Helyszín: Padova / Gran Teatro Geox / Olaszország
Dátum: 2013. 06. 26.
A KoЯn az alternatív metal legjelentősebb képviselői közé tartozik, amely a kilencvenes évek második felében csapott fel látványosan. Az alternatív funk-metal hangzás, valamint a világ égető problémáihoz való katartikus és provokatív viszony a KoЯnt a grunge-korszak utáni legnépszerűbb előadók közé emelte.
Talán a KoЯn most erősebb, mint valaha, miután mostanáig – leírva és kimondva – összesen több mint 40 millió példányban keltek el stúdióalbumaik. Az új európai koncertsorozatra a zenekarhoz újra csatlakozott Brian „Head” Welch gitáros. Eleinte csak csatlakozott. Átmenetileg, és semmi több. Szerény, nem? Aztán mégsem tartott sokáig, míg a banda meggyőzte, és újra beépítette a soraiba állandó gitárosként. Ha valaki közületek emlékszik rá, a KoЯn a tolmini Metal Camp fesztivál legutóbbi, 2012-es kiadásán kvartettként lépett fel. Egyetlen gitárossal. James „Munky” Shafferrel. Sőt, Tolminban az eredeti basszusgitárost, Reginald „Fieldy” Arvizut a Mudvayne basszusgitárosa, Ryan Martinie helyettesítette. Az aktuális turnén a KoЯn továbbra is a „The Path of Totality” albumot mutatja be, amely tavalyi megjelenésekor ismét remekül szerepelt, hiszen hosszú ideig borzolta a kedélyeket a világ legnagyobb példányszámban fogyó albumainak listáján.
Már este nyolc előtt alaposan megrázta a Gran Teatro Geoxot az alternatív metalt játszó Love And Death. A dolog egészen átlagos lenne, ha a Love And Deathet nem a KoЯn gitárosa, Brian „Head” Welch alapította volna. Ő ugyanis a Love And Death vezetője, és az énekes posztját tölti be benne. A négy extravagáns zenész – vagány frizurákkal és „haramiaszerelésben” – a „Between Here & Lost” (2013) című bemutatkozó stúdióalbumát mutatta be. Na ugye. A fél óránál rövidebb fellépésen a Love And Death megmutatta az arcát, amely sokat átvett a KoЯn örökségéből. Sőt, már-már túl sokat. Kivételesen „begroove-olt ritmusszekció”, változatos, dallamos összjáték a basszusgitár és a dob között. Fölötte masszív, lavinaszerű riffek rétegződnek, amelyek tetszetős hangfalat építettek, leginkább azonban maga Brian nyűgözött le az énekével. Hihetetlen, mennyire emlékeztet a játékával és a hangjának használatával is Jonathan Davisra. Nyitó energia, igazi crossover-kitörés. A négy „kanári” közül szép adag figyelmet kapott a maszkos gitáros, JR Bareis is, aki a koncert alkalmából fehér géztekerccsel kötötte be a fejét.
Nyolckor lépnek színpadra a brit Bullet For My Valentine tagjai. Pontosabban vidáman beugrándoznak Carl Orff O Fortuna! című művének felvételről szóló intrójára. A metalcore-kvartett rögtön az első számmal csapott a húrok közé, ez a Breaking Point, amely a legújabb stúdiólemezükön, a „Temper Temper”en található. A Bullet For My Valentine ezt idén februárban adta ki. Az alig egy óráig tartó fellépésen a fiúk egy csomó dalt szórtak ránk, de azok különösebb zenei fantáziával nem ragadtak magukkal. A kvartett óvatosan ragaszkodik a lerágott riffekhez, a ritmikai zavarokat pedig dupla lábdobos galoppokkal oldja meg. Mindezt időnként „break” részekkel adagolja, meg terces Maiden-harmóniákkal a gitárokon. Rendkívül összehangoltan játszanak, nagyon pontosan össze vannak csiszolódva. Az ének az üvöltésben meggyőző, a tiszta részeken viszont átlagos éneklést hallunk, ami legfeljebb popvizekre volna jó. Emo ének? Lehet, ha akarjátok. A banda mind a négy album anyagából összekeverte a setlistjét, és magabiztos, kompakt, megalkuvást nem ismerő benyomást hagyott maga után. De sajnos gyorsan nélkülözhetőt is. Ahogy mondtam. Egy zenekar, amely kiválóan játszik, de kifejezésmódjában nagyon generikus, a fő riffekben pedig alaposan lerágott.
