A Temni angeli usode megrázta a Bežigradfestet (2013)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Helyszín: VPK Cvetličarna, Ljubljana, Szlovénia
A koncert dátuma: 2013. 06. 28.
Látogatók száma: 300 – 400

A recessziós karmok nem engednek, így sok zenebarátnak, akinek a zsebe viszont pokolian üres, igencsak jól jön a hír, hogy Ljubljana városi önkormányzata támogatja a Bežigradfest megrendezését, amely az idei szeszélyes, igazi brit nyár elől a felújított, kicsinosított és koncertekre tökéletesen felkészített Cvetličarnában keresett menedéket. A program átnézése után világos volt: június 28-án ott leszek, még ha baltákat hullat is az ég, az ok pedig egy olyan zenekar újabb ljubljanai rajtaütése, amelynek különleges, szent helye van a szívemben és a polcaimon. A brežicei, rendhagyó rockerekből álló kollektíva, a Demolition Group már az 1985-ös régmúlt évtől azt bizonyítja, hogy a másság és a nonkonformizmus át lehet gyúrni valami olyan vonzóvá és mágnesessé, hogy már a név említése is csordultig tele van gravitációval, malátával és szenvedélyes vággyal: az első sorokban préselődni, táncolni és habosra verni a gondolatokat az üröm és az izzadság épp megfelelően keserű cseppjeivel, amilyet a Planet starcev tökéletességi oligarchái tudnak felszolgálni. Pedig a bolygó neve már nem is igazán illik rájuk. A kiváló Gregel fivérek érkezése után sem, hiszen a zenekar személyi száma jócskán megfiatalodott, de a márciusi hír után, hogy elhagyta a bandát az első és egyetlen hathúros despota, a kivételes Bojan Fifnja, félve vártam a folytatást. A Demolition Group már többször állt a szétesés szélén, és az évekig tartó csönd után újabb szünetet nem engedhetett és nem is engedhetett volna meg magának. Ennek megfelelő volt az újabb döntés is: a zenekar a fiatal gitárost, Matija Lapuhot szerződtette, aki multimédiás művész, és a Shyamben is otthagyta a keze nyomát. Hogy működik a Demolition Group, ha a régi magból már csak Jože Pegam szaxofonos és a karizmatikus énekes, Goran Šalamun maradt a színpadon, a keverőpult mögött pedig a nélkülözhetetlen Matjaž Pegam?

Ezt mindenképp ellenőrizni kellett. A fiatal Matija dicséretét nem lehetett csak úgy vakon elhinni, hiszen Bojan olyan ember volt, aki gitármeditációival és finoman adagolt effektjeinek színes kontúrjaival az egyik azon alkotótárs volt a zenekar hangfreskóján, akit nem lehet csak úgy elfelejteni és gond nélkül lecserélni, gondoltam. Így a pénteki ingyenes buli színhelye felé a RockLine-hoz kötődő nevek és személyiségek kis csapata is útnak indult. A Cvetličarna zárt kapui előtt tekintélyes tömeg gyűlt össze ismerős arcokból, és a Szlovénia minden szegletéből érkező nyelvjárások tengerében hallani és érezni lehetett, hogy erre a koncertre valami különleges, ünnepi várakozás összpontosul, még ha estélyiknek és nyakkendőknek nyoma sem volt. Kicsivel kilenc óra után kinyílt az alternatív kultúra temploma, mi, hívők pedig a kék fények játékos csillogásában türelmesen vártuk az esemény kezdetét. A színpadra egy tálca sört hoznak, majd megérkezik a bajszos szaxofonmágus, Jože, a bal oldalt a fiatal gitáros, Matija foglalja el, nyakában a mintha vérrel lenne leöntve Telecasterrel. A dobok mögé a kitűnő Ivica Gregel ül, jobbról pedig a basszusgitárral felfegyverkezett, tetovált