Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Peščenik (Polževo nad Višnjo Goro) / Gostilna Jelenov rog / Szlovénia
A koncert dátuma: 2014. június 27.
Látogatók száma: 60
Jegyár: 0,00€ (ingyenes belépés)
Polževo! A Višnja Gora feletti híres fennsíkot, az aranycsiga legendájával és Peščenik településsel együtt, idén június utolsó hétvégéjén különleges vendégek látogatták meg: a szerbiai Újvidékről érkezett Šinobusi zenekar. A banda egy nappal korábban már lenyomott egy szlovéniai koncertet is, a mariburi Lent fesztivál idei kiadásán! Mivel a Šinobusi ez alkalomból több mint 500 kilométert tett meg északra (Újvidéktől), adta magát az ötlet, hogy a Lenten adott koncertet összekössék még eggyel valahol a közelben. Így nyitotta meg előttük kapuit a Gostilna Jelenov Rog. Idill, a szlovén fővárostól autóval úgy 20 percre. Teljesen félreesően, gyönyörű kilátással és természettel körülvéve. Szeszélyes júniusi nap volt, ami végül stabilan száraz maradt. Szerencsére. A koncert ugyanis a szabadban zajlott.
A Šinobusit már nem kell hosszan és bőven bemutatni. A zenekar, amely idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, az elmúlt fél évben mindennapos zenei viták tárgya lett. Legalábbis a RockLine csapatának egyes tagjai között. Főleg az aktuális stúdióalbum, a »Nebo od skaja« (2013) megjelenése után a Dallas Records kiadónál, amely a zenekar eddigi stúdióalbumai közül elsőként talált utat a szerkesztőségünkhöz. A Šinobusi nem csupán a kiváló új albumával győzött meg minket. A zenerajongót ugyanis elsősorban a rendkívüli koncertjeik nyűgözik le, amelyek kivételes összeszokottságukról és a repertoár szívből jövő tolmácsolásáról híresek. A Šinobusi mindenbe szenvedéllyel és perfekcionizmussal vág bele. Nagy rajongói a hangzásbeli és hangszerelési esztétikának. Olyan csapatról van szó, amely ahhoz, hogy ilyen meggyőző státuszra tegyen szert, rengeteg koncertet letudott, és amelynek igazából se a színpadon, se a stúdióban nincsenek ismeretlen tényezői.
A vendéglő lemondott az udvar egy részéről, amiből improvizált színpad lett, ahol a srácok felállították a cuccukat. És a közönség? Az általunk látott negyedik koncertjükön megint teljesen más, ami nagyon jó. Úgy 50 néző, nagyrészt jókedvű dolenjskai lélek, már a koncert előtt vidám hangulatról tett tanúbizonyságot. Részben annak is köszönhetően, hogy közben egyre-másra kacérkodtak egy kupica vörösborral.
A Šinobusi felállása: Milan Korać (ének, gitár), Nenad Patković (gitár, ének, vokál), Stefan Stefanović (szájharmonika), Predrag Dmitrović (basszusgitár) és Đorđe Bubnjević (dob). Szokásukhoz híven kétrészesre állították össze a műsort. Az elsőben a régebbi dalokat játszották, a »pre-Nebo od skaja korszakból«. Most is lenyűgözött a zenekar kivételes összehangoltsága, és az, hogy a koncert minden pillanatát uralta.
Két reflektoros »lámpa« alatt, éjjeli lepkék és más szárnyas éjszakai hívatlan vendégek társaságában a srácok a rockosan hangsúlyos Moje ruke sad su ptice című számmal nyitottak, amelyet a Mirna Bačka követett, majd a Big Sugar slágerének, a Diggin’ A Holenak a kiváló feldolgozása. A zenekar ezután visszatér a saját dalaihoz: Kada svrake bulje u mene, Bluz je đavo, Ravnodušna pesma, Boli i mene, Ja moram da te vidim što pre, Čamac na Tisi, In the Bottle, Super bejbe, Bluz novog dana. A repertoárt a Šinobusi a várakozásnak megfelelően megsózta a Taxman (The Beatles) című számmal és a The Rolling Stones slágerének, a Miss You-nak a meghosszabbított változatával. Már az első részben a közönség egyik hölgye úgy érezte, muszáj kapnia valamit a Guns N’ Roses dalaiból. Hosszas diplomatikus rábeszélés után a Šinobusi a The Beatles Hard Days Night című slágerével elégítette ki, amelynél Nenadnak és Milannak úgy egy percre volt szüksége, hogy megegyezzenek a dal sikeres előadásához szükséges alapokban. Nenad ehhez a számhoz átugrott a basszusgitárra, a zenekar triófelállásban játszotta el.
A 20 perces szünet után a zenekar különleges vendéggel folytatta a koncertet a gitárnál: Slaven Kalebič (Mojo Hand)! Hosszabb blues-improvizáció következett, Slaven szokásához híven kézbe vette Milan piros Stratocasterét, a zenekar pedig komoly mulatásba lendítette a hallgatóságot, és ezt a nagy szívvel és érzelemmel teli számot »átfolyatta« a Going Down című dalba (orig. Don Nix). Ha a Šinobusi koncertjein belefuttok a Mojo Hand első gitárosába, ne lepődjetek meg, ha Slaven különleges vendégként felugrik a színpadra. A blues-gitár nagymestere ugyanis évek óta szoros barátságban van a zenekar tagjaival. És ez a kötelék természetesen a két szám homogén előadásának kivételes magabiztosságában is érződött.