A KoЯn viszont egészen más történet. Fél tízkor elsötétül a terem. A intrónak sehogy sem akart vége szakadni. Az emberek egyre hangosabbak! És itt a KoЯn. A saját kezdetükkel! Az igazi kezdettel! Ahogy a zenekar tolmini koncertje véget ért tavaly augusztusban. Az első album kultikus számával, a Blind-dal. Davis egy pillanat alatt rabul ejtette a háromezer fős tömeget, amely a versszakok fanatikus éneklésében eggyé olvadt a zenekarral. A záró refrénsort Davis a közönségre bízta, az pedig egyetlen hangon elénekelve bizonyította, hogy ma este a terem a KoЯn zenei életműve bálványozásának van szentelve. A Gran Teatro Geox tehát igazi kis szentéllyé változott a KoЯn zenéjének imádatára. És láthatóan ez a koncert tényleg valami különleges lesz. A zenekar nem akar letérni az első albumról, és a Ball Tongue-gal folytatja. A hangzás fantasztikus. Teljesen feltöltött. Meleg, masszív, ingerlő és kitörő! A koncert következő csúcspontja kétségkívül a Shoots and Ladders előadása volt, amelynek elején Davis dudán játszott. Háborúellenes szám. A háttérben a vetítővásznakon az olasz trikolór rajzolódott ki közben, és ezzel valóságos delirium tremenst okozott az olasz közönség körében. Nem és nem hagyták abba az üvöltést. Davis kivételes frontembernek bizonyult. Vokális kaméleon, aki mesterien színezi a hangját, és ezzel igazi énekes csodákat teremt. Baljós „üvöltései” az erejüket tekintve közel jártak az igazi growlhoz, ezt viszont hirtelen átkapcsolásokkal egyensúlyozta ki egy teljesen másik érzelmi állapotba, a szövegek üzenetéhez igazodva. Kivételes játék, kivételes artikuláció, kivételes tartás és önbizalom. A megvadult férfiak és a „dread-lockos” frizurák rajongói a koncert alatt egy percre sem hűltek le. Őrülten forogtak a színpadon, valódi indián sámánrituálé stílusában, amelyet a megszelídíthetetlen Jonathan Davis vezényelt. A rendkívüli őrülethez a remek setlist is hozzájárult, amely a KoЯn-klasszikusok kiválóan összeválogatott csokrával lepett meg. A rajongóknak levegőt venni sem hagyott. A Shoots and Ladders után az „Untouchables” klasszikusa, a Here To Stay villant fel, majd ismét visszatérés az első albumra a Helmet in the Bush című számmal. Épp az olasz turnészakaszra tette vissza a KoЯn a setlistjére az Y’All Want a Single című dalt a „Take A Look In the Mirror” (2002) albumról, amelyet a turnén eddig nem játszottak élőben. Sajnos Padovában kimaradt a setlistből a Lies (szintén a „KoЯn” című stúdió-debütről), pedig szerepelt a számlistán. Ezen azonban senki nem görcsölt túlzottan. Hogy a zenekar tulajdonképpen a „The Path of Totality” albumot népszerűsíti, az a repertoár kiválasztott dalainak ilyen kemény konkurenciájában alig volt észrevehető. A banda összességében tehát remek hangulatot sugárzott.
A KoЯn továbbra is a műfaji fúzió és a kiszámíthatatlan zenei fordulatok nagymestere, ahogyan azt a zenekar hiteles crossover-paradigmája formálja, amely kifejezett kutatókedvre törekszik, és a kipróbálatlan kipróbálásában nem áll meg! Ha szélesre tárjuk a műfaji függönyöket, valahol a kilencvenes évek grunge-kitörésének vége után más, önálló hangvételű, sajátos kifejezésmódú zenekarok is a pályán maradtak, amelyek a mai napig a rock- és metalzene különleges konglomerátumát alkotják. Zenei életművük önmagában áll! Ilyen együttes a KoЯn mellett a Rage Against The Machine, a Red Hot Chilli Peppers, a Living Colour, a Faith No More,…
A 2012-es Metal Campen szerzett tapasztalat fényében a mostani találkozás a KoЯnnal egy pillanat alatt lemosta a tolmini koncert élményét. Bár a tolmini koncert is nagyon jó volt, a minőségbeli különbség érezhető volt. Főleg a hangulati állapotok felfokozásában, amelyek az egyes hangulatok között még nagyobb kontrasztokat teremtettek. Úgy tűnik, két gitáros és Fieldy kell a zenekarba ahhoz, hogy Davis teljes vokális túlzásokra épülő előadói rituáléja a küldetésében igazán szikrázhasson! Minden hibátlanul működött. A hangszerkezetek összeolvadása szempontjából is. Természetesen a szamplerek, a programozás és a szintetizátorszólamok hatásaival együtt, amelyekért a zenekar alkalmi koncerttagja, Zac Baird felelt. Ray Luzier, magasan a dobemelvényen, a dobvára mögül kivételes show-t varázsolt, és egyfelől ágyúszerű rombolásával, másfelől filigránul kimért pontosságával fontos ritmikai támaszt adott a gitárriffekből épülő masszív hangfalnak. A ritmikai figurák készségesen fogadták Fieldy basszusgitárjátékának funkos groove-ját. A zenekar tagjai között remek kémia működött. A színpadi hipertermelés a fénysorozatok, a reflektorok sokféle színárnyalata és a filmvetítések kombinációjában különleges atmoszferikus élményt teremtett, amely révületbe ejtett. A zenekar ezt a gazdag színpadi díszletet kiváló és teljes átéléssel előadott játék mellett egy jó óra és háromnegyed perc alatt a bal keze kisujjából uralta!