ikertestvér, a zseniális Tomi Gregel vágódik bele a Mučnina ütemeibe. Kezdődik, mégpedig gyilkos hangerővel. A gitár zúg, Jože szaxofonja alig hatol át az édes zaj és visszacsatolás sűrű felhőjén. Azonnal hallható, hogy a Demolition Group hangosabb, mint valaha. Az életnél is zajosabb számmal a révületbe emelik a dalt, amikor a mikrofonhoz lép a nélkülözhetetlen Goran. »Vprašaj se zakaj žarek radosti se ob zid gorja vedno razleti / Končno si priznaj, da imam le jaz ključ do tvojega srečnega sveta…« – a gitárkanonáda és a torzított basszus-dob vonalak közt Goran fanyar hangjából alig lehet kihallani a sorokat, de a brežicei fiúk megfelelő hangulatban vannak, és a helyes hangerő és hangzásegyensúly keresgélése nem rontja a kedvet. Az utolsó versszak után hangos taps, és világos: a közönség az oly rég várt despotákat és szívkulcsőröket, a zenére és boldogságra éhes embereket őszintén és fenntartások nélkül köszönti! „Mi az, Ljubljana? Jöttetek bulizni? Mi itt vagyunk, mi vagyunk mindenért a hibásak…” – szólítja meg a kellemesen megtelt termet a már most leizzadt Goran. Jön az út a Planet starcevre. A Kriv sem za vse játékos gitárvonallal, szaxofonnal (én ez utóbbit még megemelném), basszussal és dobbal tölti meg a fület, Goran viszont még nem hallatszik elég tisztán és erősen, de a kép javul. Az első sorok behódolnak a tánc és a mozgás diktátumának, én pedig a boldogság és a fennköltség izzadságcseppjei között követem a jól összeállított setlist szép körvonalait. A kezdés a süketek és nagyothallók büntetése! A Dan dolgih sanj mennydörgő üdvözlet a nyárnak, a Gospodar pusztító érintése után (nem kérdeztünk semmit, és nem kételkedtünk töprengve az úr mindenhatóságában…) jön a Bič luč in upanje édes büntetésének ideje. Matija organikus, és nem bújik effektek tonnái mögé. A gitár összeszedetten és még élesebben működik, mint korábban, bár nekem itt-ott hiányzik egy-két gramm Bojan gitáros finomságából, de a fiatal gitáros igyekezetével és azzal a vággyal, hogy beolvadjon a zenekarba, jó választás. Nem pózol, és nem rogy össze a százak tekintetének nyomása alatt, amelyek között biztosan akadnak olyanok, akik nem bocsátják meg a pótlónak a hibákat, a srác viszont jól megtanulta a dolgát, a kiválóan elvégzett házi feladatot pedig a Nimam rad boga folytatása is bizonyítja. Az angyalokkal és démonokkal, az egyházi romlottsággal, a közvetítőkkel és a farizeusokkal való leszámolást a Demolition Group sértés nélkül hozza le, a végén pedig a felkenéshez való víz helyett a színpad széléről egy újabb adag komlónektár kerül elő. A kivételes, torzított kezdés után stratégiai pontra tett szenvedélylehűtés jön a Dežzel, ami viszont nem oltja ki a szívekben parázsló életerőt. Százak torka csatlakozik a sorokhoz. »Bila kot sonce, ki sveti zame / si daleč vroča bleščeča / vse dneve svoje sem gledal vate / sežgala si mi oči / Naj pesem neba vsuje / na najino se ljubezen / Kot kaplje dežja sreče / Ki padajo dan na dan…«. A Demolition Group szövegeiben kevés az édesség és az optimizmus, de az élettel teli ürömmel és keserűséggel a brežiceiek inkább elbűvölnek, mintsem taszítanának. Mi, szlovének szeretjük a világfájdalmat és a keserűséget, Goran boldog mosolya pedig azt mutatja, hogy a tömeg és a színpadi sámánok koncertélvezeti érzelmei jól kalibráltak.