Ezután a koncertnek az a része jött, amelyben a zenekar a legújabb repertoárt játssza. Az új album, a »Nebo od skaja« dalai. Ezúttal a Šinobusinak otthon kellett hagynia a billentyűket, így Nenad Patković az összes billentyűs vonalat átírta gitárra, ami különös érdem, hiszen erre nem sok ideje volt. Ez volt a zenekar második ilyen fellépése (értsd: billentyűk nélkül) a Lent után. A banda személyautókkal érkezett Szlovéniába, és a billentyűk szállítására egyszerűen nem maradt hely. Az új dalok így teljesen új kifejezőerőt kaptak, lényegi változtatások nélkül, amelyek a színpadi előadás karizmáját eltávolították volna a stúdióeredetiktől, természetesen egy kicsivel több rockos töltettel, és ez különösen nem ártott azoknak a részeknek sem, ahol kifejezetten finomnak és érzékenynek kell lenni. A zenekar kifinomult éberségével és egymásra hangoltságával minden helyzetben ügyesen feltalálja magát. Az amúgy igényes repertoárt tollpihe-könnyedséggel játssza, közben pedig mindig talál elég teret arra, hogy púpozott adag lucid, jellegzetesen szerb eredetű humort adagoljon hozzá. A második részben a következő dalokat játszotta a zenekar: Naš dan, Potera, Noonism (instrumental), Ko zna, Greed, Skačem visoko, Bio sam tu, majd a felállás ismét kicsit összekeveredett, és ismét előtérbe lépett a kiváló szájharmonikás, a mindössze 22 éves Giile, valamint Slaven a gitáron, amikor a zenekar nekilátott Muddy Waters I’ve Got My Mojo Working című számának. Újabb szám, tele véget nem érő improvizációs betétekkel. A csapat a »színpadon« gyökeresen és teljes gőzzel kiteljesedett, Pepa (Predrag) a szám alatt a basszusgitárral egyenesen levonult a közönség közé, Giile pedig felmászott egy bárszékre, és azon állva szólózott szájharmonikán. Egyszóval teljes őrület minden fronton!
A színpadon ezután ismét a »klasszikus« Šinobusi állt Milannal az éneknél, a zenekar belecsapott a The Rolling Stones másik slágerébe, a Sympathy for the Devilbe, megint bőségesen kicsipkézve különféle improvizációs töltelékekkel, a csúcspontra pedig az est végére két különleges csemegét tartogattak! Az első a The Allman Brothers Band Whiping Post című számának bravúros előadása volt, Nenaddal a vezető vokálban. A Šinobusi a koncertet a rendkívül igényes Children of Sanchez (orig. Chuck Mangione) mesterien újraaranzsírozott változatával zárta. A dal mintha egy filmes főcímzenének készült volna. Drámák drámája! Nenad az előadásban ismét ámulatba ejtett zseniális ráérzésével és rugalmas fantáziájával, amellyel kifinomult füle vezeti a fúvószenekarra írt eredeti aranzsmák hatékony átalakításában azokká, amelyek gitárokra valók. Vagyis rockká! Nenad ennél a számnál is megmaradt az éneknél.
A zenekar állítólag idén augusztus végén ismét fellép Izolában, egy blues fesztivál keretében, amelyet a Hangar rock barban készítenek elő. Egyelőre csak pletykáról van szó, a hír még nem hivatalos. A Šinobusi a zenei és előadói ragyogás megtestesítője. A füstös fejűek követeléseit, hogy játsszanak Parni valjak- és Guns N’ Roses-slágereket, a srácok mesterien hárították. Rövidebb »GN’R snippetek« eljátszásával. Míg Pepa diplomatikusan csitította az idősebb hölgyet, hogy Parni valjak bizony szóba sem jöhet, Nenad magát (és azokat a jelenlévőket, akik ezt nem tudták végighallgatni) a Gypsy (Uriah Heep) nyitó Hammond-riffjének gitáros átiratával szórakoztatta, no meg a Wishbone Ash »Argus« albumának leghíresebb betéteivel. Őszintén szólva (és a rajongók iránti tisztelettel): a Šinobusi karizmájához, arculatához és munkásságához képest az említett feldolgozások eljátszása a lelkes hölgy kívánságára szó szerint »gyerekessé tette« volna a zenekar zenei státuszát, és lefokozta volna. a Gypsy (Uriah Heep) nyitóriffjének és az Argus (Wishbone Ash) lemez betéteinek előadásával.
Tulajdonképpen nincs mit hozzátenni. Akár egyetlen ember áll előttük, akár tömeg szorong a koncerthelyszínen, a Šinobusi mindig mindent belead. Egyszerűen egy olyan zenekar, amely hihetetlen őszinteséggel fejezi ki a zene iránti szeretetét. A kiváló »dalszerzők« és előadók csapata alkotói és koncertformájának csúcsához közeledik, és ezt senki sem veheti el tőlük. Újabb fantasztikus koncert, ahol nem érdemes spórolni a szuperlatívuszokkal. A kivételes minőség egyedi megtestesítője, a zenei érték és a blues rock tökéletes egyesítése! Egy zenekar, amelyről sokat fogunk még hallani a jövőben, és amely 2014-ben megdöbbentően közel hangzik a rockos úttörőkorszak aranynapjainak retrohangzású elemeihez, a hatvanas és hetvenes évek fordulóján. Ez kevés kortársának sikerül ilyen meggyőzően, ezért a Šinobusi zenei karaktere annál nagyobb értéket képvisel!
Képgaléria