Ahogy várható volt, a zenekar a híres Pink Floyd-feldolgozásával, az Another Brick in the Wallal zárta a koncertet (Munky veszi át Gilmour szólóit). Davis pedig teátrálisan zárta a koncert rendes részét a „The Wall” album egy másik Pink Floyd-számának, a Goodbye Cruel Worldnek a soraival. A ráadásban a zenekar először az új Get Up!-pal ébresztette fel a közönséget, aztán a várakozásnak megfelelően olajat öntött a tűzre a híres, „Follow the Leader” (1998) albumos klasszikussal, a Got the Life-fal. Ebben a sok zamatban már csak az i-re a pont hiányzott. Nem nehéz kitalálni. Maradsz az előbb idézett albumnál, és megvan a válasz. Freak on a Leash! A közönség teljesen elszabadul, a banda pedig kifacsarja belőle az utolsó atomnyi visszacsatolt energiát is. A közönség a tenyerén hordozta a bandát az egész koncerten. Hihetetlen. Minden egyes számot a többség hurrikánszerű átéléssel énekelt végig, ezért a végén rendkívül hosszú búcsút is kiérdemelt a zenekar tagjaitól, akik meg sem álltak, úgy köszöngettek a rajongóiknak. Egy halom pengetőt és dobverőt dobáltak szét, és így sok rajongónak még szebbé tették ezt az felejthetetlen estét!
A KoЯn a padovai élmény után is a legerősebb színpadi intézmények egyike, amely megőrzi zenei-művészi aktualitását és kreatív frissességét. Színpadi energiából nincs hiányuk. Különösen Jonathan Davis nyűgözött le rendkívüli előadásával, aki a teljes kaméleonságot hozó vokális figuráit – amelyekkel kézzelfogható közelségbe kerül a spontaneitás érzéséhez – ismét ragyogóan előadta. Mivel a KoЯn-csapat tagjai közül mindegyik jócskán a negyvenes éveit tapossa, azzal a felismeréssel zárhatjuk, hogy a fickók láthatóan színpadi előadóerejük csúcsán vannak! Persze abban a reményben, hogy ez a turné után is kvintettként maradnak együtt!
szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Nina Grad
KoЯn:
Intro
1. Blind
2. Ball Tongue / It Takes Two / Lodi Dodi
3. Twist
4. Chi
5. Falling Away from Me
6. Narcissistic Cannibal
7. Dead Bodies Everywhere
8. Coming Undone (Open Up intróval)
9. Did My Time
10. Shoots and Ladders / Somebody Someone
11. Here to Stay
12. Helmet in the Bush
13. No Place to Hide
14. Y’All Want a Single
15. Another Brick in the Wall pt. I., II. & III. / Goodbye Cruel World
—ráadás—
16. Get Up!
17. Got the Life
19. Freak on a Leash
Bullet For My Valentine:
O Fortuna (intro)
1. Breaking Point
2. Your Betrayal
3. Waking the Demon
4. Riot
5. 4 Words (To Choke Upon)
6. Suffocating Under Words of Sorrow (What Can I Do)
7. The Last Fight
8. Temper Temper
9. Scream Aim Fire
10. Tears Don’t Fall
Love And Death:
1. Paralyzed
2. Meltdown
3. I W8 4 U
4. Whip It
5. The Abandoning
6. Chemicals
