Helyszín: Ljubljana / Kino Šiška / Szlovénia
A koncert dátuma: 2012. 03. 16.
Látogatók száma: 550
Jegyár: 18,00€
Hála égnek, végre túl vagyunk a pénteki koncerten. Turnéjuk zárásaként március 16-án, pénteken, alig egy év után ismét a Kino Šiškában léptek fel az ír post-rockerek, a God is an Astronaut. Tavaly áprilisban is ott voltam a koncertjükön, akkor még teljesen ismeretlenek voltak számomra, tulajdonképpen a nevük és pár szám fogott meg, amit sebtében meghallgattam Youtube-on. Mivel a tavalyi koncert egyszerűen kimagasló volt, és biztosan az egyik legjobb, amin tavaly megfordultam, úgy döntöttem, idén is megismétlem a gyakorlatot. A God is an Astronaut legutóbbi látogatásán a Coma Stereo volt az előzenekar, ezúttal viszont a szlovén The Canyon Observer, jelenleg biztosan az egyik legjobb szlovén alternatív zenekar.
Utóbbiak igazán szép fényben mutatkoztak be. Csak a hang szólt kevésbé erőteljesen, de épp elég jól ahhoz, hogy a színpadi jelenlétüket ne lehessen semmiféle hiányossággal vádolni. A hangszerek tisztán szóltak, az ének pedig egyenesen kiváló volt, éppen csak annyira a háttérben, hogy szinte »from beyond the grave« szólt. Zeneileg ez a banda a modernebb megoldások felé kacsint, és gond nélkül bevet minden műfajt, amit megfelelőnek érez. Hallhattunk sludge-pillanatokat shoegaze-gitárral megfűszerezve, az énekhang pedig a szívbemarkoló sikolytól a megrázó dalolásig terjedt, és még sorolhatnám. Mivel eddig egy EP-t adtak ki, természetesen arról játszottak. Nekem a legjobban az utolsó szám tetszett, amely a „kevesebb több” elve szerint működött. Végtelenül repetitív volt, mégsem unalmas egy pillanatra sem, így több mint megfelelő választás volt az est zárására.
Lassan közeledett a második koncert, én pedig csak abban reménykedhettem, hogy a hang legalább nagyjából olyan lesz, mint tavaly. A srácok láthatóan szorgalmasak, hiszen az elmúlt nyolc évben öt albumot és egy EP-t adtak ki. A lemezek és az élő élmény között elég nagy a különbség. Míg az albumokon az ambient és a klimaktikus, ütős pillanatok jobban összemosódnak, és a lábdob sem annyira hangsúlyos, a koncerten pont fordítva van. Végig azon gondolkodtam, hogyan lehetne a legkönnyebben leírni ezt a zenét, míg végül arra jutottam, hogy az egész koncepció nagyon hasonlít az orgazmusra. Nyugodt kezdés, majd egy majdnem-csúcspont, ami visszaviszi az embert kicsit csendesebb vizekre, aztán jön az orgazmus, a gyilkos magömlés. Ezért tűnhetnek egyeseknek egyhangúnak, hiszen elég szigorúan tartják magukat ehhez a koncepcióhoz. Érdekes a ritmus is, mert tulajdonképpen a drum and bass ritmus dominál, különböző tempókban. Ezért volt a közönség is a koncerten mindenhonnan érkezett, metálosoktól a középkorúakon és az alternatívokon át az „emók”-ig, „you name it”. Ez a vegyes társaság pedig érdekes hatáshoz járult hozzá a számok végén, amikor a koncertlátogatás jól bevált szokásai közül másokhoz folyamodunk. Így aztán a számok végén sikolyok, taps és kiabálás keveredett a teremben, ami nem állt messze holmi Bon Jovi-koncertek hangulatától.
Valószínűleg azért is, mert ez volt a turné utolsó koncertje, valamiféle best of műsort játszottak. Egyetlen albumot sem hagytak ki. Mókás volt hallani egy számot az első lemezről (When Everything Dies), amit az utolsóról származó követett (Fragile), mert így egy csapásra kirajzolódott a zenekar fejlődési íve. Teljesen kattant volt a zenekar mögötti vetítés is. Egyetlen körrel indult, aminek a hatása olyan volt, mintha kulcslyukon át lesnénk, aztán a kör idővel kettővé vált. A hátul pörgő felvételek rémisztő képek, bolygók és az űr keverékei voltak. Vagyis gázmaszkos nők, a következő pillanatban egy bolygó, sírok, világűr. Mindez csodásan passzolt a zenéhez. A hang természetesen megint kiváló volt. Hogy a srácoknak ez hogy megy, nem tudom. Rengeteg death metal eseményen jártam már a Kino Šiškában, de erőben semmi sem mérhető a GIAA-hoz. Amikor itt a dobos rákezd, úgy dörög, hogy remeg rajtad a nadrág. A zenekarnak ugyan nincs énekese, de ahol az ember talán hiányolná, ott a szerepét a billentyű veszi át, ami ilyenkor magasan a többi hangszer fölé emelkedik, de nem annyira, hogy elnyomná őket. Inkább úgy mondanám, hogy uralja őket.
Mivel ez volt a turné utolsó koncertje, egészen rendes ráadást is kaptunk, amit lábdobogással csaliztunk elő, és én magam is életemben először részesültem ebben. A szinte teljes csendben csak a dobogás hallatszott. Ha hat, hát hat. Zárásként még a lelkedre kötöm a következőket. Ha egy kicsit is nyitott vagy a zenére, adj esélyt magadnak és a God is an Astronaut-nak, és ha megszeretitek egymást, ezerszeresen megtérül. A zenéjük ugyanis olyan, hogy legalább ezer különböző értelmezést és benyomást enged meg.
Setlist
1. When Everything Dies
2. Fragile
3. From Dust to the Beyond
4. Age of the Fifth Sun
5. Echoes
6. Remembrance Day
7. Shadows
8. Worlds In Collision
9. Zodiac
10. Snowfall
11. Suicide by Star
12. Forever Lost
13. Route 666
—ráadás—
14. All Is Violent, All Is Bright
15. Fire Flies and Empty Skies
Képgaléria
