Szerző: Urban Bolta
Helyszín: Hala Tivoli / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2011. 11. 29.
Látogatók száma: 6300
Jegyár: 31€ (lelátó) / 34€ (küzdőtér)
Jó öt évvel azután, hogy a Whitesnake először látogatott el az Alpok napos oldalán fekvő országba, David Coverdale és bandája visszatért a fővárosunkba. Az előző látogatással ellentétben a Whitesnake ezúttal egy igen rendes friss lemezzel a zsebében érkezett, a „Forevermore”-ral, amely a langyos „Good To Be Bad” (2008) után bebizonyította, hogy a zenekar stúdióerője az újjáalakulás utáni években sem apadt el teljesen.
Még mielőtt az est sztárjai színpadra léptek volna, 40 perc jutott az északír „zöldfülűeknek”, a The Answernek, a Tivoli nagytermének már csaknem teljesen megtelt közönsége előtt. A srácok az elmúlt fél évtizedben koncertezésben nagyon aktívak voltak. Ez alatt három stúdióalbumot adtak ki, színpadot osztottak olyan rockóriásokkal, mint a Rolling Stones és az AC/DC, tavaly pedig a londoni High Voltage fesztivál nagyszínpadán is felléptek, vagyis tízéves pályafutásuk alatt többet értek el, mint a pályatársaik többsége valaha is fog. A The Answer a Led Zeppelin példáját követő, vadul sodró blues-rockra épít. A karizmatikus frontember, Cormac Neeson (aki akarva-akaratlanul Robert Plantre emlékeztet) vezetésével az írek energikus hard rock műsort hoztak a színpadra, közben időnként megmártózva a nyugodtabb blueses vizekben. A hangzást időnként szájharmonikajátékával a már említett Neeson egészítette ki, világossá téve, hogy a zenekar az idoljait a hatvanas és hetvenes évek zenészei között keresi. A saját számok közé, amelyeket a jelenlegi lemez, a „Revival” dalai gazdagítottak, beillesztették az ausztrál rosszfiúk, a Rose Tattoo klasszikusát, a Rock ‘n’ Roll Outlaw-t is, és ezzel felmelegítették a koncert idősebb látogatóinak hátsóját. A fiatal ír csapat szerencsés előzenekar-választásnak bizonyult, kiválóan teljesítette a feladatát, így a fellépés utáni sör több mint megérdemelt volt.
Hosszú, félórás várakozás következett a Whitesnake-show kezdetéig, amely a The Who-klasszikus, a My Generation felvételről szóló hangjaival indult. A zenészek a sötétben elfoglalták helyüket a színpadon, és hard rockos buldózer módjára nyitották a műsort az ütős Bad Boys és Give Me All Your Love számokkal, mielőtt a fenomenális Love Ain’t No Stranger-rel visszavittek minket 1984-be.
David Coverdale tiszteletre méltó ember, egyedi énekhanggal és színpadi karizmával, de világos, hogy hatvan évesen a hangszálai már nem engedelmeskednek neki annyira, amennyire ő szeretné. A koncert elején Coverdale a legravaszabb rókák módjára a refréneket a közönségre hagyta, a vokálszólamokban pedig a többi zenész sem egyszer sietett a segítségére, nem is beszélve arról, hogy néhány legmagasabb énekregiszter felvételről szólt! De őszintén szólva a jelenlévők többségét az ilyen csalások nem zavarták különösebben. A tömött hokicsarnokot az este további részében a friss „Forevermore” lemez dalai töltötték meg, a Steal Your Heart Away és a címadó Forevermore.