A visszatérés a Planet starcevre így mindenki számára teljesen természetes. Nem, Goran, nem vagytok vidám banda, épp ezért szeretünk titeket ennyire átkozottul! A kompakt zene kötőanyagának rezonanciája, a fáradozás és őszinteség izzadságcseppjei, valamint a nehéz gondolatok szinapszisai között fújó és vágó korszellem azt üzeni, hogy a szív manapság olyan valuta, amelyre ritkasága miatt mindent és még többet is rááldozhatunk. Tartalék nincs. A régi rajongók vállvetve állnak az alkalmi bámészkodókkal, a megedzett régi bulizók és motorosok a kifestett arcúakkal, a hangszórókból pedig a szax és az effektezett basszus szép hangjai szólalnak meg a Nisva tuval. Jožét kicsit keveset hallunk, láthatóan pedig ő maga is kevésbé hallja magát, mert fokozza a mézédes levegő préselésének intenzitását szeretett szaxofonjának rézteste felé. A Nujno ni után pedig az este igazsága: »Kaj vam godi, ko nekaj ni nujno? Pa je…«, akárcsak a Romantika, ami mindig úgy szól, mint az Otpisani című sorozat hőseinek leszámolása. Szexi eltékozolni az örökre eltűnt napok idejét, a fiatalok és öregek, a pasik és a lányok átizzadt testeinek tánca pedig megkoronázza az események irányítóinak színpadi táncát. Nem tudom elképzelni a Demolition Groupot Goran mimikája és – remélem – szerzői jogvédett felsőtesttánca nélkül, mindezt pedig tovább erősítik a basszusgitáros és a szaxofonos sétái a gitároshoz, aki a saját filmjében él, éhesen és szomjasan arra, hogy elbűvölje a tömeget a mindenható Fifnja valamelyik eddig kölcsönvett varázsigéjével. „Köszönöm. Százszor…” – köszöni meg a zenekar nevében Goran a hangos tapsot, és bejelenti a folytatást a játékos, élénkebb Stokrattal, ami a mély és igaz szerelem kontinensének körvonalait vetíti előre – ez a Deep True Love album, amely az America című számmal szólal meg. »Love is OK!«, ha pedig ezután valami neoevangéliumian baljós és csodás jön, mint a DAF, akkor a nap szinte tökéletes. Tomi zúgó basszusa, Matija Telecasterének torzított sikolyai és Jovo szaxija. »Ko se ti splazim v misli / poklekni na tla / ko ti pobožam lica / poljubi dlani / ko te privijem k sebi / objemi noge / priznaj v znoju sreče / da ti si moj bog!!!« dörög a hangszórókból, a felpiszkált közönség ajkáról és torkából, a teljes kiégés ösztönös vonzása pedig olyan koncertlégkört teremt, amely az idei Bežigradfest egyik legjobbjaként marad meg az emlékezetben. A Planet starcev az a lemez, amely új, friss szelet fújt a zenekar vitorláiba, a diszkográfia régi részében viszont már elég, a szívhez nőtt patina gyűlt össze, aminek köszönhetően a Kak dan után eljött a csúcspont, a mentális magömlés és a teljes révület ideje.

A Model, a Transslovenia Express válogatáslemezről, illetve a második, Bad Gag 2 lemezről való szám, amiért én szívesen gyilkolnék, ürügy lesz arra, hogy megkeressék a tökéletes egyensúlyt a punkos és a funkys része között a DG lelkének, a Demolition test fiatal és öreg fele pedig mindkét asztrális félben átkozottul jól érzi magát. A gitár-, basszus-, szaxofon- és dobszólók kiválóan épülnek tovább az ugyancsak rusztikus slágerrel, a U tvojim očimaval. »U tvojim očima pali se žar / kad pogled tvoj je na meni / I tvoja ruka je nežnija sva / Kad pružaš ju prema meni / U dugim nočima drhtiš u snu / Teraš sve snove bez mene / I teško dišeš, tvoj jezik je tvrd / Kada mi pričaš o nama…« – sorok, amelyek felidézik az 1995-ös évet és a tinédzserkori lelkesedést, az első szerelmek naivitását és szépségét, köztük a szerelmet a még mindig hiteles és jelenlévő kedvesbe, aki a Demolition Group csengő nevére hallgat. A