Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Jernej Vene
Helyszín: Trieszt (Trieste) / Teatro Politeama Rossetti / Olaszország
A koncert dátuma: 2013. június 14.
Látogatók száma: 3000
Jegyár: 34,00€ / 40,00€ / 60,00€
Steve Vai 2012 őszén Európa-szerte az aktuális stúdióalbumát, a „The Story Of Light”-ot mutatta be. Pályafutása során így Ljubljanában is megfordult, mégpedig – hihetetlen, de igaz – immár negyedszer. Az emlékek még frissen élnek arról a kivételes koncertélményről, amelyet legutóbb a Cvetličarnában hagyott maga után, és álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez az egyedülálló zenei virtuóz ilyen rövid időn belül újra Szlovénia közelébe látogat. Ezúttal olyan turné keretében, amelyen végig egy 45 tagú romániai zenekar, az Evolution Tempo Orchestra támogatja. A karmesteri pálcát George Natsis lengeti.
Aki ismeri Vai 2007-es, „The Sound Theories Vol. 1 & 2” című kiadványát, tudja, hogy a „zenekari feldolgozásba öltöztetett Vai” már nem forradalmi húzás a gitáros kiválóságtól. Vai tehát már kipróbálta, hogyan működik a zenéje zenekari aranzsmák köntösében. Ezen a turnén viszont a fickó minden eddiginél takarékosabb. A románok biztosan olcsóbbak a hollandoknál, klasszikus képzettségük pedig semmivel sem gyengébb. Magában az előadásban talán még agilisebbek is.
A trieszti Politeama Rossetti színház patinás színpadát becsületes tömeg töltötte meg. A nézőtér ugyan nem telt meg teljesen, de azért rendesen megtelt. Minden szem a világ gitáros-excesszusának hősére szegeződött. Hol van? Mikor bukkan fel a színpadon? Nem azonnal. A nyitány a zenekaré volt. A pár perces szövevényt úgy faragták meg, hogy Vai helyett simán kisétálhatott volna a színpadra a legendás Frank Zappa, Vai közismert mentora. Aztán végre megjelenik „little Stevie”, és meglehetősen nyersen bemutatja a gitáros nyelvezetét! Az nyitó Racing The World a „The Story Of Light” egyik új dala. A „flex-able” szóösszetétel, amely Vai művészkarakterét időtlen idők óta kíséri, nem is lehetett volna találóbb, mint a művész nyitó produkciójában. Vai ugyanis az elején mindent a bal kéz hihetetlen fogásainak kombinálására tett fel, olyan fogásokéra, amelyek mindennek mondhatók, csak akkordfogásnak nem, és mindezt a tremolókar használatával vegyítette, amelyet minden elképzelhető irányba forgatott és görbített. Már az elején teátrálisan a térben keringő visszacsatolást vadászta. És mint mondtam: Vai nagyon nyersen bánt a gitárral. Ennek a gitárral szembeni nyerseségnek a híre régóta ismert. Színpadi pályafutása során Vai híres show-jaiban már jó néhány gitárt összetört.
A koncert nyitánya jelezte, hogy Vai kissé elbújik a hangzásban. Főleg a határozottan túl hangosra állított dob nyomta el a többit. Amikor pedig a zenekar kíséretével a crescendo felé haladt, Vai vezetőgitár-játéka a mixben még tovább „lapított”. Vai „szupeléberségét” azonban a hangtechnikusok hibái nem verték át. Már a nyitó számban a bal kezével és kinyújtott mutatóujjával a magasba kezdett suhintani, riasztó módon jelezve, hogy a technikus végre emelje fel őt hangban egy „normális”, hallható hangerőszintre.
Az élmény Vaijal ezúttal is kivételes volt. Semmi újdonság, nem igaz? A fickó átszabta a setlistet, visszahozta a régebbi dalokat. Érdemes megjegyezni, hogy a már említett „The Sound Theories Vol. 1 & 2” kiadványon bemutatott setlistre támaszkodott. Ott volt a Murder, a Gentle Ways, a második ráadásban az „Alien Love Secrets” EP (1994) egyetlen száma, a rendkívül „odavágó” Kill the Guy with the Ball, valamint az ősrégi The Attitude Song. A „Passion And Warfare” kiválóan átdolgozott klasszikusai, az Answer és a ráadásban a Liberty sem maradhattak ki, nyomukban pedig Vai életművének végső csemegéje, a For The Love Of God. Mindezek a dalok szinte kísérteties metamorfózison mentek át a zenekarra átírt aranzsmák révén. Sok ilyen olajat öntött a tűzre természetesen maga Steve Vai is, aki a koncert alatt meghosszabbított kimenő részekkel, kísérletező szólórészekkel egészítette ki a dalokat, és így egy új zenei minőség alapvető felismerését teremtette meg a térben, olyat, amit csak ő maga képes megismételni. Ahogy tőle megszoktuk. Fenntartások nélkül, az „amerikai” sokkterápia-uralás fényében és a jól ismert „a lehetetlen lehetséges” axiómájában. Vagy más szóval: lehetetlen, amíg meg nem látod, mit csinál Vai. Röviden: a 6–7 húros elmélet csodatevője a színpadon teljes expresszivitással bontakozott ki! Mint egy ropogósan forró friss zsemle. Csakhogy Vai sehogy sem hűl le, hát még hogy „oxidálódjon” és „eltompult” kétszersültté váljon.
