Helyszín: Piazza Unitá / Tarvisio / Olaszország
A koncert dátuma: 2013. 07. 23.
Látogatók száma: 2500
Jegyár: 48,70 €
Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy alig több mint fél év alatt háromszor láthatom majd a Sigur Róst, legjobb esetben kinevetem, de valószínűbb, hogy lekoptatom azzal, hogy hagyja már ezeket az álomforgatókönyveket. Pedig az álomforgatókönyvek éppen a Sigur Rós terepe. És ahogy ők a zenéjükkel az álmokat valósággá változtatják, úgy történt ez velem is – alig több mint fél év alatt háromszor láttam a Sigur Róst. A harmadik alkalommal pedig… Nos, harmadszorra elhatároztam, hogy folytatom az álomforgatókönyvet, és az izlandiak színpada elé állok, valahányszor csak lehet.
Nehogy félreértsd – már az első két élmény is enyhén vallásos volt. Az a sok vallásos duma a földöntúli élményekről és érzésekről az egyik kevés dolog, ami igaz, csak éppen az én istenem ezekben az esetekben a Sigur Rós volt. A mostani tarvisiói koncerten viszont, ebben a bájos szlovén–olasz kisvárosban, közvetlenül a határ túloldalán, olyan személyes szinten kerültem közel a Sigur Róshoz, mint csak nagyon kevés zenekarhoz. Ehhez valószínűleg maga Tarvisio is sokat hozzátett.
A Sigur Rós a No Borders fesztivál keretében lépett fel Tarvisióban. Ez a fesztivál valószínűleg egy hatalmas városi kulturális esemény, olyasmi, ami hajtja a helyi kulturális (és így zenei) színteret. Őrület látni, hogyan támogatják a tarvisióiak a saját színterüket, mert olyan sokszínű népséget, mint most a koncerten, talán csak egy Vlado Kreslin-koncerten láttam. Pedig Kreslin, hidd el, sokkal népszerűbb, mint néhány izlandi kísérletező. Tarvisio főterén – a Piazza Unitán – nagyjából 2500 ember gyűlt össze, minden méretből, korosztályból, valószínűleg minden vallásból, fajból, meggyőződésből és zenei ízlésből. Láttam 13 éves fiúkat, akik a Pepsijüket szürcsölték, és láttam ősz hajú, fejkendős nagymamákat, akik épp a piacról jöttek. És mindenkit a kettő között. A többség persze Radiohead-pólót viselt, hiszen ők néhány hónappal korábban Udinében léptek fel, jó volt látni, hogy az olaszok milyen komoly támogatást nyújtanak az ilyen zenekaroknak, bárhol is koncerteznek. Összességében ezért ez több volt, mint egy egyszerű Sigur Rós-koncert. A No Borders fesztivál, ez több mint nyilvánvaló, kiállás. Az emberek hangja. Olyan embereké, akik adnak valamit a helyi színtérre ezekben az időkben, akik tudatában vannak a saját szerepvállalásuk és maga a művészet fontosságának a mai, művészetet elnyomó társadalomban. És ha ehhez az összeghez hozzászámolod azt is, hogy a jegy majdnem 50 euró volt (bár gyanítom, hogy a helyieknek támogatott jegyeik voltak, vagy talán sok jegyet egyenesen szétosztottak), rájövünk, hogy valami fantasztikusnak vagyunk a tanúi. Valami… mágikusnak.
Az este meglepetésekkel folytatódott – a koncert előtt oldott hangulatú zenészeket lehetett látni, akik a színpadra lépésre készültek, miközben Orri, a dobos és Goggi, a basszusgitáros elfenekelték Jónsit, aki cserébe furcsa hangokat adott ki. Teljes összhangban a trió mostanában követett gyakorlatával, amely szétzúzza az epikus titokzatosság, a komolyság és az izlandiak hidegvérűségének mítoszát. És ez a játékosság és felszabadultság átköltözött a színpadra, majd beköltözött a nézőkbe is. Mindegyikükbe.
Ezen az éjszakán láttam először, hogy a Sigur Rós tényleg improvizál (és hidd el, elég sok élő felvételt megnéztem már a mi kedves Youtube-unkon). Jammelnek. Jónsi és Orri mosolyognak egymásra, miközben a hangszereiken felelgetnek egymásnak. Jónsi a mikrofonba verdesi a homlokát, hogy ritmust adjon magának. Gitár-feedbackkel improvizál. Egyáltalán helyet és időt szán az improvizációra. Ha láttál már Sigur Rós-koncertet, talán emlékszel azokra a misztériumtól átitatott jelenetekre, amelyeket a színpadon villogó égők idéznek elő. Nos, Jónsi a koncert végén teljes adrenalinlöketben szétcsapta az egyiket. Tiszta rock’n’roll módra.
A rock’n’roll volt ezen az estén a vezérfonal, pedig rock’n’rollt sem hallgattunk, sem hallottunk. Headbangeltek a 13 éves fiúk, headbangeltek a fejkendős nagymamák, headbangeltem én is. Azokban a mágikus-fantáziavilágba illő pillanatokban mindannyian extázisban voltunk, félálomban ringatóztunk jobbra-balra. 13 éves fiúk, fejkendős nagymamák, én. És ez a kollektív tudat, amit ezúttal a hihetetlenül népszerű Sigur Rós teremtett, valóban egyedülálló volt. Egy-edi.
Magáról a zenéről nincs sok szó. Talán azért, mert ezúttal nem a zene vezette a kezem írás közben. Talán azért, mert a Sigur Rós zenéjét már annyiszor átéltem, hogy ezért most valami másról írok. Vagy talán azért, mert ezúttal a zene egyszerűen nem volt a lényeg, mert valójában nem (csak) annak voltunk a tanúi. Erről csak mindenki maga dönthet.
Setlista
Yfirborð
Brennisteinn
Glósóli
Vaka
Ísjaki
Sæglópur
Svefn-g-englar
Hrafntinna
Varúð
Hoppípolla
Með Blóðnasir
Kveikur
Festival
–ráadás–
E-bow
Popplagið
Képgaléria