Gram a Bič luč in upanje érveinek súlyára emlékeztet, a Temni angeli usode pedig az est csúcspontja. A kritikus gondolatok az újdonsült tagokkal és a szövetség új láncszemeivel szemben, remélem, elnémultak. A hitelességet nem kell hangsúlyozni, a szöveg pedig megfogalmazza azt, amit a számok ütemei és a DG evangéliuma hordoznak. Abban ott van az öröm a Japanci garázsdalán, és az a tény is, hogy Včasih tudi drugi. A Crackhead a zenekar minden zenei tagjának teljes dominanciáját bizonyítja, a Nirvana ellenére pedig tény, hogy a Zucco halhatatlan, és itt lesz akkor is, amikor mi már nem leszünk. Három ráadáskör is jelzi, hogy minden búcsú korai, de egyszer mégis le kell hagyni a színpadot, és a semmittevéssel feltölteni az elemeket. „Akartok hallani még egy dalt? Ha igent mondotok, kaptok egyet, nem, de még öt számot is el tudnánk játszani…” provokál Goran, a zavarodott közönség pedig nem tudja, igennel vagy nemmel feleljen-e a kérdésre. Joco közben lemegy üdvözölni a barátait a színpad alá, és közben elég kellemetlen helyzetbe kerül a szaxofon peremén lévő mikrofonnal, így egy ideig szinte egyáltalán nem hallani. Ennek ellenére minőségi adag ráadást kaptunk, amelyben a kivételes Neovangelij is elhangzott, valamint a gyengéd és nehezen várt Mesečina, amely után megfogadtuk a Ljubiva za svet tanácsát, és párosodtunk, kefeltünk, szexeltünk a világért, ezért a mi rothadó bolygónkért, és átadtuk magunkat az ősiségnek. Ez jelen volt itt akkor is, hogy időnként kerül az ember kezébe valami olyan, ami idegen eredetű. Bár a Pridigarji, az ormoži provokatív ska punk lelkek önmagukban vidám fickók, a DG pedig sötét és saját bevallásuk szerint depresszív, a Diktatorska, az ormoži vagányoknak szóló ajánlás hitelesen, igazi „demolitionösen” szólt. Ismétlés ezután nem lesz, és egy ilyen éjszaka, mint ez itt és akkor, nem fog egyhamar megismétlődni. Így a Like Night Before után eljött az utolsó ráadás ideje a Swinggel, a Demolition srácok pedig ismét teljes győztesként írták be magukat a koncertkrónikákba.

Az erőtől megrészegülve irgalom nélkül száguldottunk át a bánat világán, hazugságokra támaszkodva az utak végéig. Hozzon az új nap boldogságot, békét és szeretetet. Örökre a ti sorsotok angyalai. A DG-be szerelmesnek lenni pedig tökéletes és ismétlődő. Elárulja a dobogó láb és az ötödik sör kiivása. Elárulják a boldogság és megkönnyebbülés mosolyai. Elárulják a lenyűgözött mozdulatok a korral edzett vén macskák láttán, akik nélkül a szlovén zene univerzuma átkozottul unalmas és üres lenne. Ennek több oka is van. A zene tökéletességéről és az őszinte szövegekről nem vesztegetnék szót, mert ez, mint a siker egyetlen igazi alapja, útravaló lehet évtizedes dominanciához a hazai alternatív színtéren. A brežiceieknek igen kevés konkurenciájuk van ugyanebben a súlycsoportban, mégsem lesznek soha arrogánsak és fennhéjázók. A korosodó szépség bája a zenei mag megfiatalodása ellenére itt van és örökre megmarad! Érettségről és tapasztalatról van szó. A szerelmesedést felváltotta a szeretet, az pedig örök, elpusztíthatatlan és hegemón módon parancsoló. Ezért is értetődik, hogy a tömeg és a kivételes kvintett következő találkozása az utóbbiak iránti engedelmesség jegyében telik majd. Ellenállni ennek értelmetlen és hiábavaló, hiszen ami jó, az nem rossz, ami pedig nem romlott, azt nem kell javítani. Reméljük hát, hogy a színpadi jin és a színpad előtti jang e kölcsönös vonzását a gyakorlatban még sok éven át bizonyíthatjuk, mert a kettő szinergiája legalábbis a DG gyakorlatában mindig valami kivételes és az ismétlésre érdemes!