Szerző: Rok Klemše
Fényképek: Nina Grad
Helyszín: Kalemegdan / Belgrád / Szerbia
A koncert dátuma: 2014. 06. 17.
Látogatók száma: 20.000
Jegyár: 42,75€ (fan pit)
1988 áprilisában az Iron Maiden addigi egyik legnagyobb turnéjára indult, a Seventh Tour of a Seventh Tour körútra, amelyen akkori diszkográfiai szériájuk új csúcsát, a Seventh Son of a Seventh Son albumot mutatták be. A fél évnél is hosszabb, kolosszális turné, amelyen a zenekar kétségkívül erejének teljében mutatkozott meg, 98 koncert után ért véget, a végeredmény pedig a Maiden England című élő felvétel lett, amelyet a banda 1988 novemberében rögzített Birminghamben. Két évvel ezelőtt az Iron Maiden úgy döntött, hogy a Maiden England World Tour 2012-2014 turnéval feleleveníti történetének ezt a fontos korszakát. A turné kerekei 2012 júniusában indultak be az Egyesült Államokban, a finálé pedig már a sarkon van: a heavy metal óriásai az utolsó koncertet július 5-én adják a knebworthi Sonisphere fesztiválon. A turné egyik utolsó állomásán az Iron Maiden újra megállt Belgrádban is, a Kalemegdan erőd idilli környezetében, amely valójában a város szívében fekszik, mégis elszigetelt tőle, és számtalan csendes zugot kínál. Az egyik ilyen a várfal alatt, a Száva és a Duna összefolyásánál található, és ez most nem volt csendes, sőt átkozottul hangos volt, hiszen a tömeg már özönlött a színpad alá.
Fél nyolckor a svéd gonosztevők, a Ghost vezették be a hívők gyülekezetét a sátáni heavy metal orgiájába. A baljós, szimfonikus intró hangjaira vonult színpadra mind az öt Nameless Ghoul, nyomukban pedig a Ghost-egyház főpapja és a színpad sztárja, Papa Emeritus II, aki azonnal hatalmas tapsot és elismerő füttyöt aratott. A Ghost első lépésként az egyes évbe, az Antikrisztus születésének évébe, a Year Zero-ba taszított minket, és sűrű, baljós retro heavy metal, illetve rock hangulatba burkolta a Kalemegdant, ördögi és okkult témákkal átszőve. Ezt a hangszeres szellemek színpadi jelenléte támasztja alá, még inkább Papa Emeritus II pápai audienciája, aki édesen megtévesztő hangjával és színpadias gesztusaival ellop minden figyelmet. A szerb közönség szívét még inkább megnyerte a sok szerbül mondott felkonferálással. Sajnos az ének elég rosszul szólt, és az istenkáromló szövegek nem érvényesültek úgy, ahogy máskor, a hangszeres ötös viszont remekelt, főleg a két gitáros egyszerű, de erős riffjeivel, meg a dobos, aki a minimális dobfelszerelésből igazán sokat hozott ki. A Ghost meglehetősen meleg fogadtatásban részesült, ami az Iron Maiden előzenekarainál inkább kivétel, mint szabály. Igazán érdekes látni, hogy a svédeknek sikerült úgy népszerűsíteniük a Sátánt, Lucifert és a gonoszt, hogy fiatal és öreg egyaránt énekli az olyan sorokat, mint „Lucifer/We Are Here/For Your Praise/Evil One”. A Ghost az lassan sötétségbe merülő Kalemegdantól az Infestissumam album slágerével, a Monstrance Clock-kal búcsúzott. Papa Emeritus II pápának!