A Whitesnake neve mindig is kivételes zenei mesterek csapatát jelentette. Az ötletgazda Coverdale-t mindig nagy tehetségek vették körül, akik viszont viszonylag gyakran cserélődnek a felállásban. Az elmúlt évtizedben kivételes gitárduó van mellette, Doug Aldrich (ex-Dio) és Reb Beach (Winger), akik még a koncert közepe előtt megmutatták gitáros bűvészkedéseik teljes arzenálját, és gyors ujjaikkal elvarázsolták a Tivolit. Ezután a zenekar visszatért a színpadra, és vele együtt a metálosított Can You Hear The Wind Blow, az egyetlen mostani találkozás a „Good To Be Bad” (2008) albummal, amelyet éppen az agresszív produkciója miatt a megjelenéskor rosszul fogadtak a zenekar megrögzött hívei. Ebből a szempontból a B.B. King-feldolgozás, a Rock Me Baby nagyon is jól jött, hiszen a blueses morzsák mindig is a zenekar védjegyei voltak. Meleg fogadtatásban részesült a friss album első kislemeze, a Love Will Set You Free is, amikor a reflektorok fénye a dobfelszerelésre és annak urára, Brian Tichyra irányult. A fickó megmutatta tudása teljes palettáját, és igazi showelemekkel lelkesítette a közönséget, én viszont azon tűnődtem, hogy egy 15 perces dobszóló tényleg az-e, amit egy Whitesnake-koncerttől várni lehet. Szerintem nem.
Meglepő blokk következett, séta a hatvanas és hetvenes évek legismertebb rock’n’roll dallamai között, amelyet a Free, a Queen, a Cream és a Survivor klasszikusai alkottak, a torta tetején lévő meggyként pedig Coverdale és a társaság az „egyveleget” megfűszerezte az egyik legerotikusabb számuk, a Slow ‘n Easy felével. A számok füzére nagyon lazán hatott a csapaton, az aznap este remek hangulatú zenészek pedig nemcsak jól megolajozott gépezetként, hanem olyan kollektívaként is bizonyítottak vele, amely a megfelelő pillanatban a rutint spontaneitásra tudja cserélni. Kétségtelenül az est egyik legjobb pillanata.
A koncert végén a Whitesnake végigvonult a legismertebb rádiós slágerein, és extázisba hozta az egész termet. Az Is This Love, a Fool For Your Loving vagy a Here I Go Again nélkül, akár akarják, akár nem, nem megy. Amikor a zaj elült, Coverdale kissé berozsdásodott hangján kíséret nélkül elénekelte a halhatatlan Deep Purple-klasszikust, a Soldier Of Fortune-t, majd az egész zenekarral átvitte a további két poros Purple-gyöngyszembe, a Burn / Stormbringer-be. Ljubljanától búcsúzóul, ahogy várható volt, még egy remek melodikus rockos alkotást, a Still Of The Night-ot kaptuk, egy énektechnikailag igényes szerzeményt, amellyel a láthatóan kifáradt Coverdale csak nehezen tudta felvenni a versenyt.
Mit mondhatnánk a látványosságról, amely több mint hatezer fiatal és idős lelket csalt a Tivoliba? Aki szórakozni jött, az kétségtelenül kapott egy jókora adag hard rockos indulót, a zenekart közelebbről követők közül viszont már régóta tudjuk, hogy a Whitesnake koncertezői teljesítménye az évek során hanyatlott. Coverdale megkopott hangszálai a kegyetlen valóság következményei, amely elől az ő korában úgysem lehet elmenekülni, ezért a hosszadalmas szólóblokkok (a különben remek zenészekkel) és a hasonló „csalások” állandóvá váltak. Ítéljétek meg magatok, hogy Coverdale, és vele a Whitesnake egész öröksége nyugdíjra érett-e már vagy sem… hadd emlékeztessek rá, hogy az embert két-három éve, a formáját érő vádak után megsértődött emberke ezzel a lehetőséggel nyilvánosan „fenyegetőzött” is.
Setlist
1. Bad Boys
2. Give Me All Your Love
3. Love Ain’t No Stranger
4. The Deeper The Love
5. Steal Your Heart Away
6. Forevermore
7. gitárszóló
8. Snake Dance
9. Can You Hear The Wind Blow
10. Rock Me Baby
11. Love Will Set You Free
12. dobszóló
13. egyveleg: All Right Now / Sunshine Of Your Love / Another One Bites The Dust / Slow ‘n Easy / Eye Of The Tiger
14. Is This Love
15. Fool For Your Loving
16. Here I Go Again
17. Soldier of Fortune / Burn / Stormbringer
18. Still Of The Night
Képgaléria