Elsősorban az esett jól, hogy Vai zsenije más karaktert sugárzott, mint amit a „rockosan” kiélezett koncertjein megszoktunk. Ezúttal az érzelmek egészen másképp reagáltak. A lágyság, a bal és a jobb kéz rendkívül kontrollált mozdulatainak finomsága gyorsan elmosta a nyitás nyers gesztusait. Mindenekelőtt a bal kéz pókcsukló-fogásának és a tremolókar uralásának lélegzetelállító gyakorlatának kombinációja az, amelyből világossá válik, hogy a tremoló működését a bolygón a mai napig bizonyosan senki sem kutatta olyan részletesen, mint Steve. A For The Love Of God végén a kötelező nyelves szólóbetét. Megfizethetetlen. Újra és újra! Vai ismét megrajzolta a gitárjáték univerzumának határait. Tulajdonképpen elmosta őket, és az előadás során valahogy újra megrajzolta. Kiemelkedően hatottak a finom számok, mint a Whispering A Prayer, később a Lotus Feet, valamint a szinte cigányosan hangszerelt, könnyedén csábító Salamanders In The Sun. A legnagyobb gyönyört azonban Vai a hivatalos műsor legvégére tartogatta.
A „Fire Garden” (1996) albumról két darab következett. Először a Bangkok. Hadd hosszabbítsam meg egy kicsit a beszámolót. A Bangkok tulajdonképpen az ismert „One Night in Bangkok” című dal nyitánya, amelyet duettben ad elő Murray Head, a brit színész és pop-dance énekes, valamint Anders Glenmark svéd énekes és dalszerző. A szám egy 1984-es koncepcióalbumon található, amely a „Chess” című musical zenéjeként szolgált. Az album zenéjét az ABBA két tagja, Benny Andersson és Björn Ulvaeus írta. A szóban forgó dal nyitánya az albumon egy Bangkok című orientális instrumentállal kezdődik, amelyet Steve Vai a „Fire Garden” albumához dolgozott át, csakhogy az ő változata később átfolyik az epikus „The Fire Garden Suite”-ba. A gyönyör, amelyre egész este vártunk. Kivételes kompozíció, amely valójában egy egész zenekart követel maga mellé, hogy a lehető legvalódibban és leghitelesebben szólaljon meg zenei-művészi üzenetében.
Vai mester, aki a nyitó Bangkokot elektromos szitáron pengette, a szvit különleges követelményei miatt később le kellett cserélnie azt akusztikus gitárra (és természetesen elektromosra is). Ezzel nem kevés gondja akadt, mert a szitárt megint túl halkra állították, ami látványosan kibillentette a színpadon! Később, amikor átfogta az akusztikus gitárt, azt is le kellett cserélnie egy másikra, mert rögtön rájött, hogy a technikus rosszul hangolta be. Vai mellett egy másik gitártechnikus állt, nem az a edzett ősz hajú, aki Atlantisz kora óta túlélt minden évszázadot, Thomas Nordegg mester. Ez pedig a pénzen való „spórolásának” az ára volt. A Fire garden Suite néhány apró bökkenővel ugyan kiválóan szólt, de érezhető volt, hogy a gitárguru nem elégedett az előadás menetével. Valahol egy szünetben a színpadról még az is hallatszott: „Get rid of this!!!”. Itt Vai a technikusra célzott, hogy azonnal számolja fel azt a hangzásbeli részletet, amely elcsúfította a színpadi képet. Miután a technikus végül odavitte az akusztikus gitárt Vai kezébe, elfelejtette beállítani a mikrofonállványt is, amelynek az „ülő Steve Vai” magasságába kellett volna kerülnie. Ezt is utólag maga a művész javította. A technikus Vai és a kulisszák közötti ingázása alatt a zenekar rutinosan áthidalta az időt a játékával. Vai a kellemetlenséget néhány teátrális vállrándítással hárította a közönség és a karmester felé! Talán a hangtechnikus is kissé fáradt, és főleg összezavarodott volt Vai koncert közbeni követelményeitől. De Vai megérdemli a hibátlan hangzást. Mert a zsenijét a maximumig hajtotta, mint az emberi faj kevés képviselője a galaxisban.
A közönséget azonban ez nem zavarta. Vait ugyanis a tenyerén hordozta, a fickó pedig a néhány hangzásbeli kellemetlenség ellenére teljes élvezettel játszotta végig a repertoárt. Az átdolgozott For The Love Of God sehogy sem akart véget érni, annyi díszítést és improvizációs betétet fűzött a művész a meghosszabbított kimenő részéhez.
A mester mester marad. Nagy guruja, Frank Zappa nyomdokain halad. Nem másolja őt. Csak a legjobbat szedi ki Zappából, és ötletileg beleolvasztja a saját zenei kifejezésmódjába. Vai így továbbra is egyedülálló zenei kalandot kínál, amelyet a legigényesebb zenei gurmanok kezére szabtak. Steve Vai ezúttal a legszebb fényében ragyogott a trieszti Politeama Rossetti színpadán is. Felejthetetlen! Hogy hol vannak a zenei kifejezés határai, azt csak ő maga tudja. És pontosan ez az, ami Vaiban mindig a legjobban vonz minket. A zenei excesszus és egyedi művészkarakterének kiszámíthatatlan fejlődésének progresszív keveréke. Két óra egy szempillantás alatt elszaladt. Vai ismét megteremtette az egyszeri zenei varázslat híres világát, amelyet szabadelvűen és megfoghatatlanul hord varázslatos tenyerében!
Setlista
1. Racing the World
2. Murder
3. Velorum
4. Gentle Ways
5. Answers
6. Whispering a Prayer
7. The Attitude Song
8. I’m Becoming
9. Salamanders in the Sun
10. Crying Machine
11. Lotus Feet
12. Bangkok
13. Fire Garden Suite
—ráadás—
14. Liberty
15. For the Love of God
—ráadás II.—
16. Kill the Guy with the Ball
Képgaléria
