Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Cerkno / Stari plac / Szlovénia
A koncert dátuma: 2016. 05. 20.
Látogatók száma: 350
Jegyár: 37,00€
A Jazz Cerkno fesztivál második napja – a sorozat egymás utáni huszonegyedik kiadásáé – a kísérőprogram mellett zajlott: ott volt a háromnapos koncertfotós workshop, amelyet a szakma ünnepelt és nagyra becsült mestere, Žiga Koritnik vezetett, és ekkor indult a kétnapos „vadon termő ételek” workshop is, amelyet természetesen a Jazz Cerkno régi, megbonthatatlan fesztiválbútordarabja, a „szabadúszó” Dario Cortese vezetett.
A egészséges életmód kedvelt guruinak egyike, a hihetetlenül szimpatikus és karizmatikus, hatalmas fejű és szakállú Dario kötötte össze a programot a fesztivál mindhárom napján, és a második napon is ő lépett elsőként színpadra, hogy bejelentse annak a triónak az érkezését, amelyet az új generáció egyik nemzetközileg legtehetségesebb szlovén billentyűse, Marko Črnčec vezet. A New Yorkban kenyerét kereső maribori zenész Ricky Rodriguez (nagybőgő) és Jonathan Barber (dob) kiváló ritmusszekciójának támogatásával állt színpadra. A Marko Črnčec Trio fellépése a fesztiválon rendkívül hallgatóbarát zenei történetet mesélt el, ugyanakkor bővelkedett a zenei összetettségben és a szólisztikus bűvészkedések hihetetlen ötletességében, amelyeket a fiúk – elsősorban Markóval az élen – a saját fantáziavilágukból, vagyis a zenei univerzum rezgéseinek érzékeléséből varázsoltak elő. Ennek az energiának az átalakulása kivételes volt. Ravasz finommechanika, minden megütött hangban kifinomult érzék, a zenészek folyamatos egymásra hangolódása, akik pillanatokra szinte transzban játszottak. A technikai felkészültség tollpehelykönnyű előadás érzetét keltette, pedig a fiúknak teljes koncentrációval kellett dolgozniuk, ami rendkívüli precizitást követel. Marko a szólókban átvette a kezdeményezést, klasszikus zongorán és elektromos „Rhodes” zongorán folyamatosan a trió zenei képeskönyvének központi alakja maradt, de a másik két tag is komolyan kibontakozott a vérbeli improvizáció akrobatikájával. A banda végig a zenei hozzáférhetőség és a jazz világából ismert kísérletező kilengések közötti finom, vékony határvonalon lovagolt. E két terepet mesterien egyesítette egyetlen leporellóvá, amely székhez szögezte a kevésbé igényes zenehallgatókat éppúgy, mint azokat, akik a zenei kísérletezésben a legszokatlanabbat keresik. Marko mindenképpen forró árucikk. Felfelé ívelő pályán. Művészi kibontakozása az alkotói csúcs felé tart, és erről a zenészről még sokat fognak beszélni. Idehaza és külföldön egyaránt. A ragyogás és a tökéletesség szavak messze nem elég szűkek ahhoz, hogy leírják azt a zenei élményt, amelyet ennek a triónak a cerknói fellépése hagyott a hallgatókban.
Ezután egy másik trió foglalta el a színpadot. Francia. Ami Franciaországból jön, az mindig valami különleges. Más. Provokatív. Gyakran jön mellé az „avantgárd” jelző is. És ez a Pourtant Les Cimes előadásánál sem meglepő. Az együttes neve és maga a zene is a távoli Japánból érkező haiku költészetből merít ihletet. Különösen abból, amit Macuo Basó hagyott hátra az Edo-korban (tizenhetedik század). A versek szótagokból állnak: három sor, az első öt, a második hét, a harmadik öt szótagos – a forrásszöveg itt pontatlan, ezért az eredeti megfogalmazás szerint: a versek hét szótagot tartalmaznak, közülük kettő ötöt, egy pedig hetet. Vagyis három verssor. A színpadon egy trió áll. Ez egybevág a zenei struktúrák „triádokban” való előadásával, a trió egyes tagjainak egymást követő megszólalásaiban. Mivel a haiku küldetése az lenne, hogy a belső érzések hitelességét tükrözze a környezet, a természet pillanatnyi észlelésével, és ezeket az érzéseket verssorokká alakítsa, a Pourtant Les Cimes hasonlóan közelít, csak persze itt a jazz nyelve segít nekik. A pillanatnyi érzések triádjai, amelyekkel eltölt a környezet, és ezek hiteles átalakítása a hangszereken keresztül. Mindez mindenképpen rendkívüli zenei furcsaságot ébresztett, ugyanakkor bátor különcséget, amelyet a három szereplő ravasz fordulatai fűszereztek, és akik a szigorúan spontán fejlődés, a váratlan húzások hagyománya szerint sorjázták az előadásukat, édesen sokkolva és szórakoztatva a közönséget. És mint mindig: kivételes koncentrációra, mindhármuk közötti kivételes kapcsolatra van szükség, hogy ne csússzon el semmi, és a hangkép építőköveinek háromszögében az ideális együttélés véletlenül se omoljon össze. Az első hangszeres motívumát egy tetszőleges szünettel a második folytatta, azt követte a harmadik, majd a történet kezdődött elölről. Rövid, tömör trükkök és a „labda” továbbadása anélkül, hogy elveszne. Három karizmatikus zenész – szaxofon, dob, nagybőgő – a legkülönlegesebb élmények egyikét nyújtotta. Az avantgárd provokáció fényében. Egyedülállóan és megismételhetetlenül. Ahogy ennek az együttesnek minden koncertje. Hangzásbeli huncutságokból nem volt hiány; talán a legjobban az maradt meg, amikor a dobos, Didier Lasserre hegedűvonóval húzogatott végig a dobokon… A határtalan zenei szenvedély tehát kivételes briliánsokat szül.
A harmadik és a fesztivál második napjának utolsó fellépője! Egy német–brit páros: billentyűs és dobos/ütős. Georg Graewe és Mark Sanders. Mindkét zenész kivételes tapasztalattal rendelkezik számos formációban való együttműködésből, amelyeket a merész improvizáció és kísérletezés számtalan kihívása gazdagított. Nagyon jól ismerik egymást is, hiszen évek óta együtt játszanak a Frisque Corcordance kvartettben. Ismét teljesen absztrakt események tanúi lehettünk, ahol a két zenész a zenei kanyarok folyamatos keresésének furcsa szövedékét szőtte, olyasmit, amit a zenei empíria egyébként igen rosszul visel. Merész. Végig provokatív. Elsősorban egymást provokálták. A tapasztalatok gazdag kilométerei kivételes kémiai összhangot szültek. Ennek eredménye a két hangszeres hihetetlenül rugalmas reagálása lett, akik a játékban fenomenálisan egészítették ki egymást, és fényűzően, féktelenül hajóztak a jazz szabadságszeretetén át. Természetesen az est végéig.
A második nap az elsőhöz hasonlóan ismét három fellépést hozott, három teljesen különböző történetet a jazz világából, és bőséges adag élvezetes zenei élménnyel kényeztette a közönséget.
Képgaléria