A Device színpadának előkészítése közben egy Pilatus szórakoztatta a közönséget műrepülő mutatványokkal a felhők között, a nappal éjszakába fordulásakor pedig fényekkel világították meg a kalemegdani várfalat, ami igazán elképesztő díszletet adott a koncertnek. A közönség megvadult, amikor a hangszórókból megszólalt a koncertek hagyományos felvezetője, az UFO himnusza, a Doctor Doctor, az utolsó gátak pedig a „Seven deadly sins/Seven ways to win/Seven holy paths to hell/And your trip begins” sor után szakadtak át, amikor másfél órás utunk a Seventh Son felejthetetlen klasszikusával, a Moonchilddal indult látványos bevezetéssel. Az Iron Maidentől már megszoktuk (és elkényeztettek minket), hogy kizárólag csúcsteljesítményre számíthatunk, és a belgrádi este ebben a tekintetben sem lógott ki. A zenekar az első hangtól kezdve dühös, heavy metal akrobatikával teli produkcióba kezdett, melyet mindenki fenomenális energiája koronázott meg a színpadon. Éppen ez az az erény, amely a Maident a legnagyobbak közé emelte, ahol a mai napig is maradt, annak ellenére, hogy a tagok már komolyan közelednek élete őszéhez. És bár már tekintélyes korban vannak, Bruce, Steve, Adrian, Dave, Nicko és Janick félkézzel lekörözik a náluk feleannyi idősöket. A hibátlan előadást csak a Can I Play With Madness kissé félresiklott harmonikus bevezetője szakította meg, egyébként pedig egy Maiden élő szettben egyszerűen nincs helye hibának, és ez annak ellenére van így, hogy a színpadon folyamatosan történik valami: nem csupán a fiatalos őrjöngés, hanem a háttérdíszletek szüntelen cserélődése, a káprázatos fényjáték, a pirotechnikai kitörések és természetesen Eddie! A halhatatlan kabala ezúttal egészen három inkarnációban tűnik fel; a Run to the Hills alatt Janickkal táncol Custer tábornok alakjában, a koncert legeposzibb részén, a tízperces, libabőrt okozó és orgazmusba hozó Seventh Son of a Seventh Son közben Nicko mögött az írnok Eddie emelkedik fel, a rendes műsor végén pedig, az Iron Maiden alatt a Seventh Son album borítójának legimpozánsabb Eddie-je jelenik meg.
A turné első részéhez képest a zenekar ezúttal egy kicsit megkeverte a setlistát. Az Afraid To Shoot Strangers helyett a kiváló Revelations nyűgözött le, a koncertet a Running Free helyett a Sanctuary zárta, sajnos viszont ismeretlen okból kimaradt a remek The Clairvoyant. Az Iron Maiden ennek ellenére slágerről slágerre száguldott, csúcsformában, hangszeresen és énekben egyaránt. Éppen Bruce bizonyította, hogy az évek semmit sem ártanak neki, hiszen még mindig hihetetlen vokális teljesítményre képes, mind a bársonyos középhangi énekkel, mind a magas „air raid” szirénás sikolyokkal. Csak az Aces High-nál nem bírja (érthető módon) már a extrém magas fekvéseket, ezért azokat lejjebb hangolták, de ez nem zavar. A hangszeres ötösről bármilyen szó vesztegetése értelmetlen, hiszen hangszereik összjátéka velejéig tökéletes, ami a koncert legjobb pillanataiban mutatkozik meg a legjobban, a felejthetetlen eposzban, a Phantom of the Opera-ban, még inkább pedig a Seventh Son of a Seventh Son időtlen pillanataiban, ahol a hangszeres átvezetések, a gitárharmóniák összefonódása és Bruce hibátlan énekteljesítménye közben (Danzig-szerű hajcsimbókkal, hehe) a hideg futkosott a hátunkon. A búcsú ismét túl hamar jött el, ezúttal a meghosszabbított Sanctuaryval, a végére pedig a még mindig kötelező monty pythonos Always Look On the Bright Side of Life-fal, és az ember füttyögve megy az autóhoz a remek koncert élményeivel, még ha előtte ott is van egy ötórás út, majd egy nyolcórás robot, az életre tényleg könnyebb a napos oldaláról nézni.
Setlista
GHOST:
1. Year Zero
2. Con Clavi Con Dio
3. Prime Mover
4. Stand By Him
5. If You Have Ghosts
6. Ritual
7. Monstrance Clock
IRON MAIDEN:
1. Moonchild
2. Can I Play With Madness
3. The Prisoner
4. 2 Minutes To Midnight
5. Revelations
6. The Trooper
7. The Number of the Beast
8. Phantom of the Opera
9. Run to the Hills
10. Wasted Years
11. Seventh Son of a Seventh Son
12. Fear of the Dark
13. Iron Maiden
— ráadás —
14. Aces High
15. The Evil That Man Do
16. Sanctuary
Képgaléria
