Szerző: Primož Novak
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Trieszt / Naima Club / Olaszország
A koncert dátuma: 2015. március 22.
Látogatók száma: 100
Jegyár: 18,00€ (elővételben) / 20,00€ (a koncert napján)
A görög gitáros, Gus G. elég komolyan veszi a szólókarrierjét. A tavalyi I Am The Fire albumot (kritikánk ITT) mindenhol be akarja mutatni, így aztán a zenésztársaival nekivágott Európának, és Szlovénia közelében is megállt: pontosabban a trieszti Naima Clubban.
Gust a turnén az olasz Arthemis kísérte, amelynek már vagy 15 évnyi tapasztalat van a háta mögött. Ennyi idő alatt a zenekar valószínűleg sokra vihette volna, de valahogy sosem lett igazán ismert. Az ok valószínűleg a zenéjük, ami semmi különös, csak még egy generikus heavy/power banda, ahol sajnos semmi igazán izgalmasat nem hallani. Az azért érződik rajtuk, hogy rutinosak, összeszokottak, és a közönséggel is rendben volt a kommunikációjuk. Az Arthemis-szel kapcsolatos helyzet időnként kifejezetten komikus volt a hivalkodó basszusgitárossal, aki a játékával az est sztárja akart lenni. Az Arthemis-től többet is várhattunk volna, de másrészt jó, hogy vannak olyan zenekarok, amelyeknél nyugodt szívvel elmehetsz közben egy sörre.
Gus G. fellépésével javult a kép; ő éppen ezen a koncerten zárta le We Are The Fire európai turnéját. Gus a kísérőzenekarával szinte teljes egészében eljátszotta a legfrissebb lemezét, az I Am The Fire-t. Az éneket a rutinos Henning Basse vitte, aki 2006-ban már együtt dolgozott Gusszal mint a Firewind turnéénekese, a legaktívabb azonban a Metalium soraiban volt. Gus G. a szűk másfél órája alatt több mint bizonyított. Mindenesetre remekül tudta a saját képességeire irányítani a figyelmet. Kétségtelenül kiváló gitárosról van szó, aki kitűnő és rendkívül pontos szólózással bizonyított. Gusot a ritmusszekció sem zavarta meg, bár az valószínűleg a rossz színpadi hang miatt volt gyengébb. A gyenge láncszem mindenképpen a basszusgitáros volt, akinek rossz volt a hangzása, ráadásul az őrült Gus gitárvonalait is jócskán leegyszerűsítette, ami leginkább Gusra vet rossz fényt. Az ilyen basszerosoknak jobb lenne, ha inkább pózolnának és egy húron pengetnének valami glam rock bandában. A dobok mögött a fiatal Johan Nunez igyekezett, aki korábban a Firewindben játszott Gusszal. Nunez sokkal jobban végezte a dolgát, mint a basszusgitáros.
Gus persze nem feledkezett meg a múltjáról sem, így felcsendült a Dream Evil Break the Chains című száma, a World on Fire, valamint a Firewind hangszeres dala, a The Fire and the Fury. A Firewind állítólag még ma is aktív, de hogy Gus mikor kelti újra életre, az egyelőre nem tudható. Természetesen eljött az a pillanat is, amikor már csak Gus állt a színpadon, és újfent bebizonyította, hogy gyors ujjai nagyon pontosan dolgoznak. A repertoárba szinte az egész I Am The Fire anyaga belefért, amely ugyan még nem igazán ragadt meg a közönségben, de a fülbemászó refrénekkel megtűzdelt zene több mint nyilvánvalóan arra készült, hogy a közönség együtt énekeljen vele – ők viszont ezúttal nem sokat vettek részt a buliban. A szünet után Gus G. felhívta a színpadra az Arthemis énekesét és gitárosát is, és együtt eljátszották a Led Zeppelin Whole Lotta Love című számának feldolgozását. Itt persze az az érzésem támadt, hogy Gus még egyszer talpra akarta állítani a közönséget egy agyonjátszott feldolgozással, ettől az egész kicsit kocsmabuli-hangulatot kapott. A legvégére még odavágta Ozzy Osbourne Crazy Train című dalát, ami logikus választás volt, hiszen Gus játszott Ozzy legutóbbi albumán, és ezzel is megmutatta a hűségét Ozzy iránt.
Gus G. a gyenge hangosítás és az egysíkú fényvilág ellenére is több mint jól hozta a koncertjét, de egy-két Firewind-számnak nyugodtan örülhettünk volna még. Úgy tűnik, a Firewind feltámasztására még várni kell: Gus nemrég jelentette be, hogy már egy új szólóalbumon dolgozik.
Képgaléria
