a jubileumot egy új, kétlemezes kiadvánnyal, a „Modern Primitive” (2016) című anyaggal kísérte. Az első lemezen a „Passion And Warfare” felvételei idején született, de idén nyárig Vai „archívumában” porosodó számok szerepelnek, a másodikon pedig a „Passion And Warfare” (1990) remasterelt változata, az az album, amely Vait a világ legsikeresebb és legnagyobb megbecsülésnek örvendő zenészeinek elitjébe emelte – és ami a legfontosabb: a rock korszakának legkülönlegesebb, legkülönösebb zeneművészei közé.

A koncert első felében Vai eljátszott néhány klasszikust a korábbi stúdióalbumokról, a nyitányt pedig a játékos Bad Horsie adta („Alien Love Secrets”, 1995). A kedélyes konyhai lovaglást idéző, lomha lovasügetés ritmusában megszólaló, zsíros gitárriffre épülő kellemes bemelegítés – gitárdíszítésekkel, amelyek szellemesen utánozzák a lovak nyihogását – azonnal rendkívül eleven, derűs hangulatot teremtett, és ez egy pillanatra sem lankadt. Egészen a koncert végéig. Röviden: már a nyitószám megmutatta Vai humorérzékét és híres hajlamát arra, hogy az élet minden helyzetének a mulatságos oldalát nézze. A balladás Tender Surrender az eredetileg bejelentett Whispering A Prayer helyére került, és ez volt a legfontosabb csere az aktuális turné egyébként állandó setlistjén.

A nagy többség az este csúcspontjára várt: a teljes „Passion And Warfare” album élő előadására. Mielőtt belekezdett volna, Vai szakított egy kis időt, hogy ügyesen megindokolja a szándékát: végre megérett az idő, hogy ez a pillanat eljöjjön, itt és most, a megfelelő kísérőcsapattal, amely élőben is képes eljátszani egy ilyen igényes albumot, amely iránt Vai mindvégig rendkívüli tisztelettel viseltetik. Az előadást a kivetítőn nosztalgikus pillanatok is díszítették az album megjelenésének idejéből, vagyis visszaröppentünk a nyolcvanas évek második felébe és a kilencvenes évek elejére, többek között a nyitó videóval, amelyben Vai Brian Mayjel játssza el a nyitó Libertyt. Később Joe Satriani és John Petrucci köszöntései következtek felvételről, úgy megrendezve, mintha élő adás lenne (hasonlót használ a műsoraiban Vai elválaszthatatlan kollégája, Devin Townsend is), az egészet pedig természetesen átjárta a híres amerikai humor, amely a bolygó rockszórakoztatásának mindig is elmaradhatatlan kísérője. Vai a társaival néhány számot kiterjesztett, hosszabbított jammelésekre nyújtott, amelyekben a megállíthatatlanul megvadult Jeremy Colson a dobok mögött és a mesteri Bynoe pompásan kibontakozott; utóbbi a basszusgitáron végzett slappelésével leptezte meg a közönséget.

Vai a megszokott módon elbűvölt a rendkívüli karizmájával, amely kíséri megfoghatatlan és egyedülálló virtuozitását, a saját szerzői művészi világát. Közben mindenféle mozdulatot végrehajtott, ami nem tartozik a gitározás szokásos kellékei közé, a szólókat pedig  mulatságos arcgrimaszok sorával kísérte, ezeket a tornászmutatványokat meg mesterien artikulálta rendkívül hosszú és hajlékony ujjaival. A karcsú 55 éves zenész minden szempontból kivételesen működik. Elbűvölően, elképesztően. Ahogy mondtam: egyedi és párját ritkítóan különleges. Az album előadása közben újra magával ragadott az egyedülálló For the Love of God, egy lélegzetelállító, hosszúra nyújtott jammelés, amelynek mintha nem akart volna vége szakadni, mellé pedig kiváló vetítés társult, amely egy szuszra mutatja meg az embert, Isten képére teremtett lényt, a szépségét és mindazokat a borzalmakat, amelyek az „uralomra vágyó mohó törekvés” éveiben számunkra sajnos természetessé váltak. Szívszorító képe a mi állapotunknak.

A harmadik, záró részt olyan szám nyitotta, amelyet Steve Vai Frank Zappával írt, nála edződött a nyolcvanas évek első felében; a vásznon ismét lepörgött egy archív felvétel az akkor 21 éves Vairól és a felejthetetlen zseni Zappáról. Ahogy az már évek óta szokás Steve Vai koncertjein, a mester kihív a színpadra két jelöltet a közönségből, mindkettőjüket megkéri, hogy gondoljanak ki a fejükben egy motívumot, amit a zenekar egészében megjegyez, majd ezekből a motívumokból új instrumentálist alkot.  Ez egyfelől rendkívül szórakoztató pont, amelynél főleg Vai és a színpadon álló társai lazulnak el, néhány év után viszont már kissé elhasználtnak is tűnhet, hiszen Vai zenéjének sok rajongója szívesebben látná, ha a zenész ezt a részt a repertoárból valamilyen további saját szerzeménnyel töltené ki.

A szokásos program egy szempillantás alatt lepörgött. Vai még egyszer visszajött a színpadra a kötelező ráadásra, és „szerényen” megkérdezte a közönséget: „Eljátszhatunk még egy dalt?”. A zenekar ekkor belecsapott a hiányolt Firegarden Suite-ba, pontosabban a szvit központi részébe, a Taurus Bulbába, és ezzel zárta az újabb csúcsszínvonalú előadást, amely összességében két óra húsz percig tartott. 

Setlist

1. Bad Horsie
2. The Crying Machine
3. Gravity Storm
4. Tender Surrender
—„Passion And Warfare” (1990) full album—
5. Liberty
6. Erotic Nightmares
7. The Animal (virtual duel with Joe Satriani)
8. Answers
9. The Riddle
10. Ballerina 12/24
11. For the Love of God
12. The Audience Is Listening (virtual duel with John Petrucci)
13. I Would Love To
14. Blue Powder
15. Greasy Kid’s Stuff
16. Alien Water Kiss
17. Sisters
18. Love Secrets
—————————
19. Stevie’s Spanking (orig. Frank Zappa)
20. Build me a song
21. Racing the World
—ráadás—
22. Fire Garden Suite IV – Taurus Bulba

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik